Délmagyarország, 1941. december (17. évfolyam, 275-297. szám)
1941-12-31 / 297. szám
Híréi tárgyalt Eden Moszkvában Sem, 'desétthőfl 30. (A Und. Tud. jéléntl'í A svájci lapok londoni jelentései szerint Eden moszkvai tárgyalásai során a következő főbb kérdések kerültek megvitatásra! — 'Japánnak történő hadüzenet kérdése. Et esetben lehetőség adódna Vladivosztoknak mint támaszpontnak a felhasználására, viszont a szovjetet a hadüzenet, hrtarcvonaIn* háborúra kényszerítené. További kérdés volt az. Hogy kiildjenek-e angolszász erőket n Szovjetunióba• amelyek ezesetben szovjetparanes nobság alá kerülnének. Szóba került, az is, hogy az Iránon átvezető utánpótlási vonal non megfejelő. Megvitatták, hogy milyen lehetőség adódik ezeknek az utánpótlási útvonalaknak a kiterjesztésére. Végül arról tárgyaltak, hogy a Szovjetunió tud-e támogatóst nyújtani Kínának abban nz esetben, lia a btiYmai út bezárul Berlin a közös angol-szovjet politikáról amely az események növekvő közössége revén a szovjettel közös politika mellett tör lándzsát és tudomása szerint a bolsevizmusnak jelentékeny szerepet tartanak fenn Európa ujjárendezesében. egész Rara válaszol a magyarázóknak, akik buzgón kifejtik ezt e színvallást és határozottan sikra szállnak érdekében. Különösen sokatmondó e tekintetben a Daily Telegraph közleménye. A lap diplomáciai levelezője követelésekről beszél, amelyeket a Szovjetunió >Közép- és Nyngatenrópa belső viszonyai* tekintetében intézett szövetségeseihez és engedményeket kívánt. Az angolszász világ tehát kész arra, hogy a bolsevizmussal ne csak paktáljon, liánom útját is egyengesse és ezzel ftillajtári szolgálatot tesz a pánbolscvizmusnak, amelyet lényegének teljes félreismerésével vagy bűnös lebecsülésével a koncként odavetett Európává] vél jóllakatni. — Ha a Times ugv véli. hogy a holseviznmstól mindenfélét lehet tanulni, annyiban igaza van, hogy a tanulságok. amelyeket Európa a vele való ismeretségből levonhatott, úttörővé létlek a most tulsó oldalról is megerősített Telismet-és szempontjából, bogy eb. ben a harcban nem egy nép, hanem egy egész földrész sorsa foróg kockán. Berlin, december 30. A Néinei TI diplomáciai levelezője irja: — Az 1941. év vége felé közeledik alván légkörben, amelyet a keletázsiai döntő küzdelem jellemez, valamin', az i/. angolszászoknak az e küzdelemből következő állásfoglalása más térségek kérdései tekintetében. — ehurchill washingtoni tér- | gvsdásai olyan élesen megvilágították a brit birodalom több mint kinos helyzetét. hogv egv magnsállásii nem német politikai s/.cinélvlség a kővetkező luláló jellemzést alkalmazhatta: • Angliát utolérte megérdemelt sorsa, mert a történelemben most első'zben angolszász szövetségest kapott.* — Eden moszkvai megbeszélései rávilágítanak arra. hogy milyen árat hajlandó fizetni Nagybritnnnia azért, hogv birodalmából legalább azt megmentse, amit az angolszász szövetsegeslársa ugy látszik. • nagylelkűen* hajlandó néki meghagyni. Anglia még cinizmusban olvan gazdag saját történelmében is példa nélkül álló módon most ledobja az egész világ barátjának álarcát, hogy az egész európai Földrészt kiszolgáltassa a bolsevizmusnak jutáimul a katonai megmentésért, nmeivel London Moszkvától remél. A Times feltűnést keltő cikkére, p-ú* V3.Í* JJkP»« toer .V biztosítékok tehát, amelyekhez .ér . tettek érdekeit szolgálják, hanem mflhf. metország szövetségeseivel a döntő | azokat az államokat, amelyek sZáfnárn 1942-es év tekintetében Folyamodik, ez. I az éurópai szó nem vált tartalom «íl« ért ezúttal nemcsak a közvetlenül árin- I küli fogalommá. (MTT) Hóviharban visszaverték a szovjet lovas-szános támadását Berlin, december 30. A Német TI jelenti: Mint katonai részről közlik, a bolsevisták hétfőn a déli ai-cvotial széles szakaszain dúló hóvihar védelme alatt több összefüggéstelen támadást intéztek a német, és olasz vonalak ellen. A támadások, amelyeket. lovas-szánok igénybevételével hajtottak végre, összeomlottak az összeponlositott német eltiáfitőtüzben. A német csapatok a déli arcvonal egyik szakaszán — bár a hideg nagy volt, átkaroló élléntdmm dúsba fejlődtek fel és az ellenséjr nek igen súlyos veszteségeket oko» va, visszavetettek egy ellensége» zászlóaljat. A szétvert zászlóalj maradékai menek ülésszerüen kelet félő vonultak vissza és több. mini 400 halottat, gránátvetőket és géppuskákat, valamint befogott szánokai hagytak hátra a hólepte harctéren. Ezenkívül még igen sok fogoly korült német kézre. (MTT) Heves harcok a finn arcvonalakon Helsinki, december 30. A keddi finn hadi jelentés ezeket mondja! — Az ellenség valamennyi arcvonalon, különösen pedig Karélidban folytatja támadásait. A karcliai földszoroson meghiúsítottuk az ellonséges járőröknek beszivárgásra tett kísérletét. A tüzérség élénk tevékenységet fejt ki és a kisebb, valamint nagyobb ágyuk sok találatot! értek el rllonséges berendezésekben.! Az északi szakaszon, Kclctkarétiában heves harcok folynak, bogy kivessék az ellenséget, amely megtámadott néhány finn állást. Az arcvonal más szakaszain visszavertük az ellepség beszüremlésj kísérleteit (MTI) Német hadijelentés Berlin, december 30 A véderő főparancsnoksága közli: — A keleti arcvonal több körzetében a hadsereg és a légi haderő szoros együttműködésében visszavertük az ellenség több erős támadását. — A Fekete-tengeren harci repülőink elsüllyesztettek egv szovjet rombolónaszádöt, egy cirkálót pedig megrongáltak. A mnrinanj arcvonalon a német csapatok december 21-től december 28-ig igen erős fagyban és hóviharban teljes sikerrel több makacs támadást verek vissza. Az ellenséget súlyos vérveszteség érte. — Északafrikában a német—olasz csapatok ujabb helyi sikereket arattak Agedabia környékén. Az ellentámadás során szellőit ellenséges páncélosok száma 74-re emelkedett. Töbhszáz angol fogságba esett. Málta szigetén éjjel -nappal bombáztuk az ellenség repülőtereit. La Valctta előtt német harci repülők clsüllvesztettek egy nagy vitorláshajót. (MTI) Magyarázó jelentés az elkeseredett harcokról Berlin, decemebr 30. A keddi hadijelentés kiegészítéseképpen a következőket közli a Német TI: — Jóllehet, a bolsevisták egymástkövető hullámokban rohamozzák meg a német állásokat, mégsem érnek el sehol döntő eredményt. A német repülőgépek erős kötelékekkel támadtak. A támadás következtében találatok érték a kikötöberendezéseket és légelhárító tüzérségi állásokat. A bolsevisták egyik rombolóját elsüllyesztették i egy cirkálót megrongáltak. _ Jóllehet, az angolok Északattü kában minden rendelkezésre álló erővel támadnak, a német és olasz csapatok ellen, mégis a tengelyhatalmak egységeinek sikerült az angoloknak, súlyos veszteségeket okozniuk. Elkeseredett harcban igen sok angol páncél-] kocsi semmisült meg. (MTI) * Uj védelmi vonal Bengázitó! délre Zürich, december 30. A Neue Znr. cber Zeitung római jelentése szerint olasz politikai és katonai körökben élénken tárgyalják az északafrikai háborús eseményekről szóló híreket. Utalnak arra, hogy az Északafrikából érkező hirek szerint a helyzetet nem a teriiletek birtoklásának ide-oda hullámzása szerint kell megítélni, hanem az emberekben és hadianyagban való tartalék szerint. A németeknek és ólaszóknak nyilvánvalóan sikerült fö haderejüket a britek által képezett hurok! hói kivenni és Bengázitól délre nj harcra felsorakoztatni. Ezzel — mondja a sajtóhoz intézett félhivatalos közJ lemény — meghiúsult az a legfőbl brit szándék, amely a britek ellen küzdő tengetyesapatok megsemmisítésére' irányult. (Bud. Tud.) A britek Cs?nekaiseket kérik Burma és Szingapúr védelmére Sanghai, december 30. A Rtefanliröda jelenti: Anglia hir szerint erős nyomást gyakorol üsűngkingra oly irányban, hogy Csongkaitek csapata! Yésztvegyenek Singapotc és Burma védelmében. Az EgyesiiltAllnmok részéről a Burmán át Gstingfelngha vezető út védelmén Osnn.ckaiseknek kölcsönadott, amerikai repülőgépeket Rangoon repülőterére küldték. Rövidesen légi vonalat nyitnak meg Csnngklng eg Delhi közölt. (MTT) Nagy légvédelmi gyakorlat Tok'óban Tokió. dePernbcr 30. A Német TT jelenti: A japán főhadiszállás közlése szerint keddre virradóra nagyszabású légoltalmi gyakorlatok folytak Tokióban és a környező helyeken. Az illetékes tájékoztató kij"lentette. hogy e pillanatban még nincsenek értesüléseik arról, hogy az ellenség hasönló támadásokat Urveaue. Ettől függetlenül azonban fokozott éberség szükségei, mert az ellenség kísérletet, le.hot rá. hogy valamilyen formában a maga céljaira kihasználja azt a hagyományos ünnepséget, amellyel Japánban az új esztendőt megülni szokták. (MTI) Légitámadás Szingapúr ellen Tokió, december 30. Mint jelontib' a japánok keddre virradó éjszaka hevesen bombáztál dzingapur vidékét, Az angol erődöt most bómbézták ffiásodizLcn... (MTI)