Délmagyarország, 1943. április (19. évfolyam, 73-96. szám)
1943-04-22 / 91. szám
SPORT Erősítési tervek a SzVS E-ben és az SzTK-ban a vc sárnapi rangadóra A nagy érdeklődéssel várt vasárnapi szegődi rangadó erősen foglalkoztatta a szembenálló csapatok: a SzVSE és az SzTK vezetőségét. A Vasutasnak látszólag nem problematikus a mérkőzés, de csakis látszólag, <ner.l a rangadók eredménye a legritkább esetben szokott papírforma szerint alakulni, ezért tartania kell attól, hogy esetleg az SzTK megveri. Ez pedig rendkivül kellemetlen lenne a Vasutasnak, mert ezesetben a bajnokságban szerzett előnye egy pontra csökkenne, ami pedig könnyen bajnokságának elvesztését jotenihetné, hiszen íoronköveCkrző mérkőzésein, a Kábelgyárral, « Makói Vasutassal és az» öbecsei Bocskaival szemben is ve sztyhet pontot. Az SzTK legutóbbi mérkőzésein mindig jó formát mutatott. ezért bizik győzelmében, amire égelften szüksége is lenne, mert a kiesés veszélyét még mindig nem kerülte e|. tttopen ezért, mert a mérkőzés megnverése mindkét csapat számára rend kívül fontos, a mai csütörtöki kéf kapus edzésen komoly munka folyik majd ugy a Hunyadi-téri sporttelepen, mint a Vasutas-stadionban. Az SzTK a Postást hívta meg edzőtársnt. a Vasutas ncyancsak erős edzésbe veszi játékosait Mindkét csapat részérőt erősítéseket is terveztek. .Az SzTK-nál valószínűleg útra csatasorba áJl Török T a hátvédposzton, a Vfl*"t**han nedig sor keriit Bnrb'étv TT játékára. A kis Borbélv hosszú idő át a nem srerepcp az első csaDatban nrrt nem tudott edzésre járnt. Most nira szorgalmasan edz és amint vasa rnan a SzAK ellep Üehizonvitofta ió formában van. ezért Indokolt n be állítása. Rorhélv center' iátszik. Tihanyi pedig balösszekötő Tesz. —oO<>— A Szolnoki MÁV intéző* csapatának a Szegedtől elszenvedett vereségőről Mészáros Ferenc, a Szolnoki MAV intézője csapatának a Szegedtől elszenvedett vereségéről a következőket mondotta: — Szegedi vereségünk okai a következők: 1. Csak a mérkőzés napján utazunk ej Szegedre s oda csak délután fél háromkor érkeztünk meg. (A nágy melegben a vonaton kifáradtak, elbágyadtak játékosaink. A mérkőzésen főleg az L félidőben valósággal olomláboD jártak. Mehettünk volna előző nap is s akkor talán jobb ered 1. UTC 19 17 1 1 83:18 35 2. Bácska 19 11 2 6 30:29 24 3. BMAV 19 9 4 6 53:37 22 4. Bajai TISE 18 9 4 5 34:26 22 5. UV AK 19 7 7 5 43:34 21 6. MAK 19 9 2 8 44:43 20 7. TTC 19 9 2 8 36:47 20 8. Zombori SE 19 7 4 8 31:26 18 9. Bezdáni SE 18 6 6 6 37:40 18 10. MTE 18 6 4 8 46:49 16 11. Zombori TK 19 5 4 10 26:40 14 12. Bácsalmás 19 o 7 10 21:45 11 13. SzMAV 18 4 .3 11 17:48 11 14. MOVE SzSE 19 3 4 12 28:47 10 oOo— máris 11 ponttal vezet az élen. A kitűnő ujszegedi csapat máris biztos bajnoknak tekinthető. A tabella mos: igy néz ki:' X Szegedi játékosok a főiskolai válogatott keretben. A főiskolai válogatott húsvéthétfőn Budapesten a PSL ellen játszik. Erre a mérkőzésre Fá bián József főiskolai kapitány keretet jelölt ki A kerettagok között szerepet két szegedi játékos: Lakat és Kovács is. A válogatott csapatot közvetlenül a mérkőzés előtt állítják össze. X A Szeged mai edzése. A Szeged Újvidékre készülő csapata ma. csütörtökön délután kétkapus edzést tart a Temesváiri-körnti sporttelepen Az első csapat ellenfele a tartalékegvüttes lesz. amely vasárnap Hódmezővásárhelyen játszik egv ottani vegvesesapat elten. A mai edzésen részlvesz Aknavölgvi is. Vnlószinfi. hogv a vasárnapi mérkőzésen ő védi a Szeged kapuját. X T.nkat mtnt testnevelési főiskolás nem játszhat társadalmi egyesületben. Megírta a Délmagvarország hogy Lakat Károly, a Szeged kiváló futballistája jövőre a testnevelési főiskola hallgatója lesz és tanulmányainak végzése alatt valamelyik budapesti nagycsapatban, a Ferencvárosban, a Gammában, vagy a WMFC-ben szeretne játszani. Erről a kérdésről nyilatkozott most Bolemányi, az Újvidéki AC játékosa, aki mint volt testnevelési főiskolás, jelenleg testnevelési tanár ismeri a főiskola szabályzatát. Hallom — mondotta Bolemányi —, hogy Lakat jövőre TF-hallgató lesz és valamelyik budapesti NB I.-csapaiban szere'ne futballozni. Ebből bizony aligha lesz valami. TF-hallgató nem lehet más egyletnek, mint főiskolai egyletnek a tagja. Ezt jót tudom hiszen nekem is félbe kellett szakitanom tanulmányaimat a TF-eri. amikor a Gammához, szerző dem é« tanulmányaimat rssk akkor folvtalliattam, amikor a ményf értünk volna cl, Szolnokon Gammától megváltam. Szó sem lehet izonban sokan azt gondolják, elegen dö, ba a mérkőzés előtt félórával indulunk el Szolnokról. 2. Palásti jól vezette a mérkőzést, de egy 11-est meg kellett volna Ítélnie a javunkra. A partjelző intett is az esetnél. 3. A negyedik gólunkat lesből kaptak. 4. Laborra az első félidő második felében megsérült, a balszemehérja felrepedt. A mérkőzés után négy kapoccsal kapcsolták össze a sebét. Laborez önfeláldozóan tovább küzdött és nem is látszott rosszul, de bizonvos, hogv enélkül a sérülés nélktil sokkal jobban látszott volna.) 5. El kell ismernünk végül, "hogy a Szeged nagyon jól játszott. (Két szélsője minden pénzt megért.) —oOoTiranagy penftal vezet cz UTC Az Kg ILI osztály AlföMi-csoportfaban tavgszi mérkőzéseiknek még csak. körülbelül felét játszot'ák le a csapatok é» a Magyar Kender-UTC tehát arról, hogv Lakat mint TF-hallgató a Ferencvárosban, vagy más klubban szerepeljen. Pedig kár lenne, ha Lakat akárcsak rövid időre is elveszne az fIsővónnlbeli labdarúgás számára. Fiayelem I Mielőtt eladná régi hutorait és más használt tárgyait, keressen fel bizalommal, legiobb áron megvásárolom. Záloeiegvet magas áron veszek. SZINRFBGFR. Mikszáth Kálmán n. 11. IRODAI beró tezések nagv választékban. wmm n Olvassa a Oélmagyarországoi hirdessen a Qélmagyarországban ! mm A legfrissebb eseményeket kapja, ha olvassa DÉLMAGYARORSZÁGOT APRÓHIRDETÉSEK Eladó olcsó ház telkek, családi és bérházak, sz5U6, gyümölcsös és szántó tanyásbirtokok t Újszegeden, hidnál baztelek 100 n. ól 15.000 P. 2*0 n. öl köves uton kis házzal 15.000 P. — Adómentes ház 2x1 szobás lakással, kerttel köves útnál 14000 P _ Adómentes ház 2x2 szobás lakással, gyümölcsös kerttel Tanítóképzőnél 42.000 P — Adómentes családi ház 2 szobás, fürdőszobás, kerttel 20600 P _ Adómentes családi ház 2 szobás, kertes, Kálváriánál 17.000 P — Földszintes ház 3 szobás lakással, gazdálkodónak alkalmas, alsóvárosi templomnál 23.000 P — Magasföldszintre ház 4 lakással. pincés, alsóvárosi templomnál 42.000 P — Családi ház 3 szobás, fürdőszobás, pincés főúton, villamosnál 36000 P — Családi ház 4 szobás, fürdőszobás, pincés, nagy gyümölcsössel, főúton villamosnál 50.000 P — Emeletes jó ház körutnál 3 lakással. 2 szobás, fürdőszobás, beköltözéssel 42.000 P — Emeletes jó ház 6 lakással. nagy kerttel, Kossuth Lajos-sugánifnál 42 000 P _ Emeletes bérház 10xi é« 2 szobás lakással, viz, villany köves utoti 70.000 P — Sarokbérház jómenetelü 3 kemencés pékséggel, üzlettel, 5 lakással 70.000 P — Adómentes emeletes bérház 3 szobás komfortos lakásokkal, pincés, főiskolánál 90000 P — üzletes bérház 9 lakással, nagy, megosztható telekkel kiskörUtnál 100000 P — Emelefes, üzletes bérház llxl, 2. 3.4 szobás, fürdőszobás lakással, belvárosi főiskola közelében 100 000 P _ Emeletes bérház, pincés 9x1 és 2 szobás modern lakással templomnál 135.000 P _ Adómentes belvárost bérház komfortos lakásokkal 280 000 P — Belvárosi bérház, komfortos 3 é« 4 szohás lakásokkal, nagv raktár és munkatermekkel 275000 P _ 530 n. öles gvümölesös város ala't 10.000 P _ t h. bekerített gyümölcsös villamosnál 25.500 P — 2 holdas szöllő és gvümölesös 2 szobás lakóházzal 20.000 P — fi holdas szöllő és gyümölcsös 1 és 2 szobás lakóházzal 70 000 P — 12 hold szántóföld vasúthoz közét, holdankint 2000 P _ 10 hold huzsteimő szántö Deszken 30000 P _ 30 hold búzatermő szántö Deszken tanvával 80000 P _ 50 hold búzatermő szántö sző regi határban holdankint 2000 P _ 100 hold prima szántó tanvával ártézi kutfal mflutnál 300000 P. _ ALKALMI VÉTELEK! Keresek megvételre szöllő, gyümölcsös, szánló tanyás birtokot, jól fizető vevőim részérc Mézemé E. M. ingatlaniroda által, Horthy Miklós utca 2. (Kultúrpalotánál.> Wdsiésl húsvétra szombat déli 12 óráig 1 vesz lei a kiadóhivatal MAV feizttl hAzIg toryoloi* ügynökség* Bútorszállítás Seiyb«n 4* vidéken gépkocsikkal In | Pnvsrtolvételi iroda: | KUlosojr-ntoo xo. Wdsiésl húsvétra szombat déli 12 óráig 1 vesz lei a kiadóhivatal Hd/itaAMJl aZkafmxijott Hd/itaAMJl aZkafmxijott Hd/itaAMJl aZkafmxijott Jól fözö mindenest ke resek azonnalra vágj elsejére. Lippav, Cserzy Mihály u. 30. Jelentkezés 1-től 3-ig. Utcai szép bútorozott szoba fürdőszoba használattal május 1-rc kiadó. Zrinvi u 5. fdsz. Jól fözö mindenest ke resek azonnalra vágj elsejére. Lippav, Cserzy Mihály u. 30. Jelentkezés 1-től 3-ig. Bejárónő egész napra, esetleg ellátással felvé tetik. Vitéz u. 28. am-vag Keresek magasaron Brillians ékszereket ezüst evőkészleteket és tálcákat márkás és nem márkás zseb- és karórákat. Alkalmi vételek állandóan raktáron te «* C X K O órás és ékszerész. Kárász utca 14, Delka mellett. 3ö5 Eladó férfi ruhák és 38as fekete női cipők. — Bauer, Bocskay u. 9, d. u. 2—3-ig. Jókarban levő terraszos s'randkabin telje* felszereléssel eladó. — Arany János u. 11, 1.6. Húsúéit orom. Megérkezett a IflESENIOZi ,TRAUB könyv kereskedésbe. Eladó egy öltöny világos szürke ruha, egészen jókarban levő, középalakra. Megtekinthető Tavasz u. 4, fdsz. 1 ajtó. Sötétkék, mély babakocsi eladó. Csékonics u. 4, I. em. Komplett politúros háló K. P.-ért eladó. Somogyi telep V. u. 183. Vadász Endre rézkarcok, színesek és feketék eladók. Horváth M. u. 9, II. em. 9. uüiömm ELVESZETT egy gyári fényképes igazolvány Miklós Teréz néven kiállítva. Becsületes megtaláló az ujszegedi kendergyárha kérem adja le. 306 13—06 * , , DÉLMAOYAROTISZAO telefonszáma Borbélysegédet felveszek. Érdeklődni műköszörűs üzem, Mikszáth Kálmán u. 5. Felelős szerkesztő és felelős kiadó: Berey Géza Szerkesztőség: Szeged, Kölcsey-utca 10, I. em. Éjszakai szerkesztőség: Kálvária-utca 14. sz. Kiadóhivatal: Szeged. Aradi-utca 8. Telefon (szerkesztőség, kiadóhivatal, nyomda) 13-U6. Biciklizni tudó kifutofiut azonnalra felvesz. Nyomatott ABLAKA GYÖRGY körforgógépén, Kigyó patika, Klauzál- j Szeged, Kálvaria-utca 14. tér* í vrtm. I Felelős üzemi ezető: Ablaka látván