Délmagyarország, 1943. július (19. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-09 / 152. szám
Antal és Szász miniszter a gazdasági problémákat ismertette az érdekképviseletek elélt Budapest, julius 8. A budapesti kereskedelmi és iparkamara nagytermeben csütörtökön tartottak meg az ország gazdasagi tényezőinek bevonása, val a juliusi gazdasági es nemzetpolitikai ertekezletet, amelyen megjelent Antal isivan nemzetvédelmi miniszter, Szász Lajos közellátási miniszter, baro Bán ily Daaiel ioldmuvelesugyi miniszter, továbbá a többi gazdasági tarcak képviselői. A gazdasagi érdekképviseletek vezetői es kiküldöttel zsúfolásig megtöltötték a nagytermet. A gazdasági élet a háború szolgalatában Antal István miniszter ismertette a kormanyzal szegedi gazdasagpoliUkai programjai es a mar kiadott rendelkezések elvi alapjait. A magyar gazdaságpolitika uj fejezetének lényégé mondotta a többi között — a teljes tervgazdálkodás, az egesz gazdasagi eleinek a baboru szolgaiadba yaJo allitasa, a magasabb köz.eljesilmenyek terheinek arányos és egyenlő eiosziasa es a oaborus meggazdagodás kizárása. A gyakorlati gazdasági szempontok soraban az első az, bogy termelésünk teljesítőképességet fenntartsuk, söt fejlesszük. Második főieladatunk a közellátás zavartalan működése es az arak ailandósaga. .Végül alapvető lelaüat a széles fiepietvgek jogos szociális igényeinek kielégifese, de egyben a dolgozók részéről fokozottabb munkateljesítmény, munkafegyelem es nagyobb áldozatkészség. A belyes gazdálkodasnak lelektaui előfeltételei is vannak, mert a siker nemcsak jó szakemberektől, bölcs törvényektől »s hiballan kozígazgatastól függ, hanem a magyar jelkck erejétől, támogatasalol, helytállásától is. A nagy tetszéssel fogadolt megnyitóbeszéd után a gazdasági szervezetek kepviselöi szólallak lel. A felszólalásokra bzasz Lajos miniszter és vitéz Guóthíalvy Aoilán miniszteri osztályfőnök válaszolt. Az ellátás biztosítása, termelés és Jogyasztas Szuez Lajos miniszter arról beszélt, hogy az elmúlt gazdasagi ev oehezségeiuek atbidaiasa, az uj beszolgahatasi rendszer kidolgozasa, a közellátási szervezet felállítása, az uj arak uiegaliapitasa első reszc volt a gazdasagi piogram végrehajtásának. Mosi ko-velkezik a második nugy lépés, anuiöl DZ egész gazdasagi politika sikere függ: megfelelő ellátást biztosítani ebben a rendszerben az emberekuek. Amint a jelek mutálják, hala istennek, ez sikerült. Élelmiszerekkel noimalis, tisztes, a háborús viszonyokhoz mert szerény mertékben cl tudjuk látni a lakosságot Az ipari cikkek tekintetében a szűkös lehetőségeknek megfelelően színlén' el kell látnunk mindenkit. 11a a mezőgazdaságtól- megköveteljük, hogy leljesitse beszolgáltatást kötclezeltsc8gét, akkor azon kell lennünk, hogy lehetővé is tegyük a termelést. A keveset uív kell elosztanunk, hogy oda jusson, ahová annak jutnia kell. A nyersanyagtól kezdve a gyártáson es1 a készárun keresztül az áru utjat sza-| báiyozm es ellenőrizni kell, anunt ez aj textiláru terén mar meg is történt. I Az árak megállapításánál figyelemmel kellett lenni nemcsak a mezőgazdaság, hanem az ipar és kereskedelem érdekeire is. Valahogyan minden gazdasági tenyezö megélhetési lehetőséget biztosítani kell, mert szükség van az iparra és a kereskedelemre is. Természetesen — mondotta a miniszter — nem az úgynevezett m. kir. kereskedőkre gondolok. A kenyér árának emelése jelentős, de ezzel először elimináltuk azt, hogy az állam minden kiló kenyérre ráfizetett. azonkívül megnyugvást kelt. hogyha 60 filléres áron annyi kenyeret tudunk adni, amennyi biztosítja a norKer«sk«dói tisztesség és munkafegyelem Ezután a karaatkérdésről és a kereskedelem ellen felmerült panaszokról beszélt és bejelentelte, hogy azt a kereskedői, aki letér az egyenes tat. ról, minden további nélkül megfoszlja a kereskedői tevékenység gyakorlása lói. Hangoztatta, hogy a munkabérek be-tartásának ellenőrzése egyike azoknak a kérdéseknek, amelyeket a jövőben a gazdasági élet autonóm szerveinek kezébe kell letenni. A munkafegyelem meglazulásával foglalkozott ezután a miniszter, bejelentve. hegy sokszor kemény intézkedésekre van szükség. A háziipar jelentőségének méltatása ulán termelési kérdéseket fejtegetett és hangoztatta. hogv hem lehet az egész burgonya, lermést ujburgonvakénf megenni, a télire tartható burgonyát bent Uollhagvni a földben, hadd nőjjön, A késedelmes termésbeszolgáltatás büntető szankciókat von maga illán. Az országban fegyelemnek kell lernie és mális szükségletet s az embereknek ezl a fegyelmet mindrnkiuek mindennem kell zugárat fizelniök. 'áron biztosítania kell. A szegedi gondolat politikai valósággá vált Berlin, julius 8. A Deutsche Allgemeine Zeitung szerda esti számában „Ungarn zeichelt seiue tügliehe Brot" cimmel első oldalou kéthasábos budapesti tudósításban ismerteti a miniszterelnök, pénzügyminiszter és közellátási miniszter legutóbbi beszédeit. A tudósítás a következő bevezetéssel kezdődik: — Szeged az a város, amelynek egész Magyarországon történelmi csengésű neve van. Innen indult 1919-ben hadserege élén Magyarország Kormányzója, hogy az országot a bolsevista uralom alól felsza baditsa- Ezzel megkezdte Magyarország újjáépítését. A szegedi gon do\at azóta politikai valósággá vált. Egyáltalán nem volt véletlenhogy Kdllay Miklós miniszterelnök és Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter nemrégiben éppen Szegeden beszélt gazdaságpolitikai problémákról ós a zsidókérdésről (MTD Belvárosi Hoz: Ma is QZ ERENYCSOSZ Vaszary János sziporkázóau szellemes írása egy csetlö-Liotló agglegény vid3m kalandjai. A főszerepben: Heinz Riihmann a mulattatás nagymestere. uts'niradá! 3. 5, 7 órakor. Nuuődiiba mcőu-f vagy marad dr. Pálfy JOisei polgármester ? rítt deibcn a nuugdiibizottság elé kcrUl a polgármester szolgálati Ugijc (A Délmagyarország munkatársa- van már arra is, hogy a soronkötól) A jövő hétre összehívóit törvényhatósági bizottsági közgyűlés előkészítésével kapcsolatban ma délelőtt három fontos ülés lesz a városházán. Délelőtt 10 órakor tartják meg az előkészítő ülést, amelyen összeállítják a közgyűlés nugy érdeklődéssel várt tárgysorozatát. 12 órára a szervező bizottságot hívták össze a várostanyai közigazgatási kirendeltség felállításához szükséges három állás megszervezésének előkészítése végett. A várostanyai kirendeltség felállítását még a mult évben elhatározta a város parlamentje s a belügyminiszter jóváhagyta a határozatot. Ez lesz Szeged város külterületén felállított negyedik önálló hatáskörrel működő közigazgatási kirendeltség. Jelenleg Alsó- és Felsőközponton, továbbá Csengelén működik ilyen kirendeltség s közgyűlési határozat Korzóban Ma utoljára udjuk! DANIELLE DARRIEUX és 1(X) gyönyörű leány filmjét UnyoK egymás Közi Francia társadalmi erkölcsrajz vetkező ötödik kirendeltséget a jövö évben Lcngyelkápolnán állítják fel. A várostanyai kirendeltség felállításához szükség van egy fogalmazási szakbeli, egy kezelői és egy altiszti állás megszervezésére s a szervező bizottságot azért hívták össze, hogy ezekre javaslatot tegyeen a közgyűlésnek s minél előbb sor kerülhessen a kirendeltség felállítására. Az állások megszervezése mellett egyébként fedezetet kell kijelölni a kirendeltség feuutartásával járó évi 12 ezer pengő körüli összegre is. Ma déli egy órára pedig a nyugdijbizottságot hívták össze. A meghívó a napirendre kerülő kérdéseket csak ugy tünteti fel, hogy „folyó ügyek" s ezekről a folyó ügyekről közelebbi értesülést sem lehetett szerezni, valószínűnek tartják azonban a városházán, hogy a legfontosabb ügy, amiért szükségessé vált. a bizottság közgyűlés előtti összehívása, a polgármesteri, szék körül felmerült kérdések letárgyalása és javaslattétel. A helyzet ugyanis az, hogy — mint- 8rról a Délmagyarország már részletesen beszámolt — dr. Pálfy József polgármester betegszabadsága julius .lén lejért s ilyenformán feltétlejriil tisztázni kell a kérdést, hogy \a,ktiv működéssel visszatér-e a pol0 B r M A G V A R O R S X A n rn •ÉNT EK. 1943 ja Ilus • 3 •eV-. ^^^ ff ^ f ' ,' v ^mfíúdcü „ TABLETTÁK Fejfájás, fájdalmak és rossz közérzet ellen gdrmesteri állásba, vagy pedig nyugalomba vonul? A kérdés várható fejleményeire semmifele tampont nem áll rendelkezésre, mert az összes illetékes és érdekelt tényezők elzárkóznak a nyilatkozatadás elöl. A közvélemény érdeklődése azonban mind élénkebben fordul a kérdés megoldása felé, mert, mindkét megoldás, ugy a nyügdijbavonulds, mint a visszamaradás lehetségesnek látszik. Dr. Pálfy József ugyanis nem kérte nyugdíjazását s a közgyűlés szabad döntésére vau bízva, hogy megállapitja-e a szolgálati idő betöltését és a korhatár (elhaladását s szükségesnek tartja-e ezen az alapon a polgármester nyugdi.ibakiildését? A közgyűlésnek a nyugdijbizottság tesz javaslatot s a bizottság javaslata a tapasztalatok szerint döntő módon befolyásolja a közgyűlés elhatározását. Amennyiben azonban a bizottság a nyugdíjazás mellett foglalna állást, a közgyűlésnek elvileg még mindig módjában áll más elhatározásra jutni s ebben az esetben nem veszi tárgyalás alá a kérdést, ami egyértelmű volna a. polgármester további szolgálataira való reflektálással. Ha pedig a nyugdijbizottság is arra a megfontolásra jutna, bogy nem kívánja dr. Pálfy Jószef nyudijazásának kimondását, nem is tesz javaslatot a közgyűlésnek s a kérdés ilyenformán napirendre sem kerül s ennek következtében a polgármesternek vissza kell térnie aktiv szolgálatba mindaddig, amig maga nem kérné a nyugdijbavonulás jogosultságának megállapítását. A helyzet alakulását városszerte élénk érdeklődéssel és nagy figyelemmel kisérik. Széchenyi Mozi Közkívánatra! Ma visszavonhatatlanul ntoljáraj Halálos tavasz KARA DX jávor SZÖRÉNYI Előadások S, 5, 7 érakor