Délmagyarország, 1943. május (19. évfolyam, 97-122. szám)

1943-05-16 / 110. szám

Na vasárnap MIIVF^7PflRIIIIF t»bóllonka,fz. Patkós Irma, mwmibMrMiMozibanmgy ITIUf Lül.1 HŰMÜL udvardi Tidor *.SMa«diV4ro$i Sl'nhál t»gtai. legyek kerlátett «támban mjg kaphatók a mozi pénrláránál. A matinét oontnsan II érakar kentjük. Vasárnap délutáni csevegés Stéged legöregebb hatadonával (A Delmagyaroiszág munkatársától) Mari ociiival a piacos ismerkedtem meg s akármennyire nem lovagias dolog is az ilyesmi feibánytorgatása, 6 kezdett ki velem. Éppen virágot ringattam, akkoriban kezdte meg knrta pályafutását az orgona, mikor Mari néni belém torpant, dc ugy, bogy a kezemet is meglógta. — Hadd szaguljaml — Tessék, ha jól esik. Drágán vette-e? Mondom az Arát, amire * mint ügyes társalgó máris másra vitte a szót. — Megyek ki a zsibre, eladom ezt » mellényt. — Jól teszi, Mari néni. Tudniillik akkor már hallottam, hogy crrfil is, arrul is ezen a néven tisztelik, hát tájékozottsággal csatlakozhattam az ünneplőkhöz. Némiképpen aarlóformáju arcából két élénk szem csillogott elő, fognak semmi nyoma, megbarnult képén ránc hátán ránc, — az ember könnyen indiszkrét lesz ilyenkor. — Ha meg nem bántom vele, hány éves? — Találja ki, de ugy se megy messzire, megmondom magamtól Kilencvennégy vagyok. Ezt nem hittem volna, mondjuk meg az igazat ugy, ahogy vau, nem látni a korát. Mnnkában összeaszalódott népek ngyis többet mutatnak a kelleténél " gyerekáldás is megviseli őket, etgörbül a' hátuk csigolya rendazere « olyanokká válnak, mint • makk ász Ha azt mondja, hogy hetven, abba is heleállnpodok. de többet vallott oay egész nagykorúságra valóval. — Nagyszerű"ez, udvarolok neki, talán még az embere la élt Szándékosan nem az urát mondtam, a Mari nénik társadalmi zónájában Wzonyfalan a férfi helyzete, ott túlteszik magukat a bonyolult formaságokon. végeredményben pedig az •emberi jelenthet hites élettársat Is. A szüle kellemetlen tekintetet dob belém ós azt felelt — Él a fenéé, d® nem íz enyém. — Tiég özvegy? — Nem volt, na, senkim, értse már meg! — Talán eaak nem lány? — Az vagyok én így, ahogy lát. léc nézzen, tadnim-e ezt, ha asszony vagyok? Azzal állóhelyéből nagyot ugrik, a gyerek, mikor karikákat vág maga elé a zsinórja'ék kai — Ezt csinálja utánam, ha tudja! Csak néztem elbűvölve, dehogy merek én hasonló vállalkozásba fogni, még csak az kellene. A magunkfajta ember kiugrálta magát a feli«bb való esztendőkben, most örül, ha közboeső pihenés nélkül megteszi a száz lépést, hogy végre megálljon. Mikor la az ildomos felebarát, akinek nincs egyéb dolga, mint hogy másokon rágódjon, (csoszog egyébként ő is .de milyen elesetten!), azt mondja. — Még mindig mindenki után megfordulsz? Mit lehessen az ilyesmire felelni? Az ember inkább vállalja az enyhébb gyengeséget .pláne ba az kellemesebb árnyalatokkal jár. Mart néni azonban csemege az emberi dokumentumokat gyűjtő riporter számára, tehát hirtelen körülnézek, hogy nem jár-e a közelben konkurrens, majd igy adom fel aszol. — Hol lakik? Mondja a felsővárosi utcát és házszámot. — Meglátogatom egyszer, akkor elbeszélgetünk, jó iesz-e? Kofái népek, szemtanúi m jelenetnek, amelynek szellemi részébe ők is beleelegyednek, nem állhatják meg évődés nélkül — Aztán birbe ne hozza Mari nénit a tekintetes url — Legyenek nyugodtak, olyan diszkrét vagyok, hogy az már borzasztósági j Igy esett hogy kirándultam kedvenc városrészembe, Felsővárosra. Kertes eleje van a házacskának, de abban a tulajdonos családja lakik. Keskeny udvaron kell végighaladnom, hogy egy fűzfavesszőt osztályozó férfiút találjak. — Itt lakik a Mari néni? — Itt, de nincs itthon. — Mikor lehet megtalálni? — Néha hét felé, de bizonytalan a járása, ma délután is már másodszor ment el hazulról. — Ha lehet, megvárnám. — Tessék! Leülök egy .felfelé ivelő« falépcsőre, az vezet Mari néni szobácskájába, melynek husz centiméteres széleségft ablaka nyitva van. Ez a jele, hogy nem tartózkodik a lakosztályában, amelybe idegent még soha be nem eresztett Kérem szépen, ez érthető is. Magányos hajadonról van a szó s ba valaki egyszer hajadon, a kor csak mellékjáruléka ennek a halmazállapotnak. — Miből él a Mari néni? — kezdem a társalgást. —. Azt csak ő tudja, feleli a füzfavesszős férfiú, tökéletes tudománynyal osztályozva a lemeztelenített vesszőket vastagságuk szerint. A város ad neki valamit. — Igaz-e, hogy 94 éves? Egy sugár fiúcska, aki főidet ta licskáz a virágos kert számára, közbeszól —Letaaad a korából, meri 96 Hát hiszen Istenem, szép tőle. hogy csak ennyire szerény. Ez a szabványos két év, bár ismertem én olyan özvegyet is, aki a tlzcs letagadási rendszerhez ragaszkodik. — Van-e valakije? —- Senkije az Istenen kívül most Építészek! Kátránypapir, szigeteié és tetélemez minden mennyiségben kapható. Patemally Józtaf utóda CSÓRJA GYULA füszerntgykereskedónól 5 z • g • d, F«k*t«sa»*utca 2 4, sxám. is nyilván litániáa jár. Nincs más dolgom, az idő kellemes, hát kivárom. Mint ahogy egyszerre meg is jelenik és én leikendezve fogadom. A kezében néhány szál virág, idegenül tekint rám. _ Délben találkoztunk, Mari néni, akkor megígértem, hogy felkeresem. Már nem olyan délceg, tninfba összetört volna az ájtatosságon a magábaszáilás súlya alatt, zavartan motyogja. — E/l kell mennem a kulcsomért! — Hát hol tartja? — Amott a sarkon egy asszonynál hagytam, hogy el ne veszítsem. A világért se nézne rám, tekintete folyondárként futja be az öreg faiakat, amelyek még a vízből maradtak itt, aztán eltipeg. Hát hiába aifráznám, Mari néni egyszerűen meglépett, mert vártam rá egyik és másik, sőt a harmadik negyedóráig, nem tért vissza. Ki iát Istenen kivül a lelkekbe s mi lehet az, ami megriasztotta? Találkoztam én már hasonló megtorpanással a döntő percben, akkor is kifogások gátját eresztették le előttem, — most is este lett, feladtam hát a lesállást — Aki futni akar, azt hagyd futni, _ tartja az arab közmondás és hozzáteszi: nem tudhatod, mi javad származik belőle. Csakhogy én nem vagyok arab, ezért a következő vasárnap délutánját szántam rá, hogy mégis csak elcsípem. Csodálatos áhítatos béke a nagykörúton sötétzöldek a fák, az ember Iába elvész az arasztnyíra nőtt fűben, a nap cirógatóan süt és régi májusokat idéz, amikor szintén a csend csilingelt a szivekben hol a megmagyarázhatatlan boldogság, hol a kétségbeesés melódiájára. Az akác-sorok most vették fel a menyasszonyi ruhájukat ezren és ezren sűrű fátyolba takarva. Méhikefutárok hozzák nekik az üzeneteket, vén okosok tanácsút rajongó szerelmesek panaszos szavát de egyikre sem hallgatnak. Ez a pár nap az ő [kizárólagos tavaszuk. Mari néni — természetesen —most sem volt otthon, hát meglestem a templom környékén. Szinte művészet volt kiemelni abból a varjuscregből. amely útravaló érdemeket igyekszjk szerezni a sirhoz közeledtekor, levezekel vc a multat, Egy letört ákácágat nyújtottam át neki, végtére nő és láttam, hogy szereti a virágot. Most pedig ez as újdonság. — Arrafelé van dolgom a maguk tájékán, mondtam neki menjünk együtt. Rég ismertem ilyen rendes lányt, mint a Mari néni. Miodenki csak tisztességgel emlegeti. — Tehetik is,mert az vagyok. — Sose jutott eszébe, hogy férjhez menjen? — Megvoltam én, hallja, annélkül is. Gyerekkorom óta szolgáltam, főispánnál is voltam szobalány. — Melyiknél? ~ Én bizony elfelejtettem a de később tőlük mentem a Gergely huszárkapitányéhoz. Annak a felesége unokája volt a főispánnak, — mondom, összeadva az adatokat. Dánt Ferencnek hívták. —- Abbiz ai Honnan tudja? Csmerte? — Víz előtt volt az még, Mari néni, a világon se voltam. Mások beszéltek róla. Oldalt rámnéz, feldeputál, de megvan már a bizalmi lánc-szem. —- Mondja csak, maga igazán lány? — folytatom. — Az vagyok én! — Virtígli? _ De még milyen! Akár torra adom magam. — Hogy nem ment soha férjben? — Ugy, bogy utáltam a férfiakat, rájuk se tudtam nézni — Valami oka csak lehetett rá. — Volt is. Nem vagyok én idevalósi, hanem debreceni. Arvagyereh voltam, az anyám összeállt egy •Juharossal*. az pedig megéhezett rám és unszolt, amíg agy rúgtam a suömtclent hasba, bogy kettőbe görbült. Erre megszöktem hazulról Szegedig meg se álttam. _ Ezért utálta a férfiakat? — Ezért Mindje csak egyet akar. — Magának soae mondtak asépa* ket, Mari néni? Akkor is volt tavasa mit érzett belőle? Mert akárhogyan forog is keserű leveben ez a világi valamit mindig csak érez az ember. Mintha tűnődnék égy pillanatig, csak azután felel. — Azt éreztem, hogy egyszer szél van, máskor eső, vagy meleg, de • dolog mindig sok. Tisztás, értelmesen beszél. _ Nagy erő kell ebhez, ballja-O szülém! _ Hát bennem megvolt. Nem kellettek és ezerszer ts nem kellettek. Egy nevet említ a régi múltból Érdekes, hogy arra emlékszik! Kö»« életű férfiú volt, a felesége a csúnyaság veretlen olimpiai bajnoknője, még ismertem mütörténelrai romjaiban, — mert hogy szavam ne feledjem. kellemetlen is volt, — ahányszor boldogtalan szerelembe estem, csalt őt bámultam meg és rendbejöttera. Mindössze el kellett képzelnem, hogy ilyen lesz egyszer a kőszívű ideál is. Most az' mondja Mari néni. _. Szakácsné voltam náluk, hát sokszor mondta az ur, hogy igy Marikám, meg ugy Márikám, kovártélyra teszlek én téged, egy kis házacskát is iratok rád a rókusi tó környékér^ csak ne legyél olyan vadcsirke. Pattogva fordul felém. — Tuggya, mi lett a vége? Ott hagytam a helyet, a fene az ilyen úrba. — Az volt a baj, bogy ur? — Egy-kutya az miad. A magamfajtája se kellett. — Ezért maradt lány. — Ezért 1 Semmi hijját nem érem lom a férfinak. Láttam elégszer, mire mennek velük a szegény kótyagosak. Ma selyerakendők, holnap láhakapoák. Mindig meg tudtam élni. I

— Ma is? — Ma is. Kevés keli az ilyen öreg asszonynak. — Ahá, mégis csak asszony! — Azt csak ugy mondja az embea az öregre, ba jány ls. Én pedig a* vagyok és maradok. Utunk véget ért, megérkeztünk. Már nem kísértem be, a jó hírnévre is illik adni valamit, folytattam utamat az ákácosban. Csukott apró ablakok mőgfil bekötött fejű öregasszonyok néztek kifelé, előttük a nylfot* imádságos könyv. A levegőt nem engedték be a szobába, — vájjon mi! láthattak, ha nem vették észre, hogy odakünn tavasz van s ha nem hallják, hogy « virágzó akác annyi mesét mond, amennyi ezrek életénett mcgméngezésér'e, vagy kiszinezésére M elég volna? Istenem, olyan könnyen mond birálatot harasztba fulladt májusok javíthatatlan álmodozója, de ho! a bölcs, aki megmondja, kinek van igaza? RWJT RIPORTER Sebestyén Jóxsef központi fűtési és egészségügyi berendezések vállalata: legjobb anyagokkal továbbra is » legpontosabb munkát végzi, - 135