Délmagyarország, 1942. november (18. évfolyam, 249-272. szám)

1942-11-12 / 257. szám

Szinyei-Merse leni tiyilafkozoff a szegedi egyetem fejlesztéséről I Ház költségvetési vitájának a kultusz­tarca költségvetésénél mondott nagy be­szédében Roadepsf, november 11. rA képvi­télöház szerdai ülését Tasnádi­k'agy András elnök 10 óra után fe'itotta meg. Folytatták a jövő évi Mtségvctés tárcánkénti tárgyalá­st. A kultusztárca vitája követke­ltett. Tömböly Dénes előadó ismer­nie a kultusztárca büdzséjét. Rapcsányi László, a Magyar "egujulás Nemzetiszocialista Párt­szövetség vezérszónoak szóvátette té iskolahiányt. Kérte a minisztert, Viselje szivén a népoktatás kérdő­két Hokky Károly, a MÉP első rezérszónoka szerint olyan ifju­tégot kell nevelnünk, amely a Nemzeti élet minden vonalán tel­fies felelősséggel és kötelességtud ás­®al végzi munkáját — és ezt csak *gységes neveléssel lehet elérni S z ő 11 ő s s y 'Jenő, a nyilaske resztes párt vezérszónoka szerint nagy szakadék van a magyar tár­be ezekbe a kulturális intézmé­nyek között. Meggyőződése, hogy sem Ady, sem Petőfi nem juthatna be ezekbe a kutlturális intézmé­nyekbe. A költségvetést nem fo­gadta el. C s i p a k Lajos, az Erdélyi Párt nevében, Varga Béla, a Függet­len Kisgazdapárt, Szabó Zoltán, a MÉP, Vámos János a MÉP dél­vidéki csoportjának nevében szólt a javaslathoz. Vámos János, vitéz M a li r a y La jos, V a j n a Gábor, Bálás Károly, Mester Miklós, P o­rnbszky Géza, Csoór Lajos hoz­zászólása után S z i n y e i-M erse Jenő kultuszminiszter válaszolt az elhangzott felszólalásokra. A kultuszminiszter beszéde t Szinyei-Merse Jenő vallás- és tésoktatásügyi miniszter azzal kezdte tészédét, hogy ma elsősorban az uj Európáért folytatott gigantikus küzde­íe«nbea kell helytállni es minden anya­Iá erőnket is elsősorban ennek a oel­'®ak az érdekében kell felhasználnunk. ®ppen ezért most nem lehet emelni mértékben a nemzet kulturális téjlődését, mint azt szeretnénk. Ez a költségvetés tehát nem parádés költ­ségvetés, hanem a mai idők rideg rea­tilásához alkalmazkodó költségvelés. A kultuszminiszter ezután részlete­zi foglalkozott a népoktatásügy idő­Jtérü kérdésével rámutatva arra, égy nemzeti kultúránknak vérkerin­í^ében első hely a népoktatást illeti Jtég. Minthogy tiz magyar közül ki­bicnek az iskolai nevelése a népis­kolával befejeződik, elengedhetetlen ^éveielmény, hogy a népiskolák szin­,°ialát a legmagasabb fokra emeljék. A lépiskolák épitésének gróf Klebels­jig Kunó kultuszminisztersége alalt tapasztalt lendületét az 193t-es gazda­válság annyira megakasztotta, ta^y csak az utóbbi évek költségveté­sben látjuk ennek ismét javulását. Itaünak városi népiskolák, ahol egy­Jy osztályban 30—40 tanuló van, ez­4 ' szemben igen sok azoknak a falusi 'tajai népiskoláknak a száma, ahol i^fr tanítóra 80-100 gyermek jut és tak majdnem mind osztatlan vagy részben osztott iskolák. Ilyen túlzsú­folt iskolákban sem nevelési sem pe­dig tanulmányi szempontból nem lehet eredményt elérni. Éppen ezért iskola­épitési politikánk egyik sarkalatos irányelvének kell tartanunk, hogy min­denekelőtt a falusi és tanyai iskolák túlzsúfoltsága megszüntetéséről gon­donkodjunk. A továbbiakban a fanitóság és a tanári rend helyzetével foglalkozott a kultuszminiszter, majd az oktatás te­rén á nemzetnevelési szempontok fon­tosságát hangoztatta. Foglalkozott a nem magyar nyelvű iskolaoktatás kér­désével is, megemlékezett a miniszté­riumban rolyamaroan vagy előkészí­tésben levő munkálatokról Az uj mű­emlékvédelmi törvényjavaslat terveze­te elkészült. Átszervezésre kerül az országos irodalmi és művészeti ta­nács és ezt az átszervezést a tanács kitűnő elnökével hajtják végre. A mű­vészeti felső oktatástervezet reformjá­nak első gyakorlati lépése az uj, kor­szerű müvésztelepek felállítása lesz. Felemelik a belföldi művészeti ösztön­dijakat is, A legközelebbi jövőben elősegítik magyar klasszikusok olcsó kiadásait, valamint olcsó nemes iro­dalom széles körben való terjesztését. Megteremtették annak pénzügyi lehe­tőségét, hogy a magyar filmek művé­szi fejlődését elősegítsék. A néprajzi muzeum kibővítése elkerülhetetlen. A Nagyváradon megszüntetett jogakadé­mia helyett kétéves »müszaki főisko­lát* létesítenek műszaki tisztek* ki­képzésére. A pécsi egyetemen a kö­zeljövőben Dunántulkutató intézetet ál­lítanak fel. A 250 gimnázium közül bi­zonyos számút fokozatosan szakirányú középiskolává terveznek átalakítani. Gyakorlati tapasztalatok alapján cél­szerűnek látja, hogy a rendszeres le­ventegyakorlatok, a honvédelmi Isme­retek és a napi félórás torna figyelem­bevételével a testnevelési órák szá­mát racionálisan csökkentsék. Uj pol­gári iskolák szervezésére is szükség van, elsősorban ott, ahol zsúfoltak a gimnáziumok, másodsorban oiyan ki­sebb kulturális gócpontokon, ahol nincs más középiskola. Az egyetemi és főiskolai hallgatók diákegyesületeinek szervezeti reformja a közeljövőben megvalósul — Európai hivatás, hogy gyökere­keresen keresztény, magyar világ­szemlélet alapján álljunk. Ezt a világ­szemléletet konkrét és pozitív ezeresz­tendős alkotások és áldozatok szente­sitették, a magyar mult nagy szelle­mei verejtékkel építették, tehát csak addig van európai létjogosultságunk, amig ezt a tiszta és magasrendű tör­ténelmi magyar világszemléletet kép­viseljük. Ennek a világszemléletnek bele kell jutnia minden iskolába és a kulturális intézményekbe anélkül, bogy nemzetiségeink jogos kulturális igé­nyeit a legkevésbé is sértené. ÖEEMAGY'ARORSZAG CsfitftrtöK, 1042 november 12. Á szegedi és a pécsi egyelem fejlesztése ein Belvárosi Mozi Csütörtök, pénteken I, 7 HARRY PIEL nagyszabású bravúr filmje Kisértet a városon keresztül A rettenthetetlen bátorság bravu­filmje. Izgalmas kalandok, lé­lekretfojtó üldözések. Irta, ren­dezte éa a főszerepet játsza: HARRY PIEL Hirad > legközelebb aa uj filmcsoda 4 magyarul beszélő svéd világfitm Vcüborgéji kaland S z i n y e i-M erse Jenő kul­tuszminiszter Tömböly Dénes elő­adónak arra a kérésére, hogy a szegcdi és a pécsi egyetemet teljes­sé tegyék, a következőket vála. szólta: — Ebben a kérdésben ezidősze­rint kötelező kijelentést nem tudok tenni. A kérdéssel állandóan fog­lalkozom, armyivalJs inkább, mert Szeged városa legutóbb is tisztelet­reméltó áldozatkészségről tett ta­núbizonyságot és az egyetem köz­ponti épületének és a jogi kar el­helyezéséhez szükséges telek kisa­játítását már meg is kezdte. Miként be jelen lettem már, Pécsett egye­lőre Dunántul-kutatö intézetet ál­lítunk fel és valószínűleg majd csak a távolabbi jövőben, a jobb gazdasági viszonyok bekövetkezése, illetőleg a háboru befejezése után kerülhet sor a szünetelő bölcsészeti kar felállítására. Szinyei-Merse Jenő kultuszmi­nisztert beszéde végén lelkesen megéljenezték és nemcsak kor­Korzóban Ma 3—5 és 7 órakor Karády Katalin szépséges filmremeke Halálos c0ók mánypárti, hanem ellenzéki rész­ről is igen sokan keresték fel sze­rencsekivánataikkal. A Ház legközelebbi ülését csü­törtök délelőtt 10 órakor tartja napirendjén az 1943. évi állami költségvetés földművelésügyi tár­cájának tárgyalásával. A Ház 7 órakor tért át a bejegyzett inter­pellációk meAhaügatására. Interpellációk Gróf Serényi Miklós a minisz­terelnökhöz és a földművelésügyi miniszterhez intézett kérdést a dunavecsei zsidó birtok törvényel­lenes eladása .tárgyában. Második interpellációját a közellátásügyi miniszterhez intézte a gabonaren­delet módosítása tárgyában. Az in­terpellációkat kiadták az illetékes minisztereknek. Pápai István a tiszavidéki buza megfelelő elbánásban részesí­tése és az országnak buzavidékekre történő felosztása tárgyában, P. Szabő István a kukorica beszól, gáltatásáról és árának megállapí­tása tárgyában, Gosztonyi Sán­dor első interpellációjában a mező­gazdasági statisztika és a tengeri beszolgáltatás, második interpellá­ciójában a mezőgazdasági cselédek terménybeszolgáltatása és sivár anyagi helyzete tárgyában interpel­lált. Ezután Csoör Lajos mon­dotta el két interpellációját Nagy Ferenc, Baky László, Mester. Miklós terjesztették még elő interpellációt Csorba János, Oláh György, V a j n a Gábor és R a j in i s s Ferenc halasztást kap­tak interpellációjuk elmondására. Az ülés éjjel fél 10 után pár perccel ért véget. Az uj váci püspök bevonul! székvárosába Vác, november 11. Péter József, az uj váci püspök szerdán bevonult székvároába. Vácott Vanyek Béla apát kanonok plébános. I n c z é <ly­M e i s s n'e r János polgármester, továbbá az állomásparancsnok és a rendőrkapitány üdvözölte. Harang­zugás közben érkezett a székesegy­házba, amelynek csarnokában a székeskáplalan küldöttsége várako­zott. Kovács Vince felszentelt püspök, káptalani helynök üdvö­zölte a teljes egyházi diszben ér­kezett Péter József megycspüspö­köta aki közvetlen meleg hangon válaszolt a szeretetteljes üdvözlés­re. Péter József váci püspök csü­törtökön mutatja be első miséjéi (MTI) Vendéglátóipari alkalmazót* tak legkisebb munkabére Budapest, november 11. A kereske­delem- és köziekedósügyi miniszter aa ország egész területére kiterjedő ha­tállyal elrendelte a fogadó-, szálló-, peuzió-, kifőzés-, kocsma-, kávéhá*­és kávemérési iparban foglalkoztatott alkalmazottak legkisebb munkabérének megállapítását. Erre a célra bizottság got alakított ,amelynek elnöke dr. £ i­m a y Gyula ny. Ítélőtáblai tanácséi­•ók. (MTI) Megdöbbentő családi dráma egy Nagyvárad melletti községben Nagyvárad, november 11. Az el­múlt éjszaka megdöbbentő családi dráma játszódott le a biharmegvei Siter községben. Szilágyi Eudre Pál 26 éves gazdálkodó revolverrel agyonlőtte feleségét, K ó c s Eteti majd ugyancsak revolverlövésekkel megölte sógornőjét, István Piroskát. Amikor a két fiatalasszony már halott volt, Szi­lágyi fejbelőtte magát és meghalt. A kettős gyilkosság és öngyilkosság hát­terét még homály fedi de valószínű, hogy szerelmi dráma húzódik meg a családi tragédia mögött. (MTI) Férfiak, leventék, katonák, ez a Ti filmetek! Asszonyok, leányok, gyer­mekek, nézzétek meg, hogy for­róbban tudjatok Imádkozni a harc­téren küzdő hozzátarozókért A mai idők hatalmas filmje, a HEEWOIZIBUH Aki látta, sohasem felejti el, aki elmulasztotta megnézni, örökké saj­nálni fogjál Va 3, 5, 7 órakort SZÉCHENYI MOZI

Next

/
Thumbnails
Contents