Délmagyarország, 1943. augusztus (19. évfolyam, 172-196. szám)
1943-08-31 / 196. szám
Ném«t hadij«i«ntés kiskereskedők bevonásával Berlin, augusztus 30. A német vedÚr® főparancsnoksága közli: — A jniia* »-il«« óta csaknem meg•zakitas nélkül folyó súlyos keleti harcokban a Szovjetnek nagy számMi fölénye ellenére sem sikerüli a német arcvonalat áttörnie és felgöngyölíteni. Ha a bolsevistáknak sikerült is srtlyoe veszteségükre való tekintet nélkül mindig njnbb és ujabb körWfléke' harchavetésével néhány helyen betörést elérniük t» német vonalakba, pólda nélküli elszántsággal harcoló gyalogságunk más fegyvernemek kitűnő támogatáséval elkeseredett el* hárítással és ellentámndásokikal megtartotta állásainkat, illetőleg visszaszerezte őket. Ahól kitérési mozdiltalokat végeztünk, teljes rendben történtek, miután n Szovjet szempontiából fontos berendezéseket szétromboltnk. Ezek a mozdulatok azt célozták, hogy az arcvonalat megrövidítsük és ezáltal ni tartatékokat nyerjünk. — A fcéfetl arcvonal délf szakaszán vasárnap is sulvos elhárító harcok folytak. A teljesen elpusztított Taganroirnt tervszerűen kiürítettük. _ A szicíliai partvidék keleti részén * német és Olasz légierő köt© lékei hajógvülekezéseket támadtak. Az Aogusta előtti vizeken két, összesen (ŐÓOft tonnás tartályhajót és két másik fmjót megsemmisítettünk, négy t© bergőzöst pedig hombatalálatókka! st»lyosan mCgrongáltnnk. —i Német harci repülőgépek a Földkózi-fenger nyugati részén bomhatelitalálatOkat érte* e1 egv ellenséges csatahajón és egv cirkálón. — Néhány ellenséges repülőgép zavaró támadást tetézett a hétfőre virradó éjszaka nvTTffntnémef terület elten. Eítees helységekre bombákat doblak flWTTT Taganroq kiürítése Berlin, augusztus 30. Az Intennf jelentij Az arcvonal megrövidítése érdekében már régebben előu készíteti intézkedések során a Hétfőre viradó éjszak a német csapatok kiürítették Tnganrogot. A városban és a kikötőben minden hadífonlosságu berendezést tervszeifien szétromboltak. A bolsevisták azon kísérletei közben, hogy a német mozdulatokat zavarják, a néinqj hlztositö kötelékektöi és a gon(íilisgri elhelyezett aknamezők kö•éketfébéti súlyos veszteségeket • zenvcdlek. (MTI) Berlin, augusztus 30. Mint á Német TI katonai tndósitója irja, lehel, hogy a nyilvánosság számára Tag«nrog kiürítése váratlanul (őrtént, mtután n Szovjet sem adott ki semmiféle előzetes jelentést ezekről a mozdulatokról. A német csapatok kivonásának ebből a térségből bizonyára megvan • strfltésfat nka. A mozdulatot az ellenség először nem is vette észre, ami szintén annak bizonyttéka, hogy a német Vezetőség mindig saját elhatározás© szerint és az általa jónak tartott Időpontban Cselekszik. Ezzel kapcsolatban rámutatnak arra. bogy bármllv fontosak Is egye© helységek és területek, az egész hadjárat ezempontitbM néhány állás tetAdása nem jár hátránnyal, mlrel elegendő terület áll rendelkezésre. A németé* tehát Igen gyorsán megtanultak orosz mértekkel mérni, vagyis rncnlmas hadvezetésre áttérni, tla ar előnyősebb, ember- és anvagmegfakarttóst jelenít és ennek lenére az eltenfétnek snlros veszteséőéket okoz (MTI) revizió alá veszik a textilelosztást ] Mondtattak te a tatiősiparu nagykereskedők a kiskereskedelem gyakorlásáról — kövelelték a hétfői értekezleten (A Délmagyarország munkatársától).tagban kétezer pengő körül mozognak, textitarueiosztás uj rendje, illetve azt várták, bogy a kiskereskedői pon Plator Akosnf gyorsír® Aa «*»lr* MalljébM sa IMS—44. tskolév szeptember Mn kezdődik. Délelőtti, délutánt és eeti t i * I • I r I M • I. Tantárgyak: iflyorslrá*, gépírás, helyesírás. Borrá* Mihály utca A Ipartestűlet jéöig. e»e aeft/gft-tó. Tel. léid innak a szegedi kereskedelmi és iparSamara körzetében működő Textilbizottság által megvalósított módja ellen — mint már több cikkben megírtuk* — sok panasz és észrevétel merült fel a kereskedők körében. Hirt adtunk arról is, hogy a textilkiskcreskedök sérelmeik elötórására és az orvoslás iránt teendő lépések egyöntetűségének megbeszélésére nagygyűlést akartak egybehívni, ennek megtartásáról azonban egyelőre letettek, minthogy dr. Demény Alajos kamarai főtitkár Intézkedésére hétfőn délután fél ö órai kezdettel a kamarában szakértekezlet volt, amelyre névre szóló meghívóvá! meghívták az érdekelt kereskedőket Is. A kamara nagy tanácskozótermének padsorait zsúfolásig megtöltötték a kereskedők, akik között vidékiek tá voltak, Jeléfit az általános érdeklődésnek és a pontelószfAs kérdésének igazságos rendééésó iránt megnyilatkozó (özóhajnak. A kamarai értekezletet r Demény Alajos főtitkár nyitotta meg, bejelentve, hogy a körzeti textilbizottság tagjait ls meghívta arra. Figyelmeztette a megjelenteket, hogy semmiféle egyéni sérelmet az értekezleten előhozni nem lehet, a megbeszéléseknek csupán elvi stkon kelj mózogniok Az egyént sérelmek orvoslására szeptember Mg bezárólag felfolyamodés Írásban való benyújtásában meg van adva a lehetőség, s bizottság a beérkező kérelmeket, amelyekhez a, fettchbezés okának őkmánvszerü »tátámasztásáft kivül ajánlatos részletes forgalmi ktmntatásf is csatolni, legkésőbb szeptember l.V-íg elbírálja. Megemlítette. hogy az egyik helyi lapban iöbb cikk jelent meg a textttárueíosztás nj réndjével kapcsolatban és ezek a cikkek minden szolgálnak inkább, mint a köznyugatom megóvását. Demény főtitkárnak ezzel a megállapításával kapcsolatban megjegyezzük, tekintve, hogy a Délmagyarország volt a» egyetlen helyi lap, amely ezzel a kérdéssel foglalkozott, bogy ez a beállítás téves, mert sz.erkesztöségüfiket ezeknek a cikkeknek a megírásánál éppúgy, mint egész újságírói működésűnknél egyetlen szempont iranyitja: a közérdek pártatlan szolgálata. Ezt a kötelességünket mi nem a ténveket elhallgató strulcpolitikáva! véljük helyesen teljesitent, hanem azzal, ba bangót adunk azoknak a panaszoknak, észrevételeknek és kíván* Ságoknak, amelyeknek tárgyi alapjak van, meri elsősorban a megelégedés szolgálja a köznyugalmat. A tárgyi ntap ebben az esetben adva van abban a hélfői értekezleten is felemlített tényben, hogy a kétezer ponttól a harminc pontig mindenesetre igen nagy a különbség. Ezt nemcsak azók a kiskereskedők tessik szóvá joggal, okik ugy érzik, hogy méltánytalanság érle Őket de sérelmes ez a fogyasztóközönségre Is, amelynek az aránytalan áruelosztás jelentékenyen megnehezíti a beszerzés lehelőségét. Demény főititkár elnöki megnyitója titán dr. Szekeres Ferenc fogalmazó Ismertette részletesen a bizottság munkáját és azokat a szempontokat, amelyeket az elbírálásnál figyelembe vettek. Az ismertetést részletes, több órán tartó Vita követte, amelynek sorén a felszólalók az elnöki óhajnak megfelelően »mlndvég!g elvi síkon mozogva* döbbentették rá á texlilbizottság jelenlevő tagjait, hogy milyen súlyos helyzetet jelent a textilkiskereskedők, számára az a mód, ah© gvart * pontrendszert n gyakövináőan meevalósttani kivénjAk. Az első felszólaló Bujdosó fmré kiskereskedő a*t hangoztatta, bosff amikor .a ®H megélhetést nyújt nekik a nagykereskedés. — Még egyszer kérem — fejezi he beszédét a hallgatóság lelkes helyeslése mellett Bujdosó fmre — szálljanak magukba a demigrosszista urak ég mérlegeljék ., közösségi elvet és eMel egyúttal a közellátás sima és zavartaInni lebonyolítását is biztosítanák, Scbmuteter Ferenc a háborús érdemek nyomatékosabb figyelembevételét kérte Megállapítja, hogy az első tárgyalásokon hivatalosan három kiskereskedőt jelöltek a bizottságba, * további tárgyalásokra azonban ezeket nem hivták meg, igy róluk, nélküIüK határoztak. Indítványozta, hogy az egész pontelosztást vegyék tüzetes revízió alá az értekezleten felvetett szempontok figyelembe vételével és ebbe a munkába vegyék ke a kiskereskedelem képviselői is. Az értekezlet végül kimondotta* bogy a pontelosztást revízió alá veszi és véleményező tagokként Bujdosó Imre, Megyeri Pál év SchmutZler Ferenc kiskereskedőket jelöli a textifbizottságba. A kettős kereskedelmi üzem megszüntetés* érdekében kifejtett érveiket a kiskeIreskedők írásos memorandumba fogkiskereskedők rendelkezésére. Ez ultalják. ezt valamennyien aláírják és « gesztus nem veszélveztetl egziszten- 'kamara a felterjesztést eljuttatja * ciájrtkat, mert még mindig gondtalan közellátási miniszterhez. tok értéke 50—60 pengő körül lesz. Ezzel szemben alig 10 peng® körüli a koutérték. Ezzel az alacsony értékszint megállapítással egzisztenciájukat alapjában látjuk megtámadva. Méltányos elbírálást kért, a szakképzettség nyomatékosabb figyelemb© vételét, majd részletesen foglalkozott kis- és nagykereskedelmet együttesen űzők előnyős helyzetévet, A textilkiskercskcdők egész társadalma n© vében azzal a kérelemmel fordult azokhoz a nagykereskedőkhöz, akik vagy maguk, vagy családtagjaik utján, de mindenképpen »egy zsebből* kisk© reskedést is folytatnak, hogy a háború tartamára mondjanak le a kiskereskedés gyakorlásáról és as igy felszabaduló sokezernyi pontot bocsássák Eddig 800 igényi kapott tejjegyet a közellátási bivataltál Ki kaphat ét hogyan kaphat tajiegyet ? — Ma már naoi ezer titer fe*et hoz forgalomba a városi tejüzem két(A Délmagyarország munkatársától) A város lakossága nagy várakozással tekint a hatósági tejüzem működése elé s az üzem megalapításának és beszervezésének eddig nyilvánosságra került adatai hlapján bíznak benne, hogy a lakosság tejellátásának kérdését teljes megelégedésre fogja megoldani a részvénytársasági keretek között aluli csecsemők tartoznak, ezek napi fél liter tejet kapnak, a második-* ba a két- és hároméves gyermekeié <ar tornak, ezek napi fejadagja W-* rom deci tej, a harmadikba a bárom ("ven felüli gyermekek és a 70 éven fciüli öregek s a betegek tartoznak, ebben a kategóriában napi 1 deef a teüejadag. A különböző kategóriák tej jegyei különböző szinüek « ez nagy mértékben megkönnyíti a inükcdő legújabb városi üzem. Dr Katona István tanácsnok, mint a kezelést, közellátási hivatal vezetője s azt A fej jegyek kiadásával kapcsoüzem működését irányiió alkalma- Hatban többen érdeklődtek már * róttak mindent elkövetnek, hogy j bélmagyarországnál, hogy miképmielőbb maximális kapacitással működjék az üzem s a tejjegyenre igényjogosult 37.000 személy minden fennakadás nélkül megkaphassa a maga napi tejadagját. Egye6re azonban a kezdet nehézségeivel küzd az üzem és csak fokozatosan lehet emelni • teljesítőképességet. Aa üzem egy héttel ezelőtt kezdte meg működését s m formalombabozolt napi tejmennyiség ma már eléri » kétezer litert A tej begyűjtésének további megszervezése állandóan folyamatban van s igy a rendelkezésre átlő tejmennyiség napról-napra több lesz a bianak benne, hogy hamarosan eléri a napi 8—9 ezer literes kapacitást, ami lehe'ővé lenné, hogy az összes igényjogosultak megkapják a, maguk napi minimális tejadagját. Tej Ugyanis van bőven a külterületeken s a megszervezés eredményességéhez mindössze megfelelő hatósági erélyre van aziilkség, amellyel érvényt szereznek a tejügyben ez év január 1-én megjelent kormányrendeknek, amely bizonyos megállapított mennyiség beszolgáltatására kötelezi a tehéntar«ó gazdákat A közellátási hivatal eddig 8000 igénylőnek adta kl a lejjegyet. Az igényjogosultaknak, mint Ismeretes három kategóriája van, as elsőbe a szopta tó anyák és aa egy éven pen tehet a tejjegyhez jutni azoknak, akik igényjogosultaknak tekintik magukat? Ezzel kapcsolatba* 'i közellátási hivatlban azt az információt Kaptuk, hogy a hivatal kérés nélkül senkinek nem küldi kf a te'jegyet. Aki igényjogosultnak tartja magát s tejjegyet kíván kapni, sz jelentse ezt be a közellátási Hivatalban, ahol kérését s a körűimén veket megvizsgálják s amenynyiben valóban igényjogosultak közé tartozik, nyomban megkaphatja a tej jegyet A közellátási Hivatal nyilvántartást vezet a kiadott tejjegyekről 8 ennek a nyilvántartásnak alapján intézik majd a továbbiakban a jegyek kiszolgáltatását. A most érvényben levő különböző közélelmezési jegyek október l-ig sztárnak* ekkor kézbesíti majd ki a közellátási hivatal az nj jegyeket, amelyekhez csatolni fogják a nyilvántartásban már szereplő tejigényjogosnlfak te j jegyeit is. Gál Ferencit® okleveles tanár 8590-1041-41 sa. alatt oncgdeiyezrtt gyorsíró fis gfipirft iskolám Széchenyi tér 7, 1L 82, a szeptemberben kezdődő tanfolyamokra » lieiraUsok folyamatban vannah Tetetem 88-15. S£i