Délmagyarország, 1942. október (18. évfolyam, 222-248. szám)
1942-10-30 / 247. szám
Dlleln-Rcviaho Antal előadása a magqar—förOk testvériségről Budapest, október 29. rA Magyar Külügyi Társaság Balkánbizottsága »z elmúlt évadban nagy sikerrel rendezett előadássorozatát, amelynek során a balkáni (népek problémáiról a legkiválóbb hazai szakértők tartottak előadásokat, az idén is folytatja. Csütörtök este nagy érdeklődés mellett tartották az évadnyitó ülést, amelyen dr. Ul1 b i n-R e vi c z k y Antal rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter sajtófőnök »Magyar—török kapcsolatok* cimen tartott előadást. Ullein-Reviczky Antal sajtófőnök utalt a magyarság vérségi kapcsolataira a törökfaja népekkel, vázolta a történelmi érintkezéseket, majd az ujabb időkben kialakult magyar—török kapcsolatokról szólva, megemlékezett a világháborús fcgyverbarátságról, majd arról a hatalmas épilő munkáról, amely Kemal Atatrűk nevéhez fűződik és amelyben sok magyar munkás és szakember is közreműködött. Azóta is zavartalanul fennáll és érvényesül a magyar—török barátság és testvériség a két népben Atatürk szellemében, aki a magyart mindig testvérének nevezte. Ullein-Reviczky Antal sajtófőnök előadása után dr. Hadrovics László egyetemi m. tanár »A mai Horvátország eszmei alapjai* cimen tartott felolvasást. (MTI) Lisztf kenyér, zsir, petróleum, cipó, tűzifa Szeged közellátási helyzete a polgármesteri jelenlés tükrében (A Délmagyarország munkatársától) A szerda délután megtartott törvényhatósági bizottsági közgyűlésen a polgármesteri jelentés ismertetése előtt a közgyűlés kifejezte ezt a kivánsá/L hogy dr. Pávó Ferenc tb. főjegyző ne olvassa fel B közel húszoldalas jelentést egész terjedelmében, hanem csupán annak főbb pontjait ismertesse. A közgyűlés kívánságának megfelelően a kőzellátásröl szóló részt egész terjedelmében felolvasta Pávó főjegyző. A polgármester ebben a részben számol be a város közellátésára vonatkozó fontoSabb eseményekről és intézkedésekről. Közli a jelentés, hogy a legutóbbi közgyűlés ótaa eltelt idő alatt 4744 mázsa kenyérlisztet és 1444 mázsa nulláslisztet kapott a város 84.720 ellátatlan személy részére. Minthogy ténylegesen ellátatlanok száma ennél jóval nagyobb — mondja a jelentés —, a kiutalt lisztmennyiség nem fedezi a havi szükségletet, ezért kétizben felterjesztéssel, utóbb táviratban kért a város pótkiutalást, a már huzamosabb idó uta ellátatlan 14536 fő részére. Ez utóbbi ellátatlanok őstermelők, akiket eredetileg gabonajegyekkel láttak el, de a rendkívüli időjárás következtében elengendő gabonájuk nem termett s mivel kényszerültek gabonajegyüket viszszaadni, a hivatal kenyérjegyekkel látta el őket. Belvárosi Mozi Ma te a következő napokon: A tegnapi bemutatón óriási sikert aratott asszonyok filmje, az: ALKALOM Karády Katalin pompás alakításával, ' A főszerepekben: SOMLAY, CSORTOS, SZILASSY, PETHES. BILICSL Azonkívül ui 1 * Lángoló hegycsodaszép színes felvételek a Vetar, Pompéji és Nápoly ragyogó látképéről ETA HIRADÓ 8, 7, kkor A zsiradékot az elmúlt időszakban személyenkint és naponkint 11 gram mennyiségben szolgáltatott ki a hatóság. A közellálásban zökkenők állottak elő. Különösen hiányzik a sertéshús, mert hizott sertést elegendő mennyiségben nem lehetett beszerezni. A jövőben gazdák utján bérhizlalással és ipari hizlalók bevonásával szándékozik a hatóság a lakosság sertéshús- és zsirellátását biztosi táni. A lábbeli ellátmány a következő volt: kiadott a hivatal 1806 pár készcipőt, 5577 pár talpalást, 1782 fdjelést és 1156 pár mértékulán készíthető cipőulaiványL A további igénylések kielégítése, jegyek kiosztása folyamatban van. A cukor és petróleum ellátmány biztosítja a város lakosságának szükségletét a kiszolgáltatott jegyek ellenében. A cukorkiutalás mennyisége: havi 944 mázsa, a petróleumé pedig: 816 mázsa. Petróleumot háztartásonkint a legutóbbi hónapra három és féllitert adtak ki. Októberi hónaptól kezdődően a közellátásügyi miniszter rendeletére bevezették a szappanjegyeket. Ezeknek kikézbesítése folyamatban van. Mosószappanból 150 mázsát kapott a város, ez fedezi a szükségletei " Tűzifa a korlátolt szállítási lehetőségek miatt az évszak szükségletéhez viszonyítva kevés érkezett a városba. A város évi 6500 vagon szükségletéből még körülbelül 3000 vagon hiányzik. Ennek mielőbbi leszállítása ügyében a szükséges lépéseket a földművelésügyi minisztériumban már megtették. A tűzifahiányon a kormányhalóság a szállítás gyorsabbátételével kiván segíteni. Minden, szükséges intézkedést megtett a hatóság a nagyobbmérvü burgonyahiány enyhítésére is. Sürgetésre a burgonyaközponttól oly értesülést kapott a város, hogy a központ fokozatos szállításokkal mindenképpen biztosítani fogja a lakosság burgonyaellátását A hiány nagyrészt a helyi gyenge termés miatt állott elő. Sertéstakarmányozás céljaira a 20 holdon aluli gazdák részére havi 350 mázsa korpát kapott Szeged s minthogy ez az igényeket nem elégítette ki, további kiutalások iránt folyamodott a város a kormány hatósághoz. Folyamatban van a burgonya- és kukoricatermés eredményeinek bejelentése és közellátási miniszteri rendelet alapján beszolgáltatandó ezen mennyiségek megállapítása. A legutóbbi időszakban az uj liszt-, kenyér- és cukorjegyek kiosztása után — minthogy a magasabb kukorfejadagra igény tartók jogcímét igazolni kellett, de az ehhez szükséges igénylőlapok és cukorjegyek többszöri sürgetésre nem érkeztek meg a közellátási minisztérium értékcikkkezelőségétől —, továbbá, mert ugyanezen időpontra esett a burgonya- és a kukoricarendelet megjelenése, a Aamint az ezen rendeletekkel előTrí bejelentési kötelezettségek teljesítése és a vásárlási engedélyek kiadása —, sajnálatos véletlen folytán rövid idő alatt igen nagy töDÉLMAGYARORSZAG m Péntek, 1912 október 30. O Most, vagy soha! Szerencsémre megmentettem a Voigtlánder-gépemet, az uj pályázat első dija biztosan az enyém lesz! A világhírű Voigtlánder-fényképezőgépekről kérjen ön is dijmente* gyári ismertetőt a fotokereskedőtöl, vagy a vezérképviselettől: Solc Testvérek, Budapest, IV. Kecskeméti-utca 8/16. raegek keresték fel a közellátási hivatalt s ez a körülmény nagvobbfoku türelmetlenségre adott alkalmat. A három igen fontos rendelet egyidőben való végrehajtása és ai igénylőlap, valamint jegyhiánv kiküszöbölése után a közellátási hivatalnál a sorbaállások megszűnnek. Közli végül a jelentés, hogy a polgármester megtette a szükséges intézkedést aziránt, hogy a jövőben hasonló tömegmunkánál a munka szétosztásával elkerülhető legyen a a sorbanállás és_ a hosszabb várakozás. Nagyarányú Ifozegészsépgyi építkezésekbe kezű Szegeden a zöldkeresztes egészségvédelmi szolgála! A jövö évben nagyobb influenza- és tífuszjárványra számit a tiszti főorvosi hivatal Mára, péntekre prolongáltuk és utoljára adjuk Charles Boyer film remekét (A Délmagyarország munkatársától) Vitéz dr. Tóth Béla tiszti főorvos bemutatta a polgármesternek az elmúlt három hónap közegészségügyi viszonyairól szóló jelentéséi A jelentés közli, hogy a zöldkereszles egészségvédelmi szolgálat tanácsadó helyiségeinek és az ezekkel kapcsolatos iskolafürdők és védőnői lakások építésére vonatkozólag tárgyalások folynak az OTI-val hosszúlejáratú kölcsön biztosítása céljából. A 650.000 pengő kölcsönből az építkezés előreláthatólag a jövő év elején megindul s eltart három-négy évig. Évenkint a rendelkezésre álló összegek egyharmadrésze nyerne felhasználási Az épületek értéke gyarapítja a város törzsvagyonát s igy a kölcsön törlesztése hasznos beruházás jellegével fog birni. Az építkezést az Országos Közegészségügyi Intézel tervezi s ugyanez az intézet végzi a vállalatbaadás és építésvezetés! munkát is- A zöldkeresztes egészségház elsősorban az egyes tanyai, kapitányságokban és a városkörüh j telepeken'épülnek fel. Építkezési munka indult a városi fertőző kórházban annak korszerűsítése céljából. Ezzel lehetővé j SZERELMI Hl HAR körültekintő és rendkivül sokoldalú intézkedéseken felül fel kellet kérni a szomszédos törvényhatóságokat arra, hogy a várható járványveszélyre készüljenek , hasonlóképpen fel és lehetőleg korlátozzák betegeiknek Szegedre áramlásai •Változatlanul példás összeköttetés áll fel a közigazgatási egészségügyi hivatalok és a Horthy Miklóstudományegyetem orvoskari karának professzorai között és ezen immár bensőséges kapcsolat egyre fokozódik. Ennek a nagyon szerencsés összeköttetésnek sok olyan eredmény köszönhető, amelynek kulturális és főleg szociális hivatásai vannak a város egész lakosságára. Az orvostudományi kar minden tudós professzora mély érdeklődéssel és igen beható munkával veszi ki részét a tiszti főorvosi hivatal működésének önzetlen támogatásában. Ezért a Horthy Miklóstudományegyetem orvostudományi kar professzorainak erről a helyről fejezem ki elismerésemet és hálás köszönetemet* — mondja a tiszti főorvosi jelentés. »zechenyi Mozi Ma 3, 5, 7 órakor válik a kórház teljesítőképességé- - V £ S S Z B HZ U T 0 N nek lényeges fokozása^ Az egészségügyi hatóság felkészült a járványtani tapasztalatok szerint biztosan várható jövö évi j j nagyobbarányu influenza- és kiüté- . jses tífuszjárvánnyal szemben. A dráma csortos gyula grandiózus alakításával Nöi főszereplők: TOLNAY KLÁRI és mezey maria