Délmagyarország, 1942. szeptember (18. évfolyam, 197-221. szám)

1942-09-06 / 202. szám

Utazás Belsővároson VIL Romák nyomában a Rom-utca tájékán (A Débaafyarerezfig munkatársától) Sokáig laktam olyan, piachoz közel eső, bélyeg, hogy előttem közlekedett az eladó, meg a vevőközönség Korán ébredő léttemre akaratlanul is kellelt az ablakból látnom, ki init cipel haza. Akkor született meg bennem az a tapasztalat, hogy a muzsikus cigányok élnek a legjobban. Kövér tyúkot, kácsát, libát az ő kosaraikban láttam legtöbbször, azaz, hogy az asszonyokéban, mert a művészurak ilyenkor már aludtak, ha ugyan nem pálinkáztak még a Marqs-utcában levő kaszinójukban. ügy kell azt venni, hogy az éjszakai életet élő ember sose megy haza a foglalkozási ideje elteltével Abban az időben, mikor a törvény nem kötelezte a népeket a szolidságra, kora hajnali lapzártakor az ujságiró sem az alvást kereste, lévén mái az alvás és más a pihenés. Az utóbbit az egyfolytában nyitvatartó kávéházakban, kis kocsmákban találta meg. oda gyülekezett a cigány, a pincér is immár rendelő vendéggé lépve elő az idegen lokálban. Vagy ittak, vagy kár lyáztak. A piacokat eszerint a cigányfeleségek járták, szinte azt mondhatnám, hogy elsőkként, amikor még javában tartják a kofák a* árakat; hiszen esak most jelentek meg duzzadó iralakitási ambíciókkal a tett-hőlyen. Ilyenkor láttam őket, amint baromfit cipeltek haza. A legkövérebb példányokat, aminthogy jobbára kövéren elterebélyesedettek voltak ők maguk is. Ez azt jelentette, hogy az ember már hazatért, átszolgáltatta az éjszakai részesedést. De az sem volt szokatlan, hogy az asszony felkereste őket a kaszinójukban s megfelelő jelenet ntán egyszerűen elvette a pénzt tőlük, hogv >az a miénk, amit megeszünkc jeligével bevásárló körútjukra induljanak. Nem volt ilyenkor ritka a személyi motozás sem s emlékszem esetre, amikor minden hájjal nem csak megkent, de egyben megrakott hitves az élete párja bozontos hajából húzta elő az eldugott tízforintost. A régi jó időknek jó Ideje vége, ma keserves keresete van a cigánymuzsikusnak, ha esak nem kapott a legjoban látogatott helyeken állandó szerződést. Ott se mulatnak az embexrek s igy a jövedelem a tányérozásból kerül ki. A bejárat mellett elhelyezett asztalka, rajta a szalvétás tányérral s a csalogatónak elhelyezett tizpengőssel, alig jelent valamit. »JZENE. figyelmeztette régebben is a tányér a távozókat, akik között mindig akadlak élelmesek. a pénzdarabokat meglökték ugyan, esetleg el is helyeztek köztük égy tízfillérest, de felszedtek helyette egy pengőt. Én ugyan sose lát tam Ilyent csak a cigányok meséiből tudom, hogy volt rá példa. Botrányt pedig akkor se mertek csapni, ha ész revették, mert a vendéglős _ féttyp a lokálja jó hírét — nem nekik adót' v»lna igazat. — Miből él tehát ma a cigány? Ez volt az első. önmagamnak feladott kérdés, mert a másodikban messzebb mentem. Soha annyi feketearcu legényt ncro lehetett Szegeden látni, mint mostanában. A régi időkben megvoltak a zenekarok, beosztva az első osztályutói a hatodikig, tudtuk, ki hová tartozik hol döfködi a nagybőgőt, azlán már csak a selejtese következett, az se túlzott mennyiségben. Ma. amikor e.gy általában nincs a szakmának konjunktúrája, példátlan az elterjedettségük viszont utánpótlást alig tapasztalni Már minthogy a sorból való kiemelkedései. gíítol kapőSólMtót VQJI hPÍB 9 m9' sík probléma®: bél UhU) nyk ki tonjtja őket, egyáltalában fog telkofrik-o velük valaki % Néhány év előtt pártfogásomba vettem egy szép kis fiúcskát, aki az utcán koldult hegedűszó mellett. Látszott rajta, hogy. még gyenge viola, az őserő gyermeke, azért nSha meglepő hangokat csalt ki a hegedűből, hát kár volna, ha elkallódnék. Tiztizenkét éves lehetett, foglalkoztam vele, iskojába Írattam — mert még tiein ismerte a betűvetést —, szereztem neki ruhát. Aztán három hétbe sem telt, már megint az utcát járta a régi-rongyosan, az iskolát utálta, ugy züllött le fokonkint. Vagy tizenhat éves korában találkoztam vele utoljára, azóta esetleg valamelyik dologházban kotázik, Hát ezért is érdekelt a legfiatalabb mai nemzedék. Ha már járom Felsőváros utcáit, utánuk nézek. Olyan sokra nem mentem. Akárhol kérdezősködtem, körülbelül egyforma volt a válasz mindenütt. — Hogy hol tanulnak? A zeneiskolában. — .Tói van, azl tudom, hogy oda jár uéliánv gondosabb család gyereke, de az kevés a terebélyes létszám mellett. Például mf lesz ebtől a rajkóseregből. amely itt viháncol az utcán? — Mi legyen? — Cigány lesz. — De ki tanítja meg őket muzsikálni? — Megtanulnak azok maguktól is. — ördögöt tanulnak, azért kell az embernek kétségbe esnie néha kisebb helyen a végtelen tudatlanságukon. Fogalmuk sjnes a régi szép magyar népdalokról, elcincogják a suta slágereket s ráfogják magukra, hogy ők művészek. A régi időben ismertem néhány öreg. bandából kikopott, cigányt, aki maga köré gyűjtötte a gyerekeket és foglalkozott velük. Van-e most ilvep? Akármerre kérdezősködtem, alig kaptam választ, pedig már hire ment, hogy egy úrféle faggatja a cigányokat 9 kisebb savittom alakult, amint kisértek. — Tán lakodalom lesz! — érdeklődött egy surbankó legény, olyan szórósán tapasztván magához egy vézna kis kócost, mintha bizonytalan válaszért nem volna érdemes abhanhagyni a szórakozási Á lány lehetett vagy tizenkét éves. apró bimbói bátortalanul ütköztek Isi, de lángoló szeme sok indiszkré ciót árult el a paradicsom almafájáról. Teljesen kielégítő válását idebenn kaptam a városban. Hát nem tanítja őket senki, agy nőnek fel elhagyatva, mint a katángkóró. — A szülök javarésze haszontalan ember, lomba és henyélő. Nem keres semmit, de nem is igyekszik, hogy keressen. Naphosszat ácsorog s legfeljebb lejár a Tiszára picézni. Ez nem fárasztó mesterség. A csalódat a e asszonyok tartják el. akik ócskakereskedéssel foglalkoznak. Mit törődnek ezek • gyerekük jövőjével s mit lehet várni a rafkrtgcnopáeiófól? Beszéltem Boldizsár Kálmánnal. a nótaszerzfi jeles prímással is. szomorúan csak megerősíteni tudta az értesüléseimet. — Mosf van róla szó. hogy a Munkakomp ont, amelynek gégészeti j osztálya az én elnökletem alatt áll, szervezkedik s befogja ezeket a gyerekeket, hozzáértő tanárt fogadva a tanításukra. Nekünk sem telhetik benne kedvünk, hogy elkallódnak. A Gál-utcában bevetődök egy kis házba. Ugy informáltak, hogy itt híres cigányok laknak. Az udvar fenekén apró szoba, forró, mint a katlan. Van benne két ágy, egy apró pléhkályha, két szék," pici asztalka, más semmi. De ha volna, akkor se férne el, olyan zsúfolttá vált. A lakói: az egyik ágyon nagyon öreg ember, a másikon nagyon Öveg, kjszáradt, asszony. Azontúl egy fiatalabb kócos nő. meg egy javakorabcli férfi. Ez a szónok. — Lakatos Sándor vagyok, az ott az édes apám. a leghíresebb cimbalmos. Én mindenféle hangszert játszom Úgyis mint karmester. Szeretnék egy johb helyre bejutni, vaH zeneakadémiám. működtem katonazenekarban is. _ Az szép, hogy minden hangszert ismer, de melyiknél állapodott meg? — Ja ugy! Müvészdotgokat adok lc nagybőgőn szimfóniáknál. Ez a világ legszebb hangszere, csak kevesen értenek hozzá. Jártam Németországban, meg Belgrádban a szín. házban, most kis kocsmákban játszom, de az nem való tanult kottúslápak. A kócos ifjabb nő egy sovány ká rász maradványait tünteti el, dinnye héjak hevernek szerteszéjjel, a pléh tűzhelyen a legszegényesebb edények. Ablak-ajtó nyitva, a nyár elérte tetőfokát és minden lehervaszt, d® leve gőt nem ad. — A? anyám hét éve beteg, mondja L. S-, szél érte. bántja az öregség. — Miből élnek? — Kis kocsmákban jádszmn azoknak, akik bevetődnek oda, Meziílábas emberek, néha fáradt iparosok, ittott urak is kíváncsiságból, — Van kereset? — A mindennapi. A fonnyadt nő közbeszól! — Szűkösen! II S, eri-p bemulatja. — A nővérem. Azelőtt sokat stikkelt, 'de az üléstől gyomorfájást kapott, most ő is beteg. Mikor peijig unszolom, hogy menynyi az a mindennapi megélhetésre való kereset, kiböki— 50—60 fillér. — Nonó, mondok, ez nem elég, mert semmire se futja belőle. Nem akar vallani annyiszor írják össze az embereket, hogy sose tudja mikor válik adóalanynyá. ~ Kevésnek kevés, azért meg le het. belőle élni, esek ruházatra nem telik. Az Isten kiadja a minden napra valót, én megeszem a száraz kenyeret is, csak a harctéri testvérek m szenvedjenek szükséget. Es igy mind nagyon szép, engem mégis az érdekel, hogy mennyiből lurt megélni a kjs család? — Régebben jobb világ veit. meri mulatott a kisember i® A fuvarosok eladták a lovakat is jókedvükben, ma nem jutnak abrakhoz a iós/ág számára. — Láttam én már szórakozó kis embert főleg a havibuosun, az négy fillérnél többet nem vet. _ makacs i kódom továbbElsőrangú összeköttetéseim «l*pjií elérhető árakon kitfinő modellrnkáb9X juttatom szeptember Ilikén megnyit rubaütaionsmbi! SCHEIBEN ETA (Főposta és Tisza-szálló közöté SZÉCHENYI TÉR, 2. $ — Szentigaz. de hullik azért ti* filléres is főleg ha lányok vannak 1 társaságban. Nagybőgőn 7.0°; gorakisécettel müiv észéi1 dolgokat csak én adok le. Az öreg lány unja már, hogy 1 bátyja foglal lé minden érdeklődést, igyekszik hal másfelé terelni a figy®'" met. — Az apám 77 éves, ö is Lakató' Sándor és a legjobb cimbalmos VoM az Erdélyi Kálmán bandájában, a dában itt vannak a koncertdolgai hiába, nem kell a hotelben, öreg. — Tán még mindig működik? — Hogyne! Győzi! A párbeszéd lendületet, változató!' «ágot kap. — Azt tegye ki, vág közénk az jabb Sándor, hogy nagybőgő szé 11 s t a és k oncer ti s t a, aki •»*' évig .működött a belgrádi moziba"' elhelyezkedést keres. Mondtam már, hogy nagy a me'rí ifjabb Sándor könnyít az ingén, mi* előtűnik a nyakában a szent olvasó. — Még a világháborúban vette® fel. azóta is rajtam van. De erre .az öreg cimbalmos se® marad el, hirtelen lemezteleníti »"»' gát. Rajta kéf, mintegy 20—20 centiméteres kereszt van, az egyik a mellén, a másik a Hátán, Tekintélyes vastagok súlyban is. — Sose vetem le csak ha mos"' kodorn. Két fiam volt a háborúba"* negyven éve nem eszem hust, a ti gadalmom alól csak n pápa fl szent®"' ge oldhat fel, de eszemben sin"8* hogy erre felkérjem. — Igen, nagyon egy szent az afa® mondja ifjabb Sándor de én is ' vagyok. j — Térden csúszik az öreg a tertj lomig! — igy a lány. Járnak »® hozzánk papok, apácák, szörnyen tí*"' telik valahányan, elbeizélgc'.nek rí® Megint a fiu beszél. . — Egyszer két galambot álmában, az egyiknek véres rolt ! Iába. Én sebesültem meg akkor a ** lé "háborúban, azt érezte meg. Az öreg is megszólal. .. — Megálmodtam, hogy 140 A"' élek. I — Sok bibádzik még belőle. éff gem! — Hát snk. Ha a jó Isten akarl"' e! kell töltenem. De bár mánia vol"' hogy menni kell, , Elhervadva, leszelirjülve, embert bűnökből kikeveredve, fai , jgok megint az ufeán. Hogy az elképzelhetetlen szegény. igéflpÜ' ember és milyen nagy az ő n® Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Részvénytársaság .——,— ízléses nyomtatványokat olcsón készít: Káró si-ulc a 9. T @ 11 f 0 0: 10-81, Bejárat m k » p u alatt. hitük, megbékélésük! Hogy magát az a préda tehetős, aki farí i'ablógarázdálkodásának hajtja AJ, 1 önként a fejét, pedig ott nem nak le művészeti srámakat nagY® gőn. zongorakísérettel! , rt ' A túlsó oldalról ismerős muzsikus üdvözöl. Elegáns a vég'fei !>ig, pagv női kísérete van, mfa tudnom, hogy most tért haza a kából, mert behívták katonának- M indulnak a hucsuiakomára. ^ -- Mit csinál, szerkesztő nr, er mifelénk? — Elbeszélgettem a romákká', 0 — Ahá esillan fel a szeme. interurbán! Tudom, hogy ínterjnt gfajji de elég, ha az első fele stimmelráhagyom, hogy ««• Végtére ti"^ íódhafpök rosszabhiíl is. Pa Zf fifttn U volna, ee a kifpjazée ** msgérte « fáradtságot.