Délmagyarország, 1944. február (20. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-06 / 29. szám

tMAGYAR LASZLOi Móra Ferenc disszertációja Tiz esztendő mult el Móra Ferenc torai halála óta, tiz komor, véres esztendő, amelynek annyi perce volt tatán évszázadokra kiható tragédiáktót terhes. Ez alatt az évtized alatt főifordult a világ, lángbabontitak a földrészek és a pusztulás fölszabadított szellemei szabadon száguldoznak a Vizek és a földek fölött, rommá omlott világvárosok, halálba hanyatlott embertömegek, kin, szenvedés, vér és könny jelzik szörnyű utjukat. Évszázadok munkájának gazdag eredményei semmisültek meg ez alatt a végtelenbe nyújtózkodó tiz'esztendő alatt és egyre erősbödő viharában megvénült a lélek. A könyvespolcon pedig egy csonItán maradt könyvsorozat idézi annak az irónak az emlékét, aki 1934 feb|ruár 8-án halt meg. És a gondolat tétován lebeg a két egymással, azonos 'és mégis egymástól teljeséD idegen •tiz esztendő fogalma között. Az egyik (mintha századokkal ezelőtt kezdődött ireolna. A másiknak tegnap tett volna a kezdete. ' Mintha tegnap röppent volna csak föl a magyar firmamentumra a hihetetlen hír, hogy Móra Ferenc megegünkre, végkép összesző rult mesemondó szája, vigasztaló és biztató mesék kiapadtialatlannak tetsző forrása. A polcokon szépen sorakoznak a Móra-kötetek, de az utolsó mellett hatalmas luk tátong. Azoknak a könyveknek a helye, amelyeknek igéretevel adós maradt az iró és amelyeknek tervét, gondolatát magával vitte a sírba, Magával vitte, pedig mennyi sokan várták, remélték ezeket a könyveket. Talán, ha megíródnak, megszelídül, elviselhetőbbé válik tőlük kissé az a másik évtized is. A kortárs, a barát, a tanítvány idézi szomorúan emlékét ezen a moru évfordulón és fontosnak érez minden lelkéhez tapadt szavát, kezének minden mozdulatát, hangjának te környékén. Ezer elmondanivaló részlet DeCMAGYXRORSZA© c VASÁRNAP, 1944 FEBRUÁR 8. 3 egy ilyen ásatásból, mert talán netn is annyira a földből előkotort ősök utódok, vetéseket gondolnak a redves csontok fölött életről, halálról, történelemről, adódik politikáról Ferenc József regénye Milyen érdekes és mennyire elgon-.mégis megkegyelmezett neki, Nemkelciolkoztató az — mondja elkomolyod-1 lett megérnie azt, ami ellen emberfeva Móra Ferenc —, hogy mivé válik - lelti erővel harcolt: a Monarchia szera legszínesebb és a leghangosabb tör- lehullását. Érdekes alakja volt minténelem is, akik körül, akikkel, akik- denképpen a históriának. Talán egy nek és kicsit talán akikért is csináló- dráma hőse... Talán regényé... dott. Milyen kevés maradt meg az el- j Most aztán két hét is eltelt a legröppent ezer esztendőből itt, a buza- közelebbi találkozásunkig. A röszkei mezők világában. Mátyásról, akinek vergónia újból napirendre került, de szö- (hús hadát Bécsnek büszke vára nyög- már erősen bővített formában, teli ' t O nom tnKK mini O V 1-1 r>.rt>tr irtfi'/rórfnC _ f tt , te, nem több, mint az, hogy igazságos volt, Nagy Lajosról, aki alatt ugy kiszélesedett az ország, hogy három minden rezdülését. Szégyenkezés nél- [tenger szaggatta a határait, az Endkiil látja most, hogy öntudatlanul és ,r ékről, a Károlyokról, a Gézákról, akaratlanul leselkedett utána. Megleste műhelyének néhány titkát és most elmeséli, bogy ha lehet, élőbbé tegye azt, aki úgyis nagyon messze van a múlandóságtól. Látogatás a »pagodában« Hojgyaa irt Móra Ferenc? Hogyan 'születtek meg lelkében a mesck? Hogyan kezdett csírázni a lelkébe huitlott mesemag, hogyan nőtt, terebélyesedett és szinesedett végül vasárnapi htjságfárcává, vagy kétkötetes monujmentális regénnyé? , Eléggé gyakori vendég voltam >pagödájában*, a Muzeum igazgatói irodájában és Boldogasszony-sugáruti (hajlékában is. A műhelye az igazgatói iroda volt. Széles Íróasztalán a trövtidszáru fapipák, a szivarosdobozok, a gyufaskatulyák légiója. És a posta, amely mindent elboritott. A levelek, amelyek szüntelen áradatban iérkeztek a világ minden tájéka felől, (megtöltötték a fiókokat és mögötte a [polcokat is. Mindig zavarfélét éreztem, amikor bekopogtattam hozzá, mert tudtam, hogy munkájában zavarom. — Csak néhány pillanatra — motyogtam mentegetőzve és tétovázva nyögtem ki jövetelem hivatalos célját. Az újság volt éhes rá, a szegedi (határban folyó ásatásokról, valamelyik nagyjelentőségű leletéről, hun, avar, gepida-ősök föltárt titkairól kellett kivallatnom. Letette a tollat, amellyel az előbb tnég ritka sorokat rótt a keskeny kutyanyelvekre, meggyújtotta minduntalan kialvó pipáját, kék füstfelleget fujt belőle a széles ablak felé, amelyen a Tisza vize csillogott be boz'zánk. Aztán hátradőlt karosszékében. Tényleg sok a dolgom, sok és sürgős — mondta mosolyogva •—, de azért ülj- csak le és gyújts rá. Pántlikás szivart kotort elő Íróasztalának jobboldali limbusából, drága havannát, vagy más különlegességet. A vendégnek ilyen járt nála. ö soha drága szivart nem szívott. Nem állhatta, majdnem utálta a finom trafikot. De mindenkeppen haragudott rá. _ Elhiszem, hogy jobb, mint a kélje rajcáros kurtaszivar, vagy a virzsinia — magyarázta —, de tiekem nem ízlik. lA'ztán meg képtelenségnek tartom, hogy ez a pántlikás micsoda ötvenszer, százszor jobb lehetne, mint egy jó sötét rövid szivar. Pedig az ára ötvenszer, százszor nagyobb. Igy megindult a beszélgetés. Ezerféléről. Jóformán csak éppen arról nem, ami hozzávitt. Eleinte kényelmetlenül fészkelődtem az öblös karosszékben, amely ott terpeszkedett az asztala mellett. Tolvajnak éreztem magam, időtolvajnaV, hiszen tudtam, hogv a félretolt kutyanyelven készült 9 vasárnapi tárca és következetesen mindig csak az utolsó pillanatban készült el, hogy aztán express-levélként röpüljön föl egyenesen a pesti redakció nyomdájába, meri >Móra ur« írását úgyis csak a nyomdász tudta elolvasni. Pedig szebb írást alig lehet látni az övénél. Apró betűi tisztán sorakoznak egymás mellé, mintha nem is kéz, hanem gép irta volna őket. Mégis, mintha török, vagy kinai irás lett volna. Ezek mind igen érdekes megbeszélnivaló dolgok voltak, no meg az is, hogy beóvakodott az ajtón Kotormány János, a >személyem körüli miniszter* és valamelyik röszkei ásatásról jelentett ujabb fejleményeket. Igy azt ottfelejtkeztem a karosszékben és olt felejtkezett Móra is a magáéban. Most már ő is szivarra gyújtott, hosszú virzsiniára, amiről szinten igen érdebes meséinivalók adódtak. Az például, hogy mennyire föloldja egy ilyen bőrcibar annak as alsótanyai gazdának a bizalmatlanságát, akinek a földjén turkálni szeretne kicsit a Buzeonv fölöttébb gyanús igazgatója. Már meséli is, hogy a mult héten miképpen hadakozott vele, csak morogva engedte meg a szöllö melletti domboldal megásását, de egész nap ellenségesen kerülgette a föltárt gepidasirokaL Alkonyat felé aztán földerült a képe, amikor kérges markában érezte a váratlan ajándékot, a karcsú vergóniát, amelyik az öreg királynak is kedvenc cibarja volt a föntebb való esztendőkben. Ferenc Jóskáról aztán a királyokra terelődött a szó csak ugy, nagy általánosságban, azokról meg Mátyásra, az igazságosra. Az igazgató ur lelkében pedig fölébredt a kíváncsiság, hogy a Zsigmondokról, a Józsefekről semmi, sőt vajmi kevés még Dózsáról, a paraszikirálvról is. Valójában talán Kossuthról sem igen több, mint az, hogy igazi apja volt a népnek, ez viszont mérhetetlenül sok. Lassankint talán Ferenc Jóskáról is csak az lesz bizonyos, hogy fölöttébb kedvelte a jólszelelő vergóniát. Gyorsan multak a félórák, észrevétlenül kerekedtek egésszé és hirtelen arra eszméltünk, hogy két óra, vége a hivatalnak. Majd éjszaka befejezem — dugta a megkezdett kutyanyelvet öblös táskájába —, kicsit elbeszélgettük az időt. Egy hét múlva megismétlődött a játék. A vergónia szivar története most már részletesebben mondódott el, már-már önálló témaként. De most Ferenc Jóskáról is több szó esett, a legtragikusabb sorsú imperátorról, akinek hosszura nyúlt élete három hatalmas korszakot ölelt össze, aki kétszer élte tnl önmagát, aki mindent föláldozott, hogy életben tartsa Európa beteg öregemberét, a Monarchiát Kegyetlen volt hozzá a sors szinte három emberöltőn keresztül mondta elgondolkozva Móra —, az aradi tizenháromért tizenhárom borzalmas csapást mért rá, de végül tűzdelve uj, remek részletekkel, szinte kész vasárnapi tárcaként A rákövetkező héten igyis jelent meg, szinte szórói-szóra igy. De a beszélgetés vezérmotivumát most már az öreg császár szolgáltatta. — Regény kéne irni róla, nagy, hatalmas regényt Nem is az ő regényét, hanem a Monarchiáét. Izgalmasahb, érdekesebb regénytémát keresve se találhatna iró. Az öreg császár, aki aki egy hosszú életen keresztül egy halottat cipel magával, a Monarchiát És az alakok körülötte. Erzsébet, Rudolf, Miksa, Ferenc Ferdinánd. Csupa komor, véres árny. A komor termek falán az ősök képe, a duzzadt ajkú, furcsa tekintetű Habsburgoké. És a kisérő zene, a mesterfogásokkal késletetett végzett közeledő dübörgése... Kész regény, csak meg kellene irni. Aztán máskort — Meg kellene irnf, de nem 1ehét« Még nem lehet. Túlságosan közeliek az alakok is, az események is. Nagy fölzudulás lenne belőle. Máskor: — Ferrerót lapozgattam az éjjeli és megtaláltam Ferenc József törté-* nelmi ősét benne. Diocletianus csá-> szárt. Nincsen uj a nap alatt. Minthai Ferenc Jóska a hanyatló római birodalom császárának életét élte volna ismét végig. És mintha a hanyatló Monarchia történelmében megismétlő* dött volna a hanyatló Birodalom történelmének utolsóelőtti fejezete. »Megzenésitett régiségtan« Aztán, hónapokkal később, most jezeteket szép sorjában, a politika már a dátumra is pontosan emlék- könyvét ,a bit könyvét, a szerelem szem: 1932 szeptember elsején, együtt könyvét, a vér könyvét és a végzet utaztunk Szegedről Nyíregyháza felé, könyvét. Idézte az alakokat, az öreg hogy gróf Klebelsberg Kunó rneghi- császárt, a beteg császárnét, Titet, vására bábáskodjunk annak a kultur- Quintiport, a minisztereket, a vezéreszövetkezésnek a létrehozásánál, amelyből aztán kisarjadt a Magyar Téka. A hosszú uton jól kibeszélgethettük magunkat, ami abból állott, j Ott irta a keskeny kutyanyelvek léhogy Móra mesélt mindvégig. Uj re-'gióit tele és 1933 decemberében, amiket... Aztán elbujt a mert a kiadó már budai szállóban, türelmetlenkedett. gényéről beszélt, amely már Íródott Az utolsóról: az Aranykoporsóról. mit is tudnak itt, a gepida temető fö- _ perenc Józsefről még nem le1-.. - , . t-_HJ ~ «*.. 4. . . . ° _ lött a kései magyarok ezekről a történelmi nevekről.' Vallatni kezdte hát az öreget, hogy ki volt az a Mátyás király. — Hát nagy ur löhetött, ugy vétóm. Olyasféle^ mint Kossuth apánk. Ez pedig ujabb bizonyítéka annak a régi tételnek az igazsága mellet, het regény irni, hát megirom Ferenc József és a Monarchia regényét Dioclatianus és a hanyatló Birodalom regényében. És mesélte a regényt. Ahogyan kiszínesedett a mese a lelkében, ahogyan mesévé terebélyesedett és nemesült benne a történelem. Mondta a fefdejében gondoskodjanak fő- és mellékCsépMséptalalitoMS'k figyelmébe! hajtószijak pótlásáról, hogy kellő időre megérkezzenek. — Felvilágosítással készséggel szolgál, rendelkezéseket felvesz: Lőrik Bél műszaki vállalata. ATTILA UTCA 8. a Elismert márkás áruk! kor díszdoktorrá avatta a szegedi egyetem, ezt az utolsó regényt nyújtotta át a Rector Magnificusnak diszszertárcióként. Elvégzett munkáiról nem igen beszélt többet. Már uj mesék értek benne. A kritikák nem nagyon érdekelték. Többet jelentett számára a posta, amely kifogyhatatlan bőséggel ontotta napról-napra elébe mérhetetlen olvasótáborának spontán hódolatát. A Nyugat kritikájára mégis felfigyelt. Kicsit gonoszkodó, fulánkos kritika volt. — Azt irta rólam — mondta egyszer —, hogy az Aranykoporsó nem regény, hanem >megzenésitctt régiségtan*. Szúrni, bántani akart vele. Szebbet, jobbat akarva sem mondhatott volna. Mert eltalálta, Tényleg a régiségtant akarta megzenésíteni és ha büszke vagyok valamire, hát joggal büszke lehetek, hogy sikerült. Amikor ezt mondta, már a szivében Ijprdta « halál bélyegét. Néhány