Délmagyarország, 1942. augusztus (18. évfolyam, 173-196. szám)

1942-08-23 / 190. szám

UKL MAüY AttURSíí AC Vasárnap, 1942 augusztus 25. Telefonálás tárgyában Az emberek jelentékeny része nem akarja megtanulni, hogyan kell. sőt ilit is mondhatnám: illik telefonálni, pedig ez a páratlan találmány még­sem arra való, hogy az életet rövidít­se meg. Mindig azt nittem, hogy fel* árcsázom a megtelelő számot, előbb meggyőződöm, hogy azt kaptam-e, akit keresek, utána megmondom, ki vagyok és mit akarok. Ezzel szem­ben mi történik? Olvasok otthon csendben, mikor fellázit a csengetés, felveszem a kagy­lót. — Halló, ki beszél ott? — tör rám egy erős hang — Itt kérem senki sem beszél — felelem. Egyedül vagyok, a monológul pelíg ki nem állóm. Nyomban teszem is le a kagylót. Egy percen belül ujabb csengetés. — Halló, nem mondaná meg. hogy ki beszél ott? — Már felvilágosítottam az elébb, hogy ahitatos csendben ültem. Épp olvastam, ha nagyon kiváncsi. —• De miért nem mondja meg. hogy üivel beszélek? Erre kissé felemelem én is a han­gomat. — Azért, mert semmi tíozc hozzá. Uraságod majd előbb bemutatkozik il­lendően, megmondja, hogy kit keres * ha véletlenül engem óhajt, nyújtja panaszát. De hogv minden ok .léikül ám törjön, ahhoz semmi jussa. — Dr. Bűnügyi Ferenc vagyok és a bélkiviteli behozatalt keresem. — Akkor tanuljon meg tárcsázni. Az én belemet már lebben ki akarták venni, de még senkinek sem sikerült. ón se fáradjon. A postakincstárnak tekintélyes haszna van abból, hogy az emberek rosszul tárcsáznak. Egy kis melléfo­gás se ide, se oda, főleg ha nők vég­zik. Azonban nagy iskolát jártam ki rzen a téren, nem engedek egy szik­rát sem a szokásomból. Vagyok ugv. hogy tőlem csenghet « telefon nem veszem fel a kagylót. Azok. akikkel össze van kötve az éle­tem, meg a megszokásom, tudják, hogy mikor és hol találnak meg Más nem érdekel, a rendkívüli események­től pedig rég elszoktam. Eötvös Ká­roly jut erről az eszembe, annak is lióznak egyszer egy sürgönyt, gyűri a zsebébe annélkiil. hogy felbontaná. De Károly bátyám, figyelmezte­tik, el kellene olvasnod. — Mire való az? — Mert sürgöny, tehát csak sür­gős ügy lehet. — Lehet, hogy sürgős annak, aki küldi, de nekem nem Megvallom azt is, hogy a telefoná­lástól épp ugy félek, mint a sürgöny­től. Ha csak lehetséges, a telegram­mokat mással bontatom fel. Keserves emlékeim vannak. Ámbár található a hagyatékomban olyan levél is, amire hosszú évek óta nem vagyok kíván­csi. Máig se nyitottam ki. Igaz ugyan, látom rajta: ügyvédi irodából szár­mazik s gyanítom, hogy mi van ben­ne. Nem olyan nagyon régen megint szól a esengő. — Halló, hallom, Dénes? — Nem, kérem, Vilmos. Nyomban teszem is le a kagylót. Hát ez alaposan megszekirozott, csak ötször hívott fel, mig a végén kisült, hogy rosz a gépe, ő becsületesen tár­csázta Dénest, a masina mégis hozzám vonzódot jobban. Elárulom végre egy régi esetemet, hatha élnek még az előttem rejtélyes szereplői. Hideg téli reggel ver fel a telefon, kisül hamarosan, hogy téve dés. Vacogva búvok vissza az ágyba, fél hat sincs, megint nyavalyog a te­lefop. Akkor még naivabb lélek vol tam, odamegyek másódszor is. Eré­lyes hang kiált rám. — Na, mi lesz* Küldhetünk már • zsákokért 1 Nem csas a labam volt hideg, art lett a vérem is. — Nézze, feleltem, meggondoltam a dolgot, nem adok maguknak zsákot. — Hát a megállapodás? — Kedves barátom, fütyülök min­den megállapodásra, a zsákjaimat nem pazarolom akárkire. — Ki az az akárki? — hangzott szinte fenyegetően. — Ha ugy tetszik, legyen Jeder­man, dc ebben a pillanatban önök. — Észnél tetszik lenni? — Teljes mértékben, hiszen nem magától veszem kölcsön, — Ez az utolsó szava? — Annyira utolsó, mint a maguk cége. Csak arra akarom még figyel­meztetni. hogy valamiképpen ide ne küldjék az idétlen alkalmazottjukat a zsákokért, mert pórul jár szegeny. A házmesteremet kiállítottam a ka­puba, nagyon erélyes legény, most szabadult a Csillagból, ahol két évet töltött verekedésért. Szakértő, kivéd­hetetlen fogásai vannak. Ez önnek sok pénzébe Fog ke­rülni, ilyen disznóságot még nem ért meg a kereskedelem. — Esküszöm, hogy egy garasomba se kerül. Ami pedig a disznóságot il­leti, nézze meg a főkönyveiket. Ma sem tudom, hogy milyen üzle­tet storníroztam akkor. De kérem szé­pen, hideg tél volt, a szobám fűtetlen, a nyájas idegen pedig kíméletlen a te­lefonálási módjával. (JW Katonai célokra gyapjufonál kedvezményes áron Pallaynál, Klgyó-utca 4. szám CsefHfirés^eseft... A péto&i^'dcséf ácéoUnatloMvd lett egy. cserufií&zI&h­dát U folytati* tcfy&twfitité tm.hkáiál a UMco* (A Délmagyarország munkatársá­tól) A pénzügyőrség hősies harcot folytat a csempészekkel és alig mú­lik el nap. hogy itt, vagy ott ne te­gyenek ártalmatlanná egy-egy (Csem­pészt, amely minden lépésével sú­lyosan megkárosítja az államkincs­tárt. A csempészés természetesen a határon keresztül folyik és mivel Szeged hála Istennek már messze került a határtó], a csempészek Csa­nádmegyébe tettek át székhelyüket, ahol valóságos bandák alakultak az 'üzletek* lebonyolítására. A pénz­ügyőrök bravúros munka után most tettek ártalmatlanná egy nagy csempésztársaságot. amely szódénak a határon való áthozatalával foglal­kozott. A pénzügyőri szakasz bizálmas jelentést kapott, hogy Csauádpalota és Mezőhegyes között, mintegy 360 méterre a román határtól a kukori­cásban két hordó szódát rejtettek el. A hordókon román jelzések látha­tók. * Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy csempészárút rejtegetnek a kukoricásban és a pénzügyőri járőr polgári öltözékben elindult a jelzett hely felé. A nap égetően tűzött a kukori­cásra. a jól megtermett 'törökbúza* azonban jó búvóhelyül Is szolgált kötelességüket teljesítő pénzügy­őröknek. A megszokott, jól ismert utakon közeledtek a jelzett hely felé ós rövid keresgélés után, a kukori­cásban. jól elrejtve, meg is találták a hordókat. A pénzügyőrök nem elégedtek meg a »dugárú« felfedezésével, a Csem­pészeket. is ártalmatlanná kellett tenni és délután 6 órakor megkezdő­dött a lesállás. A pénzügyőrök né­Aa összes iskolákban használatos szabványos fűzetek, írószerekitanszerek az Arkormánybiztosság által megálla­pitot legolcsóbb árban már most be­szerezhetők a Katolikus Népszövetség Szent Imre Társulata könyv éa papirkereskedésében Szeged Széchenyi tér A szám. Telefon 30_3íl hány méterre a hordóktól, a mes gye melletti kukoricásban bújtak meg. Amíg világos volt, még csak eltelt az idő. Jól lehetett látni és beszélgetni is szabad volt. Amikor azonban a nap nyugovóra tért és a Csillagok milliárdjai csillogtak a fe­kete égbolton, nehezebbé vált a les­állás, Még cigarettázni sem lehetett, mert a felvillanó láng, a parázsló cigaretta felfedezte volna rejtekhe­lyüket ... A néma csendet csak a kukorica suhogása, egy-egy éjsza­kai bogár zúgása zavarla . . . Egymásután multak el az órák, de semmi sem volt tapasztalható, a pénzügyőrök azonban türelemmel vártak. Három óra felé járt az óra­mutató, amikor végre óvatos lépé­sekre lettok figyelmesek a lesbenál­lók: a kukoricás melletti mesgyen egy férfi alakja bontakozott ki. Las­san közeledett, nem nézett sc jobb­ra, se balta, egyenesen a határnak tartott, majd mintha meggondolta volna magát visszafordult és belé­pett a kukoricásba a hordók mellé. Olyan közel ment el a pénzügyőrök mellett, hogy kézzel el lehetett érni és el fs csípték. Egy elfojtott »állj« hangzott el és az éjszakai látogatót máris körül­fogták a pénzügyőrök, majd lepa­rancsolták maguk mellé a földre. Zsidó András tótkomlósi lakos minden ízében remegve feküdt a pénzügyőrük ui'M H tt földön. Az ő feladata lett vo.in, kikémlelni a te­repet és jelezni a "tiszta útat.« A kukoricásban, az éjszakai csendben nyomban megkezdődött a kihallga­tás: — A kocsi, amely az árúért jön — mondta az elfogott csempész reme­gő haugon —, már útban van és 1 óra tájban a helyszínre ér. A kocsin egy férfinek és egy asszouynnk kell ülnie. Ezekkel ogyütt kellett volna az ország belsejébe vinni a két. mé­termázsa szódát. Most már csak alig egy órát kel­lett a földön hasalni és a pénzügy­őrök nagy lelkesedéssel, a jó fogás reményében tovább lestek. Az óra­mutató lassan közeledett a 4-es számhoz, éppen olyan lassan, mint az. a két alak, amelyik halkan b* szélgetve közeledett. — Itt kell valahol lenni . . . mondotta egy öblös haug. — Gyerünk odébb — hangzott * felelet az asszony szájából. Már a hasaló pénzügyőrök mellett mentek, amikor az egyik pénzügy­őr »rápiszegett« a két emberre, mint­ha cinkostársuk lett volna­— Na végre — mondta a férfi —» megérkeztünk. Milyen nagy volt azonban a megdöbbenése, amikor a pénzügyőrök gyűrűjében találta ma­gát. Még szóhoz sem juthatott, ami­kor már ő is a kukoricásban volt a® asszonnyal együtt. Rövid halk, de határozott kérdé­sek és alig halható, ijedt válaszok következtek ezután': — A kocsi itt van már az útke1' reszteződésnél , . . 150 méterre in­nen ... a hívásomat várja .. . mit tegyek ... Amíg halkan, szaggatottan elhe­begte ezeket a szavakat a férgi, • hívójelet meg sem várva, a kocsis is befutott a pénzügyőrök karjai közé. Valamennyien tótkomlósiak vol­tak: KurucsJca György, Orszdffk György né, Lajlzleó János. Most már csaknem együtt volt a díszes társaság . . . valaki még Hi­ányzott a csempészbanda feje. De már menni kellett, meg lesz az is, hiszen a 'tagok* majd elmondanak mindent. A pénzügyőrök utasítására a csem­pészek a kocsira rakták a két Hordó szódát, amelyért annyira áhítoztak. A hordók tényleg kocsijukra kerül­tek, de nem úgy, ahogyan ők azt eltervezték ... És a ló poroszkálva elindult Tótkomlós felé. Amig a ló "bandukolt* a Hepe-hupás ország­úton, megkezdődött a 'delikvensek* kihallgatása. Kiderült, hogy a két hordó szódát már előző éjszaka átcsempészték a határon, tekiutettel azonban arra, hogy, kojjsi nem állott rendelkezé­sükre, a csempészek: Zsidó András és Mosiireac András, aki román ál­lampolgár, a kukoricásban elrejtet­ték az árút. A két csempész bement Tótkomlósra és itt megszerezte a* árú beljebbszállítását . . . Meg volt tehát a banda Ötödik tagja, Mosureac András, aki a dí­szes társaságban a 'tőkés* szerepét töltötte be. Most már Csak őt kellett elcsípni. Már teljes szépségében kivirult * kellemes falusi reggel, amikor ^ * pénzügyőrök a foglyokkal megér­keztek Tótkomlósra. Egyenesen Mo­sureac András szállására mentek » pénzügyőrök.. Ha már "feladla«, hát ki is cibál­ta ágyából Zsidó András a békésen és a csempészhaszonról álmodó Mo­sureacot, aki érthetetlenül állt, a* események előtt és aprókat pislo" gólt, amikor társait ilyen szépe" együtt látta ... Mosureac Andrást, mint román ál­lampolgárt átadták a Csendőrségnek s az letartóztatta, tótkomlósi 'kolle­gái* pedig szabadlábon várják bün­tetésük kiszabását, amely a jele* szerint elég borsós lesz. Tekintette' ugyanis arra, hogy tiltott árú csem­pészéséről van szó, körülbelül 1W* pengő lesz fejenklnt a büntetés- A 2 métermázsa szódát a pénzügyőr­ség elkobozta. így végződött az éjszakai lesülik a csanádpalotai határban . . ,

Next

/
Thumbnails
Contents