Délmagyarország, 1942. szeptember (18. évfolyam, 197-221. szám)

1942-09-04 / 200. szám

Két orosz kémgyerek kalandja a magyar csapatokkal Valaliol a Don mellett. A százados, a hadosztály kémelháritó osztályának vezetője halálosan fáradt és kimerült volt. Egész éjjel folytak a kihallgatások. Se vége, se hossza nem volt a foglyoknak. Százával hozták be, azon melegiben, ahogy fogták őket, még rajtuk volt az ütközet pora, egyiknek-másiknak ott fénylett még a bakancsán a Don vize. Nem mondtak semmi lényegeset, Svak azt, amit már úgyis tudtunk: hogy hányas számú ezredek állnak a Don túlsó partján, milyen a felszerelésük, hány géppuskájuk, aknavetőjük van, mennyi töltény, hány heveder egy-egy géppuskához, b* ;ey Csapnivalóan rossz az élelmezésük, utánpótlásuk csaknem semmi, pokróca, köpenye nincs a legénységnek, mert ott maradt a thni áttörésbor, amibor ugy szaladtak vissza egy nap alatt száz kilométert is, hogy alig tudtunk nyomukban maradni- Megerősítették az előttük elfogottak vallomását, hogy a hangalat a lehető legrosszabb a rengeteg halott és sebesült miatt, hogy a bánásmód szörnyű, a tisztek most már csak a legdrákóihb ' 'ökkel tudják fenntartani a fegyelmet és mindennap agyon kell lőni valakit, ha azt akarják, hogy parancsaiknak mégis csak legyen valami foganatja. Nehéz munka volt, az biztos, ezekből az emberekből kiszedni valami értelmeset, mert legtöbbjének az értelmi színvonala nem éri el egy jól idomított lóet. És hozzá venni még, hogy mindezt tolmács utján! ' — Hány van még hátra? — kérdezte a százados rosszkedvűen. — Alázatosan jelentem, még három és két gyerek. — Hozzátok be egyszerre az egész társaságot! — rendelkezett a százados és végigsimogatta a homlokát. Belépett a három orosz. TépettSsapzott kirgizek vagy kalmükök. Éppen olyan állati arc, mint a többi, akiket ezelőtt láttunk, bamba vigyor az arcukon és páni félelem a szemükben. Vigyázz-féle állásban állnak, ügyetlenül topognak egy hely. ben. Mögöttük két toprongyos gyerek*. Meghúzódnak a három fogoly háta mögött, halkan suttognak egymás közt, tűig- a szakaszvezető rájuk nem szól, hogy kushadjanak, amig jó dolguk van. Akkor egyszerre meg-Zeppeunek és szavuk sem hallik. A bárom kalmükkel — mert kiderült, hogy valóban kalmükök — gyorsan végzett a százados. Mindháromnál batonakönyv volt, igy az tisztázni lehetett, mindhárman egy szakaszban szolgáltak, az ezredről jóformán mindent tudttínb, igy nem volt fontos a kihallgatásuk. — Elmehetnek — adta ki a pa rancsot a százados. — Reggel Indulnak á gyűjtőhelyre. Ki ez a két gyerek és honnan van? — kérdezte aztán és fel sem nézett irataiból, — Az éjszaka fogták őket a táv bori csendőrök. Az állások körül fisellenatek. Aa volt « rvanü. hogy át akarnak szökni a Donon. Felszólításra sem álltak meg, ugy kellett bekeríteni őket. A százados erre felnézett és job fcan szemügyre vette a bét fint. Tizennégy-tizenöt évesek lehettek, rettentő rongyokban, mezítláb. Zavartan forgatták kezükben a szakadt, össze-vissza foltozott micisapkát és nagy gonddal tanulmányozták a földpadié repedéseit. — Oh, hát ti vagytok? — szólt meglepetten a százados, felállt székéről és közelebb lépett a két suhanchoz. — Hát igy vagyunk? Kérdezd meg tőlük, ismernek-e engem, emlékezneb-e még rám?! — fordult aztán a tolmácsho*. A két fin felnézett. Most lehetett csak látni az arcukat. Az egyik, mint a többi országúti csibész, vonásai durvák, keze piszkos, maszatos, ezrével látni ilyeneket kóborolni a szovjet utak mentén, de a másik az egészen kivételes látvány volt. Feltűnően értelmes, olajbarna arjS, mélyen bennülő, okos kék svempár, gondolkozó tekintet és gendozott haj. Nem is illettek rá ezek a rongyok. Akármelyik előkelő pesti szalonban is megállta volna a helyét. Képeslapokban látni iiyen remekül kisportolt, fiatal fiukét. És igy képzeltem el mindig tizen nyoleéves koromban hajós inasnak szegődött lordot, aki 'káli rdvágyból, vagy pedig mert nem bírta a zsugori nagybácsi szeszélyeit, otthagyta a milliókat és elindult a saját szakállára világot hódítani. A kérdésre a kékszemű válaszolt és tagadólag rázta a fejét: — Nem, sohasem látta az előtte álló tiszturat. — Ejnye, fiacskám, hát illik ez, megfeledkezni a régi jóismerősről? — szólt gúnyosan a százados. Kérdezd csak meg tőle, emlékszik-e még Timre és Nizsnája Ozernájára. Csevegtünk mi már ott egyszer egy egész éjszakán át De azt is mondd meg, hogy gyorsan igyekezzék emlékezni, mert ninCs sok időm ... A fin arcán egy pillanatra átsuhant egy furcsa, ftjtélyes mosoly, aztán, mint aki belátja, hogy minden tagadás hiábavaló, felhúzta a vállát és bólintott: — Igen, most már emlékszem. — Kérdezd meg, most hogy hivják! — Alexander... — Hazudsz! — Csapott le rá a százados, mielőtt még az befejezhette volna a mondatot. Hirtelen kirántotta zsebköny vét és gyorsan lapozni kezdett benne, majd hangosan olvasni kezdett egy nevet. — Téged Niznája Ozernáján Kuk Jakownak hívtak és azt montad, hegy Kurszkba való vagy, oda Igyekszel és Csak azért járkálsz az állások körül, mert éhes vagy. Most hova akartok menni? — Voronyezshe, — hangzott a halk válasz. A százados hozzám fordult. Szávaiból regényes történet bontakozott ki. A két suhancot még a nagy magyar offenzíva előtt, éppen ai utolsó napokba* fogták al Niznája Ozernáján a járőrök. Rengeteg pénzt találtak náluk. Először tagadtak, de aztán bevallották, hogy az orosz kémszolgálat, tagjai. Timből gépkocsin hozták őket a magyar állásokig és megmutatták, hol lehet a legkisebb kockázattal átcsúszni a magyar vonalak között. A két fin egyideig nem keltett gyanút, de a végén mégis gyanússá váltak. Az volt a feladatuk, hogy pontos jelentést adjanak a magyar állásokról és arról, hogy milyen erőkkel akarják megindítani a támadást. — Apátlan, anyátlan árvák mindketten — mondották akkor —, Kurszkban nevelték őket egy óriási javítóintézetben, ahol ezrével voltak még hozzájuk hasonlóak. Egy napon magasrangd politruk —• politikai biztos — jelent meg az intézet ben* megszemlélte a növendékeket és párat kiválasztott közülük. Ök ketten is a kiválasztottak között voltak. Moszkvába vitték őket egy nagy kiképzőtáborba, ahol GPU szakemberek a a titkos szolgálat tagjai tartottak előadásokat számukra. Csaknem egy évig voltak már ott, amikor kitört a háború. Mult évben városból városba vitték őket, majd elosztották az egyes nagyobb harci kötelékek között Igy kerültek egy őrnagy parancsnoksága alá. Ez azőrnagy volt a parancsnoka a timi védelmi körzet szovjet kémelháritó rendszerének. Az ö parancsára kellett kikémlelniük a magyar állásokat és védelmi berendezéseket. Elfogatásuk után a magyar katonai hatóságok nem tudták, mitévő legyenek a két fiatalkorúval, mert kémkedés cimén nem akarták felelősségre vonni őket, annál is inkább, mert igen használható adatokat szolgáltattak az oroszokról. Katonai táborba helyezték el őket tehát. Az volt a terv, hogy a háborít után majd hazaengedik őket, mint a hadifoglyokat. — Hogy kerültetek vissza ide? — Megszöktünk a táborból és... visszakerültünk — mondják szepegve. Csak lassan tisztul ki a kép, mert mindketten egyszerre beszélnek és a tolmács alig birja követni szavaikat. A táborból való szökésük után még napokig bolyongtak a magyar csapatok mögött, ahol a polgári lakosság között nem keltettek feltűnést, majd a nagy áttörés után, amikor a magyar csapatok feltat tózhatatlan Uinauásba lendültek, egy ellenőrizhetetlen pillanatban éjszaka átcsúsztak a vonala között és jelentkeztek az orosz parancsnokságnál, amely aztán visszaküldte őket azzal, hogy szerezzenek híreket a magyar csapatok helyzetéről cs hangulatáról. A sors különös játéka és szeszélye kellett ahhoz, hogy a két. veszedelmes kém kétszer egymás után ugyanannak a parancsnoknak a kezébe kerüljön, mert ha történetesen egy másik elé kerülnek, az gyanútlanul szabadon bocsátja őket és talán még a Donon is sikerült volna átjutni ok. P-'r.z vas* ú garmadával volt náluk, de előkerült egy zsebkÖByv is, amelyben pontosan fei volt. sófölva hói, melyik ponton hány löveg körülbelül milyen erővel, mélyít napon mit ettek a magyar csap"' tok, sőt még arra is kiterjedt a figyelmük, hogy mikor kaptak P06' tát a mieink. A zsebkönyv címlapján a magyar hadosztály háború jelzését rajzolták fel. Vallottak, mint a karikacsapás. Az agyonlövetést, vagy a kötelet most is. megérdemelték volna, de ' százados másként döntött. Mind' kettőt hátraküldte a fogolytáborba, külön paranccsal, amelyben közöl te, hogy a két fiatalkorú fogoly veszedelmes kém, igy tehát fokozot tabb éberséggel kell figyelemmel kisérni minden lépésüket. Kük Jakow felvidult a hírre, hogy nem lövik őket agyon. Csibeszesen vágta fejébe a micisapkát & még ő noszogatta az őrizetért) kirendelt tábori Csendőrt, hogy sie* sen már. Cinikus volt és vásott, mint ogl lurkó. Óvári-őss József hadapródőn®. (Honvéd hadiutdósitó század) MAGYAR NYILVÁNOSSÁG A Szegedi Uj Nemzedék 1Ü4A szeptember 2-iki számában »Ncvteien rágalmazók* cimen a kővetkezőket irj3' >A tisztasághoz szokott kulturemb®' undorodik a szennyvizektől, mig apa1' kány kéjelegve úszkál bennük. Ez 1 fegyvere, mert ott viszonylagos biztonságban érezheti magát, viszont * a sötétség leple alatt nyugodtan mászkálhat szanaszét és fertőzheti • kóc nyezetét. Ugyanez áll arra az emberi típusra is, amely a névtelenségnek gyávasággal álcázott piszkos fedezékéből löveli ki szószennyeit. Akiket számtalan piszkos cselekedetük következében állit pellengére a közvéleménymire a nyilvánosság plein-airjéből b® leugrálnak a maguk kloáka-szerü magányába és elkeseredett dühül,be" gyalázkodáskat ontanak magukból igazság tiltakozó szavának el'ens® lyozására. És amiként a patkány 8 tudja, hogy tulajdonképpen a büzév®1 árulja-e el magát és azt a légköri amelyben él, ugy ezek a rőthaju e szeplősképü elemek is névtelenül nak indított piszkos Írásaikkal ár® jak el lelkületüket, éppen azt, am®' ről a közvélemény szócsövei leránt® j ták a leplet és amely lelkületet szemben pedig megvédelmezni akari8 volna... | E-zek' a magukat római cézárok®8 felfújni Igyekvő páriák természet®8* csak fertőtlenítést igénylő papírjaik® hősködnek. Egyáltalában nem vésf: delmesek, csak bűzösek. Nem Után ^ csak csótánok. A névtelenségükkel ló bíbelődés tulajdonképpen fölösleg, óvatosság. Ugvis tudja mindenki, beneveik az ölebeeskéket magukhoz Wl.UM.WM CS— p-T„ zó Eckstein és a Héber vári Koluit'.j kász között rejtőzködnek. LevélágvU a legkorszerűbb helyesírási hi'bákk és esetlenül dülöngélő hetükkel Eí* nak töltve. Jellemük megállapitá^áb®! grafológusra sincseh szükség. nyocfilléres levelezőlap befertőz®, vei már meg is feleltek a tőlük ható következményeknfek: az okozta — tengeri betegségnek. UT.^ Szennyvíz-fedezékükből azután ® t, „ is nagyon leplezik alávalóság-1 • ^ j Egészen nicátlanul ismerik be fi S járuló szándékaikat, hörögve gvülöletüket amiért méghk»tdálvd"'.„ őket a becstelenségek ik , elköveted a necs i erelisvgeK BTlttj -i Azt hiszem, az egész közvélemény egvezik azzal a felfogásunkkal, ^f az ilven leveleknek legméltóbb b® !(). való eljuttatása után WhelvesoP ^ •ézkedés. ha ajtót, ablakot kiirt';^ oosan kiszeltizíetiük 0 tnnk 5s n rsimkat.*