Délmagyarország, 1943. november (19. évfolyam, 248-271. szám)
1943-11-13 / 257. szám
I 4 1) R L M A ü Y A K O K S A (j jterrezidenssé neveztek ki WashingtonSZOMBAT, 1913 november lií'ba. Alan T. Lennox Boyd hadnagy parlamenti titkár lett a repülőgépgyarrikar csapatok a Volturnótól nyugatra napok óla ismét és ismét eredménytelenül rohamozzak magaslati allá sainkat s. eközben súlyos veszteségeket szenvednek. Mignanotól délié egyik lendületes ellentámadásunk egy átmenetileg veszendőbe ment magaslat és helys.g visszafoglalására vezetett. Néniét hurci es torpedóvető repülögepkótclukek csütörtökön a késő délutáni órákban újból megtámadtak az Oruntól keletre elterülő vizeken egy erősen biztosilott ellenséges utunpotlo hajókaravánt. Az eddigi jelentések szerint négy teljesen megrakott 29.UUU tonnatartalmú szállitonajót, továbbá két rombolot elsüllyesztettek. Ezenkívül 11 teherhajót, továbbá két rombo lot és egy őrhajót súlyosan megiongáltak. llat német repülőgép eltűnt. — Elleiiacges repülőkötelékek csütörtökön napközben tamadást nitéztCK a megszállott nyugati területek ellen és bombákat dobtuk Münster városira. Péntekre virradó éjszaka brit re púlőgep zavórötáraadást hajtott végre a buodalom nyugati és északi része-1 tási minisztériumnál Sir Wiiliam J o w i 11 tárcanélküli [ igy kezdődött... Anglia és Franciaország hadi állapotban • , ... , * A JL JL ) A német vdderö főparancsnokság felelősségét az angol kormányra há..,..' Woolto,n helyettesévé és az azt közli, hogy minden lengyel arc Htja. llenderson néhány perc múlva újjáépítési minisztérium alsóhazi szó- vonalon a német csapatok sikerrei vivőjévé nevezték ki. 'haladnak előre. Már mélyen A király elfogadta Alfréd Duff nyomultak a lengyel területen és ...JOIUUIIUTT C* ÍVN^JCR Cooper, a lanchasteri hercegség ed foglalták Censthovát. digi kancellárja lemondását. (MTI; I RÖVID JELENTtSEK távozott a követségről, ahová nemsoelőre kára megérkezett egy követségi titkár el- és kikérte az angol nagykövetség szc1 mélyzetének útlevelét. Szeptember 3-án a német légihad- , ... . . . , (erő fokozott tevékenységet fejtett ki. ! ChamL^riazn angol miniszterelnök —' ' a pontokat bom- "2Í™? f?^ 1 °,rakor„rádiobe zédet tartott. Bejelentette, hogy sir Ankarából jelentik: Menemendzsog lu török külügyminiszter a török kor j Különösen azokat a pontokat bomi bázták, amelyek katonai szempontbol Fontosak és közlekedési pontok. A légibombázás során szétrombolták a Neville llenderson, Anglia berlini !nagykövete vasárnap reggel 9 óramóny tagjainak beszámolt Edennet Kai-!Potno-Varsó-Krakkó-Lemberg kö- k0!] megJelent a ném€l kü,ügyi bi*a" róban folytatott megbeszéléseiről. Pa ,zö(li vasúti vonalakat. Varsó közeié- ,n pen nemet nagykövet valószínűleg ban szétromboltak egy repülőgép szombaton Berlinbe repül. (MTI) ' gyárat s az indulásra kész repiilőgcKassaról jelentik: A Kassai napok peket elpusztították. Varsó felett a keretében országos művészeti fénykép- német gépek lelőttek négy repülőgékiállitást rendeztek, Ozembehelyezték a pet és egy léggömbök Horthy Miklós-téri ünnepi szökőkutat. Csütörtökön este pedig az Operaház tagjai vendégjátékában gyönyörködött a kassai közönség. (MTI) Milánóból jelentik: Vasárnap ül ben. Csütörtökön 19 ellenséges repülő- sasagi fasis7,ta .P4* e,f nagygyűlése, gépet lőttünk le. (MTI) 1 » A varsói német légirajok szeptember 3-iki délutáni támadásának 94 halottja van. Hat ház kigyulladt. Párisból jelenti a Havas: Kiadták Párisban is az első számú hivatalos össze Északolaszországban a köztár /francia hadijelentést, mely igy szól: Partraszállási lervek Olaszországban Kairó, november 12. A Budapesti Tudósító jelenti: Alexander tábornok főhadiszállásáról érkezett jelentésből ugy látjuk, hogy nagyarányú hadműveletek vannak elökeszültíben. Mint német jelentésekből kitűnik, a nemet parancsnokság kétirányú szövetséges támadással számol, és pedig Livorno es Pesrara térségében. Feltételezik, hogy Eiscnhowcr partraszállási hadmüveleteket készit elő e két kikötő ellen Az angolszász hadirepülök felvetelei pedig azt mutatják, hogy a nemetek nagyarányú előkészületeket tesznek a várt támadás elhárítására. (MTI) Benes moszkvai útja lterlin, november 12. Bcncs küszöbönálló moszkvai útjával kapcsolatban A Wilhelmstrasser. kijelentették, hogy az angol kormány nyilván moszkvai nyomásra, visszavon'a ellenkezesei, amellyel eddig Menést megakadályozta ntitervének megvalósításában. Felte, hotft, hogy hűbéri szerződés jön létre Moszkva és Benes között. Ha az erre írááyuló terv megvalósul, ami feltehető, megdőlnek mindazok a csendes re-1 előterjesztik beszámolóikat. Az uj alkotmány előmunkálatai során már több tervezet van a Duce kezében. A fasiszta miliciát mint fegyveres testületet a véderőhöz kapcsolják. Vezető fasiszta körökben kijelentik, hogy a itember S-i száma vádat emel az anköztársasági fasiszta állam felépítésé-Jgol kormány ellen azért, mert rázudiA francia haderő a szárazföldön, a tengeren és a levegőben megkezdte a harcot Németország ellen. A francia sajtó ma kivétel nélkül heves támadásokat intéz Németország ellen és harcra tüzeli a lakosságot. A Hamburger Fremdenblatt szeps közölte, hogy amennyiben a német kormány délelőtt 11 óráig nem nyújt bizlositékot arra nézve, hogy beszünteti a lengyelországi hadműveleteket és visszavonja a csapatokat, akkor Anglia ez időponttól kezdve Németországgal hadiállapotban lévőnek itekinti magát. Anglia tehát már hadi'állapotban van a német birodalommal. A miniszterelnök ezután ismételten hangoztatta, hogy el lehetett volna érni a konfliktus békés rendezését, de ai angol kormány semmiféle inditványa nem talált Rcrlinben meghallgatásra. Hitler nem közölte idejében javaslalát a lengyel kormánnyal és Angliával sem s azt sem várta meg. hogv Varsó válaszolhasson, hanem parancsot adott esapatninak a támadásra. (Vége következik.) ben megtartják a katolikus vallás tör lénelmi alapjait. (Német TI) Buenos Airpsböl jelentik: Bamirez argentin államelnök kijelentette, hogv az argentin nép szereti a békét és ezért nincs semmi oka arra. hogy belépjen a háborúba. (Német TI) Kairóból jelentik: A kairói érte kezleten Edén elsősorban állítólag azt kivánta. hogv engedje meg a török kormánv. hogy a szövetségesek a Dardanellákon át hadianvagot szállítsanak a vörös hadseregnek Másodsorban, hogv az Tzmir és Avdin közelében levő repülőtereket a szövetséges légierő is használhassa. 'Rtid Tud.1 ÁT Olvasó irí q Indítsanak több vi lamoskocsit Tisztelt Szerkesztő ur! Ugvlátszik Szeged mégis csak fejlődik a városiasságában. Ezt onnan látjuk, valamiVyen' kö- jhnS7 zstifoltak a villamosok, bépeuropai államszövetség tervéhez Azelőtt vidéki ember csak fűztek. (MTI) Balkáni helyzet Berlin, november ÍZ A Bu>kán északnyugati részen német és szövetséges csapatok az elmúlt uapokon ujabb eredményes tisztogató harcokat vívtak bolsevista bandacsoporlokkai. A Majevica hegységben gépesített osztagokkal megtörték az ellenállást és a banditáknak itt súlyos veszteségeket okoztak. Graznica városát, amely hosszabb ideja a banditák kezén volt, rövid harc ulán elfoglalták. (MTI) Változások az cnqol kormányban Amszterdam, november 12. Mint a brit hírszolgálat jelenti, hivatalosan közölték, az alábbi változásokat az angol kormányban; Lord Wooltont újjáépítési miniszterré nevezték ki a háborús kahineihcn való tagsággal. Feladata lesz az ungliai újjáépítés a háború után. Henry Urmston Willink az egészségügyi minisztérium vezetését veszi át. .lohn J, T, 1 e f e 11 i n ezredest közélelmezési miniszterré nevezték ki. Ernst Brown a lanchasteri hercegség kancellárja lelt. Ben Smithet ellátásügyi miaiszPesten látott ehlicz hasonlót, most azonbna mindennapos látvány, hogy a szegedi villamoskocsik lépcsőin lógnak az utasok. A villamosok túlzsúfoltságán a fővárosban ugy segítenek. hogy sűrűbben járatják a kocsikat, Szegeden ellenben az a helyzet, hogy mind kevesebb kocsi közlekedik. A zsúfoltságnak azután éppen ez az egyik oka. Tegnap délután a Nagyállomásnál vártam a villamosra, tiz perccel 3 óra előtt már ott voltam és 9 perccel 3 óra után jött a Boldogasszony-sugáruton az első villamos. A megállóhelyeknél mindenütt nagy tömeg gyűlt már össze és nem kívánom ideiktatni, hogy miféle jókívánsággal árasztották cl közben a villamostársaságot. A túlzsúfoltságon igy nem lehet azt gondolom segíteni, hanem járassanak több villamost, legalább is a főútvonalon, de nem ártana a mellékvonalakon sem. A felemelt, drága villamostarifa mellett a társaság igy is megtalálná számítását és a villamosokon utazóközönség sem bosszankodna annyit. Soraim közléséi löbbek nevében megköszönve, maradtam mély tisz-' telettel: Egy villamos uias. tetta a világra a kirobbant katasztró fát. Dacára annak, hogy a német kormány a leghatározottabban hangsu lyozta, hogy Lengyelországgal szemben Németország nem akart háborút viselni, csupán megtorló lépésekPt tett a provokatív magatartásra s hajlandó volt a továbbiak során felvenni a lengyelekkel a tárgyalások fonalai, hogv ezzel lokalizálódjék a konfliktus, angol részről ezt megakadályozták. Hajlandó volt Németország elfogadni Olaszország Mussolini hékeközvetitéséf is. amely a kellő pillanatban jött s amelvnek az volt a három pontja: 1. Azonnali fegyverszünet, minden csapat ott marad, ahol most áll. 2. öthatalmi konferencia összeülé se. amelyen Anglia. Franciaország. Olaszország. Németország és Lengyelország vesznek részt. 3. A konfliktus lokalizálása. Az angol ultimátum azonban, amelyet vasárnap reggel 9 órakor adtak át és 11 órára kértek választ, tehát mindössze két órát adott a német kormánynak. felborította a helyzetet és összerombolta az utolsó reményt is. Benes, a volt csehszlovák köztár- Közjóléti saság elnöke táviratot intézett Chamberlain miniszterelnökhöz, amelyben közli, hogy a cseh és szlovák nép teljes szolidaritást vállalt Angliával és bejelentette, hogy a csehszlovák köztársaság hadiállapotban levőnek tekinti magát Németországgal. Épülnek a sokgyermekes családok házai (A Dclmngyarország munkatársától) Két esztendővel ezelőtt adták át rendeltetésének a felsővárosi Horthy-telepcn épült családi házakat. Eleinte csupán néhány ikerház volt itt a sokgyermekes csaláládok számára, de azóta megkapóan ízléses települési varászolt ide az emberi megértés. Évről-évra szaporodtak itt az ikerházak, mindegyikben 8—10, sót 12 gyermekkel megáldott család lakik. A Horthy-telep folytonosan fejlődik. Az Országos Nép- és Családvédelmi Alap jövő esztendei költségvetésében jelentős összeget vettek fel a Horthy-telepi és az alsóközponti családi házak további építésére. Az építéshez szükséges anyagot Kovács Sándor, a szegedi Szövetkezet igazgatója már régebben kérte kiutalni a* Anyagazdálkodási Hivataltól és állandóan forszírozta a kiutalást. Remény van rá, hogy a szükséges anyagokat idejében kiutalják. A tervek szerint a Horthy-teleA vasárnapi, szeptember 3-iki nap pen további 20 családi ház épül, 2 I ó n ol m i íolonl/fcAiTií rlir\l/\mn/»ínl In. L.1 _ ..11! L .1 « 1. -.1. ^ üomlnrli történelmi jelentőségű diplomáciai lépéséről, mely a háború kitörését megelőzte, a következőket jelentették: Sir Neville Henderson szombatról vasárnapra virradó éjszaka utasítást kapott a külügyi kormánytól, hogy reggel 9-kor adjon kétórás ultimátumot a német kormánynak. Az utasításnak megfelelően, sir szobás-előszobás, konyhás családi házak lesznek, tágas világos helyiségekkel, kis kerttel. Ezekbe a házakba ugyancsak sokgyermekes családokat fognak betelepíteni. Alsóközponton 18 családi ház [épitését vették tervbe, ezek közül tizediket építik, a falakai már a Neville Henderson délelőtt kilenc óra búzzák fel. Ha az anyag biztosítva kor valóban megjelent a külügyi híva- tavasszal az építkezést t&lban és átnyújtotta Rrbbcntropnak . Vjf,.., e>„„j x- ai-a az angol kormány jegyzékét. Utána azonnal eltávozott. Kct óra múlva ismét megjelent a küiügyi hivatalban s ekkor Ribbentrop egy több pontból álló jegyzéket nyújtott át, melyben a német kormány közölte, hogy nem fogadhatja el az angol kormány ultimátumszerű felhívását a német csapatok visszahívására, miután e csapatok a német érdekek védelmében nyomultak be Len gyelország területére. A német kormány jegyzéke röviden , ismerteti az elmúlt hetek. osemé: nyelt, a riéme't'—TebgyM konfliktus W folyását, majd a háború kitörésének mindkét helyen: Szegeden és Alsóközponton is nagy erővel folytatják és az előjelek szerint május folyamán már beköltözhetők lesznek ezek a családi házak. Ostromállapot Libanonban Izmir, november 12 Libanonba» kihirdették az ostromállapotot. (MII) Antakia, november 12. A jeruzsálemi rádto közlése szerint a libanoni válsággal kapcsolatban n»ár oteai harcok folynak. (MTI).