Délmagyarország, 1942. július (18. évfolyam, 146-172. szám)
1942-07-21 / 163. szám
fterőirtk egyesített harcának eredmértéeképpen ilyen rövid idö alatt juttatta a szóbanforgó hídfőt a szövetségitek birtokába. Az olasz sajtó a magyar csapatok sikereiről Róma, Julins 20. (MTI) Az olasz sajtó különös figyelmet szentel annak a ténynek ,hogy a magyar honvédség alakulatai elérték a Don folyót Az Lavoro Fascista kiemeli, hogy a magyar gyorscsapatok az ellenség megsemmisítése után elérték a Don nyugati partját. A Tribuni megjegyzi a magyar csapatok előrenyomulásuk alkalmával 25 ellenséges páncélost semmisítettek meg Német hadije'entés A védeiöföpaBerlin, julius '20. rancsnokság közli: — A keleti harctér déli részén, miután az esőzések megszűntek, az üldöző harcok déli és keleti irányban ismét teljes erővel folytatódnak. Harci és csatarepülőgép kötelékek Hosztovtól keletre szétvertek ellenséges hadoszlopokat, a Don torkolatvidékén megsemmisítettek fontos ellenséges utánpótlási vonalakat és hatösosan támogatták a Doncc-kanyarban az üldöző harcokat. — Az ellenség nagy erőkkel vasárnap is támadást intézett a voronyezsi hidfő ellen. Az ellenségnek a város visszafoglalására irányuló valamennyi kísérletiét kemény harcokban részben ellentámadással, a légi haderő által eredményesen támogatva visszavertük. A 60 támadó páncélos közül 36-ot megsemmisifiettünk. A moszkvai térségben éjjel és. nappal megsemmisítő hatással vasúti célpontok ellen intéztünk támadásokat. Az llmen-fótól délre meghiúsultak az ellenség helyi Jellegű támadásai. Ezekben a harcokban megsemmisítettünk egy bolsevista csoportot és 19 i ellenséges páncélost szétlőttünk. A inurmanszki kikötő területét vasárnap nagy eredménnyel bombáztuk. Dokkberendezésekben, gépkocsi- és anyagraktárakban nagy tüzek ütöttek ki Bepülőink a Kofa-öböl felett 17 ellenséges repülőgépet lelőttek. ÉszakAfrikában mindkét részről helyi jellegű hareitevékenység folyt. Londontól északkeletre egy német harcirepülő eredményes nappali támadást intézeti etry fontos hadfelszerelési flzom ellen. A német-holland határvidéken egy brit repülőgép vasárnap néhány bombát dobott le lakónegyedekre. A repülőgépet lelőttük. A brit légihnderő gyenge erőkkel éjszakai támadást intézett a Német-öböl néhány helysége, mindenekelőtt Bréma és Óldenbu'g városa ellen. A polgári lakosságnak veszteségei voltak. Három ellenséges repülőgépet lelőttünk. A voronyezsi hídfőnél vivott eredményes elhárító harcok során különösen kitűnt egy vadászrepülőgépezred 2500. légi győzelmét aratta. (MTI) A hátráló ellenség üldözése és felmorzsolása Berlin, julius 20. A Német TI jelenti: A keleti arcvonal déli szakaszán német páncélos kötelékek julius 19-én a hátráló ellenség üldözése során elértek egy fontos magaslati vidéket. Az éjszaka Donec különböző helyein gyorscsapatok keltek át és Ugy ellenséges harci csoporton túlhaladtak és azt körülzárták. Az újonnan megindított területmegtisztilásnál az ellenség szétugrasztott harci csoportját fclLeohy tengernagy hadászati főtanácsadó Genf. julius 20. A Német TI jelenti: Leahy tengernagyot volt vichyi amerikai' nagykövieOeit washingtoni jelentés szerint — Roosevelt elnök nj és fontos állásra hivta meg. Leahy tengernagy Roosevelt hadászati löta nácsadója lesz különösen a flotta és hadsereg ősszhangbahozásának kérdéseiben. Német repülőgép bombatámadása agy angol golvóscsapágyüzem ellen Berlin, julius 20. A Német TI jelenti? A véderő főparancsnoksága * következőket közli egy délkeletangllal német légitámadásról: — Vasárpap egy német ha mi repülőgép- alacsonyra ereszkedve nehéz bombákkal árasztotta el a Londontól északkeletre esti Chelmsford egyik golyóscsapágy iizemét. amely harmadmagával a le,TUS gyobb angol üzem ebben a hadfelszerelési ágban és főképpen ériémorzsolták. A légi erő tegnap ismé- , , , . . .. , , telten támadta Moszkvától délre az k<* f'nö™ alkatrészek raktárhelye uti- és vasúti közlekedést. Voronyezs környékén helyi jellegű, a német csapatok számára eredményes gyalogsági és tüzérségi harcok fejlődtek ki. Egy ellenséges harci csoportot, amely a sötétség védelme alatt átkelt a Voronyezs folyón, megsemmisített. A nagy vereségek következményeként a bolsevisták támadó tevékenysége ellanyhult az ellen a hídfő ellen, amelyért annyi harc folyt. Voronyezstő! északra harci és zuhanó harcircpnlögépek ellenséges állásokat és iitegcget támadtak különféle méretű bombával. Számos löveget és gránátvetőt elhallgattattak. Légi harcokban a német vadászok a keleti arcvonal déli szakaszán részint kisérö védelem, részint szabad vadászat közben 30 ellenséges repülőgépet lelőttek. Olasz hadiVentés Róma. julins 20. r.Stefani.) Az olasz főhadiszállás 783 számú közleménye: — Az egyiptomi harctéren visszavertük az ellenség támadó kísérleteit, amelyek vonalaink északi és középső szakasza ellen irányultak. Az ellenség néhány páncélos jármüvét elpusztítottuk. Német vadászrepülőgépejt megtámadtak egv erős Horricanc-alskulatot és abból hét repülőgépet lelőttek A rossz lécrkőri viszonyok korlátozták a Mnlta szigete elleni hadmilveleteket ,mindazonáltal repülőink eltalálták a sziget néhány fontosabb célsziléziai gvalngos hadosztálv Aztldet- pontját (MTI) Ném®* álláspont a mérqesaázok alkalmazásáról terjesztett hírekre Rerlh. fnlins 30. Tlletkékes német tos és ne játsszék dyen tüzzef fő helyről közlik: Külföldön Ifjabb hirek és híresztelések keringenek, amelyek mep'nt mérges gáz használatának kérdését tárgyalják Ezzel kapcsolatban berlini katonai körök rámutatnak arra. hogy a német véderő főparancsnoksága részéről már a kert»s: támadás alkalmával félre nem érthető nyilatkozat hangzott el ebben az ügyben, amikor — mint emlékezetes — német részről leszögezték. hogy a német csapatok eddig sem használtak mérgező gázt és ezentúl sem fognak használt)'. Éppen ezért. — jelentik ki Rerlirthen hétfőn este — a német véderő fő parancsnoksága feleslegesnek tartja. hogy az em'itftt híresztelésekkel foglalkozz'k. Vnmftt pollt kai körökben ezzel kspesn'athan arra figyelmeztetnek. hogy elsősorban a* Egvesült-Allamok legven óva ként német, technika világszerte nagy hírnévnek örvendő fejlettségére való tekintettel — hangoztatják Illetékes körökben. Amerikai szmes katonák Eszak-'rorszánban Genf, julius 20. A Német TT jelenti? Az Egypsült-ÁllHmokhól egy szirtes katonaCsapatokból álló kötelék érkezett 'Északirországba. A Nemzetközi Vásár felára vasad igazofvámra elsősorban a repülőipar számára. A német repülőgép a felhőkből bukkant elő és egészen meglepte a brit légvédelmet. A német repülő bombái a kijelöli Célpontokra hullottak. A nagykiterjedésű gyártelep különböző részei-.) robbantak fel és heves robbanásokat idéztek elő a gépházban, valamint a gyárépület egy: többemeletes szárnyában. A német repülőgép épségben tért viszsza. Brit bombázók támadása Észak-Afrikában egy német kötözőhely ellen Berlin, Julius 20 A Német TI jelenti: Katonai forrásból jelentik: Az elalameini harctérért folyó harcok során valamelyik éjszaka brit bombázók megtámadtak egy német kötózőhelyet. A támadás három és fél órán keresztül tartott. A mütős&trakat a bombák foszlányokra szaggatták és a bombaszilénkok eltaláltak több orvost, betegápolót, betegápolónőt és sebesültet. Egy bomba szilánkjai lessek it ott ák a vezető orvos balkarját, midőn éppen műtétet végzett egy súlyosan sebesült angol katonán. A támadás sok halálos áldozatot követelt. (MTI) Matyik volna nagyobb vesztaség : Moszkva vagy Sztálingrád? , hoiry""résztvegyen'" az ""ausztrál*1 . . .. .w, , ,, - kormány által tartandó sorosa*0* Lisszabon, julius 20. (Stefani) Az • ngol lapok komor hangon számolnak be a szovjptoroszországi hadihelvzetrfll. A Times hangsúlyozza, hogy az egész szovjet arcvonal veszélyben forog és hogy az a harc. amely most a déli szakaszon dul, döntő következményekkel járhat. Az elmúlt hét — Írja a lap — igen rossz volt Szovjetnroszországra és szövetségeseire, de a most kezdődő hét valószínűleg mén rosszabb lesz. 0 a r v 1 n a Sunday Express hasábjain a kővetkezőket írja: Valamennviünkre aggasztö a helyzet á szovjet válság a mi létünket is fenyegeti. Aránylag kisebb veszteség lenne Moszkva eleste, mint Sztálingrádé, mert Sztálingrád a kulcsa a Kaukázusnak. (MTI) A Newyork Times az ellenség kimeríthetetlen ereiéről Stockholm. julius 20. A Newyork Times Szovjetoroszrszúg helyzetét taglalva azt irja. hogyha a szovjet hadsergek nem tudnak haladéktalanul nagyszabású ellent'ámadáNt inditani, akkor Szovjetoroszorsz'ág elveszett. TTgylátszik — folytatja * lap — az ellenség kimerithetetlez erőkkel rendelkezik. Mekértjiik, hogy szovjet szövetségesünk miért inté® hozzánk sürgős felhívásokat a második arcvonal megteremtése érdekében. Tudjuk azt is. hogyha ezt • második arcvonalat nem állítjuk fel, Szovjetoroszorsz'ágban nagy lesz a osalódás. Molotov annakidején határozott ígéretet kapott Londonbon és Washingtonban a másd" dik arcvonal létesítésére. (MTI) Lappangó feszültség Indiába* Bern. jttlius 30. A Német TI jelenti? Az „Axchange Telegraph" jelenti Kalkuttából: Gandhi engesztelhetetlen ül készülődik az angolok Indiai uralma len irányuló úgynevezett „nem erőszakon lázadási" hadjáratát*. Efcőr „a brit Indiai kormány nagy aeenüben működik" ée előkészületeket tesz, hogy az esetlegein zavargásokat még aslrájáhan elfojtsa. Ecélból minden rendőrségen névsort állítanak össze • kongresszusi ve**" tőkről a párttoborzókról és azt remélik, hogy — mint eddig — moe* is könnyen „leösillapitják" ezt a« «f háborgó hullámot. Az újzélandi minisztereinők Ausztráliában Amszterdam, jülius 30. A NAue* TI jelenti: Az angol hírszolgálat jelenté*0 szerint Fraser újzélandi miruszte1* elnök és nz újzélandi amerikai k*' vet hétfőn Ausztráliába érkeződminisztertanácsokon. (MTI) FERENCJÓZSEF KESERŰVÍZ az eddigi előjegyzéseken felül korlátolt számban julius 31-ig kapható a Délmaeyarország jegyirodában (Aradi utca 8.) Érvénves augusztus 12—24-ig. Az igazolvány ára P. 3'50l rlkai sfyártinánvu volt. (MTI) Nagy szovjet légi veszteségi Berlin, juiüs 20. A Német TI tanti: A szovjet légi haderőnek ** sártiap ismét súlyos veszteségé*'0 került a német harci- és vadáeZrepülőgépek fölénye. Eddigi jolo*' lések szeript a német repülők t*' sárnap a keleti arcvonal különbőz" szakaszain csupán légi harcokba" 39 szovjet repülőgépet lőttek le lelőtt gépek tragyréaze brit ás a®0"