Délmagyarország, 1942. március (18. évfolyam, 49-73. szám)
1942-03-17 / 62. szám
Szeged ragaszkodik a teljes egyetemhez Március 24-én rendkívüli közgyűlésen tárgyalják az egyetemi és árvizi kérdést (A Délmagyarország munkatársától) A közigazgatási bizottság hétfőn délután 4 órai kezdettel Iártott ülést dr. Tukats Sándor főispán elnökletével. Napirend előtt vitéz dr. Meskó Zoltán szólalt fel, üdvözölve beszédében a. tisztségét három éve betöltő Tukats főispánt. Ezután az egyetem kérdését tette szóvá. Elmondotta, hogy Hóman Bálint kultuszminiszter biztosította annakidején Szeged városát arról, bogy a Délvidék visszacsatolásakor Szeged egyeteme megkapja a jogi kart. Megígérte azt is, bogy az állam költségvetésébe felvett öszszeíből megkezdik Szegeden az egyetemi építkezéseket. Az ígéret szonban nem Tált valóra s ezért a város vezetőségét arra kéri, hogy az egyetemi kérdés fölött ne térjen napirendre. Beszéde további során kitért arra, hogy a legutóbbi törvényhatósági bizottsági közgyűlésen egy felszólalás szerint a tanyai közellátási kirendeltségek létesítésének elmaradása mögött politika van. — A felszólalásra — mondotta dr. Meskó Zoltán — Tukats főispán azzal válaszolt, hogy emögött nines semmiféle politika. Ennek ellenére a közgyűlési felszólaló a tanyán továbbra is a főispán úrral szembeni nagatartást tanúsít. — folytatta Meskó Zoltán. — Szóvá kell ezt itt tennem, mert ma mindennél fontosaid) a belső béke ós megnyugvás. Meskó Zoltán felszólalására TuSats főispán válaszolt. Megköszönte az üdvözlést, majd rátért az sgyptemi problémára. A város napirenden tartja az egyetem kérdését s adod alkalommal eljár a lehetőségek szerint, A közgyűlési felszólalással kapcsolatban Tukats főispán hangoztatta, bogy a közellátási kérdésekben nincs semmiféle politikum. A város hatósága teljesíti kötelességét: ezért köszönet jár. nem vádaskodás. Megemlítette a továbbiakim n, hogy jelenleg 1500 darabnyi tételekben MO.Onn darab téglát osztanak ki az árvízkárosultaknak. Dr. Pálfy József polgármester szólalt fel ezután. Felszólalásában örömmel esatlakozott Mert-ó Zoltán szavaihoz s a maga részéről a tisztviselői kar nevében örömmel, szeretettel. tiszteieltel, ragaszkodással köszönli Tukats főispánt, aki hivatali működésének határát messze túlhaladó agilitással, városszeretettel és lelkesedéssel dolgozik. Sokkal többet tesz, mint amennyi hivatali méltóságából kifolyóan kötelessége volna. Ne kedvtelenítsék el Tukats főispán urat — mondotta dr. Pálfy József — a jogosulatlan kritikák, dolgozzék továbbra i.s együtt a várossal a városért A közgyűlési felszólaló ki jelentette egyébként — mondotta Pálfy polgármester -. h >jíy elhangzóit szavait félreértették, Ö unnak adolt hangot, hogy a közellátási kirendeltségek lél< sitesének elntarndása politikailag kihasználható. Nem a főispáni kívánta tehát támadni- nem ő munkáiéi kifogásolta. ómra mert ez a munka a legnagyobb köszönetet érdemli meg. Az, egyetemi kérdéssel kapcsolatban ki kell jelentenie, hogy a kormányzat nem teljesítette Szegeddel szembeni igéretét. Eddig hallgatott a város, de ha ez, nem vezet eredményre, akkor az egész ország meg fogja hallani Szeged hangját, mert a város, amely 23 millió aranykoronát költött az egyetemre, joggal ragaszkodik ahhoz, ami jog szerint megilleti. Ezzel a kérdéssel rendkívüli közgyűlés foglalkozik majd, amelyről feliratot intéz a város a kormányhoz az egyetem teljességének visszaállítása érdekében. A polgármester nagy tapssal fogadutt szaval ntán dr. Pávó Eerenf tb. főjegyző ismertette a polgármesteri jelentést, amellyel kapcsolatban dr. Tukats Sándor főispán bejelentette, hogy március 24-én tartja meg a város rendkívüli közgyűlését, amely az egyetemmel és az árvízkcrdéssel foglalkozik és a megoldás érdekében feliratot intéz a kormányzathoz. 1 Dr. fíack Kálmán árvaszéki ülnök az, árvák ügymenetét ismertette, majd vitéz dr. Tóth Béla tiszti főorvos terjesztette elő jelentését, dr. Lám Dezső rendőrfőkapitányhelyottes a rendőrkapitányság jelentését. dr. Szt.oika Miklós miniszteri tanácsos a pénzügyigazgatóság ügymenetéről szóló jelentést terjesztette elő. Dr. Szarvas János ügyészségi alelnök az ügyészség jelentését olvasta fel. Az ügyészségi fogházban jelenleg 187 férfit és 62 nőt őriznek. Dr. Nagy Sándor tanfelügyelő bejelentette, hogy a mult időszakban a szénellátási nehézségek bizonyos akadályt jelentettek a tanítás folyamatosságának biztosításában. Ujabban az árvíz, miatt járhatatlanná vált útak akadályozzák azt. hogy néhány iskolába minden növendék járhasson. Dr. Göltner Károly, az államépítészeti hivatal működéséről jelentette, bogy az útépítés szünetelt, a személyzet hóeltakarítással volt elfoglalva, A gazdasági felügyelőség jelentése szerint a mult hónaptól eddig 85.1 milliméter esapadék esett. A legmelegebb nap február 25-e volt, amikor +5 és fél Celsius fokot mutatott a hőmérő. A leghidegebb napon: február 13 ári —15.5 Celsius fokot mutatott a hőmérő. A havazás és az olvadás miatt a mezőgazdasági munkák elmaradtak. A gyümölcsösökben olyan nagy károkat tettek a nyulak, hogy előreláthatóan több éven keresztül nagy kiesések lesznek a gyümölcstermésben. Dr. Kogutoirlez Károly felszólalásában ismertette, hogy elképzelhetetlenül nagy a nvulpusztitás a gyümölcsösökben. Van olyan gyümölcsös, ahol mind a 3IKI0 gyümölcsfa kipusztult. Egész g.vümölesfa'reinyációk pusztultak el. A nyúlkárhoz járul a fagykár és az árvízpusztítás. Szegedet a legnagyobb mértékben sújtotta a úrul- és az árvízkár s ezért feltétlenül szükséges az állami segítség igénybevétele. Különösen az almaés őszibaracktermés lesz katasztrofális. Egész Európában nincs vadalmacsemete s emiatt alig lehet majd telepíteni. A gyümölcsfaakció fokozása feltétlíeniil szükséges ahhoz, hogy Szegeden — talán esak évek múlva — biztosíthassunk megfelelő gyümölcstermést. Az állategészségügyi felügyelőség jelentését dr. fíavass Zoltán olvasta fel. A hetipiacokon felhajtottak 11 borjút és 576 sertést, megvettek 11 borjút és 493 sertést. Az országos vásárra felhajtottak 723 lovat, 241 marhát. 53 borjút, 293 sertést, 15 juhot és 3 kecskét; megvettek 175 lovat, 118 marhát, 29 borjút. 287 sertést, 8 juhot és 2 kecskét. Vásáron kívül kelt «1 213 ló 132 szarvasmarha, 212 borjú, 32S sertés, 17 juh és 6 kecske. Élőben vasúton elszállítottak 61 lovat, 22 marhát. 1 bor jut és 17 sertést, mindet belföldre. Közfogyasztás céljára levágtak" 345 marhát, 373 borjút, li juhot, 80 bárányt. 4 kecskét, 1103 sertést és 85 lovat. Ebből elkobozták 1 szarvasmarha és 3 sertés húsát. 3 marha és 1 sertés húsát pedig a hatósági hússzékben mérték ki. Más községből közfogyasztás céljára behozták 213 borjú, 70 bárány. 27 ló és 3 sertés húsát, valamint 15.019 kg kisebb darabolásé húst. Nyilaskirándulásból nemzetgyalázás A törvényszék ötöstanácsa elitélte az alkotmánysértő dalt éneklő nyiíasfársaságot (A Dchnagyarország munkatársától) Montsere nyilasbünper foglalkoztatta hétfőn egész délelőtt a szegedi törvényszék Nóvák Jenő tanácselnök vezetésével működő ötöstanácsát. Az ügynek 15 vádlottja volt, köztük nyolc fiatalkorú fiu és leány. Az Ügyészség vádirata szerint a társaság tagjai. Rajtik Sándor '27 éves algyői cipészsegéd, Móra Balázsné. Borbély Rozália 31 éves háztartásbeli. Ta ri Mihály napszámos, Borbély János 23 éves napszámos, Ra konczai János 21 éves napszámos, Szabó Ferenc 20 éves napszámos. Boldizsár Anna 2(1 éves háztartásbeli és nyolc fialalkoru, valamennyien tagjai a nyilaspárt algyői tagozatának, 1941. tavaszán egyik vasárnapon kirándultak a Tisza partjára. A kiránduláson nyilas dalokat énekeltek és többi között nagyon sokszor elénekelték az »Alkolmányo? törvényhozó vagyok, föeserkész a vezérem...* kezdetű dalt, amely egész terjedelmében sérti a magyar alkotmányos államformát és a magyar alkotmány egyes intézményeit kigúnyolja. Az ügyészség a dal miatt nemzetgyalázás címén indította meg az eljárást a kiránduló társaság tagjai ellen. Az ötöstanács a hétfői tárgyalást elejétől végig zárt ajtók mögött tartotta meg. tekintettel arra, hogy az ügynek fiatalkorú vádlottjai is vottak. Egész délelőtt tartó tárgyalás után a törvényszék a délutáni órákban zárt tárgyaláson hirdette ki ítéletét is. az elnök azonban a nyilvánosság tájékoztatására közleményt adott ki. Eszprint a vádlottak kihallgatása során a kiránduló társaság tagjainak azon állításaival szemben, hogy az inkriminált dalt ismeretlen egyéntől tanulták, az ölöstnnáes megállapította, hogy a dalt Ba jtik Sándor tanította be a társaság tagjaival. A törvényszék megállapította, hogy a vádlottak a dal éneklésé;el n«M»etgj»14sá$4 kJ zettek el és ezért Bajtik Sándort hónapi börtönre, 5 évi hivutalvcs/h-J re, 14 vádlottat pedig 1—1 hónapi f<>|K" házra itélt. A vádlottak megnyugodtak az Ítéletben, igv az nyomban jogerőre emelkedett. A tárgyaláson a vádat dr. G a á 1 Ödön ügyész képviselte, a vádlottak védelmét pedig Fehér Kálmán ügyvéd látta el. Uílein-Revíczky Antal és Thuránszky László sajtófőnökök magas kitüntetése Budapest, március 16. A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére dr. bárcziházi Bárczy István titkos tanácsos államtitkárnak, dr. Nickl Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszternek teljes elismerését fejezte ki, továbbá dr. U i i e i n-R e viczky Antal rendkívüli követi és meghatalmazott minisztori cinimel és jelleggel felruházott elsöosztályu követségi tanácsosnak a Magyar Érdemrend középkeresztjéhez a csillagot ado. mányozta. A kormányzó a miniszterelnök elő® terjesztésére dr. Rákóczi Imre miniszteri osztályfőnöki cimniel és jelleggel felruházott miniszteri taná| csost miniszteri osztályfőnökké kioej vezle. A kormányzó a miniszterek ök előterjesztésére vitéz dr. Thuránszky László miniszteri osztályfőnök, « miniszterelnökségi sajtóosztály vezetőjének a Magyar Érdemrend középkeresztjét a esi adományozta {Mfi\