Délmagyarország, 1943. május (19. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-18 / 111. szám
A tanyai iskolásgyermekek és a tanyai lakosság fürcáőiigye a közigazgatási bizottság előtt A város junius 1-re {el akarja állítani a tejüzemet (A Délmagyarország munkatársifái) A közigazgatási bizottság hétfőn délután tartotta meg dr. 'l'ukats Sándor főispán elnökletével szokásos ülését. Az ülés megnyitása után s föi-pán bejelentette, hogy az igaz-ágügyminiszter megengedte, hogy az ügyészség elnökének akadályoztatása esetéu az ügyészséget dr. Illyés Tivadar ügyész képviselje a közigazgatási bizottság ülésein. A polgármesteri jelentést dr. Havass Zoltán th. tanácsnok, az árvaszéki jelentést Rock Kálmán árvaszéki ülnök, a tiszti főorvosi hivatal jelentését vitéz dr. Tóth Béla tiszti főorvos terjesztette elő. A fenyői fürdőhelyiségek ügye Joleutésében közölte a tiszti fő orvos. Jiogy a felsőkozpouti lakosság részéről megnyilvánult, az a kibánság, hogy a város létesítsen az iskolásgyermek eh részére fürdőt. — A kérelmet a magunk ré-zéről a legmelegebben támogatjuk — mondotta a tiszti főorvos —, mert már sok esetben megállapítottuk, hogv <7. gyermekek között igen sok a bőrbeteg, vagy tisztátalan állapótban levő. Ezek után sokszor súlyos következményekkel járó egyéb betegségeket szenvednek el. tisztátalanságuk következtében. A rendkívül káros helyzeten csak az iskolafürdő mielőbbi megindításával lehetne segíteni. A fürdő a templom melletti iskola egyik kevéssé használt termében létesülhetne és a. felsőközponti zöldkeresztes szolgálal felügyelete alatt állana. Közölte a tiszti főorvos, hegy a tanfelügyelőség a tanterem átadása iránti kérelmet pártfogólag terjesztette fel a közoktatásügyi miniszterhez. Az engedély megadása esstén a város hatósága a szükséges nnyogi fedezetet örömmel boe-átia rendelkezésre. Ezután arról számolt be a tiszti főorvos, hogy ujabban zgyre gyakoribbá válik, hogy kafonák és katonák hozzátartozói tején fordulnak, a tiszti főorvosi hivatalhoz, illetve a zöldkeresztes szolgálathoz. — Minden igyekezetünk — folytatta a főorvos —, bogy a rendelkezésünkre álló módokon eleget, tche-sünk ezeknek a kéréseknek s az esengő vágyakozásunk sokszor igen komoly okai vannak. mégis be K-;ll jelentenem, hogy a. zöld keresztes tejellátás tulajdonképpen kizárólag csak a. szegénysorsu csecsemők és kisgyermekek, valamint az ugyancsak szegénysorso terhes anyák kielégítésére létesült. — A' város egyik közgyülé?őa c. nagyszabású társadalmi drámai A francia filmgyártás különleges alkotása Főszereplők: ftESSUE HAYAKAVA; LISE DELMARE, LUIS JOUVET VICTOR FRANCÉN HÍRADÓ nemrég indítvány hangzott el a házicseléd-kérdés ügyében. A magnuk részéről megerősíthetjük, hogy ez a kérdés egyre súlyosabbá fajul í<< következményeit, a háború terheit különösképpen viselő több kisgyermekes középosztálybeli Családok igen károsan érzik. Igen sürgősen volna szükség olyan intézkedésre, amellyel a több kisgyermekes háztartásokat munkaszolgálatos lányok segítsék, ki. mort a mai állapot a családvédelmi gondolattal szemben áll. Megkezdik az OMTK üzemének leltározását A főorvosi jelentéssel kapcsolatban vitéz dr. Meskó Zoltán kifejtette annak szükségességét- hogy a katonák tejellátásának ügyéről gondoskodni kell. Szóvátette, hogy hirek vannak arról, hogy sikerült az OMTK űzőmének megvásárlás/n a belügyminiszeri hozzájárulást megszerezni. ami örvendetes volna a lakosság tejellátása szempontjából. Dr. Tukats Sándor főispán nyomban közölte, hogy a jóváhagyás megtörtént, sőt 150.000 pengő állami segélyt is kap a város az üzem átvételéhez. Most már a város hatóságának feladata, hogy az üzem működését mielőbb megkezdhesse. Dr. Tóth Béla helyettes polgármester őzzel kapcsolatban bejelentette, hogy nz OMTK kiküldöttei a napokban megérkeznek, felveszik a leltárt és a város minden intézkedést megtesz arra. hogy az üzem mielőbb meg' kezdhesse a működését. A terv az, hogy ez junius 1 re meg is történik. Ebben az ügyben egyébként szerdán Budapestre utazik és véglegesen megállapodik az OMTK-val. Végül köszönetét fejezte ki a főispánnak azért a nagy és fáradságos buzgalmáért, amellyel kieszközölte a közgyűlési határozat jóváhagyását. Vitéz dr. Meskó Zoltán felszólalásának te ábbi részéhen a tanyai iskolásgyermekek fürdetésének ügyéről beszélt. A tanyai köztisztasági viszonyok sok kívánni valót hagynak maguk után. ami közegészügyi vonatkozásban is hátrányos. Helyesnek tartaná, ha minden tanyai iskolával kapcsolatban létesítene a város fürdőt s ezl nemcsak a gyermekek. hanem n lakosság is használná a tanítási időn kivid. Dr. Tóth Béla helyettes polgármester válaszában kijelentette, hogy a város hatósága azon leszhogy ezt a kérdést, a kívánalmaknak leginkább megfelelő módon oldja meg. A rendőrség jelentését dr. Buócz Béla. a pénzügyigazgatóság jelentését dr. Sztojka Miklós, az ügyészség jelentést dr. Illyés Tivadar, a tanKorzöban Egy hét óla telt házak előtt játszuk BULLA ELMA, MÜRÁTI LILI JÁVOR PÁL, SARDY JÁNOS filmremekét r ff • • • felügyelőség jelentését dr. Kövess •"> F f MAGYARORSZÁG Sáudor terjesztette elő. Ez utóbbi- KEDD, 1913 májns I?. val kapcsolatban dr. Tóth Imre cs vitéz dr. Meskó Zoltán azt kérték hogy a város tegye meg a szükséges lépéseket arra vonatkozólag, bogy a katonai célokra igénybevett iskolákat a katonaság kivonulása után megfelelő módon állítsák helyre. Az államépitészeti hivatal jelentését GöUner Károly terjesztette elő. Bejelentette- hogy a gázgyár üzemének kibővítésével kapcsolatos hűtőtorony építéséhez terület igénybevételére volt szükség s erre vonatkozólag a miniszter megadta a kisajátítási engedélyt. Miután a barátságos megegyezés nem sikerült, javasolta a kisajátítási ügyet tegyék át a törvényszékhez. Az áprilisi mezőgazdasági helyzet A mezőgazdasági jelentést Haidecker Andor gazdasági felügyelő terjesztette elő. Közölte, hogy az Alföldi Mezögazdasá'ri Intézet lemérése szerint áprilisba kilenc volt az esős napok száma s ezeken a napokon összesen 19 milliméter csapadék esett le a, tavaly áprilisi 128.* milliméter csapadékkal szemben. A?. időjárás egész áprilisban szeles ó-Liyok áprilisban se változak s a ébj&ÁxébCLQ ellensége a fáídalom, fájdalmat:, royz kőjérsef eilen száraz volt, amit a vetések megsinylettek. De vonatkozik ez a legelőkre is s éppen ezért a jószágkihajtást máius közepére kellett elhalasztani. A. gyümölcsfák virágzására az időjárás nem volt kedvezőtlen. Bejelentette, hogy az Országos Födhitelintézet tiz volt zsidóbirtokol át adott a vitézi széknek. A mezögazgazdák változatlanul a megállapítottnál magasabb munkabéreket kénytelenek fizetni a mezőgazdasági munkásoknak. Jelentése további részeiben tenyészállatok beszerzéséről tett jelentést Haidekker Andor. A közigazgatási bizottság ülése dr. Gergely József állategészségügyi tanácsos jelentése után véget rlasági munkás- és munkabérviszo-ért, OUóhomokoi kell tartani minden lakásban Széthámotok 90 fillért szedtek a háztulajdonosoktól légoltalmi „ellenőrzés" ürügye alatt (A Délmagyarország munkatársától) Néhány nappal ezelőtt jelent meg az általános tűzrendészet! viz.-.gálat elrendeléséről szóló hirdetmény, amely részletesen intézkedik mindazokról a teendőkről, amelyeket a légoltalmi szempontból el kell végezni a lakóházakban. A rendelet végrehajtásának ellenőrzését a Légoltalmi Liga közegei. !/> r abbá a tűzoltóság és a kéményseprők meg is kezdték, az ellenőrzés azonban félbeszakadt, mert időközben megjelent a honvédelmi miniszternek egy uj rendelete, amely az emiitett rendelet intézkedéseit továbbmenőleg kiterjeszti s az ellenőrzés ennek az ujabb rendeletnek végrehajtására vonatkozó intézke dések megtétele után folyik tovább Az uj rendelet egyik fontos intézkedése az, hogy nemcsak a lépcsőházakban, de a lakásokban is el kell helyezni a homokkal töltött papír zsákot, a padlásokon pedig az egyes padlásrészeket elválasztó lécfalakat minden esetben el. kell távolítani. Az ellenőrzés megkezdése után a Felsövároson szélhámosok jelentek meg. Az egyes házakban fiatalemiierek jelentek meg s előadták, hogy a Légoltalmi Liga kiküldöttei s a rendelet végrehajtásának ellenőrző se miatt jöttek. A jóhiszemű és gyanútlan háztulajdonosok az „ellenőrök" rendelkezésére állottak, a meglepetés azonban akkor érte őket. amikor az ellenőrzésért 50 fillért kértek. Az „ellenőrzési dijat" sok helyen ki is fizették, később' azonban gyanút fogtak s feljelentést tettek a szélhámosok elleti, akik utáu a rendőrség megindította a nyomozást Ezzel a szélhámossággal kapcsolatban a Légoltalmi Liga a következő felhívást intézi a háztulajdonosokhoz: „A légoltalmi és tűzvédelmi felszereléseket a városi tűzoltók, a kerületi kéményseprőmesterek és segédek, a Légoltalmi Liga kiképzett r.ktatói vgézik. Valamennyien hatósági igazolvánnyal vannak ellátva, akik kötelesek igazolványukat felmutatni. Az elenörzési dijat nem kell fizetni." Széchényi Mozi Ma 3, 5, 7 órakor! REMÉNYTELEN ESET vígjáték. Főszereplők? JENYJUGÓ cs CARL LUIMVIG DIEHL Azonkívül: MAGYAR HÍRADÓ Figyelem! Jön!! Jön!! A »Szerencsés Flótás* testvórfilmje, EGY BOLOND SZÁZAT CSINML a szerencsés flótással, LATABÁRraJ a főszerepben.