Délmagyarország, 1944. január (20. évfolyam, 1-24. szám)
1944-01-22 / 17. szám
Csütörtökön este légitámadás volt Berlin ellen Berlin, január 21. Csütörtökön az esti órákban isinél légitámadás érte Berlint. Az időjárási helyzetre való tekintettel német részről erősebb kötelékek berepülésére számítottak, úgyhogy a légvédelmet kezdettől fogva hathatósan be lehetett vetni. A lelőtt ellenséges bombázói- számát még nem állapították meg. (MTI) 35 brit repü őgép veszett ei Berlin fe'ett Amszterdam, január 21. A brit Jégügyi minisztérium beismerte, hogy péntekre virradó éjszaka Németország ellen intézett támadások során idáig 35 brit. repülőgép veszett el. (MTI) Tizenkétezer repülőgép kell az invázióhoz Zeppelin cikke az invázió lehetőségéről Berlin, január 21. Kari Zeppelin német repülésügyi szakértő irja: — A várt ellenséges inváziós kísérlet elleni védőintézkedések megtételénél német részről valószínűleg számoltak az ellenség jelentős számszerű légifölényével is. Emiatt azonban sem a felsőbb, sem az alsóbb német vezetőség körében a legcsekélyebb aggodalom sem tapasztalbató, noha a légierők döntő hatását a partraszállási hadműveleteknél éppen a német légierő bizonyította be először és azóta is állandó sikerrel. A német önbizalom józan megfontolásokra vezethető vissza. A németek saját tapasztalatukból nagyon jól tudják, hogy partraszállási hadműveletnek légikötelékekkel való biztosításához előzőleg egész sor meghatározott harcászati feladat fontos megoldására van szükség. Ehhez a légi uralom, vagy legalább is a légi fölény elengedhetetlen feltétel, de távolról sem jelenti a siker szavatolását. A salernói csata erre nézve igen tanulságos például szolgál. Ott ugyanis a brit és amerikai vadászgépek és bombázók olyan tömegben léptek fel, hogy a hadműveleti térség fölött légi uralmuk vitathatatlan volt, mégsem sikerült döntést kicsikarniok, mert csak az angol csatahajók nehézágyuinak sikerült a csata válságos szakaszát áthidalni. A salernói partraszállást azonban egyáltalán nem lehet öszszehasonlitani a komoly invázióhoz szükséges partraszállási hadműveletekkel. Ebben az esetben ugyanis nem arról lehet szó, hogy három vagy ncgy hadosztályt partra dobjanak, hanem ennek az erőnek tízszeresére vagy még több hadosztály partraszállására lesz szükség. Az ilyen hadmüvelet biztosításához viszont óriási mennyiségben kell harcba vetni a vadászgépeket, a harcászati bombavető kötelékeket és más közciharci repülöerőket. A földközitengeri ellenséges partraszállásoknál tapasztalt repülő-harcbavetések alapján az invázióhoz legalább 12 ezer elsővonalbeli repülőgépre és öszszesen e szám többszörösére lesz szükség. E gépek felének bombavetőkből és csata repülőgépekből kell állania. Lehet, hogy ez a szám nagynak tűnik fel, de nagyszabású partraszállás esetén egészen más méretű légi hadműveletekre van szükség, mint a már meglevő arcvonalakon a szárazföldi csapalnk légi támogatásánál. Német körökben egyébként a legnagyobb bizalommal tekintenek a beözönlés esetére előkészített német légvédelemre. amely ismeretlen, de talán meglepő tényező lesz. (NST) Á franc a gyarmatok 200.000 kálónál1 mozgósította : Mgir, január 21. A Budapesti Tudósító jelnti: A tanácsadó bizottság kétnapos hadügyi vitája lezárásul Le Tracquer hadügyminiszter beszédet mondott, amelyben kijelentette, hogy a francia gyarmatok egymillió lakosa közül 200 állami tervgazdálkodás hívéihez intéz. Ezek: 1. Hogyan egyeztethető össze az ilyen termelési rend a demokratikus berendezkedésekkel és a szabadsággal? z. Ki dolgozza ki a mindenkori nem4- Hogyan lehet gondos vtésgáláíT tárgyává tenni egyes vállalatok, vagy egyéb termelő eszközök teljesítőképességét, ha ez nincs összefüggésben * megfelelő mértékű nyereségvággyal? 5. Milyen eszközökkel akarja munzeti gazdasági tervet és ki hagyja azt kára serkenteni a feltalálöszellemet,» jóvá? i kezdeményezési bátorságot, amelyek3. Hogyan akarja ön elkerülni az kel bizonyos változtatásokat és fejlőilyen gazdasági renddel feltétlenül velejáró túlméretezett bürokráciát, időpazarlást és a felelősségtől félő elemek elkerülhetetlenül túlzott óvatosdést biztosítani lehet? Nehéz kilenc kérdés, amelyre jó lenne ba megfelelő elmélyedés után legalább önmaguknak válaszolnának rágát, mikor éppen ezek azok, amelyek'azok, akik valamelyik világnézeti,, elv az állami apparátus legsúlyosabb hi-'mellett konokul kitartanak, bájaként ismeretesek világszerte? Tozso beszéde Tokió, január 21. A Német TI jelenti: Tozso miniszterelnök a japán országgyűlés előtt mondott beszédében bevezetőül egyebek között kifejtette, hogy a japán front katonái az ellenségnek olyan tetemes veszteségeket okozták, hogy azokról az Egyesült-Államok és Anglia vezetői népüket nem tájékoztatták. A japán haderő minden katonája eltökélte, hogy legalább tiz ellenséges katonát semmisít meg. Japán minden tekintetben fokozta háborús erőfeszítéseit és leszállította a katonai szolgálat alsó korhatárát. Különösen fokozták a légifegyvernem harci erejét. Egy év leforgása alatt a repülőgépgyártást több mint kétszeresérc emelték. Az angolok és az amerikaiak arról beszélnek, hogy a háború még hosszú ideig tart, valójában azonban a háború minél gyonsabb befejezését óhajtják részint utánpótlási vonalaik hosszúságára, részint az országaikban jelentkező nyugtalanságra tekintettel. Japánnak időközben lehetősége nyilt hadvezetési helyzetét tovább erősíteni és a megszerzett nyersanyagforrásokat kihasználni ugy, bogy harci ereje felülmúlja az ellenség erőit. Mihelyt mindkét részen beáll a kimerültség, az a fél fog veszíteni, amelynek a győzelembe vetett hite megrendült és amelynek áldozatkészsége alább hagy. A japán százmillió? nemzet szellemi ereje biztosítani fogja az igazság győzelmét. Tozso azután részvétét nyilvánította ama nagykeletázsiai területek lakossagár.ak sorsában, amely az angolok és amerikaiak könyörtelen bombázásának áldozatául esett. Japán nem. sokára megtorlással fog élni az ártatezret mozgósítottak. A hadügyminiszter hozzáfűzte, hogy a második francia expedigiós hadtestet a leg-jlan asszonyok és gyermekek megölésérövidebb időn belül harcba vetik. A tanácsadó gyűlés ezután kifejezte a nemzeti bizottság iránti bizalmát, (MTI) Beveridge lord kilenc kérdése Milyen legyen az a gazdasági rend, amely megoldja a háború után cz emberiség szociális kérdéseit könnyen Genf, január 21. szörnyű világégés egyetlen pont van, amelyben az egymással szembenálló felek egyetértenek és ez az, hogy a felépülő uj világrend több szociális biztonságot nyújtson a dolgozó emberiségnek. Az egész világsajtó hónapok óta foglalkozik már sz angol Beveridge lord által kidolgozott széleskörű szociálbiztositási 'érvvel. Az angol alsóházban a napokban jelentette be Churchill miniszterelnök, hogv március elején nyilvánosságra kerül az angol kormány Fehér Könyve, amelyben majd leszögezik a társadalombiztosítás kérdésében elfoglalt. angol hivatalos álláspontot. Bármi legyen is ebben a köoyvbenf ..zzal mindenki tisztában van, hogy •szociális alkotásokat csak teherviselőképességű gazdasági élet mellett lehet megvalósítani. Az uj gazdasági forma körül két egymással élesen szembenálló tábor véleménye küzd. Az egyik visszatérési óhajt • a magángazdaság és a korlátlan verseny teljes szabadságához. míg a másik az állam legszélesebb tevékenységi körébe akarja bevonni a termelésnek nemcsak iránvijását, hanem egész egyetemét. E két szembenálló táborhoz intézett most A most tomboló Beveridge lord nem egészen közepette talán megválaszolható kérdéseket. A magángazdaságot és a szabadversenyt hirdetők a következő négy kér tíésre kell bogy válaszoljanak: 1. Milyen eszközökkel tudná Ön a munkanélküliség színvonalát clyan alacsonyra 'leszállítani, mini volt az cLő világháború előtt? 2 Hogyan tudja Ön a szabadversenyt biztosítani, ha ezzel szemben kartellszerződésekkel a valóságban ezt lehetetlenné iehet tenni? 3. Hogyan akarja ön magának biztosítani munkásai és egyéb dolgozótársai feltétlen hűségét és ragaszkodását anélkül, hogy nagyobb szerepet engedjen nekik a munka irányításában és az eddiginél nagyobb hasznot biztosítson számukra vállalkozásának jövedelméből? 4. Hogyan akarja ön elérni azt, hogy az ipar ne kerüljön a pénzügyi hatalmasságok ellenőrzése alá, amelyek puszta spekulációból teremtenek maguknak hasznot anélkül, hogv csak gondolnának is a fogyasztótömegek érdekeire'' Nem könnyebben megválaszolhatók azok a kérdések .-sem. amelyeket az tó időn belül teljes bolsevizálásra számítanak. Casablancában a szovjet nagykövet látogatása után most szovjet konzulátust állítanak fel. A benn® szülött lakosság növekvő nyomora láthatóan előmozdítja a szélsőséges irányba terelődést. A bennszülöttek forradalmi tüntetései, akik ujabban kalapáccsal és sarlóval vonulnak fel, gyakoriak. Lisszabonban ugy vélik, hogy az amerikaiak és angolok jelenleg nincsenek abban a helyzetben, hogy megállítsanak ilyen irányú fejlődést. (MTI) Munkaszolgálatra összeírják a Bánság lakosságát Zágráb, január 21. Febértemplo* mi jelentés szerint a bánsági elöljáróság rendeletére kötelező munkaszolgálat céljából összeírják a* egész Bánság férfilakosságát 16—60 évig. (MTI) A belőrócti leányok összeírása Zágráb, január 21. Mint Belgrádból jelentik, a német megszálló hatóságok rendelete alapján mindent 19—23 év közötti hajadonnak jelentkezniük kell összeírás céljából, (MTI) Rendkívüli bíróságok Törökországbon az üzérek ellen Zágráb, január 21. Istanbuli fairek szerint Törökországban aa üzérkedés elfojtására rendkívüli bíróságokat létesítenek, amelyek súlyos esetben halálbüntetést is szabhatnak ki. (MTI) ért. Bose vezetésével állauuóaii előre haladnak az India felszabadítására irányuló előkészületek és nem nagyon sok idő múlva India felett fog lengeni az ideiglenes indiai nemzeti kormány lobogója. A japán nép teljes rokonszenvet érez az indiai nép iráut, amelynek felszabadítása a század legnagyobb változása lesz. Budapesv, január 21. A Budapesti Németország harcával foglalkozva j Közlöny szombati száma közli á *eTozso kijelentette, hogy mél'áiiyotoi í reskedelem- és közlekedési minís^er tudja azokat a nehézségeket, amelye- rendeletét a távbeszélő forgalom ndö* Uj telejonrendelet ket Németországnak át kellett élnie. Ezek leküzdése után azonban a nemetek erkölcsi ereje még fokozódott. Az Egyesült-Államokat és Angliát közösen fogják nyugaton és keleten legyőzni. (MTI) Mircl fcrava't Churchill De Gcu lal beli korlátozásáról. A rendelet a közérdekből fontos távbeszélő forgalom lebonyolításának biztosítása érdekében közhasznú távbeszélő állomásokat é# alközponti berendezéseket az üzem* bentartás szempontjából teljes . üzemüekre és korlátozott üzemüekre osztja fel. Korlátozott üzeműek az állami igazgatási vagy közgazdasági érdekbői jegyáltalán nem, vagy csak kevésbé Lisszabon, január 21. Lisszaboni fontos távbeszélő berendezések, ezek személyiségek véleménye szerint, akikjközött 1S elsősorban a lakásokon lévé állandó összeköttetésben állanak! berendezések, bizonyos kivételektől Északafrikával, Churchill és De Gaul-! eltekintve. A Korlátozott üzemü távbele marakesi megbeszélései mindenek-1széiö berendezéseket a vasárnap é» előtt azt a célt szolgálták, hogy a fran- ünnepnap kivételével a forgalmas órák cia szakadár bizottságot kivonják a 3,att 3 postaigazgatóság kikapcsolhatszovjel nagykövet befolyása alól és,Ja- Azokat a távbeszélő hálózatokat, az angol befolyást erősítsék. Churchill Jamelyekben a korlátozást alkalmazni kell, a területileg illetékes postaigazmarokkói tartózkodásáról növekvő aggodalommal állapítják meg. hogy Északafrika teljesen Moszkva befolyása alá került ugy. hogy az angolszászoknak minden arra irányuló reménye, hogv maguknak Északafrikában tartós hatalmi helyzetet biztosítsanak, meghiusitottnak tekinthető. Az északafrikai politika* fejleményeket naevon komolynak tartják és belá.thagatóság jelöli ki. A korlátozás időtartamát ugyancsak a postaigazgalós'ág állapítja meg. A korlátozást a postaigazgatóság írásbeli határozattal közli az előfizetővel. A határozat ellen a kereskedelmi miniszterhez lehet fellebbezni. A rendelet kihirdetésének napján lép hatályba. (MTI)