Délmagyarország, 1943. február (19. évfolyam, 26-48. szám)
1943-02-11 / 33. szám
AUamkO'csOnf kapnak a városok o vlzUnnnkákriok cIOmozdHására (A Délmagyarórszág munkatársa-! hogy a kölcsönök a fontos érdeketói) A mezőgazdaság fejlesztéséről ket szolgáló vizimnnkálatokra mi•zóló törvény lehetőséget nyújt a városoknak: ós törvényhatóságok4»ak arra. hogy a vizirmenkálatok végzéséhez nagyobb állami kölcsönt vegyenek igénybe. Ezzel a törvényéé rendelkezéssel kapcsolatban a belügyminiszter most körrendeletet intézett valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez. A körrenideletben közli a miniszter, hogy a trizimunkálatok végzéséhez államsegélyre vagy kölcsönre szoruló törvényhatóságoknak, a városoknak és községeknek a földművelésügyi VÚniszter folyósítja a támogatást. TA kölcsönök ugy igénylendők, hogy •sok a tervbe vett vizimunkálatok költségének körülbelül ötven százalékát tegyék ki. A visszafizetés feltételei ugy vannak megállapítva, bogy a kölcsönök öt év alatt tőrfeszten dők^oly módon, hogy az első törlesztés részlete a viziműfnkálatok befejezésétől számított két év múlva esedékes. Annak érdekében, minden kdra\ minoenkorvX/ előbb felhasználhatók legyenek, a magara részéről is nagy súlyt helyezek arra — mondja a belügyminiszter körrendelete —, hogy a kölcsönök felvételére vonatkozó eljárás minden vonatkozásban meggyorsuljon. Ennek érdekében a belügyminiszter felhívja a polgármestereket és az alispánokat, hogy a kölcsön felvétele ügyében az intézkedéseket soronkivül kivül tegyék meg. Közli még a belügyminiszter körrendelete, hogy ezeknek a kölcsönöknek felvételére vonatkozó határozatoknak felterjesztését nem kívánja még abban az esetben sem. ha a kölcsönt felvevő község költségvetési hiányának részbeni fedezésére államsegélyben részesül. A belügyminiszter körrendelete megérkezett az elmúlt napokban a szegedi városházára is, ahol az illetékes ügyosztályok megkezdték annak tanulmányozását. ASPIRIN A--.' >' rsewj > ÍÍ-V • I I mm wúMz Házikezelésbe vette a város a szemétfuvarozást Az uj rendszerre való áttérés az első napokban átmeneti zavarokat okozott a szemét elhordásában (A Délmagyarország munkatársától) Néhány nap óta különös látvány nagadja meg a belvárosi uttcák járókelőit s okoz ugyanez a látvány igen sok bosszúságot a bérhátosk házmestereinek. Egyik olvasónk hivta fel ezekre a Délmagyarórszág figyelmét, aki a következőket irta: „Mi lehet az oka annak, hogy a L&házak elé kitett háziszemét napokon keresztül ott áll az ut szélénf Ládák, vedrek, kosarak sorakoznak egymás mellett némelyik utcában, például a Berzsenyi-utcában. tele krumlihéjjal, hamuval, papirszeméttel, konyhahulladékkal s egyéb, gusztusosnak nem mondható szeméttel g nem viszi el senki ezeket. Annak a háznak házmestere, Shol én lakom, minden reggel kihordja az utcára a szemetet, az ott állt egész nap, mig végre a harmaidk napon jött a szemeteskocsi és megszabadította az utcát a kirakott fzemjttől." A báziszemét elhordásával kappsolathan megállapítható, hogy az elmúlt napokban keletkezett kétségtelen zavarok és torlódások az uj háziszemét fuvarozási szabályrendelet életbeléptetésével vannak kapcsolatban. A háziszemét kihordását eddig vállalkozókra bizta a város. A vállalkozók a várossal kötött megállapodás alapján saját fuvarjuk és személyzetük felhasználásával hordták ki a belvárosi házakból a szemetet. A mult évben a törvényhatósági bizottság közgyűlése wj1 szabály rendeletet alkotott a háziszemét kihordásáról és elfuvarozásáról s ez a szabályrendelet megváltoztatta az eddigi heyzetet, részletesen szabályozta, hogy mikéut kell összegyűjteni a házakban a szemetet s ennek az elfuvarozását a köztisztasági hivatalra bizta. A szabályrendeletet annakidején jóhivatal a legnagyobb gondossággal dolgozik a hfjziszemét elfuvarozására a megfelelő szervezet felállításán, az első napok azonban kisebb zavarokkal jártak s ezek okozták azokat, a késéseket, amelyekről az emlitett. levél is panaszkodik". Az uj szabályrendelet életbeléptetésével kapcsolatban érdeklődésünkre a következő információt kaptuk: Az elmúlt napokban tapasztalt zavarok kizárólag átmeneti jellegűek s szükségképpen együtt jártak az nj rendszerre való áttérés kezdeti nehézségeivel. Az első napokban nem állott, rendelkezésre eleszornét fuvarozása, de az uj szabályrendelet intézkedéscinek megvalósítása által sokkal gyorsabban, higénikusabban és tisztábban fog történni mint a múltban. — Növelte az első napok zavarait az a körülmény is, hogy szokatlanul nagy tömegű szemét el fuvarozásáról kellett gondoskodni. A téli hónapokban mindig jóval több haziszemét gyűlik össze, mint nyáron, ami azzal magyarázható, hogy <1 kályhákból rendkívül sok hamu kerül ki. A jó tüzelőanyagnak kevés hamuja van, a rossznak sok. A fűtőanyagokban mutatkozó hiány következtében igen elterjedt azok gendö és megfelelő kocsi, iutézkedés i uak a gyengébb minőségű szénfajtörtént azonban négy ujabb fedett szemétszállító kocsi mielőbbi üzembehelyezésére s a szervezet megfelelő kiépítésére. Megtörtént a város kerületeinek rayonizálása is a legrövidebb időn belül nemcsak normális kerékvágásba terelődik a táknak a tüzelése, amelyek rend kivül sok hamut, és salakot hagynak vissza s ezek igen megszaporítják az elfuvarozásra váró szemét, menj uyiségét. Az átmeneti zavarok rövidesen megszűnnek s helyreáll a szeméthordás normális rendje. Ragaszkodnunk kell nemzeti hagyományainkhoz — mondotta Antal miniszter egri beszédében sok ellenére is épségben őrizzük meg lelkierőnket, a nemzet belső rendjét, a fegyelmet, a társadalmi osztályok egyensúlyát, a termelés Belvárosi Mozi Ma is vitéz Somogyváry közismert színmüvének filmváltozata BAJTÁRSAK a bajtársiasság glorifikálása. Főszereplők: Simor Erzsi,v Szilassy László és Timár József. Egyidejűleg; Turay, Kiss Manyi és pethes F?r«nc vidám kisfilmje, a Tessek jegyet váltani! Eger, február 10. Antal István nemzetvédelmi pronagandaminiszváliagyás végett, feterjesztették a'ter Egerben megjelent az egri ferbelügyminiszterhez, ahonnan nem- táiymesterek eskütételén. Barsi lstrégen érkezett vissza a miniszté- van üdvözlése után a miniszter me- J folytonosságát és a közélet slahilirium észrevételeivel, amelyek a' lég szavakkal köszöntötte a céh em-1 tarét. szükségesnek tartott váttoztatáso-! hereit. Hangoztatta, hogy ragaszkat közölték a várossal. Ezeknek alkodni kell a hagyományokhoz, mert módosításoknak eleget tett a városi a hagyományokban csodálatos nems a szabályrendeletet ismét felküld- j zetfenntartó erő lakozik. A bagyo1e a minisztériumba, ahol most már1 rm'uiy maradandó értékű és forrása a módosított szöveg jóváhagyása a legrövidebb időn belül megtörténik. Mintán a szabályrendelet jogerőre emelése most már nem kétséges, a város köztisztasági hivatala megkezdte a háziszemét, elfuvarozdsának átvételét. Az átvétel terméátmeneti a haladásnak. A hagyomány a nep ós a nemzet, egyéni, sajátos értékeit tükrözi. amely megkülönbözteti más nemzetektől. Magyarságunk pedig a legerősebb jogcím a mi európai hivatásunk számára, amelyet hagyományunk utján őrizhe tünk meg leghatbatósabban. lay magyar színekkel, jellegzelátására alaposan fel kell készülni,. Az átvétel ugyanis uj fuvarozási eszközök beállítását, szamélyzetszaporitást s az egész munkarend kidolgozását teszi szükségessé. Értesülésünk szerint a köztisztasági AOR^OBAN Kirobbanó tapsviharok mellett játszuk a nólás magyar katonafilmet! úrdy János Téth Ju|ía PETII ES ós B1H A RY V A L üzemi a uoioaaaiwii szetszerüleg átmeneti zavarokkal, egyéni jár annál is inkább, mert a köztisz-1 '«» magy értékekkel tudjuk gazdatasági hivatalnak az uj munka el- U'toni az európai kultúrát. Felkérte ezután a fertálymestereket, akik a magyar közösségi lélekben mélyen gyökerező szociális hajlandóságuknál fogva a belső front megerősítésének továbbépítői, legyenek munkatársi. Antal miniszter részt vett az egri társadalmi egyesületek nemzet pgyütfjjpüködéséuek ülésén is. Hedt ry Lőrinc főispán megnyitója után a miniszter itt is beszédet mondott. A társadalom céltudatos megszervezésének -és a megszervezett magyar társadalom mai magatartásának és feladatának kérdéséről be szélt Örömmtel állapította meg hogy a mainál nehezebb merpróbáltatáspk" és keményebb nélkülözőHáromszázmillió horgany kétfilléres. Budapestről jelentik: A pénzügyminiszter rendeletet adott ki, amelynek értelmetlen a már vert érmeken felül kétfilléres horganyérmékbül 3<X),000.00ü darabot 6 millió pengő névértékben kell verni. (MTI) Széchenyi Mozi Ma premitrl TITKOS PDRDNCS f Izgalmas regény egy fiatalember sötét hatalmak elleni harcáról és önfeláldozó bajtársiassigáról egy nagy eszméért. Főszereplők: VIKTOR L> E KOWA PAUL IIARTMANN II. A. SCULETTOW. TATJANA SA1S Előadások 3,5, 7 órakor