Délmagyarország, 1943. november (19. évfolyam, 248-271. szám)
1943-11-13 / 257. szám
DELMAGYARORSZAG SZOMBAT, 1943 november 13 üi tánctanfolyam kezdődik e ho 14-én 5 órakor kezdők és haladok részére KURBOS ILLY fáncintczetében, Zászló utca 2. A gyermektelenség problémája Dr. Batizfaky János előadása (A Délmag} arorszag munkatársától.) A Magyar Vöröskereszt szegődi vezetősége előadássorozatot nyitott meg pénteken este a gyermekklinika nagy előadótermében. A közegészségügyi előadássorozat első előadója dr. BatizTalvy János professzor volt, aki a nagytermet zsúfolásig megtöltő hölgyközönség plőtt a gyermektelenség problémájáról értekezett. Bevezetésképpen. igen érdekesen vázolta az orvostudomány fejlődését az utolsó 2—3 éviized alatt cs azokat az egészsrgügyi eredményeket, amelyek a csecsemőhalandóságot csökkentették s ugyanakkor az emberi korhatárokat emelték. A bevezetés után dr. Batizfalvy János igy folytatta előadását: — A gyermektelenség, illetőleg meddőség elleni sikeres küzdelem tulajdonképpen az utolsó két évtized orvosi kutatásainak eredménye. Különösen a röntgendíagnosztika lendített ezen a téren nagyot, mert segítségével sikerült az esetek nagy százalékában a meddőség okát tisztázni és amióta a hormonok hatását, valamint a vitaminok szerepét megismertük, azóta a baj megállapításán tulmenőleg ma már eredményesen tudunk segiteni is. A meddőség gyógyítása terén ma már 10, 20, sőt 30 százalékos sikerekről olvasunk az irodalomban. Nem lehet eléggé, hangsúlyozni azoknak az ártalmaknak meddőség okozó batását, amelye* közül legkiemelkedőbb a vetélés, amely után jelentékeny százalékban meddőség következik bc. Erre vonatkozólag az oroszországi tapasztalatok bőséges, tudományosan is feldolgozott adatokkal szolgálnak, ezért nem óvTítokzatos gyermekhalál Csengelén (A Délmagyarország munkatársától) Titokzatos gyermekhalál ügyéiben folyik vizsgálat Csengelén. Hatvani Józsefné cscngelei asz|Szonv november 10-én korán reggel elment hzaulról dolgozni. Háromhónapos kisgyermeket cs 5 éves kisfiát otthon hagyta, mint rendesen, ha munkába indult. Az 5 éves kifiunak lelkére kötötte, hogv vigyázzon kis testvérére. A gyermek meg is ígérte ezt. Ilatvaniné délben tért haza a munkából. Nyomban a háromhónapos csöppség ágyához sietett. A kisgyermek látszatra jóizüen aludt. Csak amikor költögetni kezdte, vette észre, hogy nincs benne élet: a csöppség meghalt. Az 5 éves kisfiú semmiféle okát nem tudta adni kis lestvére halálának, amint mondotta, kisöccse egész délelőtt aludt. Elrendelték az orvosrendőri boncolást annak megállapítására, hogy mi okozta a kisgyermek halálát. Kétméteres kerítésen átmászva keresett lakást egy cigányasszony Letartóztatták a cigánynőkből álló háromtagú tyuktolvajbandát (A Délmagyarország munkatársától) Bor ka József Zákány-utca 6. szám alatti lakos panaszt tett a rendőrségen, hogy november 10-én, annak ellenére, hogy a kapu bc volt zárva, házának udvarán egy cigányasszonyt talált. Kérdőre vonta, mit keres az udvaron és hogyan jutott oda be. A cigányaszszony elmondotta, hogy »lakást keres* és mivel be volt zárva a kapu, átmászott a kétmélernyi magas kerítésen. Mivel nyilvánvaló volt, hogy a cigányasszony — akit mint kiderült, Ádám Máriának hívnak — lopási szándékkal máhutjuk eléggé a társadalmat, de külö-í szolt he az udvarra, Borka József misen a női nemet azoktól a késői kő (átadta a rendőrségnek. Ugyanekvetkezménycktől, amelvek a természetikor az Ösz-utcából két másik cirrnrtjébe történő erőszakos beavatkn- \ /ások nyomán szoktak fellépni. A fia'álság meggondolatlansága és könnyelműség* látszólag veszélytelen intermezzo utáp maradandó nyomokat hagy hátra, amelyeket ma már a röntgeniliagqosztikával ki tudunk mutatni, dc amelyeknek következménye a többet nem reparálható meddőség. Ezeknek az állapotoknak lélektani kihatásai is már régóta Ismeretesek, dc annyira tudatosan sehol sem dolgozták fel, mini eopen Oroszországban, aho) kimutallák, nogv ennek következtében sok lel kjbetegség, házasélet zavarai és erkölcsi züllés következik be. Hogy mennyire nagyjelentőségű ez, az előadó rámutatott arra, hogy már evek óta Amerikában. Angliában és Franciaországban külön rendelők működnek, amelyek a meddőség felismerésével és gyógykezelésével foglalkozunk, Németországban és nálunk pedig ct-yre nagyobb számban állítanak fel u. n. házassági fanársadő irodákat, ihol a házasulandók vizsgálatán és felvilágosításán kivüt a már házasságban élő hasonló természetű problémait igyekszik ujegpldani. A nagy érdeklődéssel kisért előadás előtt az ülés elnöki tisztjét b'-tóltő vitéz dr. Tóth Béla városi tiszti főorvos, a Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szövetség elnöke mondott megnyitó beszédet, amelyben ismertette az előadássorozat cél ját. A következő előadó Tvánovicj György profeszszor lesz. aki november 26 án a háborús táplálkozásról tart előadást. gányasszonyl állítottak elő, névszciint Knlnmp á r Nettit és Nagy Zerfit. akik Bakacsi Péter Ösz-utca 22. szám alatti címfestő udvarából tyúkot akarlak lopni. Bakacsicknál hetek óla tapasztalták, hogy apad a baromfiállomány, anélkül, hogy csirkecomb került volna a tálba. Elhatározták, hogy megfigyelik ki lopkodja a tyúkokat. Igy velt.k észre, hogy két cigányaszszony állit he az. udvarra és egyenesen a tyúkól felé tart. Otthonosan nyitották ki a tyúkól ajtaját, amikor Bakacsiék rajtukülötlek cs megakadályozták őket tettük végrehajtásában. Kct hét alatt 13 tyúkot lopott el Kolompár Netti és Nagy Zerfi Bakacsiék tyúkóljából. Ugyanezen a napon Süli Imréné, Dugonics-tér 8—9. szám alatti lakos bejelentette, hogy november 5-én, amikor nem tartózkodott otthon, két tyúkot loptak el tőle. Voltak, akik két cigányasszony láttak tyúkólja körül. Az egyik cigányasszony személy leirása rá illett Nagy Zefire. Kiderült az is, hogy a Borkáék udvarán fogott cigányasszony a másik kettőnek társa volt és együtt jártak hármasba^ lopni. A kél cigányasszonyt letartóztatták és átadják az ügyészségnek. HIREK Szegedi utmutató A Somogyi-könyvtárban vasárnap éh ünnepnap kivételével könyvtárszolgálat. Az egyetemi könyvtárban vasáJ-nHp ée ünuppnap kivételével könyvtárszolgálat, A városi muzeum egész évben nyitva. Szolgálatos gyógyszertárak: Bar-Í csay Károly Tisza Lajos-körut 32, Bulcsú Barna Kálvária,tér 7, dr. Löbl Imre Gróf Klebelsberg-tér 4, Moldován Lajos Újszeged Vedresutca 1, Sclincczi Béla Somogyitelcp IX. ii. 469. Városi Színház: délután: Bohémélet, este: Leány a talpán. Mozik műsora: Belvárosi Mozi: Münchhausen, Széchenyi Mozi: éjjeli zene. —of)o— AZ ELSÖTÉTÍTÉS KEZDETE s ESTE NYOLC ÖRAKOR, VÉGE REGGEL NÉGY ÓRAKOR. —oOo— — Altalános érdeklődés a Glattfelder-emlékünnepély iránt. Az Actio Catbolica egyházmegyei központja befejezte a meghívók szétküldését a Glattfelder-emlékünnepélyre. A város katolikus társadalmában is, de az egész egyházmegyében osztatlan az érdeklődés a készülő ünnepély iránt, amit különben a nivós műsor és az előkelő szereplők is indokolttá tesznek. Különösen érdeklődéssel várják az >öregszentimiések. vezérének, dr Jakabb Oszkár m. kir. titkos tanácsos, a Pénzintézeti Központ elnökének emlékbeszédét, valamint dr. Nyisztor Zoltán pápai kamarás, a Magyar Kultura szerkesztőjének ünnepi beszédét. De eseménynek Ígérkezik Lengyel Gabriella hegedümüvesznő szereplése, valamint Kara Richárd énekszáma és Tóth Ágoston szavalata, továbbá a Szegedi Egyetemi Énekkar alkalmi éneke is, Kertész Lajos egyetemi éneklektor vezetése alatt. A hegedű- és énekszámokat Anlos Kálmán orgonaművész kiséri. A kegyeletes ünnepéiyen a szegedieken kivül számos előkelőség helyezte kilátásba megjelenését az egyházmegyéből, de a fővároshói, az Aelio Catholica országos vezetőségéből és az öregszentimresek kőiéből is.Nyolc napra betiltották az TTjs.ig-ot Budapestről jelentik: A m. kir. belügyminiszter az Ujsá.g eimü politikai napilap további megjelenését és terjesztését az ország érdekeit veszélyeztető és p lap 1913 november 12-én megjelent számában közzétett közlemérve. miatt 1913 november 20-ig bezárólag betiltotta. (MTI) — Terc van az Urnák a föld lakosaival cimnicl fog szolgálni dr. Fónvad Dezső lelkipásztor a ma este 6 órai kezdelek tartandó református evangelizációs istentiszteleten. Délután fél 5 órai kezdettel a református fy-rTiak számára lesz külön összejövetel az egyház gyülekezeti termében. Ez alkalommal Falábú Dezső hódmezővásárhelyi gimnáziumi tanár és Molnár Sámuel hódmezővásárhelyi református tanító tesznek bizonyságot az Evangélikus élet-megoldó erejéről. Este 8 órai kezdettel pedig az egyetemi és főiskolai Bethlen Gabor-Kör Kárász-utca 15. szám alatli helyiségében találkozik az ifjúság régi barátjával és .gondozójával, dr. Fonyad Dezső volt konventi ifjúsági lelkésszel. A gyülekezeti evangelizáció vasárnap és bétfőo tovább folvlatódis. Az egyház vezetősége a hivők figyelmét ezúton is felhívja a fenti áldott alkalmakra. — Csak egynapi tejjegyet kell beadni. A tiszti főorvosi hivatal felhívja a közönség figyelmét arra, hogy tejvásárláskor csak egynapi jegyet adjon oda az árusnak, nehogy ebből visszaélések származzanak. PlATEOSz TEHERTAXI telefon 3 315. POLGÁR UTCA 4. SZÁM. 269 — Sok hűhó Kiss Ferenc szobra köriil. Néhány nap óta különös indítékú zaj verte tel a pesti nyilascs (cluyilas sajtót s parlamenti nyilas interpellációban érte el tetőpontját. Arról van szó, hogy Kiss Ferenc szinészkamarai exelnök szobrát a nemzetiszinbázi öltözőjeben összetörték. Ebből azután olyan nyilas hangzavar kerekedett, tnuilha a háború ötödik esztendejében ez lenne egyetlen problémánk. Most végre megoldódott a szoborrombolási rejtély. Nyilatkozott Jávor Pál, az ismert színész s elmondotta, hogy a szobrot véletlenül ő törte össze. Kiss Fereuc öltözőjét most ö használja s a mosdót — amelynek állványán volt ez a körülbelül busz pengőt érő gipszszobrocska —, vetetlenül meglökte, a szobor földreesett s letört egyik karja. >A mai nap< cimü lap ehhez a kövelkező kommentárt fűzi: Kiss Ferencnek nem kell nagyon búslakodnia összetört szobra miatt, ö — ugvis mint volt kamarai elnök — ércnél maradandóbb, feledhetetlen emléket átütött nevének a magyar színészet történetében. — Dr. Szabolcsi Lajos halála. Budapestről jelentik: Csütörtökön reggel hosszas szenvedés után 54 éves korában elhunyt dr. Szabolcsi Lajos, az ismert nevü iró és költő. Ifjúkorában A Ilét szerkesztőségének volt tagja, több verses könyve jelent meg, majd 1915-ben édesapja, Szabolcsi Miksa halála után átvette az Egyenlőség cimü lap szerkesztését és 1938 végéig szerkesztette ezt a lapot. Novellákat, verseket, regényeket és szinda-abokat is irt, egyik drámája a Magyar Szinhazban került szinre, az utóbbi évek során pedig 1öbh darabja az OM1KE Müvészakció színpadán a Goldmark-teremben aratott sikert- j — A TISZA VÍZÁLLÁSA. A sz*grdi rendőrség révkapitánysága jelentése ezerint " Tisza vízállása november 12-én reggel 7 ómkor 96 rm, a levegő hőmérséklete 0 fok Cflzins volt. Hagy iparvállalat keres >: szép Írással rendelkező és jól számolni tudó őskeresztény férfi tisztviselőt. Ajánlatokat fizetési igény és eddigi mükö'lés megjelölésével — CIGYEKVŐ, jeligére a kiadóba kérünk. 283 elveszett cstütörtök este a Pozsonyi Ignácutcától a Kossiilh Lajos-sugárutón a színházig, vagy ott a földszinten egy arany karkötő Becsületes megtaláló vagy nyomravezető magas jutalomban vagv élelmiszerben részesül. Háziipari Vállalat. Bucskay-utca 5. Telefon 17-59.