Délmagyarország, 1942. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-13 / 9. szám

DÉLMAGY ARORSZAú Kedd 1943. Január 13. kapcsolatban a forgalom nagymér­vű emelkedése várható s ezért emel­ni kellett a költségelőirányzatot. A húspihentető, illetőleg az új hűtőház üzeinbehelyezésétől a város 15.000 pengő bevételre számit az év máso­A hűtőház építési költségeire ebben ar. évben 20.000 pengőt irányoztak elő. Mindenképpen fontos, hogy a város minél előbb befejezze az épí­tési és berendezési munkálatokat az új hűtőházban, hogy a nyáron megkezdhesse a működést az új és nagyforgalmúnak ígérkező üzem. Falusi és tanyai leányok téli akadémiája Alsótanyán A KALASz csoportvezetői tanfolyamának nagyjelentőségű munkája (A Délmagyarország munka társé­tói) A szegedi tanyavilág leányifju­ságának szme-virága gyűlt össze va­sárnap Alsóközponton, ahol csoport­vezetői tanfolyam kezdődött a csanádi egyházmegye szegedkörnyéki kerüle­tének KALÁSz-tagjai számóra. A cso­portvezetői tanfolyamra, amely az or­szágban a második ilyen tanfolyam, — az első karácsony előtt Makóii, az egyházmegye másik kerületében ren­dezték meg —, nemcsak a szegedkör­nyéki tanyák es községek, de a váci szomszédos egyházmegye területéről is néhány község elküldte KALASZ­leányait A csoportvezetői tanfolyamra a kö­vetkező községek küldték el leányve­zetőiket: Dorozsma, Forráskút, Zsom­bó, Kübekháza, Kistemplomtanya, Fel­sőközpont, Röszke, Szentmihálytelek, Domaszék, Lengyelkápolna, Fekete­szél, Zákány, öttömös, Csórva, Város­tanya, Algyő, az alsótanyai Klebels­berg-iskola és Petróezy-fskola. Tizen­hét községből sereglettek össze a le­ányok, hogy a háromnapos tanfolyam alátt öntudatosságnkban erősödjenek, magukba szivják a keresztény szellem támlásait, amelynek vórtezetében le­ánytársaikat buzdíthatják, vezetheCk és a szervezet vezetőinek jobbkezeivé válhatnak a KALASz cékitüzéseiért való nagy munkában. Hitében erős, erkölcseiben tiszta és nemzeti érzéseiben Öntudatos a KALASz-leány A csoportvezetői tanfolyam első napján, vasárnap /lelki nap® volt. szi­gora és impozáns módon betartott j>sZilenciu?nmal». A reggeli közös szentmise után a leányok a Barmos­iskolában gyülekeztek, ahol Kiss István püspöki tanácsos, tanitónőké­pezdei h. igazgató tartott lelkigyakor­latot számukra. Az első nap összes előadásait Kiss István püspöki ta­nácsos vállalta magára s a tanfolyam résztvevői buzgó lelkesedéssel iegvez­ték le az egyház tanításait. A hallga­tagság önként vállalt fogadalmát ezen a napon annyira betartották, hogy tisztelve szép szándékukat, nem foly­tathattunk beszélgetést velük. Megszólaltattuk azonban a Csanádi egyházmegye kerületi titkárát: Hor­váth La jósnőt, aki a mezőkovácshá­zal főjegyző felesége és önzetlen lel­kesedéssel, megható ügyszeretettel ve­reti a KÁLASzmozgalom szerveze­teit, Horváth Lajosné mondotta el, hogy mit jelent ma' már Magyarorszá­gon" a Katolikus Leánvegyesülotek Szövetségé, a KALASz s hogyan mű­ködik' a vezetése alatt álló szegedkör­nyéki kerület 41 egyesülete. Szavaiból kibontakozott előttünk ez a mai »n­lyos időkben annyira nagyfontossdam * a nemzetet alapjaiban erősítő mor­sstom. amelyét talán ügy jellemezhe­tünk leghelyesebben, ahogy dr. B a ­1 o gfi Tst.ván ats'óközponti' jpldbános a KALÁSz lelkes támogatója szentbé­•izédjében jellemezte: Kézfogás ez a falvak inlelltgenelája és az agrár le­ányi! juság között. Áz Intelligencia asz­szonvaf sajnos még nem érzik át tel­jesen ennek a mozgalomnak sorsdön­tő, talán történelmi szükségességét, de a faln egyszerű leanvai már látják, hogv csak ezen a kézfogáson keresztül alakulhat ki az igazi nagy. magyar összefogás, a nemzet fennmaradásának legszilárdabb alapköve ... — Az iskolából kikerült fSVSzerí! falnsj leányokat tömöríti estvhr a KALASz, 14 évre koruktól effíszen a fMhenwwMnlai — ImmA . KAÍ iSz­dik felében, tehát a nyár folyamán. I gedetten állapítja meg, hogy a toány­ífjuság, amely eleinte bizonv csöppet sem volt bizalommal az intelligens ré­tegből kikerült vezetők iránt, most végtelen hálával és szeretettel veszik körül őket és a legnagyobb lelkesedés­sel segit nektk. Rendkívül sokat jelentenek azok a kirándulások, amelyeken az egyes köz­ségek leányifjuságat közel hozzák egy­máshoz, hogy megismerjék és megsze­ressék egymást, őszinte, szép testvé­riesség fejlődik ki közöttük, erről leg­pregnánsabb képet a mórahalmi ked­ves, fiatal tanítónő: Bója Ilonka tud rajzolni. Bója Ilonka faradságot nem ismerve munkálkodik a KALÁSZ al­sótanyai szervezetének fejlesztésén, összetartásán és nagy megértéssel, te­hetségesen vezeti a leányifjuság dol­gait. Elmeséli, hogy milyen nehézsé­gekbe ütközött a csoportvezetői tan­folyam résztvevőinek és előadólnas elszállásolása. Az alsóközponti leány­ifjúság eleinte bizalmatlanul elzárkó­zott, de amikor megérkeztek a 17 köz­ségből kiküldött KALASZ-leányok. ha­marosan közrefogták őket és verseng­tek egymással abban, hogy ki szállásol el többet közülük. Végül azzal koro­názták meg a magyar vendégszeretet törvényét, hogy élelemmel is ellátták ról Horváth Lajos né, egyike azok­nak a lelkes asszonyoknak, akik már felfigyeltek a magyar jelen intő sza­vára. A többi szervezeti vezetőnő csaknem kivétel nélkül tanítónő, ta­nárnő, a falvak és tanyák áldozatos asszonyai és a magyar jövő lelkes munkáiéi. — A KALÁS-nak jelenleg az or­szágban mintegy 1300 egvesülete van, több, mint 60.000 taggal t Bodajkon nemrégen nyilt meg az első népfőisko­lánk, amely háromhónapos tanfolya­mokat rendez a KALASz-vezetők és tagok számára. — A csanádi egyházmegye terüle­tén 41 egyesület tartozik á KALASz kebelébe, 1700 falusi leányt tömörítve magába. Mozgalmunk szépen fejlődik, bár támogatást alig kapunk fa egye­lőre sok nehézséggel kell megküzde­niink, — folytatta Horváth Lajos ne. majd rátért a KALASz célkitűzésére: — Célkitűzésűnk, hogy hitében erős, erkölcseiben tiszta, nemzeti érzései­ben öntudatos és gazdaságilag képzett agrárleány ifjúságot neveljünk. Ennek a célkitűzésnek megfelelően rendezzük meg gyűléseinket, előadásainkat, ö hitélet elmélyítésére a közös imák. szentáldozásök, a katekizmustanulás, az erkölcsi neveléssel kapcsolatban a jellemképző előadások, a nemzeti ön­tudat kifejlesztésére a népi táncok, da­lok és játékok s a gazdasági képzett­ség elsafátitfisára téli tanfolyamok szolgálnak. A téli tanfolyamok mindenütt ép­pen most folynak, szővőtanfolvamok. egyéb háziipari tanfolyamokkal tar­| kitva. Nagvon népszerű az úgyneve­zett »Csnhétanfolynm«. amelv a kuko­rieahánes feldolgozását anyagilag ts igen eredménvesén vezeti be a leány­körökbe Mezökováesházán jelenles 87 leány dolgozik a KALASz esuhéii/e­mében. nagyon szép szociális ered­ménnyel. A tanya leánvifiuságának egy­másratalálása: a csoportvezetői tanfolyam A csoportvezetői tanfolyamra té­rünk rá ezulán s a KALASÍz-titkár eh magyarázza, hogyan válogatják kt a szervezetek vezetői a tanfolyamra al­kalmas leányokat. — Természetesen a legbuzgófeba­kat és legértelmesebbeket választjuk ki s azokat, akik az egyes KALASz­szervezetekben népszerűek. Ezen a tanfolyamon, amelyet próbaképpen először a csanádi egyházmegye két ke­rületében rendeztek meg, elsajátítják mindazt, ami alkalmassá teszi őket ar ra, hogy ha szükséges, a vezetőnőt he­lyettesítsék és munkájában mindig segítségére lehessenek. A tanfolvam programján hétfőn 12-én ilyen előadások szerepeltek: * Felelős Vagyok leánvtársaimért®, »Felclös vagyok jövendő családomért®, "Nemzeti érzésében is öntudatos a KALASz-leány®. »A leánvkör szerve­zete, élete® Stb. Az előadók Horváth Lajosné mellett Veress József nép­művelési titkár és Illés v Mária, a kat-asz egvik legkitűnőbb, legtehet­ségesebb szervezője, a váci egybázme­gvei kerület titkára. A tanfolyam ked­di. zárónapján pedig a csoportvezető hivatásáról, a leánvnnpok szervezésé­ről. megrendezéséről és egvéb ndmí­nisztiáciös nevekről hangzanak el olfl adások — Vallásos, világnézeti előadások, népi játékok, táncok és népdalok kéiJ*­sík a tanfolyam gerincét. <- mondja rnéa Horváth Lajosné. aki megCt'e­vendégeiket, magyar leánytestvérciket a tanfolyam egész ideje alatt. Követer­dő példát mutattak ezzel az alsóköz­ponti intelligenciának, amelynek fel­adata * vezetőnők, elszállásolása volna. Az elszállásolás kérdését vég^ Angyal Mária zöldkeresztes védőn* oldotta meg, aki szerény, kedves ott­honában látta vendégül a vezeiftitL ket. A KALASz mozgalmát min­den eszközzel támogatni kell! Befejezésül még annyit, hogy , KALASz mozgalmának támogatása nemcsak egyházi, de nemzeti érdek is» A falu, tanya két egymásrautalt közös, ségének kézfogása egy szebb, bizto. sabb magyar jövendő záloga lehet s azzá is kell lennie! És vigyázni kok arra is, hogy ugyanabban a község, ben, amelyben a KALASz működik, más, azonos célú egyesület, mint pél­dául az EMSzO, ne iparkodjék gyöke­ret verni, mert ezzel a mozgalom ki­bontakozását teszi nehezebbé és a kö­zös cél elérését gyengít!. A felelős té­nvezőknek azt is figyelembe kell vem niök, hogy hitbuzgalmi egyesületek, mint például a Mária Kongregációk, nem képesek pótolni, de nem is irá nyúl célkitűzésűk sem arra, hogy s KALASz mozgalmát pótolhassák. A KALÁSz-t ápolnunk és védenünk Kell mert ebből bontakozik majd ki a ne®, ret jövendőjének aratása: az Élet.., CSANYI PIROSKA Izgatási és nemzetgyalázási ügyek a szegedi törvényszék ötöstanácsa előtt (A Délmagyarország munkatársától) j nisztériumban. A vádlott a tófW^ A szegedi törvényszék ötöstanácsa hétfőn több nemzetgyalázási és izgatá­si ügyet tárgyalt. Az első vádlott Rácz János 29 éves rab volt, aki lopás miatt már többször megfordult a szegedi Csillag­börtönben. Az elmúlt nyáron a börtön nagyfai gazdaságában dolgozott és munka közben a rabok előtt kommu­nista jelszavakkal izgatta társait. Az orosz rendszert dicsőitette és ezzel kapcsolatban sértő kijelentést tett a magyar haderőre és a kormányzó úr­ra. A törvényszék Bácz beismerő val­lomása után másfélévi börtönre Ítélte. Clsirity Mláden 49 éves ófutaki napszámos szeptemberben az egyik kocsmában kommunista jelszavakat hangoztatott és eközben megsértette a magyar államot. A tárgyaláson a vád­lott csak részben ismerte be a vádat és azt hangoztatta, hogy annyira ré­szeg volt, hogy csak igen halványan emlékszik a történtekre. A kihallgatott tanuk igazolták a vádat és kijelentet­ték. hogy Csiritvet kommunista érzel­mű embernek ismerik. A biróság egy­évi börtönre ítélte. Mihály Etel 21 éves szabadkai ápolónő azért került a biróság elé. mert Szegeden az elmúlt ősszel a je­lenlegi állapotok ellen tett izgató kije­lentéseket. Mihály Etel azokat a kato­nákat látogatta meg, akiket Szabadkán ápolt és azok előtt azt mondotta, hogv a magyar csendőrök és rendőrök dur­ván bánnak a néppel, majd a magyar állapotokról tett kijelentéseket. A tár. gyaláson a vádlott csak részben ismer­té be tettét, a kihallgatott tanuk azon­ban bizonyították, bogv megtette a vádbeli kijelentéseket. A biróság két­hónapí fogházra ítélte, de az előzetes vizsgálati fogsággal a büntetést kitöl­töttnek vette. A rgyei á n Dcnieterné Szilágyi Petró 71 éves román nemzetiségű gyu­lai háztulajdonos házában a hatóság hivatalból adta ki a lakásokat, mert I az asszony magyaroknak nem akarta tóart'ú a lakásokat. Az uj lakók köl­tözködése közben durva kijelentések­kel sértegette a magyar államot. A ki­hallgatott tanuk a vádlott tagadásával szemben kijelentették, hogy Argyelán­nét mint magvargyfilólőt ismerik A törvényszék háromhónapi foch'ázra ítélte. Vidákivics István 56 éves esantavéri illetőségű, báesjózseffalvi kocsmáros azért került a vádlottak padjára, mert amikor a bukovinai szé­kely telepítések Bácsjózseffalván meg­indultak. arra izgatta az ott lakókat, hogy imítitán a kormánybiztosnak nincs joga senki! kitelepíteni mindenki ma­radjon a helvén és ne tegven eleget a kOrtnínvblztosi végzésnek- Elmondot­fa még kocsmáiéban hogy & majd el­íér * szabadkai főispánnál fa * mi. son kijelentette, hogy ő nem izgatott, hanem csak azt mondotta a szomszé. dóknak, hogy 6 majd eljár a szabad­kai főispánnál. Járt is Szabadkan és utána mondotta el, hogy a szabadkai főispán nemsokára személyesen meg­-.-yőződik a panaszokról. Elmondotta, hogy 233 család kilakoltatásáról volt szó és az ő közbenjárásának eredmé­nyeképpen csupán 5—6 kilakoltatas történt. Az ő tevékenysége tehát csak ebből állott és senkinek sem akart rosszat. A biróság több tanú kihall­aatott, akiknek egyrésze a Vádlott a ti:-1 tásait igazolták. A vádlott védője, dr. Bürgef| Béla több tanú kihallgatását és a ren­delkezések megszerzését indítványoz­ta. Kérte, hogy a biróság hivatalból irjon át a szabadkai főispáni hivatal­ba és onnan kérje a hivatalos iratok beszerzését Becsatolt egv levelet, ame­lyet dr. Németh László báesjózseffalvi plébános irt. A levélben a plébános ki­jelenti, hogy Vidákovicsot bunyeváí származása ellenére is mindig jó ma­gyar állampolgárnak tartotta, ugj látja, hogy csak a többiek ottmaradá sáert dolgozott és ez a munkája ered­ménnyel is járt. Dr. Gaál ödön kér­te ezután a njomozás során eljárt jegyző kihallgatasát. A biróság rövid tanácskozás után 4 bizonyítás kiegészítési indítványokat magáévá tette és a vádlottat szabad­lábra helyezte. Három hónapot kapott egy tengerídrágító (A Délmagyarország munkatár­sától) A szegedi törvényszéken JA Viskovits József törvényszéki bírd hétfőn két árdrágító sí ügyet tár­gyalt Kavai Mihály sáudorfalvi pia-1 ci árus a nyár elején morzsolt, ten­gerit adott cl.a megengedett árnál jóval drágábban. A piaion literen­ként 40-50 fillérért adott kukoricát A tárgyaláson a vádlott tagadta hogy drágított volna, a kihallgatott három tann beigazolta a vádat. A' törvényszék háromhónapi fogházé ítélte Kavai Mihályt, aki megnyu* godott az ítéletben. Ördög Erzsébet szegedi szatócs 1 csöves tengerit adta a megenge dettnél drágábban. A törvényszék beismerő vallomása után saásfö** ptnffS pénzbüntetésre ítélt*.

Next

/
Thumbnails
Contents