Délmagyarország, 1942. július (18. évfolyam, 146-172. szám)

1942-07-12 / 156. szám

ágm a. hit" 'volt 1 Balatont rapszódia TA viz hol kék, hol zöld, hol meg izürke. Egyszer aranyban, máskor ezüstben Csillog. A csipkésszélű hegyek a túlsó parton — oldalukban sötétzöld erdők, szépiaszínű szakadékok, pirostetös kis házikók, világoszöld termőföldek — andalító szépségű girlanddal ölelik körül a kánikulai nrp aranyesöjében ragyogó nagy vizet. Szelíd hullámok játszanak a víz színén, fehér fodrok, gyapjas báránykák kergetik egymást. Mint hosszú, karcsú és finom ujjak, — talán egy művész kezének ujjai — úgy mutat a túlsó oldalra a part sárga homokjából kinyúló két móló. A forró köveken négerré, meg indiánná sült demokrácia lustálkodik. (A bélatelepi kilátósétáni/ról határozottan vizbenyúló ujjaknak véli az ember a kikötő két mólóját.) Egyik a picézők, másik a víz és 11 nap szerelmeseinek boldogságára van. Mind a kettő a csodálatos ba. átresonyi panorámát mutatja. A szellő, amely hintáztatja a vizet, kedves pártfogóm és kalauzom hajába kap és szétfújja. Háromszögletű piros-rózsás kék kendőjéből turbánt köt a fejére, homloka fölé a csomóval. A karminszinü padok üresek, a sötétbőrűek az izzó kövön mámorosan álmodnak. Pártfogóm, mint a mólók, a túlsó part. ra mutat: — Pasztellszínek és egy művészálom harmóniája. Nincs több ilyen a Balatonon! A vízből kinövő zalai hegyek csipkéje mintha hullámzana. Kis szünet, azután folytatja: — Éjszaka, amikor miden néma, csak az víz beszél sejtelmes suttogással, olyan a Badacsony, ott a túlsó parton, mint a koporsó. Sötét, rejtelmes, lenyűgöző. Messze van, öt kilométerre, de úgy érzem, mintha itt a lábamnál kezdődne, amint belenyúlik a végtelen éjszakába- J)e nem soká tart az éjszaka varázslata. Jön a fehér képű hold, éppen teli jes a tányérja, szinte idehallik rincek. Halászlegény ladikja csobog Szent Dávid vidám hegedűje, ha jól | be az öbölbe, a parti fák alatt a déli figyelem, a karját is látom, amint]árnyékban különös sziluetteket rajhúzza a vonót. Ott, a gulácsi kúp' zol a vízre a felhevült képzelet. mögött húzódik, ezüstport szór a, hegyekre ... És már itt is van az új varázslat... Mi ez? .. . Nini, a Fuzsijáma, a szent vulkán Tokió mellett, mögötte, pontosan a csúcsnál, olyan a hold, mint a Felkelő Nap az ősi japán ábrázolásokon. A hegyek, a Csobánc, Szigliget, Badacsony, mind arra fordulnak, a gulábsi kúp felé, amely most olyan, mint a Fuzsijáma . . . A nap délelőre ért.. Lehet vagy 10 fok — árnyékban. Hát még itt a napon. A móló, mint óriási ujj, pontoson rámutat a Fuzsijámára, Az opál égre rárajzolódó halványzöld kúp. A nap izzó korongja már a fejünk fölött ragyog, a kék vizén fehér szárnyú pillangót repít az alig észrevehető gyenge szellő. Vitorlás, a Fuzsijáma felé röpköd. Nem? Ez már nem a FuzsijámaI Ez a balatoni rapszódia l De a crescendót most már nem lehet fokozni. A hőség akkora, hogy a rézbőrűek is lassan elfogynak. Ki nekiszaladt a viznek, ki meg bebújik valahova az árnyékba. Jobb lesz felmenni a hegy hűvös erdőjébe és megpihenni a kápolnát átölelő, fenyöillatú liget pázsitján . .. Odalent a nap aranypikkelyekkel díszíti a nagy vizet. A két gigászi ujj nem fárad, még mindig a gulácsi kúpra mutat. Fuzsijáma! Az árnyékok kezdenek megnyúlni, valaki, fönn a. hegyen, búcsúzik a bukó naptól, lenn, a bélatelepi nyárfasorban pedig egy hazafelé tartó szerelmespár halkan, nagyon hamisan, de nagyon tiszta szívből DÉl M A GY A KO R SZ A G Vasárnap, 1912. julins lg. Jégszekrények Fekete Nándor Kossuth Lajos-sugátut 18. szám Tele.on 20—"(2. >J nek valót, vissza a természethez! — legyen a jelszó. Töltött káposztám pihen két napja, most melegítik íei harmadszor, de még nem nyultur.k hozzá A tölteléke füstöli húsból van, az jobb izü. — Töltött káposzta! — sóhajtotta Péter. Lesz egy éve, hogy nem láttam. — Én se, azért készü'ök rá áhítattal. Zsirszemcsék öle'keznek rajta a tejfellel, a kapor hangulata mindent egybeölel. A szármák nem nagyok, mert akkor szárazak maradnak, nem szívják magukba a *amato« levet — Az a legjobb benne, nyögte Péter. — Az egész lábas ugy kerül sz ??««'". ah°gy a tüzhetyen volt. A tálalással már kihűlné A mcieget azonban hiven őrzik a ráboruló malac-karétszeletek. Péter valósággal felhördült, — Malackaréjt mond'ál? — Azt. semmit sem ér nélküle töltött káposzta. De gveng? legven, olyan hét-nyolc hónapos "disznóból Harmatos, rózsás, milliméternyi szélén a csepp zsír barnára rimiva. Péter akkor rátette tenyerét a barátja vállára. A hangja akadozott, egy kicsit rekedt is volt. — Palikám, erre a csudára meghívhatnál engem is. — Lejtvén szerencsém, mondta Pál, nagvon fogok örülni. Vagv hiszed, vagv se. magam is gondoltam rá ^ PW^atra megálltak, megráz.^•más kezét, aztán megindultak .csendben hazafelé. Mint egy rapszódia örömmámoros dúdolja: taktusai, úgy ölelkeznek odaát ezek — Hullámzó Balaton tetején . . a táncoló vonalú kúpok és hegyge-| OSVATH TIBOR OTTÓ „Vérlélek" és kéjgáz irta: Lendvai István Azt olvassuk egyik budapesti szélsőjobboldali napilapban, hogy a »a nemzetiszocializmus (már mint a magyarországi !) arisztokratikus, mert nemzetiszocialistának lenni adottságot jelent, amelyet nem lehet megtanulni, hanem arra születni kell. Aki nem hozza magával a szükséges vérlélekadottságot, mely egyedül képesít a nemzetiszocialista lelkiség befogadására, az a nemzetiszocialista erkölcsiséget élni nem tudja*. Eltekintve attól, hogv ilyenformán kar is minden zöldinges propagandáért, mert hiszen vagy született valaki zöldingesnek vagy nem és az utóbbi esetben, mint 'e sorok íróján bebizonyosodott, még a legsikerültebb eszmevédő orvtámadás sem tudja megtériteni a más vérlélekadottságu egyént, a sors iróniájának kell tekintenünk hogy ennek az arisztokratikus mozga lomnak egyik napilapja "a >Nép« szót viseli homlokán. Egyébként azonban érdemes ezt a néhány kitételt kissé analizálni, mert erősen belevilági! bizonyos mai eszmék és mozgalmak belső zűrzavarába. Születni kétségtelenül kell mindenhez, mert kétszerkettőnégy, hogy megtett. A szellemi-erkölcsi arisztokráciát semmiesetre sem eszmevédelmi orvtámadások, kézigránátos összeesküvések, rágalmazó röpiratok és újság cikkek jellemezték napjainkig s néhány milliónyi magyar ma sem effélékre értelmezi az >arisztokratikusc jelzőt. Megakadályozni persze nem lehet, hogy akár uegyedmüvelt és bűnözésre hajlamos egyének is az ész és az erkölcs grófjainak vagy akár hercegeinek tekintsék magukat, legföllebb nem csatlakozunk ehhez az önVéleményükhöz. A legjellemzőbb ebben a két nagyhangu mondatban a »vérlélekadottság< emlegetése. Jellemző azért is, mert éppolyan erőltetett, a magyar nyelv szellemétől idegen, égy külföldi ' i nyelvből szolgaian átmásolt valami, '(mint >a magyar paraszt rögvalósága' és sok efféle kiszólás. De maga a •vérlélek* kifejezés is jellegzetesen zűrzavaros. Az emberi lélek ugyanis egyáltalán nem azonos az emberi vérrel. csak némely ideológusok koponyájában. Az ember több. mint vér, mint vérség, feltéve persze, hogv átesett azon a szellemben való újjászületésen. amelyről Krisztus beszélt s szüíetetlen ember sem zöldinges, sem j amelyet ma már tudományos irók is egyéb »erkölcsiséget' nem élvez. Ez j emlegetnek, ha egyébként nem hitval még nem valami világrengető felfedezés. Az is magátái értetődik azonban, hogy elsődlegesen senki sem szülelik mozgalmi tagnak, hanem azzá válik, ha szellemi-erkölcsi kialakulása során a szellemi igényeinek és erkölcsi felfogásának megfelelő politikai szervezetet abban találja meg. amit ma nálunk több-kevesebb íógaaí nemzetiszocializmusnak neveznek pémely hangadók. Minden elfogultság nélkül megállapíthatjuk azonban, hogy sem azt az erkölcsiséget, amely az utóbbi évek botrányos nyilaspöreinok sorozatával ország-világ elé tárult, sem a némely zöldinges vezérek szónoklataiban és némely zöldinges újságok részint megnevettető eszmeficamaiban, részint elszomoritő harcmodorában tapasztalható értelmi szinvonalat nem tekinthetjük valami felsőrendünek. ilyenformán arisztokratikusnak sem, ha nem akarunk tótágast állatni a szavakkal, mert hiszen eddig az >arisztokratikus« kifejezés felsőbbrendűséget, előkelőséget jelenló keresztények. Nem mintha lébecsiilnök az emberi lét fenntartásához anvnvira szükséges jkülönös folyadék <-ot, ahogyan Goethe a Faustban mondaíja a vérről. De nem fogadhatjuk e! azt a hamis tanítást, hogv a vérségi származás mindent eldöntő ténvezö. hogy mindent a vér. vagv mint mostanában halljuk »vérlélek* irányit, elsősorban valamiféle faji vérlélek, tehát, hogy szellemiségünk is csak ennek kifejeződése. vetülete, mindenben determinált szükségszerű, alárendelt megnyilvánulása. Elég rámutatni néhány felötlő tényre. Eddig még sehol sem tudnak olyan tudománvos intézetről, amelvben külön fiolák őriznék a külön kitermelt, elszigetelt »(magyar* vagy • néger* vagv »kinai* vért, mint minden másféle emberi vértől halálosan elütő öszszetételt. A világ mindén égtája alatt csakis >emberi< vért csapolnak átöm lesztés céljaira a világ bármilyen fajazonban minden fajtában megtalálhatók. Etekintetben az emberi vér éppúgy nemzetközi, mint az emberi tudomány és művészet. Továbbá: a vér istenitői megfeledkeznek arról, hogy a szerintük mindenható Természet maga, a »vér szava* maga egyáltalán nem tudja megóvni a szellem fölétnagasztositott vért a legkülönbözőbb, legvészesebb vérbetegségek kórságaitól, ellenben a mostanában lenézett emberi szellem irgalmas szamaritánus módjára megkönyörül rajta és megkeresi gyógyításának eszközeit, a természetföíötíi vonatkozású erkölcstan pedig igyekszik óvni az ember a vaksi Véristen rombolásaitól. A vér szava maga soha nem szabaditana meg senkit a spirocheta pallidától. a vérbaj kórokozójától, söt még fel sem fedezte volna soha, mint az úgynevezett >természeti«, tehát nem kulturált népek mutatják. De ezerszer adódik alkalom kételkednünk a faji vér szavának állítólagos mindenhatóságában is. Valahányszor például olyasmit tapasztalunk, hogy minden emberfajtában akadnak leszármazásilag egyebként teljesen igazolt egyedek, akik nyugodtan követik el mindazokat a cselekményeket, amelyekkel elsősoron hazájuk, fajtájuk, nemzeti közösségük elten vétenek a kémkedéstől kezdve családirtásig és áruhalmozásig, árdrágításig. Tapasztalhatjuk családi vonatkozásban is, hogy nem lehet mindent a vérség javára vagy rovására irni. A legjobban megbukott közmondások egyike az, amely szerint >a» alma nem esik messze a fájától',mert bizony ugyanazon családban az egyik gyermek nagyon is elgurul, a másik nem s a magyar népdal bizonyára nem véletlenül tévedt az ellenkező túlzásba azzal a belenyugvó és mentegetőző kijelentésével, hogy »tninden jó családban kell egy rossznak lennie. B sorok irója mostanában Shakespeare III. Richárdját fordítja a Nemzeti Színház számára, idézheti tehát a testileg idétlen, lelkileg gonosz, hazug Gloster Richárd édesanyjának megrendítő tépelödését azon, hogy tőle és nemeslelkü férjétől ilyen sarjadék származhatott: >Gloster fiam s igy egyben szégyenem, Pedig tejemmel nem szopott csalást'. Ha valaki azzat érvel, hogy lám, Richardnak is azért kellett gonosztevőnek lennie, mert testileg fogyatékos volt, feleletül utalunk egyfelől azokra, akik testileg rút vagy nyomorék létükre is tudnak nagv szellemek lenni, másfelől azokra, akiknek gonosz lelkülete nagvon is ép testben lakozik: Rózsa Sándort nem mondták és nem rajzolták soha nyomoréknak, nem is lehetett Nem, a vérlélek fikcióját gondolkozó ember nem fogadhatja el, hanem az anyagtalan egvéni lélek, a környezeti hatások és az isteni kegvelem összeműködésének vaffv ezek hiányának tnlaidonitja azt, hogy valaki — még testi fogyatkozások mellett is— talnig emberré, jó hazafivá, férjjé, feleséggé vagv az ellenkezőjévé válik. Valamikor azt mondtuk a zűrzavaros Írásművekre: »csizmadia és kéjgáz*. A mostani esetben azt mondjuk: »Vérlélek és kéjgáz*, — vállalva azt. hogv a zöldinges szellemi arisztokratizmus ezért szellemi nailrágtalanoknak minősít minket az önimádat kéjgázának hatása alatt. Ebtá ju emberegyedeiből, persze négy i b ő 1 az arisztokráciából igazán nem vércsoportból valót, amely csoportok I kérünk. minSséqe változatlan!