Délmagyarország, 1943. augusztus (19. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-31 / 196. szám

462 igénylő közfii eddig 49 kapott lakást a lakáshivataltól Két háztulajdonos ellen kihágás! eljárás indult, mert nem jelentették be a lakás megUresedését - Kik kap­hatnak és kik nem kaphatnak lakost a lakáshlratal­télf — Háromra emeli* fel a lakáshivatali nyomozók számát (A Délmagyarórszág munkntár­•álól) Mos! mull egy hónapja, hogy a lakások kiadására vonatkozó kor­látozó rendelkezésekel kiterjesztették Szegedre is és ennek a rendetetnek folytán fel kellett állitani a lakás­hivatalt A lakásforgalom korláto­zásának leglényegsebb része az az intézkedés, hogy a háztulajdonos nem adhatja ki a megürüld lakást tetszése szerinti bérlőnek, hanem a lakás megüresedését be kell jelen­teni a lakáshivatalba, ahol nyil­vántartásba veszik a mégüresedést r a lakásigénylők közül a polgár­mester jelöli ki azt, akinek bérbe kell adni a lakást Nem vonatkozik azonban ez a rendelkezés az uj há­zakra, amelyeknek lakásait első íz­ben szabadon adhatja ki a háztu­lajdonos s csak az első lakóválto­záskor kell a lakás megüresedését bejelenteni. A rendelet kimoadja, hogy amennyiben a lakáshivatal, illetve a polgármester nyolc nap alatt nem nyilatkozna arra nézve, hogy kit jelölt ki lakóul, a háztu­lajdonos tetszése szerinti bérlőnek adhatja ki a lakást A szegedi lakáshivatal a városi bérház második emeletén lévő he­lyiségeiben julius,23-án kezdte meg működését s jellenmző a sze­gedi nagy lakáshiányra, hogy alig több mint egy hónap alatt a mai napig 462 lakásigénylést jelenlet­tek be, ami hozzávetőleges számí­tás szerint átlagos napi 15 lakás­igénylésnek felel meg. Ennyi lakás felett természetesen nem rendelke­zik a lakáshivatal, de megállapít­ható, hogy tulajdonképpen nem is hnás megszorítást is tartalmaz a lakásrendelet, amelynek alapján a lakáshivatal intézi az ügyeket A rendelet kimondja, hogy az, aki 1939 szeptember 1. óta telepedett le a városban, nem részesíthető lakás­kiutalásban s lakást csak annak le­het adni a lakáshivatal utján, aki igazolja, hogy már ezt az időpon­tot megelőzőleg is Szegeden lakott s jelenleg nincs lakása. Ez a ren­delkezés is kivont az érdemi elinté­zés alól igen sok lakáskérvényt. A 462 igénylővel szemoen a mai r.apig 51 lakásmegüresedést jelen­tettek be a háztulajdonosok s a megürült 51 lakás közül eddig 49-et utaltak ki a legjobban rászorqlt igénvlők között. A megüresedő la­kás kötelező bejelentésére szigorú rendelkezéseket tartalmaz a lakás­rendelet s őthetes működés után megállapították a lakáshivatalban, hogy a háztulajdonosok részéről nem minden esetben nagy az igye­kezet. hogy eleget tegyenek ennek a rendelkezésnek. Két háztulajdo­nost, aki nem jelentette be meg­üresedő lakását, a lakáshivatal fel­jelentett a rendőrségen s ezek ellen megindult a kihágási eljárás. A iakásbivatal azonban és éppen ezérh nemcsak a bejelentések révén vesz tudomást lakásmegüresedések­ről, banem kezdettől fogva két köz­igazgatási nyomozó is teljesít szol­gálatot a hivatalban. A nyomozóit feladata információkat szerezni igénybevehető lakásokról, megálla­pítani akár bejelentésekben, akár az igénylésekben foglalt adatok va­lódiságát s lefolytatni a környezet­tanulmányozást. aminek az eredmé­nye döntő jelentőségű lehet a kére­lem elbírálása szempont iábóL A nyomozók működése az eddigi ta­pasztalatok szerint nélkülözhetetlen a lakáshivatal mellett « a polgár­mester éppen ezért ugy rendeleke­zett, hogy szeptember l-lől kezdve süt és fői, O kritikus napokon Íí, bála a TABLETTÁKNAK (BAY6R háromra kell felemelni í vatali nyomozók számát Iakáshi­Elsötétítés ideie alatt betört egy szökött fegyenc A kiibet<házi csendőrség e fogta és Szegedre kisérte (A Délmagyarország munkatár­sától) Gyanús külsejü férfit tartoz­tatott le Kübekházán szombaton u csendőrség. A férfi, miután elfog­ták, azt bitté, hogy mindent tud­nál; a múltjáról, ezért kihallgatása során, amelyet letartóztatása után rögtön foganatosítottak, töredelme­sen vallolt. Vallomásából kide­rült, hogy Dékány Andrásnál; hivják, 40 éves kübekházi napszá­mos és Kübekházán az év folva­mán 5—6 betöréses lopást követelt volna ennyi lakásra szükség mert , de R ^ kö e, |o_ az igénylők között nagy számmal „Ao. _ ,„.„„ vannak olyanok, akik nem tekint hetők Iakástalanoknak s igy szá­mukra nem is lehet lakást kiutal­ni. A rendelet ugyanis kategori­kusan kimondja, hogy nem része­síthetők lakáskiutalásban azok, akiknek a város területén akár fő-, akár albérleti lakásuk van. Viszont *zámos olyan igénylő kérvénye ér­kezett be a lakáshivatalhoz, akik nem lakáshoz akarnak jutni, hanem lakást akarnak cserélni, kisebb la­kásból nagyobb lakásba akarnak költözni, külvárosból be akarnak költözni a belvárosba, albérleti la­kásukat főbérletire akadják átcse­rélni stb. Ilyen igényekkel különö­sén a bizonyos szakmákban és fog­lalkozási ágakban a háborús kon­junktúra folytán hirtelen meggaz­dagodott Iakáslkercsők jelentkeztek 9 lakáshivatalban. Ezek az igény­lések nem szerepelnek az előjegy­zések sorában s az igénylők nem kapnak uj lakást, hanem a rendel­kezésre álló lakásokat az azokra tényleg rászorultak és vitathatatlan igényjogsultak részére tartják fenn. Albérlő igényjogosultságát is csak akkor állapítják meg, ha családot alapít s Így, ha mód van rá, min­denféle szempontból indokolt, hogy saiát főbétleü lakáshoz lusson. De pást a közelmúltban. Szegeden Sárközi Gábor Zá-i hatolt be az elsötétítés ideje alatt és ruhaneműt, meg életmiszert vitt magával. Bevallotta Dékány azt is, hogy pár hónappal ezelőtt szökött meg Állampusztáról, ahoí 10 évi tegyházbünetését töltötte. Dékány egyelőre a szegedi rendőrségi fog­dában van, ahová vasárnap kisér­ték át Kübekházáról. Dékány An­talt dr. Kamarás Lajos vendőrtaná­eros, a bünügyi osztály vezetője újra kihallgatja, majd kihallgatása tlán átkisérik az ügyészségre, ahol döntenek afelől, hogy Dékány felett a statáriális, vagy a rendes bíróság itélkezik-e. Ikszerszélháraosságnak Berényi Hona elfögatásának rész­leteiről érdeklődtünk a szegedi rend­őrségen. Dr. Kamarás Lajos tanácsos, a bünügyi osztály vezetője, kijelentet­te, hogy a szegedi rendőrség semmit sem tnd a dologról. bány-utca 3. szám alatti lakásába j Eüq szegedi szfillodöbon elfödtök o budapesti százezer pcnöős aranycsalás edulh szereplőiét, Herényi Ilona dlzözt (A Délmagyarórszág munkatársától) Nemrég országos feltűnést keltett Bu­dapesten egy nagyszabású bűnügy. A mult hét elején a rendőrség letartóz­tatott több ismert társaságbeli fiatal­embert, akik löO.OOO pengd értékű ara­nyat csaltak ki egy kereskedőtől. A rendőri nyomozás során kiderült, hogy a pesti aranyifjak bűnszövetkezeté­nek Baksa Richárd rovottmultuügy­nök volt a főszereplője, akit az alvi­lágban »Braun Ricsi* néven ismeHek. Ez a férfi adta a tippet a fiatal szél­hámosoknak. de megállapították azt is, hogy egy nő is szerepelt az figy jöttek össze az »aranyifjak* és más rovottmultu alakok, ott beszélték meg a szélhámosságok BaksávaJ együtt tűnt el a fővárosból a szőkekaju, kék­szemű, feltűnően szép dizözjelölt is. A rendőrség azonban a rádiókörözés alapján kinyomozta hollétét. Szegeden egy szállodában fogták el Berényi Ilo­nát, innen vitték fel a budapesti detek­tívek vasárnap délelőtt a fővárosba, a főkapitányság bűnügyi osztályára. Ki hallgatása során tagadta, hogy köze lenne a szélhámossághoz, azt azonban beismerte, hogy Margit-körúti laká­sán többször megfordultak a letartóz­Kijelölték Cson«rádmegye és Szeded területére a baromfi- és tojásvásár­lásra jogosolt kereskedőket (A Délmagyarórszág munkatársától) A baromfi- és tojásforgalmi központ i most közölte a szegedi kereskedelmi !és iparkamarával a Kamara kerületé­iben baromfi és tojásvásárlására kije­| lölt jogosított kereskedők névjegyé két. Csongrád vármegye, illetőleg Sze­ged területén baromfi- és tojásvgsár­lásra jogosított kereskedők a követke­zők: Magyar Mezőgazdák hódmezővá­sárhelyi és orosházi telepe, vitéz Ba­ráth és Sibán (Szeged iivételévcP. A csongrádi járásban: Hódsági László Csanytelek, Csongrád és Tömörkény községekben). A Hangya kiskunhalast és a Hangya szentesi telepei. Wogrin­esics Géza (Csanytelek, Kistelek, Sze­ged-Felsőtanya. Sándorfalva, Alsóköz­pont községekben). Wogrincsics: Sán­dorfalván. A Hangya kiskunhalast te­lepe. Mindszent járás: Wogrincsics. Mindszent községben, Hangya Szen­tes. Csongrád város: Dénes és Elster, Szentes város: Élelmiszer- és Ter­ménvkiv. Vállalat Orosháza, Hangya szentest teJepe. Hódmezővásárhely: Nagy Ferenc Makó. Szeged: a Hangra kiskunhalasi telepe. FERENCJOZSEF KESERŰVÍZ ben, aki a közeli napokban az egyik; tátott fiatalemberek, valamint Baksa fővárosi kávéházban mint dizőz lépett Richárd is. Azt is sikerült megállapi volna fel. Berényi Ilona, — akinek a mü vészneve Berkes Ilona — adta a tanácsot a bűnszövetkezet tagjainak. A rendőrség a nyomozás során azt is |;i tani, hogy Siófokon dőzsöltek az utób­bi időben, a szélhámosság során szer­zett pénzből a fürdőhelyen mulattak es Baksát mint a fürdőhely »császá.rát* ismerték. A rendőri nyomozás további derítette, hogy Berényf Hona Margit- feladata, hogy kézrekeritsék Bak&at. körút '23. szám alatt levő lakásában aki tulajdonképpeni főszereplője az Itt az ideje: fizessen elő a Délirra "•yarprszágra

Next

/
Thumbnails
Contents