Délmagyarország, 1943. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1943-01-01 / 1. szám

f ' m.wtff PCnteK Yo, ^r . N^y^o y Ara 12 tlllér 1943. tanuór 1. xix evt.i. sz. Havonta 3 20. ncgijederre 9 20. P KERESZTENV POLITIKA! NAPILAP Országos gyűjtés a honvéd családokért Kormányzó Urunk hitvesének felhívása a magyar társadalomhoz magyart 'Az áldozat és a kötelesség jogán hivők minden igaz újabb áldozatokra. Negyedik esztendejében jár a silágsZerle tomboló háború s ha­zánk immár második éve fegyveres résztvevője, szenvedője, de minden megpróbáltatás ellenére is a nemzet örökkévalóságában hivő harcosa a népek sorsát eldöntő küzdelemnek. A háború, amelyet az Úristen akaratából egyideig polgári nyugalomban szemlélhettünk, immár a mi életünkben is viharzik, kérlelhetetlenül szedi áldozatait azok közül, akik nekünk a legdrágábbak. Sok anya, velem együtt tudja, milyen súlyos az a kereszt, amelyet hordozunk; meglátogatott bennünket a Mindenható s mi mindnyájan egyek vagyunk a fájdalomban, mi érezzük legjobban, mi az, magyarnak lenni. Éppen ezért most, amikor arról van szó, hogy meggyógyítsuk a háború sebei közül azokat, amelyeket emberi erővel meg lehet gyó­gyítani, jogunk van kérni, sőt kérnünk kell! Meg szeretnénk érinteni a sziveket, egyenkint szembe szeretnénk nézni mindenkivel s hozzá­intézni a kérdés: »Fele]j! Megtetted-e te is kötelességedet a hazáért, enyhitetted-e azoknak a bánatát és gondját, akik hozzátartozójukat, atyjukat, fiaikat, testvéreiket, családjuk támaszát cs reménységét, vagypedig egyetlen kenyérkeresőjüket veszítették el a becsület meze­jén? Levetted-e a gondot azoknak a válláról, akiknek családfői most is odakünn harcolnak a mi bizionságunkért és életünkért?* Válaszoljon erre a kérdésre mindenki, becsülete és lelkiismerete szerint. Ne szavakkal, ne az együttérzés hangoztatásával, hanem né­mán: cselekedetekkel. ámíkor czA' íMXgnsz!usáhai»^»z*pl » kéri' se! fordultam a társa­dalomhoz. hogv adjon mindenki tehetsége szerint téli holmit messze orosz földön harcoló véreink részére, kérő szavam meghallgatásra ta­lált. Most még többet, még bensőségesebben kérek: a hadbavonullak családjaiknak az emberfclelli áldozattal harcolók itlhoiimaradot­tainak. Január 17-től február 7-ig országszerte, minden eddiginél na­gyobb arányú gyűjtést rendezünk a harctéren levők ilthonmaradot­tainak támogatására. Ezúttal pénzt kérünk: a tehetősektől ezreket és százakat, a szegényebbektől filléreket, de mindenkitől kérünk. Sok könnyet akarunk letörölni, a gondok áradatát feltartóztatni­tehát anyagi erőink határáig kérjük a társadalom lámogatását. Gon­doljunk arra, hogy a magyar haza ezer cs ezer családja némán és zokszó nclkül soványabb kenyérrel, aggodalommal és önmegtagadás­sal áldoz naponkint a magyar igazságnak; niert hozzátartozója mind­nyájunk fenmaradásáért harcol vagv szolgál. Gondoljunk katonáinkra, akiknek fegyvereit megacélozza, bátorságát és hősiességét fokozza az a ludat, hogy itthon mindenki részt vállal családjának pondjaiból. A létünkért és népünk igazságáért folyó harctól függ minden. Az állam ezért minden fillért a háborúra áldoz és a lehetőség határain belül gondolkodik a harctéren lévők itthomnaradottairól. De ez még n»m elég! Szükséges, hogy maga a társadalom vegyen részt az áldo­zatban, kell. hogy az áldozatot egyenlően osszuk meg s ennek az em­beri harcnak egyetlen eredményes fegyvere van: a jó szívvel adott fillérek és pengők tömege. Ez a gyűjtés több mint jótékonykodás, több mint emberi együtt­érzés megmutatása. Most látjuk majd, mennyire szereti népünk min­den rétege, lakosságunk minden egyes része családját és azt a nagy közösseget, amelynek tagjai vagyunk s amellyel együtt élünk vagy pusztulunk ebben az országban. Adjatok! Avassa a magyar társadalom ezt az alkalmat nemzpli áldozatkészségünk legszebb ünnepévé! Adjatok, hogy a legtöbbet ál­dozók hozzátartozóit, gyermekeit minél erősebben és melegebben ölelje át ;»z öiilk Hungária islőpoló kl-jn! Adjalak, hogv az HkóVetkezé nemzedékek áldással emlékezzenek a ma élőkre, akik a szerelet és a jóság erőit is mozgósítani tudták! Adjatok azért a Magyarországért, amelynek eljöveteléért imád­kozunk! Budapest, 1942 december hó 31. napján. (MTI) HORTHY MIKLÓSNÉ \ (eiMu cs szövetségesei győztes harcoh Közepette lépik ót az u|év Küszöbét Kedvező jelentések a ke'efi fronlról és Esrakafrikából — Giraud és Murphy ellen is merényletei terveztek Dor.'an gyilkosai — Tizenkél letartóztatás — G.raud környezeté­ben is történlek letartóztatások Berlin, december 31. A Nemzetközi 'tájékoztató Iroda a keleti harctért helyzetről a következőkéi jelenti: A bolsevista téli offenzíva hatodik hete után a 4000 kilométer hosszúsá­gú keleti arcvonal három s/.akaszan, amelyre a szovjet Hadműveletek kor­látozódnak, nevezetesen a Volga és a Don közöli, továbbá a Don-kanyaru­lattan és a Don középső folyásánál h* árevonal meg mindig fogaskerék­hez hasonlít. A szovjet csapatoknál néhány helyen, különösen a Dontol délre sikerült különböző szélességű es mélységű éket verni a csupán támasz­pontokkal védett arcvonalba. Erősen kiépített német sündisznóállások és ellenállási fészkek a sokszoros túl­erővel szemben is megálltak helyüket. Mint leküzdhetetlen akadályok, lehe­tetlenné teszik, hogy a bolsevisták összefüggő arcvon-lon támadjanak. Teljesen helylelen az ellenség részé­ről az igyekezet, hogy azt a. láthatót keltsék, mintha, széles arevoualot, egy­öntetűen nyomulnának előre. A vatő­rágban rugalmasan állandó mozgás­Iván levő arcvonalról van szó, amely­ben a harc erős és önmagukban ege­szet alkotó szövetséges kötelékek fmflrm a szovjet csapatok hátaipjb gött tevékenykednek. A német véde­lem a Don középső folyása menten elindított harmadik szovjet tamaőas első rohamát sikerrel kiállta. A szov­jet már csak ugy folytathatja nagv veszteséggel járó támadásait, hogy más arcvonalszakaszról von el tarta­lékokat anélkül azonban, hogv ezzel jtovábbra fenntarthatnák az első na pok támadásaiban érvényre jutott nyomási. A német és szövetséges csa­patok eréllyel és példás támadó kedv­vel végrehajtott ellentámadásai nap­ról-napra szaporodnak. Ezek során fokozott mértékben sikerűt az előre­tolt támaszpontokat és sündisznóállá­sokat ismét összekötni, miután igy meghiúsítottuk a bolsevisták arra irá­nyuló faradozásat, hogy lámadó ékei­ket összpontosítsák, vagy azoknak szélesebb területet biztosítsanak. Csak a Dontól délre elterülő vidéken ke­rült sor néhány irisszire előretolt tá­.maszpont visszavételére. (MTI) Német hadijelentés Berlin, december 31. A véderő főparancsnoksága köli: — A Terek mellett és a Don vidé­kén kemény harcokban ellenséges támadásokat vertünk vissza. A szov­jet csapatok nagy véres vesztesé­geket szenvedtek és ismét sok pán­célost vesztettek. A német ellentá­madás ujabb teret nyert. Több helységet rohammal elfoglaltunk. A légi haderő kötelékei hatásosan avatkoztak bele az elkeseredett föl­di harcokba. Ezekben s harcokban december 2P éa és 3-én a VeleD 51 arcvonal déli részében összesen szovjet páncélos harckocsit sem­misítettek meg a repülők bomb-ita­lálattal. Szállító repiilégépkötelé­kek ellátták az előretolt erőcsopór­tokat. — A doni arvonalszakaszon folyó rdigi sulyos harcokban a ,,Nagy Németország" gyaloghadosztály egyik páncélos százada különösen kitüntette magát. — A középső ar (vonalszakaszon rohamosztagaink sok ellenséges kis­erődöt romboltak szét. Az előretolt velikije-lukii támaszpont ellen • szovjet támadó oszlopok minden oldalról rohamot indítottak. A vé­dekezők megrendithetetlen maga­tartásán az ellenség minden táma­dása sulyos veszteségek közepette összeomlott — A Volchov-arevonalon az ellen­ség helyi jellegű támadásait rész­ben már a készenléti állásokban szétvertük. — Líbiában kölcsönös rohamosz­tag vállalkozások voltak. Német zuhanó barei repülőkből és k.iny­nyü harci repülőgépekből álló kö­telékek telitalálatokat értek el el­lenséges gépesített oszlopokban. — Tuniszban niegéléukülf a tii­érségi harc. Az ellenséget kifüstöl­tük néhány áLlásából. Gyors német harci repülők egy ellenséges légi támaszponton hat többmotoros bom­bázót pusztítottak el a földön. Az ellenség utánpóllási vonalait is su­lyos csapások érték. Egy nemet távolsági harci kötelék csütörtökre virradó éjjel rajtaütött a casablan­eai kikötőn Nyugatafrika tenger­partján. A ledobott több repesz­és gujtóbornba nagy tüzet okozott, amelyek messzire ellátszottak. — Ellenséges repülőknek a fran­cia nyugati partok ellen intézeti nappali támadásai során 8 ellensé­ges repülőgépet lőttünk !e. Ezekből hét négymotoros bombázó volt. — Gyors német kard repülők nappal bombá»táJc Anglia déli! partjainak berende£Sk£;.t (MUJ ~

Next

/
Thumbnails
Contents