Délmagyarország, 1943. május (19. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-15 / 109. szám
Leütötte, menbeszuría, kirabolta a tanqai házalót cüy Ismeretlen csavargó (A Dél»agyaroTS«ág munkatársától) A péntekre virradó éjszaka a szegedi közkórház sebészeti osztálya telefonon közölte a rendőrség központi ügyeletével, hogy Nagyszéksósról életveszélyes sebesüléssel eszméletlen állapotban beszállították Grancsa Mátyás 25 éves székelyzsombori illetőségű házaló kereskedőt. A kórház telefonjelentéséöen közölte azt is, hogy a házaló minden valószínűség szerint gyilkosságnak lett áldozata, A rendőrség központi ügyeletén szolgálatot teliesitő dr. Góber Márton rendőrfogaim azó azonnal értesítette a bejelentésről dr. Kozma Endre helyettes vizsgálóbírót, aki még az éjszaka folyamán kiszállott a kórházba és az időközben eszméletre téritett házalót kihallgatta. Grancsa Mátyás a kórházi ágyon szaggatott mondatokban, halk szóval elmondotta, hogy csütörtökön a nagyszéksósi tanyákat látogatta végig és a hátán tarka batyuba kötött portékáját árulta a tanyaiaknak. Amikor beesteledett, a nagyszéksósi állomáson vonatra akart szállni, hogy bejöjjön Szegedre és itt töltse az éjszakát. Már csak alig negyedóra járásnyira volt az állomástól, emikar az alkonyszürkületben melléje szegődött egy alacsonyterinetii, csavargókinézésü, szőke, kékszemű, 85 év körüli bajusztalan férfi, aki beszélgetésbe elegyedett vele, majd amikor megtudta, hogy textiláruk eladásával foglalkozik, megkérdezte tőle begy van-e férfiszővete. Az igenlő válaszra rögtön hajlandónak mutatkozol* egy ruháravalót vásárolni, minthogy azonban, mint mondotta, nincs nála pénz, az ismeretlen indítványozta, hogy mejenek együtt gyalog Szegedre, ott majd megkötik az üzletet. Beszélgetve haladtak tovább az uton, majd pillanatokkal később az idegen valami ürüggyel hátramaradt, és a következő pillanatban Grancsa erős ütést érzett és hogy ezután ml történt, arra már nem emlékszik, mert az ütéstől elveszítette az eszméletét, Jódarabig fekhetett Grancsa Má tyás az ut porában, amikor arrahaladt szekéren egy földműves. Észrevette a földön eszméletlenül heverő embert, megállította a kocsiját és leszállva róla, megvizsgálta. Ekkor már a házaló melléből patakzott a vér. Támadója ugyanis, miután a kővel rámért ütéssel elhódította, késsel mellbe tg Fzurta, nehogy eszmélellenségéből magához térve, árulója lehessen. A főid műves a súlyosan sérült embert feltette a szekérre és lovai közé csapva, behozta a szegedi kórházba. A kórházi orvosi vizsgálat megállapította, hogy Grancsát élespengójü késsé] szúrták mellbe és a szúrás a szivet is megsértette ugy, hogy valósággal isteni csoda, hogy élve került a kórházba. Itt azonnal ápolás alá •ették és mindent elkövetnek, hogy a rablótámadás áldozaftát megmentsék az életnek. A " A vizsgálóbírói kihallgatás után megindult a rendőri nyomozás is. Kiderült, hogy a támadó a házaló tárcáján kivül magával vitte a tarkapiros batyuba kötött portékáját is, ami között 14 méter férfi szövet és 18 méter női ruhaszövet volt, továbbá 12 törülközőre való anyag és konyharuha. Grancsa pénztárcájában 210 pengő volt. A rendőrség a nyomozás megindi tásával egyidejűleg a tettes kézrekeritése érdekében rádiókörözést is inté zett az ország összes rendőrhatóságaihoz és ebben közölte a támadó személyleirását. A százhatvan centiméter magas ismeretlen rossz fekete kabátot, fekete bakancsot és puha fekete kalapot viselt A Délmagyarorszéig munkatársa lapzártakor érdeklődött a közkórházban Grancsa Mátyás állapota felől Dr. Hedry Miklós főorvos, a sebészed osztály vezetője közölte, hogy Grancsa állapota rendkivül súlyos. A késpenge az ötödik borda tájékán hatott be a mellkasba és egészen a szív izom zatáig ért el, de magát a szivet nem sértette meg, hanem a tüdőt sebezle ' meg. Ezenkívül a kő okozta zúzódás következtében keletkezett sérülései Is súlyosak Grancsa Mátyás állapota a késő éjszakai órákban válságosra fordult. HIREIC Építészek! MAGYAR HOSOK A nagy téli csata legelkeseredet tebb ütközete 1943 január 16-án zajlott le Marki községnél. Ebben különösen kitüntette magát Forró Ferenc tartalékos hadnagy és Simon Lajos főhadnagy, mindketten ugyanannak a gyalogezrednek tisztjei. Forró hadnagy zászlóaljának balszárnyán védelmezte szakaszával a községet, amikor az ellenség roppant túlerővel megrohanta honvédeinket. Forró hadnagy nyomban szakasza élére állott s lendületes ellentámadással vetette vissza a bolsevistákat. Ilarc közben azonban súlyosan megsebesült. Önfeláldozó hősiessénére Jellemző, hogy szakaszát még sebesülten is igen eredményesen irányította. a további harcában. Utóbb az ellenség ujabb támadásai miatt vissza kellett vonnia szakaszát s ennek végrehajtása közben sulvos sebesülésével saját szakasza, valamint az ellenség közé került. Honvédéi közül ketten habozás nélkül visszarohantak parancsnokukért s már vitték is magukkal Az ellenség látván a sebesült tiszt megmentésén fáradozó honvédeket, pusztitó tüzet zúdított reájuk, melyben a két önfeláldozó honvéd is megsebesült. A höslclkü Forró hadnagy ekkor — nehogy megmentő: is életükkel fizessenek önfeláldozásukért —, rájuk parancsolt, hogy tegyék őt le, hagyják sorsára s térjenek vissza a védőállásba. Amikor honvédéi a súlyos tűzben is vonakodtak ettől, a legerélvesebb hangon kényszeritette őket parancsa teljesítésére s igy masra utóbb a két vonal között lehelte ki magaszlosan hősies lelkét. Századparancsnoka, Simon Lajos főhadnagy ugyanebben a harcban hasonló rendkívüli bátorsággal küzdött. Százada élén több nagyerejü ellenséges támadást vert vissza, bár napok óta sulyos beteg volt már. Forró hadnagy vakmerő ellentámadásai után a nyomasztó túlerőben levő ellenségnek sikerült a Simon-század megmaradt részeit átkarolnia, de a század, a betegsége miatt alig vánszorgó főhadnagy vezetésével teljesen nyilt terepen. 40 fokos hidegben, éjjel és nappal, körömszakadtáig védte állásait. Simon főhadnagy vitéz magatartásit val lehetővé tefte, hogy a zászlóalj a sokszoros túlerővel szemben is mindaddig védelmezze a reábízott területet, amíg a többi erők elvonulásának biztosítása végett erre szükség volt. Csak a visszavonuló parancs megérkezése ntán ürítette ki állásait Simon főhadnagy s engedte magát visszavonuló embereivel hátravitetnL 1—oo°— — Éleslövészet Bak lóban. A m. kir szegedi honvéd állomásparancsnokság közli: A helyőrség csapatai junius 4. 18, 28-án 11—21, 22-én reggel 7 órától 9 óráig, 7-én 7 órától 23 óráig, 7, 15 és 25-én 8 érától 17 óráig a baktói harcszerű lőléren éles tölténnyel lőgyakorlatot tartanak. Fenti napokon f jelzett idő alatt a szo<jnd -.sándorfalvi iiiiaed, Fekatasas-utca 2 4. lióm.1 utat a közlekedés elől lezárják. Szegedi utmutató A Somogyi-könyvtárban és az egyetemi könyvtárban vasárnap éc ünnepnap kivételével könyvtárszolgálatA városi muzeum egész évben nyitva. Szolgálatos gyógyszertárak; Leinzinger örök, k. dr. Tukatg Súndorné Horváth Mihály-utca 9., Pósa Balázs Kálvária-utca 17, dr. Kocsis J. Endrené Földműves u. 17, Selmeczi Béla Somogyitelep IX. n. 489. Városi Sznház: Marica grófnő. Mozik műsora: Belvárosi Mozi: A megbélyegzett asszony, Korzó Mozi: Késő.,,. Széchenyi Mozi: F r n s k a. —oQo— AZ ELSÖTÉTÍTÉS KEZDETE ESTE KILENC ÓRAKOR, VÉGE REGGEL ÖT ÓRAKOR. —oOo— _ Egy vagon zöldség a Szegeden levő kecskeméti honvédeknek. Kecskemétről jelentik: A kecskeméti honvédek egy csoportja Szegeden vesztegzár-táborban tartózkodik A kecskeméti exportőrök egy vagon zöldhagymát és salátát ajánlottak fel részükre, hogy változatosabbá tegyék egyébként amtigy is kitűnő kosztjukat. A »bazait< szombaton szállítják Szegedre. Énekkari hangveiseny a tanárképző főiskolán. A tanárképző főiscola énekkara ma, szombaton délután C órakor hangversenyt rendez a főiskola dísztermében. Az egyes számokat a főiskola ének-zene tanszékének negyedéves tanárjelölt hallgatói vezénylik. Műsoron szerepelnek Nádasdy Kálmán, Viadana, 'Gebhardi, Gastoldi, Vásárhelyi Zoltán és Bárdos Lajos müvei. Dr. Szögi Endre tanítványainak bemutatkozását nagy érdeklődéssel várják. — Halálozás. Seltmann Sándor ny. OTI-titkár Hódmezővásárhelyen f. hó 13-án 61 éves korában meghalt. 227 — A Szukováthy-téren lesz az egyetemi munkaszolgálatosok disztáborozása. Ma, szombaton délután 5 órai kezdettel az egyetemi és főisko lai hallgatók önkéntes munkaszolgálatának disztáborozása és ismertető előadása nem a tanárképző főiskolán hanem az egyetem Szukováthy-téri au ditórium maximumában lesz. Az előadás ingyenes. OELM AGY ABORSZA6 Üt SZOMBAT, 1943 május 15 ** Kátrány papír, szigeteli és tetftlemez minden mennyiségben kapható. F'*t«rn»lly József utóda CSÓRJA GYULA ftíszernagykereskc dönél »Az újságírás az hivatás*, iiyiu cim alatt jelent nieg a Nemzet: Lijságirótestületek Uniójának Velencéi*'* tartott első kongresszusáról szóló j#lentés. A közel 200 oldalas, szép kiállitásu könyv mindazokat az értékes és érdekes felszólalásokat, beszédeket és megállapodásokat tartalmazza, amelyek a nagyszabású s egész Európa zsurnalisztikájára nézve olyan fontos kihatású kongresszuson elhangzottak. Az uj európai hirlapirás az hivatás — ál lapították meg a kongresszuson —, az európai szellemiség nevelésének és helyes irányba való fejlesztésének hivatása. A tengelyállainok ést azokhoz csatlakozott szolidáris államok delegátusainak beszédeit közli a jelentés, közöttük vitéz dr. KolosváryBorcsa Mihálynak, az Országos Magyar Sajtókamara elnökének záróbeszédét, amelyben összefoglalja a kongresszuson elhangzottakat ér állástfoglal a jelszavaiban is hazug sajtóval szemben s az uj Európa nemzeti sajtója mellett. — A TISZA VÍZÁLLASA- A szegedi rendőrség révkapitánysága jelentése szerint a Tisza vízállása május 14-én reggel 7 órakor 520 centiméter, a levegő hőmérséklete 11 fok Celzius volt. — Egy-egyévi börtönt kaptak a besurranó tolvaj cigánynők. Herczeg Rozália 36 éves és özv. Orbán Istváiuié Rafael Mária 25 éves kecskeméti cigánynő lopás büntette miatt serültek pénteken dr. Hárs László törvényszóki cgyesbiró elé. A kél cigányasszony Szentcsen április 16-án özv. Balogh Ferencné nyitott lakásába besurranva, ellopott egy ágylepedőt, 1 paplanlepe. döt, 2 párna- és 2 dunnahuzatot 200 pengő értékben. A biróság a tanuk egybehangzó vallomása alapján megállapította bűnösségüket és mivel mindketten büntetett előéletűek, Herczeg Rozáliát és Orbánnál Jogerősen 1—1 évi börtönre és 3—3 évi niratelvesztésre ítélte. — Orvos hir. Dr. Fábián Lajo* szemész-szakorvos rendelőjét megnyitotta Kárász-utca 9 szám, I. alatt. Rendel: délelőtt 12—l-ig és délut.in 223 —'Értesítés. Szeged szervezeti munkássága közli, hogy május 16-án, tasárnap este fél 7 órakor a Tisza-szálló nagytermében József Attila müvészestet rendez, amelynek műsorán Honf Erzsébet művésznő, József Jolán írónő, Kállav Gyula író, Gerő Hona s*»valóművéSznő, Ascher Oszkár síaVa* lómüvész és a Szegedi Munkásdafeerlet szerepelnek. Karnagy: Dominkl János, az énekszámokat zongorán kísért Vörös Margit. Jegyek a Munkásotthonban (Hétvezér-utca 9.) 2 és 1 pengős, valamint 50 filléres árban és a kulturszervek tagjainál kaphatók. Kérjük a közönség pontos megjelenését, miután az ajtókat az előadás megkezdésekor lezárják. — Vigadóban tánc! Károlyi muzsika? — Magánlaksértés bosszúból. Tímár Géza 37 éves Szcged-zákányi földműves január 4-én betörte Papp Ferencné üveges folyosóajtaját. Magánlaksértésért eljárás indult ellene. Pénteken tartott ügyében főtárgyalást. dr Tóth László törvényszéki egyesbiré. Timár a tárgyaláson azzal védekezett, hogy tettét bosszúból követte el és nem akart semmi vagyoni hasznot szerezni az ajtó betörésével. A biróság a védekezés alapján a magánlaksértés vétségét látta fennforogni és ezért Timárt 1 hónapi fogházra ítélteAz Ítélet nem Jogerős. — Négyhónapi fogház g katonaköpeny ellopásáért. Tóth János 56 éves Tilndér-utca 24. szám alatt laké munkanélküli kosárfonó a mnlt év február 6-án Kula Istvántól, aki szabadságát töltötte Szegeden, ellopta katonaköpenyét. Ügyében pénteken tartott főtárgyalást dr. Tótb László törvényszék egvesbiró és a vádlott átlátszó védekezésével szemben megállapította bflnösséaét és jogerősen 4 bó-A napi. foflbázra ítélte.