Délmagyarország, 1943. július (19. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-04 / 148. szám

Megjött a belügyminiszter jóváhagyása, fceddhez egy hétre már megindul a Városi Tejcsarnok üzeme •Napi kétezer liter a kezdet, de két héten belül már ötezer liter tejet akarnak juttatni közfogyasztásra fj Dél ma gyár ország munkatársá­<íól) Kevés városházi kezdeméuye­EÓst kisért Szeged közönsége akko­ra érdeklődéssel mint azokat a fá­radozásokat, amelyeket a város ve»­7ctősége a hónapok hosszú során át folytatott, a tejellátás biztosítására. Ismeretes, hogy amikor tavaly nyár •elején az OMTK szegedi kirendelt­sége beszüntette üzemét, mert kép­itelen volt a tejfelhozatalt biztosítani, ezfel az üzembeszüntetéssel a végső .lehetőség is megszűnt a szegedi fo­Tgyasztók számára, hogy legális uton (hozzájuthassanak a mindennapi né­Sbnny deei tejhez. Azóta a közintéz­•mények is csak a, legnagyobb erő­feszítések árán tudták a napi tej­Wükségletük egyrészét biztosítani, /piacra pedig egyáltalán nem került a tej. Ezt az elszomorító jelenséget %övette csakhamar a tejtermékek elmaradása is a forgalomból. Ezen az időn tul már csak azok a kivált­ságosok jutottak tejhez, akiknek állandó tejesük a kisvasuton reg­Igeienként beszállította a lelakatolt kannákban a tejet. Ezt volt az egyetlen megtűrt formája annak, bogy a környék tejtermelésének •egyrészc beszivároghasson a város­ba. Szegednek zárt felhozatali terü­letté nyilvánítása igen üdvös és hasznos intézkedés volt és teljes mértékben alkalmas is arra, hogy megoldja a tejproblémát, ha ezzel egyidejűleg lett volna megfelelő szerv, amely összegyiijtbette volna B gazdák bszolgáltatásra kötelezett •tejmennyiségét. Az OMTK kiren­deltségének feladása folytán ez le­hetetlenné vált mert egyik napról 'a másikra nem lehetett másik al­•kalmas szervet a tejgyüjtés és el­osztás szolgálatába állítani. 'Á város vezetősége egy ideig az TOMTK budapesti központjával folytatott tárgyalásokat abban az irányban, hogy az újbóli üzembehe­lyezésre rábirja, minthogy azonban ezek a törekvések meghiúsultak, gondoskodni kellett más, megfelelő «serv létesítéséről. __ 'A város vezetősége közben alapos Belvárosi Mozi Mától keidig Kanadai kaland Vadnyugati kalandok­Harc a7. aranyért. Kines, amelyért kések villannak. A kincs, amelyért folyik a vér. Arany, amelyért milliók küzde­nek. Az emberi biln és gonoszság harea az igazsággal. Főszereplők: Hans Shönker, Ottó Wernide, Annié Makkart Hifidél Előadások 2. fél 4, 5. 7 órakor. köznap 3. 5. előtanulmányok ntán kidolgaéta a megoldásra vonatkozó tervezetét, amelyet dr. Tukats Sándor főispán is a magáévá tett és ezzel már hóna­pokkal ezelőtt elméletben kialakult az a határozott irány, amelyben a város a tejellátás biztosításának legcélravezetőbb módját kereste. Uj tejgyüjtő és elosztó üzemet kellett létesíteni a megszűnt régi helyett: ez- volt a Cél, azonban a terv megva­lósítása elé rengeteg akadály tor­nyosult, amelyeket csak szívós és céltudatos munkával lehetett elhá­rítani. Pár hónappal ezelőtt ezek az előmunkálatok már annyira elő­rehaladtak. hogy az OMTK tizemé­nek megvásárlására megindultak a tárgyalások. Az állam feleösszeggel járult hozzá az üzem ingatlaoának és fölszerelésének megvételéhez. Később jogügyi kérdések kompli­kálták a yásárlás perfektuálását. mert felmerült az a probléma is, nem lenne-e alkalmasabb az ingat­lan és ingó megvásárlásása helyett magát a szegedi OMTK anyagi bá­zisát képező részvényeket átvenni Az ügyészi hivatal emellett a meg­oldás mellett foglalt állást, ezért az egyszer már engedélyezett vásárlá­si tervet újból fel kellett terjeszteni jóváhagyásra a belügyminiszter­hez. Dr. Tukats Sándor fősipán, dr. Katona István tanácsnokkal eljár­tak a belügyminisztériumban és szorgalmazásuknak meg lett az az örvendetes eredménye, bogy sike­rült a belügyminiszter hozzájárulá­sát a vételhez megszerezni, és a jó­váhagyott okiratot magukkal is hozták. Ilyenformán az OMTK részvé­nyeinek és ezzel az üzemnek a meg­vásárlása most már jogilag befeje­jezett tény. csupán az átadás van hátra, de ez is a legsürgősebben megtörténik. Dr. Katona tanácsnok Budapesten az átadás, illetve átvé­tel teebnikai lebonyolításának min­den részletét behatóan megtárgyal­ta vitéz Farkas Gáborral, az OMTK vezérigazgatójával. Az átadásra Panyigai Lajos, a vot szegedi fiók­vezető is Szegedre érkezik és ugy a gépeket valamint a teljes üzem­berendezést és felszerelést darab­számra fogják átvenni tőle. Az át­vétel alkalmával megvizsgálják azt is. bogy a gépek és felszerelési tárgyak mennyire üzemképesek és használhatóak. Az átadás, tekintve, hogy többszázezer pengős értékek j városi tulajdonba való átvételéről van szó. előreláthatólag több napot ; fog igénybevenni és valószinü, hogy a leltározás munkájával csak pén Korzóban Budapesttel egyidőben ' az líj magyar vígjáték 1 UA 28-as URAY-MÁLY GEEO-- HAJ­MASSY. MÉSZÁROS ÁGI ­MAKLARY-PETHES Azonkívül: Minden isidéről... reDdőr kulhírfiltn. így magában vagy tejjel keverve kitűnő! fekre készülnek el teljesen. Közben hozzálátnak a már átvett gépek üzembehelyezeséliez, ugy, hogy nyolc nap alatt a város teljesen el akarja rendezni a Városi Tejüzem átvételével és ü zeni behelyezésé vei kapcsolatos összes ügyeket A tervek szerint keddhez egy hét­re, azaz julius 13-án teljes felké­szültséggel megindul a városi tej­üzem. amelynek élére két vezető kerül: az egyik igazgatói eíimmcl az iizemadminisztrációt látja el, a másik pedig, aki képesített tejke­zclő és vajmester, az iizem szaksze­rű irányítását végzi. A bét uj ve­zető betanítására az OMTK köz­pontja leküldi Szegedre a Horthy Miklót-uti üzem egyik vezető szak­emberét: Matelka Ferenc üzemel­lenőrt aki ugy az üzleti könyvek vezetésére és az adminisztráció cél­szerű ellátására, mint a ragionális üzemvezetésre vonatkozólag szak­szerű útbaigazításokkal cs taná­csokkal fog srzolgálnt A városházán az üzem éléfe kineve­Széchényi Mozi Ma 3, fél 4, 5 és 7, héttön 3, 5. 7 órakort Őrségváltás A magyarság belső honfoglalásá­nak drámai feszültségű története: Főszereplők: PÁGF.R ANTAL CSORTOS GYULA HIDVÉGHY VALÉRIA Azonkívül: Hl R A 1)4 A közönség kívánságára ismét, julius 7, 8-án, szerda, csütörtökön Halálos tavasz J»rv«k már válthatók?

Next

/
Thumbnails
Contents