Délmagyarország, 1943. július (19. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-09 / 152. szám

$zóv»iség»s hadmozdulatok a földköz! tengeri térségben Berlin, julius 8 A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti a Föld­közt-tengeri térség helyzetéről: Biztos értesülés szerint az ame­rikai—brit flottának eddig Gibral­tárban állomásozó hadihajói közül két csatahajó a Földközi-tenger nyugati része felé kifutott Függő­ben van még az a kérdés, hogy vájjon • hadmozdulat összekötte­tésben áll-e az angol—amerikai partraszállással. Az Északafriká.ban és Közelkeleten állomásozó szövet­sége* csapatok rendelkezésére álló ellátó és szállító hajók számát az utóbbi időben nagy mértékben nö­velték. Különben feltűnő, hogy Port Satnél többszázezer tonnányi hajóteret Csoportosítottak. Ezek és más különböző jelek arra mutat­nak, hogy a szövetségesok földközi­tengeri haderejének amerikai fő­parancsnoka olőkésröleteket tesz az Európa elleni támadásra. As amerikaiaknak ós briteknek sz egész Földközi-tengeri térségben francia Északafrikától Szíriáig ösz­szesen 44 hadosztály és 15—20 pán célos kötelék áll rendelkezésükre. Az alakulatoknak egy része ezen­kívül, görög, cseh. szerb és szíriai emigránsokból áll, amelyeknek harci ériékét még az amerikaiak és britek sem becsülik valami ma­gasra. A fenti számokba beletarto­zik még az a két lengyel hadosz­tály is, amelyet a bolsevisták által a katyni erdőben meggyilkolt tisztek nélkül zárt kötelékben Iránon ke­resztül Szíriába és Palesztinába szállítottak- midőn a A brit hadse­reg Rommel elől El Alameinig me­nekült. Az Európa déli arcvonala elleni tényleges támadó hadműveletekre rendelkezésre álló erők tehát csu­pán egy töredéke a Föld közi-tenge­ri valamennyi szövetséges haderő­nek. A támadási hadmüveletekben tehát- továbbra is több ismeretion tényező és több kockázat, is rejlik. Szükségszerű adottság az, hogy a szövetséges haderők nyugaton k leti irányban mozogjanak, ugyan­akkor átcsoportosítják a haditenge­részeti repülőtereket és a partraszál­láshoz szükséges eszközöket. Már ellátási okokból is szükséges volt a csapatösszevonás meglazítása a volt Francia-Északafrikában. Védelmez­ni és biztosítani kellett a tengeri összeköttetést a Földközi-tenger ke­leti része felé is. Éppen ez vonja maga után nagy erők bevetését. Érthető tehát, hogy az ellenfél az intézkedéseket a tartós partraszál­lási fenyegetések leple alatt végzi el Nem lehet azonban kétséges, hogy a német és olasz vezetés éber sze­mekkel figyelt az ellenfél minden hnzását, hogy megfelelőképpen el­lenhatást váltson ki. (MTI) Elcsapott olasx pórttitkárok Róma, julins A Söorza miniszter, párttitkár megvonta a fasiszta párt tagsági igazolványát dr. Sciorillim Bereillitől, Tarentotartomány pre­fektusától, dr. Perronetől, Tarento­tartomány fedcralejától és dr. Men­dcltától, Tarentotartomány rendőr* főnökétől. Az illetők megsértettél) a háhorns idők erkölosi köteleseé­gét azáltal, hogy lakomán vettek részt. A prefektust nyngalomha helyezték, a federalát állásától fel­mentették, a rendőrfőnököt pedig rendelkezési állományba helyezték. Dr. Perrone ntódánl a Dnee Dome­nieo Nesnet, az, eddigi salernol he­lyettes fedcralót nevetze ki. (MTI) Összehívták a spanyol korfart Madrid, julius A A spanyol kortea elnöke összehívta a kortezt julius ti-, aonötödikére. (MTI) Kállai) miniszterelnök 1$ lelszölalí a P1CP ertekezletén Budapest, julius A A Magyar Blct Pártja vitéz Lukács Béla miniszter, országos elnök elnökletével csütörtö­kön este pártérlekezletet tartott, ame­lyen Kállay Miklós miniszterelnök és a kormány tagjai, valamint az ál­lamtitkárok is megjelentek. Vitéz Lukács Béla elnöki meg­nyitójában a párt nevében köszönetei mondott Nagy Vilmos volt honvédel­mi miniszternek a honvédségért és a nemzet érdekében kifejtett munkájá­ért. Egyben a párt minden tagja nevé­ben szeretettel köszöntötte Csatay Lajost, az uj honvédelmi minisztert és biztosította őt arról, hogy a párt ne­héz és felelősségteljes munkájában a legnagyobb odaadással foigja támogat­ni. A honvédelmi minisztert a pártta­gok melegen ünnepelték. Megemlékezett a legutóbb tartott nagyválasztmányi és vidéki választ­mányi ülésekről, az ott elhangzott mi­niszterelnöki és miniszteri kijelenté­sekről. Végül bejelentette, hogy Keck Antal pártonkívüli képviselő bejelen­tette a pártba való belépését Ezután az interpellációkra került sor. Torkos Béla közellátási vonat­kozásban. Korponay Ede a harcté­ren szolgálatot teljesítő közalkalma-, zottak é/rdekében, Padányl Gu­lyás Jenő egyes haditermelési éa anyaggazdálkodási vonatkozásokban, M olnár Lajos földbirtokpolitikal kérdésekben, Padányi Gulyás Jenő má­sodik interpellációjában pedig a moz­góképszínházak játékidejének meghosz. szabbitása érdekében mondott inter­pellációt. Az interpellációkra az érdekelt mi­niszterek azonnal megnyugtató vá­laszt adtak. Kdllay Miklós mlniszteTelnölc szólalt fel ezután. Felhívta a párt tagjainak figyelmét az ország he­lyes felvilágosításának nagy fon­tosságára ós arra kérte őket, hogy. ebből a mnnkáhól a nyári hónapok­ban kl-kl a maga kerületében mi­nél tevékenyében vegye ki részéta (MTI) Nyáron Uzembehelyezik a szegedi export-hiitöházat Másfélmillió pengős értéket raprazantál az objelclum (A Délmagy«rország munkatársá­tól) Két évvel ezelőtt kezdtek hozzá a szegedi közvágóhídon az export­hütöhaz építéséhez és a munkálatok — bár közben kényszerű megszakítá­sok voltak — most már annyira elő­rehaladtak, hogy a nyáron üzembehe­lyezhetik a hűtőházait. Egyelőre csu­pán a földszinti rész készült még el és ezeket a földszinti helyiségeket he­lyezik az idón üzembe. A tervek sze­rint emeletes hűtőház épül, a továb­bi munkálatokat azonban az anyag­beszerzés nehézségei gátolják. A vá­rosházán ezért ngy határoztak, hogy az emeleti traktust majd később épí­tik ki. a földszinti rész azonban ettől függetlenül üzembe fesz helyezhető. Az export-hűtőház működése nem­zetgazdasági szempontból nggv előnyt jelent majd Szeged városa számára. Ilyen nagy kapacitása hűtőház ugyan­is alig néhány van az országban és bizonyosnak látszik, hogy messze vi­dékről lgéhvbc fogják venni a szegedi exporthütőház tároló helyiségeit, ame­lyekben liust, gyümölcsöt és tojást raktározhatnak el. nagy mennyiség­ben. Az uj, modern hűtőház töbh térme már elkészült és üzémbe is helyezték. A többi tárolótermek kiépítésé'folya­ma (ban van, a belső csőrendszert épí­tik meg. ehhez még Idejében sikerült a csőanyagot biztosítani. ígéretet ka­pott arra ts a város, hogy a további építkezésekhez szükséges anyagot is A földművelésügyi kormányzat se­gitsége folytán Sikerűit az export­hűtőház építésének pénzügyi fedeaetéf is teljesen biztosítani, államsegélyt éa részben kamatmentes hosszúlejáratú kölcsönt kapott • város. A gazdasági szempontból olyannyira fontos ott­jcktum már ma is közel másfélmil­lió pengős értéket reprezentál és ha későbh az exporthütőház emeleti ré­sze is megépül, a város egy Igen nagyfontosságú objektummal lesz gaz­dagabb, amely a visszatért Délvidék közgazdaságára is előnyt Jelenthet majd. Zárórorendelef Budapest, julins A A bclűgym! níszter rendelete értelmében a szín­házakban és más saórakoeó helyi­ségekben (kabaré, mozgó fénykép­iizem, cirkusz, hangversenyterem sth.) az előadásokat, továbbá a rendőrhatóság részéről esetleg en­gedélyezett. bárminemű összejöve­telt (közgyűlést, tánetanitást, sport­oktatást stb.) este fél II óra előtt ngy kell befejezni, hogy a helyiség este fél 11 órakor kinritetten be le­gyen zárva. A 5K»—1942. M. E. szá­mú rendelet L §-ánnk 1. bekezdésé­ben felsorolt helyiségek zárórája változatlanul éjjel 11 óra. A rende­mibamarább leszállítják, mivé) txo» a Budapesti Közlöny pénteki kat rair régebben megrendelték és ki számában jelenik toeg és kihimde * - • ... i V .III^I. . artm is- fizették. tése napján lép hatályba. (MTR

Next

/
Thumbnails
Contents