Délmagyarország, 1944. március (20. évfolyam, 49-73. szám)

1944-03-12 / 59. szám

BUTO nagy vá- tfAI/||Q7l müasz­lasztékban l\H»VUO£.l fosnál KOSSUTH LAJOS-SUGARUT 5. alatt az ugrarban. Sajátkészítésű, leg­magasabb igényeket is kielégítő bútorok, olrsó áron szerezhetők be. — A szegedi munkásság márciusi finnepsége. A szegedi szervezett munkásság ma, vasárnap délután fél 3 órai kezdettel az ipartestület márványtermében rendezi meg március 15-iki ünnepélyét Az ün­nepséget dr. Valentiny Ágoston ügyvéd nyitja meg, majd Kéthy Anna országgyűlési képviselő tart ünnepi beszédet A műsor további részében Amigó István és Bozóki Lajos Petőfi verseket szavalnak. Amigó István »Egy gondolat bánt engemet; és »A tizerikilencedik század költőihez«v cimü verseket szavalja, Bozóki Lajos pedig az »1848« és »A rab« cimü Petőfi ver­seket fogja szavalni a szervezett munkásság ma délutáni márciusi ünnepségén. — Lőgyakorlat Baktóban. A Hu­nyadi János • honvéd gyalogezred pa­rancsnoksága közli, hogy március 21-én és 25-én az alanti helyen lő­gyakorlatot tart: A lőgyakorlat terü­letét a szeged—hódmezővásárhelyi vasulvonal a rókusi pályaudvar észa­ki kijáratától a baktói töltésig, majd innen északra' a baktói töltés, Szék­balom, Macskástöltés, Sándorfalva község déli szegélye, a szatymazi vas­úti megálló felé hnzödó vonal a mü­titig, majd délre a müut Kettőshatár vasúti megállóig, innen öthalom és a téglaégetőn át vezető taligaút a vas­útig határolja. A lőgyakorlat tartama alatt piros-fehér zászlókat fognak ki­tűzni a lőterület haláraira. Amíg ezek a zászlók kint. vannak, a lőtér terüle­tére polgári egyénnek belépnie nem szabad. A lőtéren átvezető utakon a közlekedést he fogják szüntetni. A biztonsági őrök utasításainak saját érdekében mindenki tegyen eleget. Amennyiben egyes személyek és jár­müvek tudatosan és az őr felállítási heivének megkerülésével jutnak be a lőtér területére, ugy az előfordult bal­esetért a. bonvéd kincstár felelősséget nem vállal. A lőgyakorlat befejezését riefuvás; kürtjel adja tudtul délután 5 órakor, mire a zászlókat bevonják és a lőtér szabaddá válik. A sándor­falvi műutat az országos jármüvekés kerékpárosok számára délután 1 órá­tól 2 óráig, a motoros jármüvek szá­mára ugyancsak délután 1 órától 2 áráig teszik szabaddá. A gyalogosok a fenti időben nem közlekedhetnek a műúton. Nyomatékosan felhívják a lakosság figyelmét arra, hogy a már kilőtt és fel nem robbant lövedékek, .lövedékalkatrészek érintése méghosz­szu idő eltelte után is életveszélyes. Ha valaki ilyen lövedéket, lövedékal­katrészt talál, az érintés nélkül fel­•tűnő módon jelölje meg és közölje a honvédgyalogezred ITT. (jrászlőaljparancsnoksággat Hódmező­vásárhely, gyalogsági laktanya (tele­•fon: 44.), vagy az illetékes közigazga­tási elöljárósággal, csendőrséggel. A lőtéren levő kincstári tulajdont (cél­anyag, jelzőtáblák, zászlórudak, táv­beszélő anyagok, stb.) elvinni vagv megrongálni tilos. A lövészettel oko­zott esetleges károkat a kincstár megtéríti. A tulajdonosok az okozott kárt a „ TIT. zászlóalj gazdasági hi­vatalának 1944 március 21-én és 28-án délután 8 óráig a helvszinen a Rózsa­tanvában jelentsék be. Az okozott kárt. a fennálló rendeletek értelmében a tulajdonosok bevonásával egy bi­zottság megállapítja és a helvszinen megtéríti. A határidő után beérkezeti kárbejelentéseket a bizottság a vonat­kozó rendeletek értelmében nem ve­heti figyelembe. (MTI). — X sSzsbaáségk Serényi Guszti*1 országos politikai hetilapja vezér­cikkében a »városszörnyek«-vől, a túldimenzionált p agyvárosokról ir, amelyek társadalmilag és honvédelmi szempontból egyaránt elhibázott tele­pülési formák. Preszly Elemér az | »örök Kossuth; nemzeterősitő hatal­máról ir. Ligeti Ernő Dante feleségé­rek asszonyi kálváriáját ismerteti. Balla Antal Oroszország és Nyugateu­rópa lelki ellentéteit fejtegeti. Érde­kes cikk veti fel a kérdést: döntő le­het-e a légi harc? A lap közleményei és információi eredetiek és érdekesek. s z1m h át % A színházi Iroda kffzlemeirael Ma két előadást tart a színház. Délután mérsékelt helyárakkal a Bú­bos, este rendes helyárakkal a Három a kislány cimü, Schubert életéről szó­ló operett kerül szinre. A Bnbust játsza a társulat ugyan csak holnap, hétfőn este is. Ez alka­lommal Vaszary Gábor vidám zenés bohózata munkáselőadás keretében kerül szinre. Gyárak, vállalatok, üze­mek vezetői a szokott módon válthat­ják meg kedvezményes jegyeiket Ismét műsorra került a Peer Gynt. Az a nagy érdeklődés, amely Ibsen drámai költeményének sorozatos elő­adásai iránt megnyilvánult, arra kész­tette a szinház vezetőségét, hogy azok számára, akiknek mindezideig nem volt alkalmuk megnézni a szezon ki­magasló művészi eseményét, még egy­szer műsorba iktassa a darabot. La­dányi Ferenccel, Völcsey Bózsival és Vajay Erzsivel a főszerepekben ked­den este pontosan fél 7 órai kezdet­lel kQrül szinre a Peer Gynt. Szerdán, március 15-én lesz a Ci­gánybáró felújítása. Dr. Dalnoky Vik­tor, a szinház operafőrendezője vette kezébe ezúttal a népszerű operett ren­dezését. A zenekart T. Török Emil vezényli. A főszerepeket Megyesy Pál, Katona Lajos, Sallav Margit, Soós Katalin. Boross Jolán. dr. Dal­noky Viktor, Szemethv Endre játszák és éneklik. A darabban előforduló toborzót Fcsztoráczv Kató, Sioos Ila, Vajay Erzsi és Szikszay Viktória táncolják. A Cigánybáró szerdán I. és II. bemutatóbérletben, csütörtökön A­és B-bérletben, pénteken tisztviselői bérletben van műsoron. A szerda esti előadás előtt Ladányi I v: oo Petőfi: Nemzeti dal cimü költeményét mond­ja el. HETI MÜSÜRl Vasárnap délután: Bubus. Mérsé­kelt helyárak. Vasárnap este: Három a kislány. Hétfőn este: Bubus. (Munkáséi®­adás). Kedden este: Peer Gynt Szerdán este: Cigánybáró. I. és II. bemutatóbérlet. Csütörtökön délután: Tisztítótfiz és A levél. (Katonaelőadás). Csütörtökön este: Cigánybáró. A­és B-bérlet. Pénteken este: Cigánybáró. Tiszt­viselői bérlet. Szombaton este: Cigánybáró. Bér­lelszünct. sport Kulfuretőadás a rétfi zsinagógában Dr. BODA ERNö m. kir. kormány­főtanácsos, fővárosi ügyvéd, a pesti Izraelita Hitközség kitűnő el­nökhelyettese március 15-én, szer­dán délután 6 órakor a fűtött régi zsinagógában ;Az utolsó 10 év» cimen előadást tart. A nagynevű előadó beszédének meghallgatásá­ra a hitközség tkjait meghivja a külturbizottság. 68 Bizakodó hangulatban ál! ki ma a Tisza az Elektromos ellen X balszerencsés szezonkezdés el­lenére a Tisza házatáján egyáltalán nincsenek elkeseredve és nagy kedvvel, lelkesedéssel, bizakodás­sal készülnek az elkövetkező mér­kőzésekre. A játékosok egész héten szorgalmasan edzettek, a csapat nincs rossz formában, ezt a mult vasárnap is megmutatta, a mai mérkőzésen pedig a jó talajú Elek­tromos-pályán még inkább meg fogja mutatni. Legalább is a vezetőség ezt reméli. Hogy ez a remény be is válik, arra megvan minden eshetőség. Elsősorban ab­ban bíznak, hogy a formán kivül levő Papp helyett kapuba állított tehetséges fiatal Kárpáti be fog válni és vele megoldódik a kapus­kérdés. Bíznak ezenkívül a Pakóval megerősödő védelemben. A legtöbb várakozás a csatársor játékát ki­séri. A Fábián, Tóth, Koppány, Ti­hanyi, Frenák összeállítású táma­dósor vasárnap és már Salgótar­jánban is nagyszerűen játszott, de nem ment neki a góllövés. A Tiszá­nál lehetetlennek tartják, hogy a harmadik meccsen is balszerencse kisérje ennek a sornak a játékát és bíznak benne, hogy az Elektromos ellen megindul a góllövés. Ha Fá­bián és Koppány jó napot fognak ki, nem is maradnak el a gólok, mert ahogy Tóthot és Tihanyit is­merjük, hasznos szép passzaik most sem fognak elmaradni. Különösen bizunk Tóthban, akinek lelkiisme­retes, szorgalmas, elől-hátul hasz­nos csatárjátéka az Újpest elleni meccsen is fetünt. Lehet, sőt igen valószínű, hogy Frenák nem tűid résztvenni a mérkőzésen, ezesetben Kecskés lesz a balszélső. rA Tisza vasárnap reggel a gyors­vonattal utazik Budapestre és este tér vissza — reméljük egy vagy két ponttal. t * m)()»-> f A ~ X Megérkezett a Zugló. A legerő­sebb összeállításban áll fel a Zugló vasárnap, hogy sorsdöntő mérkőzését az UTC Őllen megvívja. Toldi Géza, a Zugló edzője is ugy nyilatkozott, hogy ha vasárnap kikapnak az UTC-től, már feladják a bajnokságért vivott küzdelmet. Mivel a Szeged AK-nak a következő ellenfele jövő vasárnap a Zugló lesz Budapesten, érthető okokból a Szeged teljes szurkoló tá­bora vasárnap már kora délután kint lesz és biztatni fogja győzelemre az UTC-t. De érdekes lesz a Szeged AK játéka a csoport egyik legerősebb csa­patával, az ősszel nagyszerű eredmé­nyeket elért makói vasutasokkal szem­ben. A Szeged vezetősége nagy közön­ségsikert vár és ideális jó talajon játszódnak le a mérkőzések. X Vasárnapi kosárjabdamösor. j Szombati számunkban közölt mérkő­zések időpontjában eltolódás állott be, mert a SzEAC atlétái postaver­senyt iktattak be. A TFSK termének végleges műsora: reggel fél 9: TFSK —SzTK női barátságos, vezeti: Tary j és Domonkos, utána a SzEAC-tléták j postaversenye, majd fél 11 órakor a | SzLE— Klauzál-gimnázium leventebaj­noki, vezeti Koczka és Domonkos. Fél 1'2-kor a Dugonics-gimnázium—Szent Jstván-keresfcedelmi leventebajnoki ' V82eti Kardos és Koczka. dolgozik X A Szegedi Munkás Testedző Egyesület március 19-én délután 4 órakor tartja rendes* évi tisztújító közgyűlését a Báró Jósika-utca 21. szám alatti nyomdászotthonban. Kér­jük a sporttársak pontos megjelené­sét. X Toborzó mezet futóverseny. A Tisza-atléták vasárnap dél­előtt 10 órai kezdettel női és férfi to­borzó mezei futóversenyét a Vasutas­sporttelep környékén rendezik. A ver­senyt olyanok részére rendezik, akik eddig még nem atletizállak. Jelent­kezni a helyszínen Kakuszi és Csikós vezetőknél lehet délelőtt fél 10 óra­kor. zen fiifutrnioniüiis síaf2!aiwe9?eh®r! HANGVERSENY márc. 13-án a Tiszában este fél 7 órakor. Vez.: Fricsay Fcrenc Közr.: Molnár Anna w Ingatlanforgalom Szeged területén 1944 március 4-töi március 11-ig a következő ingatlanak cseréltek gazdát: Bősze László eladta Bózsó László­nak Bethlen-utca 18. szám alatt levő 283 n. öl kertjét 25.000 pengőért — Belkó Béla eladta Fehér Jánosnénak Hóbiártbasa-utca 23. sz. alatti házát 345 n. öl telekkel 30.000 pengőért. — Radics András és neje eladták Hévízi Antal és nejének Somogyitelep 641. szám alatt levő 250 n. öl házhelyüket 3200 pengőért. — Fazekas Mihály ém neje eladták Hajdú József és nejének' a Bodomhalom-dülŐben levő 216 n. öl szántójukat 2Ü00 pengőért — Németh Imre és neje eladták Zombori Illés és nejének Kászonyi-dülőben levő 782 n. öl szántóukat 6000 pengőért. — Gé­mes Istvánné eladta Tóth Mihályné­nak a Gajgonya-dülőben levő 200 n. öl szántóját 900 pengőért — Börcsök István és társai eladták ördögh Já? nos és nejének a Bojárhalom-dülőberv levő 1182 if. öl földjüket 5910 pengő­ért. — Kiss József eladta Szobotka Jánosnénak Öthaloin-utca 22b. sz. a, levő 83 n. öl házhelyét 7000 pengőért — Papp Illésné és társai eladták Papp István és nejének a Vágó-dülőben le­vő 1200 n. öl földjüket 2300 pengőért >1 !••!! II1IMIII 1——— füOrSO ós egyéb vetőmagvak, takarmánynak kitűnő cirokliszt, úgy­szintén .mos Itt o les ön kapható. HOFFMANN. Bne páter utca 7 sz**.

Next

/
Thumbnails
Contents