Délmagyarország, 1944. január (20. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-22 / 17. szám

Hi rejlik a lengyel—szovjet határkérdés mögött ? Bern, január 21. Most, hogy az egész világ figyelme a lengyel­szovjet viszály felé fordul, érdemes ismertetnünk egy a kérdést alaposan ismerő semleges közirónak, a Schwri­Jíer IUnstrierte Zeitungban e témáról szóló cikkét. A cikkiró elsősorban rámutat ar­ra, bogy a probléma megoldását főleg a lengyel nép maga sürgeti, miután a szovjet csapatok átlépték az ország keleti határait. A semleges megfigye­lő joggal kérdezheti, mi lehet "a ri­deg szovjet magatartásnak az oka, amikor a lengyel kormány a szom­széd birodalommal való kapcsolatok felvételének feltételeként nem is kö­tötte ki a teljes területi sérthetetlen­ségéi. Erről a kérdésről egyáltalá­ban nem szólt a lengyel nyilatkozat, mindössze az ellen tiltakozott, hogy befejezett tényekkel teremtsenek vele szemben jogosnak egyáltalában nem •nevezhető helyzetet. Éz kétségtelenül •ellenkeznék az Atlantic Chartaban lefektetett elvekkel. A gyengébb joga Éppen a gyengébbnek a joga az, Hogyha az erősehbel konfliktusba ke­veredik, a jogra bivatkozhassék. A lengyel kormány ezt tette és ezzel járult legjobban hozzá ahhoz, hogy a vita tárgyalások utján legyen eldönt­hető. Ez a szellem hatotta át a len­gyel jegyzéket. A lengyel kormánynak az a kívánsága, hogy esetleges felsza­baduló területein lengyelek vehessék át a közigazgatást, valóban csak ter­mészetes s ennek ellenére a lengyel kormány jegyzékében ezt is, mint csak kívánságot, nem pedig mint a megegyezés feltételét jelölte meg. A szovjet kormány elutasító vála­sza világos bizonysága annak, hogy Sztálin, feltéve, ha sikerülne neki Lengyelországot elfoglalni, ott uj kor­mányt akar alakítani, amely termé­szetesen az ő érdekeit lenne hajlandó ízo'gálni. A semleges köziró cikkében, amely még a szovjet elutasító válasza előtt Íródott, nem látja egész biztosnak ezt a szovjet szándékot, mert ugy vé­H, hegy a szovjet szivesebben rendez­te volna a határkérdést a mostani lengyel menekült kormánnyal. A feltevéseken kivül bizonyos az — mint ezt a teheráni értekezletről kiadott jelentések is bizonyítják —, hogy a szovjet az 1920 október 12-én Rigában megállapított lengyel—szov­jet határok revizióját követeli, ame­lyet a lengyelektől a varsói csatában elszenvedett veresége után kényszeri­tettek rá. A svájci köziró véleménye ezerint a szovjet nem ragaszkodik azonban ahhoz a határvonalhoz, ame­lyet az orosz—német megegyezés ide­jén 1039-ben Ribbentrop és Molotov megállapítottak'. A lengyel kormány tudja, hogy a rTgai szerződés néprajzi határai nem kifogástalanok, mert keleti részében a« akkori lengyel területnek nagyon sok idegen nemzetiség maradt. 'Joggal hihette mindenki és a jó­hiszeműek még ma is hiszik, hogy kölcsönös jóakarattal, amiben lengvel ZfiRflH LEANDER világfilmje, az AKKOR ZARAH LEANDER, HANSSTÜVE VIKTOR JANSEN UFA-Hiradól Ma és a következő napokon! 3, 5, 7 órakor Belvárosi Moz»j részről nincs hiány, a vita elsimul­hat anélkül, bgy Oroszország hatal­mi szóval érvényesítse követeléseit. Miért femodta meq a Pravda Willkiet? Emlékezetes még az a heves sajtó­támadás, amelyben a kommunista párt hivatalos lapja, a Pravda Wendell Willkiet részesítette, mert ez az Oroszországgal szomszédos kis álla­mok érdekében mert szót emelni. Ér­dekes a svájci közirónak ezzel kap­csolatos véleménye, mely szerint a támadást tulajdonképpen nem is a vé­delem szava váltotta ki Moszkvában, hanem az inkább Wendell Willkienek, Roosevelt egykori és várható ellenje­löltjének szól. A szovjet lap durva támadása nyilván azt a célt szolgál­ja, hogy az elkövetkezendő amerikai elnökválasztási küzdelemben az orosz területi igények ne legyenek a pártok agitációs eszközévé. Más kérdés az, hogy a támadásnak durva hangja nem ellenkező célt ér-e majd el? Bizonyos, bogy éppen a cikk az, amely az ame­rikai közvé.eménv figyelmét az orosz területi aspirációkra fokozottan fel­keltette. Mindez a rideg valóságon semmit sem Változtat, de kissé megvi­lágítja a háttér mozgó erőit Valóság és jogbiztonság Lehetséges, hogy a puszta erő jo­gán a Szovjet nem mutat majd enge­dékenységet. Kíméletlen valóság, de ki kell mondani, hogy sem Anglia, sem Amerika e határkérdések miatt nem keveredik fegyveres konfliktusba a Szovjettel. És ebben van a lengyel ál­láspont legsajnálatosabb gyengesége. Ezzel szemben azonban nem szabad el­feledni és ez a legnagyobb ereje, hogy az egész demokratikus világ a népek jogainak védelme mellett áll ki, mert mindennél fontosabbnak tartja a nem­zetközi jogrendet. Ez a jogrend pedig, eltekintve a kérdés erkölcsi megala­pozottságától, életfeltétele minden sza­bad államnak és elsősorban a két vi­lághatalomnak, a brit birodalomnak és az Egyesült-Államoknak. Végső eredményében az egész probléma azon dől majd el, hogy Szovjetoroszország újjáépítésének és belső konszolidációi­nak értékelését előbbre helyezi-e egész rendszerének erőszakra épített irány­zata mögött és hajlandó lesz-e, mint rendszerető hatalom beilleszkedni a többi országok bizalmon alapuló I együttműködésébe. Ez a legnagyobb ]kérdés nemcsak a lengyel határproblé­'ma szempontjából, hanem a háboru után felépülő uj világrendre is. DBEM'AGYXRORSZAQ n SZOMBAT, 1944 JANITAR 22 " Chlorodont! fogpaszta vakító fehér fogakról, üde és tiszta leheletről gondoskodik. Magyar íénltmény. Churchill üzenete* intéz Sztálinhoz G lengyel kérdésben Bern, január 21. Londoni jelen­tés szerint Churchill miniszterel­nök Eden külügyminiszter jelenlé­tében csütörtökön fogadta Miko­lajczik lengyel miniszterelnököt, a lengyel külügyminisztert és a lon­doni lengyel nagykövetet, akikkel egy órahoszat tartó megbeszélést folytatott. A megbeszélések tárgya a lengyel menekült bizottságnak a Szovjettel támadt bonyodalma volt, amellyel kacsolatban a lengyelek részletesen kifejtették Churchill­nak álláspontjukat. A Daily Tetelgraph diplomáciai tudósítója ezzel kapcsolatban azt irja, hogy Churchill valóstzinüleg rövidesen üzenetet intéz Sztálinhoz és angol—amerikai lépés várható Moszkvában, ha a lengyel mene­kültek használható formulát fo­gadnak el. (MTI) Honnan vetfe értesülését a Pravda ? Genf, január 21. Stockholmból jelentik: A Nya Dagligt AHehanda londoni tájékoztatás alapján azt irja, hogy a Pravdának egyáltalán nincs tudósítója Kairóban. Azt is megállapították, hogy olyan tartal­mú távirat nem ment át a sajtó­ellenőrzésen, amely azonos volna a Pravda hírhedt jelentésével. (MTI) Nem német eredetű — mondják Berlinben Berlin, január 21, Illetékes német helyen közlik tájékoztatásul: Berlini politikai körökben a Ncwvork Timesnck az az állítása, hogy a Pravda ismert jelentése né­met eredetű, tehát német részről csempészték be a szovjetorosz lap­ba, bizonyos derültséggel oly meg­tiszteltetésnek tekintik, amelyre — mint e körökben mondják — erről az oldalról nem mertek volna szá­mítani. (MTI) Szovjstbarát lengyel bizoitság atakult az UaÁ-ban Stockholm, január 21. Az Afton Tidningen jelentése szerint a mosz­kvai rádió péntekre virradó éj­szaka közölte, hogy az Egyesült­Államokban nemzeti bizottságot alakítottak, amely azt követeli, hogy a lengyel nép szólítsa fel a lengyel emigráns kormányt Lon­donban, hogy támogassa a Szovje­tet. A bizottság elnöke kijelentette, hogy csak a Szovjettel való együtt­működés biztosithatja a demokrata Lengyelország visszaállítását. (MTI) A demokrata párt maradt többségben az USA-ban Amszterdam, január 21. Miután Pensylvánia államban a köztársa­sági párt a még hátramaradt utolsó pótválasztást is megnyerte, az í Egyesült-Államok képviselőliázá­ben nagy tehbségger győzte te Bennet­tet, a demokrata párt newyorki kor­mányzó jelöltiét és igy 1943 január elseje óta ő az Egyesüll-Allamok leg­fontosabb államának feje. Külpoliti­kai tekintetben régebben az elszigete­lődéspártiak közé számított, legutóbb azonban a republikánus párt egyik ér­tekezletén a brit birodalommal vaió állandó katonai szövetség mellett szállt síkra. (MTI) Ui svéd vezérkart főnöfc Stockholm, január 21. Mint a Svéd Távirati Iroda jelenti, a svéd koronatanács pénteki ülésén a fon­tos kinevezések egész sorát hatá­rozták el katonai téren. A svéd ve­zérkar uj főnökévé a más megbí­zatással szabadságolt Bredberg vezérőrangy helyére E h r e n s­v e r d ezredest nevezték ki és egy­úttal vezérőrnaggyá léptették elő, (MTI) A partizán keoyetlenkedések kivizsgálása Belgrád, január 21. Mint Belgrád­ból jelentik, az Obnova beszámol ar­ról, hogy az északnyugatboszniai bá­niai körzetben a szerb parancsnokság elrendelte a partizánok által a szerb lakossággal szemben elkövetett ke­gyetlenségek kivizsgálását. A lap je­lentése szerint az adatok azt mutat­ják, liogy csak a partizánok több mint húszezer szerbet gyilkoltak meg ezen - vidéken (MTR FireH'edik a sriruani földrengés áldozatainak száma Buenos-Aires, január 21. A sanjuani iföldrengés áldozatainak száma egvre ! 'növekszik. A legújabb hivatalos köz­lés szerint az áldozatok száma 4300. uemoKraia Alt, koziarsasagi zou. (MTI) apró pártokra esik 4 mandátum, 5 pedig betöltetlen. (MTI) Szombat, vasárnap és hétfőn utoljára adjuk! BÜTTYKAY EMMI és HAJMÁSSY elejétől végig csupa nevetés vigjátéka MAKACS KATA Uj USA-elnökjeiöi»: Devey Genf, január 21. Az Egyesült-Álla­mokban terjed az a meggyőződés, üogy Devey kormányzó a Roosevelt elle­ni választási harcban Willkievel szem­ben esetleg megszerezné a republiká­nus párt jelöltségét, miután Devey iránt az érdeklődés napról-napra na­gyobb. A Daily Mail közli a 41 éves és Michiganból származó Devey élet­rajzát, aki gyermekkorában ujságáru­sitással szerzett magának zsebpénzt. 1923-ban már egyetemi hallgató volt, majd később európai tanulmányutjá­, ról visszatérve, ügyvéd lett. E bivatá­j sában 29 éves korában már nagy jö­vedelemre és hírnévre tett szert. 1942­Széchenyi Mozi Ma 3, 5, 7 órakor! A tegnapi bemutatón nagy sikert aratott! 1 forradalom ur Történelmi filmóriás Izgalom, szerelem, gyönyörű fel­vételek, pazar kiállítás Főisze repl ők : Amatieó Nazzari Lírsa Ferid©

Next

/
Thumbnails
Contents