Délmagyarország, 1943. november (19. évfolyam, 248-271. szám)
1943-11-13 / 257. szám
Népvándorlás korabeli aranygyűrű vándorlása (A Délmagyarország munkatársától) Érdekes tulajdon elleni kihágás! ügyet tárgyalt pénteken délelőtt a tőrvényszék büntető egyesbirája. Két közismert szegedi ékszerész, F1 s c h e r Mör és Nógrádi László állott vitéz dr. H á r s tetéséről számolnak be. A Nobel fl Nob£!-bizottsái 1750 svéd boronát utalt kl Hevessv György Koppenhágában álö magyar professzornak DtH MAGY ARORSZA0 SZOMBAT, 1943 november 13 5 László büntető egyesbiró előtt. Fischert és Nógrádit orgazdasággal vádolta aa ügyészség, mert amint a vádirat mondotta, lopásból származó aranyékszert vásároltak. Még 1942 októberében, tehát több, mint egy évvel ezelőtt történt, hogy Fischer Mór és Nógrádi László üz-, letébe egy-egy 10—12 év körüli A tömeg csügg minden szaván. Akik itt ülnek, ha semmi szervezés nem is tartja őket össze, de valamennyien a jóga immár szektajellegü nagy ábjeleni a MTI., hogy Hevessy Gvörgy, mint a koppén- rándjának közöségében élnek. Az igaz stockholmi jelentés hágai egyelem tanára a rádióakti- é,et> » ,ia,®1®á^1a "fP** az «r«» vitással illetőles az atomszerkezet- a szellcmi felsőbbrendűség, a boldogaz egészség kék madarát kergetik s hiszik, bogy a jóga az a kalit Helsinkiből a finn lapok alpajáti magyar tudós nagy kitünbizollság vegytani csoportjának javaslatára a svéd akadémia a vegytani különleges alapból 1750 svéd koronát utalt ki Hevessy professzornak, aki az akadémia külföldi tagja és a rádióaktiv indukátorok terén különleges kutatásokkal foglalkozik. Hevessy professzor személyéről a, a Kelet nayy titka Dehát mi is az a jóga? Eri őt be7áya itt, ifya ott, (éya mindenütt — Selva Kofa tycsudian detionizálta l/Ulont — Tetőfokon a foyaláz Budapesten fiúcska állított be. Az a gyermek, & munkásságáról érdeklődtünk aki Fischer Mórnál járt, egy Szent-Györgyi Alberttől Noaranygyürüfejet kinált megvételre, bel-dijas tudósunktól, aki elmona másik a Nógrádi-féle ékszerüz- dotta' ho§y Koppenhágából ismeri letben egy aranygyürükarikát a kiváló munkásságu, fiatal tudóst, meg egy vékony aranylemezt mutatott Az ékszerészeknek mindkét esetben feltűnt az ékszerek különös formája és mintázata. Meg is kérdezték a gyerekektől, hogy honnan vették ezeket az ékszereket. Azok azt felelték, hogy a szöllőben találták. Az ékszerészek elhitték ezt, mert a gyürü és aranylemez piszkosak voltak a rátapadt földtől, , , , . , - , . . , .. .. . M ... . , í. . . ' Ikialakult tapasztalatokban született mintna nemrégen kerültek volna ki Budapest, november 12. Valami sa- mu dámát, nem használja a régi jász* szabályok és módszerek. A jóga Kell rogok alól. bischer Mór 10 pen- játságos érdekesség van abban, hogy szos megjegyzéseket, hogy istramm let nagy tudománya, az élet legtökégőt adott a 2.60 gram sulyu j Budapestet időnként elfogja egy láz. a cica«, vagy »klassz egy baba., azt letesebb művészete, győzelem a test " ' ' " - ' - -- - ' van felett Aki eléri a fejlődésnek azt a fokát, hogy yogivá lesz, az megtalálta az élet értelmét és teljes harmóniáját. Ismert példákat mond erre Yesudian, yogikról beszéL, akik meg tudják állítani kizárólag akaratukkal és a káposziáskosáckan 8z™kMésükfl s nem ha,nak me& tel foglalkozik évek óta és kutatásait kiterjeszti a fiziológiai és ka, amibe bérepüí a kékT madár, biológiai kérdésekkel való kapcsolatokra is. A kitűnő fizikus — Szent-Györgyi professzor emiitette — néhány évvel ezelőtt Ma- ,, . .. ,, .. ... . . .... . • _ szél nekik Yesudian, akit >radzsanak< gyarországon is jart és tohb helyen a ü hivőserege. Beszél előadást tartotL Nagyon rokon- Európa technikai civilizációjának fetszenves egyéniségű fiatal tudós, sőbbrendüségéről a keleti civilizációs aki magyar származású és igen viszonyokkal szemben s a lélek müjól beszél magyarul, annak ellené- velésének hatezereves, előttünk sokre, hogy évek óta külföldön él és szor csodákkal határos kultúrájáról, dolgozik. Hevessy professzor svéd v!s KÁssiáéA az elsöbbstíf I . »• : UU 1 -II-IJ- |. Európával szemben. A joga a yogik kitunletese ujabb külföldi ehsme- ,udoríánya s végeredményben nem áll res a magyar tudományosság felé. másból, mint az akaratnak és a léleknek felsőbbrendűségéből a testi szervezet felett A jóga nemcsupán elmélkedés, nem kizárólag rendszeresen űzött szuszogás, nem is csupán testedzés, hanem tökéletes uralom a test felett Ehhez az uralomhoz végtelen önfegyelem, bölcsesség, nyugalom, bizonyos légzési gyakorlatok, testmozdulatok, a célos akarat vezet el s hogy mindezt hogyan kell csinálni, arra meg vannak az évezredek alatt Csudára ki van jógázva! Jóya a villamoson aranyért. Nógrádi pedig 7 pengőt a|a divat felkap valamit s ez a legma- sem mondja, hogy remekül ki 2.10 gram súlyúért. Félóra sem Sasab,) foku hisztéria tünetei között sportolva, hanem igy: teli azonban el a vásárlás után, de-|Íclen,kezik' TaIá.n a há,bo™s pszlbó tektivek jelentek meg mindkét ékJ*"ll szeruzletben es egy a muzeumból vet} magál valatnire) minden érdeklő ellopott aranygyűrűt, meg egy désével falja és habzsolja, fenékig kiaranylemezt kerestek. Kiderült, élvezi a szórakozást, amiben öröme hogy a két gyermek a városi mu- telik. Tavaly, tavalyelőtt a Villon láz zeum régiségtárából, az egvik vit- fellángolásában lehetett ezeket tapasz. rinből lopta ki a két aranytárgyat, t3'"1- Nem tudták annyi kiadásban „ «„ . '•„.,. , ,, •'és fordításban forgalomba hozni a csamelyek nepvandorláskorabeli lele- vargóéleW. börtöntöltelék középkori tek. Hogy a szollobeb talalas me- francia költő verseit, nem tudtak róla séjét valószínűvé tegyék, besároz- annyit irni versben és prózában, hogy, ni kezd. És rászól: mérget vesznek be és megparancsolják a szervezetüknek, hogy ne szívja azt fel s nem is történik semmi bajuk, elevenen eltemettetik magukat, az* után kiszállnak a koporsóból mosolyogva, legyőzik a betegségeket, nem tudják mi a fájdalom és szomorúság, az élet számukra csak epizód s egész iák, bepiszkolták a gyürüt, meg az az mind el ne fogyott volna, a diző- — Valami baja van talán a nagy- lényük már ebben az életben beVeolA jóga hatalmába kerítette Budapestet. Idősebb hölgy perzsa bundában ül a villamoson és irgalmatlanul szuszog. Mindig erősebben zilál a melle s majd kifújja az utasokat a kocsiból. A mellette ülő ur végül is aggódaranvlemezt. Fischer és Nógrádi a pénteki tárgyaláson kijelentették, éksőbb, zök nem győztek megzenésített Villon- ságos asszonynak Mire verseket tanulni, az ifjú komponista óriások csak ugy ontották a Villon- j velő tekintettel, versekre kényszeritett muzsikát s Vil- med: a perzsabundás villámokat 16megvetéssel ráfőra vétel megtörténte után maguk is ,on ^re alat, nPm tudtak annvi és rájöttek, hogy a gyürü és a lemez 0jvan hitvány nívójú matinét, mflsomuzeális értékek s be akarták szol- ros délutánt, parádét vagy gálaestet gáltatni. Fischer hogy több mint vad az örökkévalóságba. — Hagyjon yékében, nem látja, hogy jógázom ? A Nagymező-utcában felfordul egyi „}áyá*ni, {áyáxni, uyyc csuda Valami ilyesmit szeretne elönti em Mór elmondotta, rendezni, hogv össze ne törték volna zöldséget szállító társzekér. A kosa- a megmerevedve figyelő tömeg is.Ilal tiz évvel ezelőtt magukat a mindenféle rendű és rangú rak led ül nek az aszfaltra s a szállít- tani jöttek a radzsát, aki saját maguegyszer már megvett egy hasonló |emberek a pénztárnálaranytárgyat, amiről nem vette' Hát most pontosan ugyanígy va észre mindjárt, hogy muzeumból 6Yu.nk a ÍogávaJ- Villonról ma már senki sem beszél, a hirdetőoszlopokon szaadla a muzeumnak. Móra Ferenc, ,ett a jóga és a nagy pcst, mányt kisérő fiatalember olvan peche- ról készített vetített (flénykepíelveteI sen. vagv szerenesésen zuhan bele az lekben be is mutat a jóga-exerciciu* egvik hatalmas kosárba, hogy a lába raokboz szükséges néhány testgyakora nvaka köré tekeredik. Nem tőrtént latot, amelyek között a legegyszeruba városi muzeum akkori tgazga- vogi. Selva Raja Yesudian, a leghin tója irt is neki egy meleghangú kő- duhb jóga legvalódibb pesti atyameslopott régiség, amikor rájött, visz- a semmi baja; "kirángatták a kosárból, bek "közé tartozik például fejtetőn álse lehet olvasni a nevét, annal díva- ^ ^^ _ a ^ susz_ ,ás. A félhomályos nézőtéren öregek, terinasok voltak az ilvenek _ bele- fiatalok, szépek, csúnyák, vőlegenyek vigyorog az erőlködésbe: |és özvegyek, kiszolgálókisasszonyok — Jógárik a pali! |cs méltóságos asszonyok szürcsölik a Ijóga-szörpöt, amit az a végtelenül ílesudian. Budán'st szimpatikus hindu jóga művész mo' „ ' isolygós arccal nyújt nekik. első számú sztacia Vájjon ebben a vegyes, tarka tömegben hányan vannak, akikből yogi Selva Raja Yesudian néhány nap- Jesz? Ahogy az előadást követő zsitere. A Uiiéyázott pesti dáma Vpn Pestnek egy réiege. amely a szönőlevelet. Bemutatta Móra Fe renc levelét és kijelentette, hogy most is a muzeumhoz akart fordulni a megvásárolt gyürüfejjeL A törvényszék ezekután ugy találta, hogy Fischer és Nógrádi mindenkori érdeklődés divalját diktál nem vonhatók felelősségre orgaz- Jf' a. köru,ak és a futták, az es . . , , , , , & pressók. a Duna korzó. a kártyasza dasagert, mivel meg volt bennük a 16nok és a délutáni kávéházak népe s szándék az ékszerek besZolsáltatá-a réteg most egv idő óta nem tud sára, ezért csak tulajdon elleni ki- szabadulni a jóga bűvöletétől A 1ó hágás miatt Ítélte el őket és 100—' ga a téma. a jósa a szórakozás a 100 pengő pénzbüntetésre Ítélte. a A hltdet«oszlorv»Von min Fischer Mór büntetésének végre-ldrn má,odik n,aV*fon °n 1Anffo' vö hajtását háromévi próbaidőre felpal ezelőtt megismételte októberi elő adását a Zeneakadémián. Az első előadásról százak és százak maradtak le, most ezrek mentek el jegy nélkül A jegyek zugforgalomban fantasztikus árakat értek eL Saját fülünkkel hallottuk, amikor egy tetőtől préroekbe burkolt ékszerekkel vajban, tülekedésben az előadás szuggesztív hatása alol való felszabadult* ságban végignéztünk rajtuk, egy pillanatig sem volt kétséges erre a kérdésre a válasz. Divat. Hisztéria. Pszihóós. Ilyes* talpig miknek lehetne nevezni, diszi Már dalolják is a jógát Pesten. függesztették. rős. öles betűkkel a trans/ha ejtő tett. vadonatfrissen kozmetikáit pia- Egy régi sláger melódiájára alkotta a hűvös «zó: JÓGA Még véletlenül se tinaszöke jógarajongo ötven pengőt pesti éjszaka az uj szöveget: Nyuqdiias urán előkelő biztosító intézetnél fix és jutalékos jav ada 1 m a z á s u azonnali alkalmazást nyerhetnek. Gyakorlattal rendelkezők nvomnák más színnel rsnk vörössel igért egy négy pengős jegyért. Yesu Egvik Inga tanfnlvamnt hirdet, a má dian az elsőszámú sztár ma Budapessik előadást, a harmadik a leg-dahh ten író. orvos és joga tanár egysze> Jógázni, jógázni, ugye csuda Jó...« Osváth Tibor Ottó jóga szakkönvvet A könvvk'-reRkedásek kiraka'ai tele vannak a tóga szakkönyveivel, smelvet a nagv keleti titok megismeréséi sznmta»ó nesii hívek tueaMával vásárolnak A nesti arnnvffjn. ha ma mpglát az uteán egv esinos villogó szomű vérnoTcHltó előffyben.' tani k 'kiatíóban. SOf.size'mlátotoást veészséges és lónzlktimélyben. Végtelenül szimpatikus, egyenesen lenyűgöző egyéniség. Nincs benne semmi póz. nem használ színpadias kellékeket, egyszerű, de testre szabott remek zakóban jelenik meg az emelvényen, finoman meghajol, megvillogtatja olajbarna nrráhól kifehérTO fogsorát és bcszéiw keztí a jógáról. t 1 FEREHCJÓZSEF KÉSERÜVII