Délmagyarország, 1941. december (17. évfolyam, 275-297. szám)

1941-12-25 / 294. szám

DÉLMAGYAKOKSZAG 8 i9ii Karácsony Tőlled is búcsúzom, öcsém, Mihály, Nekem nem terem már muskotály Porhüvelyemet várja az enyészet, Magad ihatod meg az egészet, — akkor öcscin Mihály a megfelelően bekebelezett Maliganűhok birtokában olyan éleset bőg fájdalmában, mint az anyátlan borjú, hiszen szólította a halott- Eokoni körükben pedig utána még sokáig csodálkoznak: — Hogy tudta az a kántor azzal a pihent őszivel iiyen szépen kitalálni? Jgy vagyunk mi, szegediek, is, mikor bámulnak az előrelátás mélységén. — Ezt alaposan megjövendölte az öreg Fecenoz Józsep! Aki csak úgy könnyedén köpte az aranymoudásokat, amiken mások hosszú ideig kénytelenek töprengeni. De jó neki ! Akadtak szkeptikus lelkek, akik kételkedni kezdtek a mondás hitelességében, mert hogy vannak emberek, akik mindent jobban akarnak tudni, mint mások. — Nem a király mondta, Mikszáth találta ki. Ezeket elhessegették, hogy ne okvetetlen ködjének. Hogy is no! Nagyneliezen fogunk •gy helyi legendát és most azt is megfojtunk? Valahol futóban, körülbelül mellékmondat formájában, megírtam már az ige történetét, azaz csak felemlítettem, most elmondom alaposan. Ugy történt az, hogy Ferenez József szegedi látogatásakor, minden valamire való fővárosi újság leküldte a munkatársát Szegedre igy képviselte a Pesti Naplót Sasvári Ármin, akkor még egészen ifjú „újdondász", később nagy közgazdasági kapacitás. Ügyes fiatal riporter volt, ha nem is olyan zseni, mint később Barna Dóri, de voltak meglepő ötletei. A királyt, sző eines róla. megrendítette Sze ged pusztulása, de mivel semmitől sem irtózott annyira, mint az ötlettől, (ne hogy félreértsék, a gondolat más. az nem Ötlet), csak részvétét fejezte ki, hogy Szeged ilyen kegyetlenül elpusztult. — fíemélem, a város újra fel fog épülui, — jelentette ki később. Csak ennyit mondott, amivel kielégílhetto környezetét, a szegedieket, de nem elégítelta ki az újságírókat. Egy-kupéban utaztak azok vissza Budapestre, unalomból ferbliztek, azé^t vissza-visszatértek a szegedi eseményekre. — Mit mondott a király? — ez volt a leg* uagyobb problémájuk. Hogy sajnálkozott? Hogy könnyezett? Nem elég. (Nini, most jut az eszembe, hogy mégis vau szegedi legenda Azért sírt a király, mert meglátta Zombory Tóni bátyánkat, aki már akkor is szenátor volt, megérte mint egyetlen fogadalmat tevő közgyűlési tag a fogadalmi templom felszenteltetését, kilencünkét éves korában halt meg és világéletében olyan vékony, sovány alak volt, mint akibe hálni jár a lélek. Mondom, láttára a király könnyekre fakadt, mondván; — Mind ilyen sovány emberek vagytok, fiam? Jaj, jaj, dc megtört benneteket a csapás) | Azonban az úton levő újságírók ezt még nem tudták akkor, miért is elhatározták,, hogy; mondatni kell valamit a királlyal. Olyat, amit nem cáfolhat meg a kabinetiroda, sem Maszák Hugó. (Az Országgyűlési Értesítő és a Távirati Iroda szerkesztője, aki később szegedi előnevével nemességet kapott.) Főleg természetesen hangozzék az a mondás. Gondolkozni kezdettek, mindenkinek volt ötlete, a kis Sfisvári lett a nyertes. Szerinte a király azt mondta s ha nem is mondta, feltétlenül gondolta, csak nagy elfogultságában nem merte kimondani, annyi volt ott az előkelőség, meg az idegen városok képviselője, akiket elfog ilyenkor az irigység. — Szeged szebb lesz, mint volt. Ez volt Ferenfi József legnagyobb" újságsikere és sose lehet kiszámítani, hány százezer forinttal, mennyi lelkesedéssel, államférfiúi igyekezettel segítette elő Szeged újjászületését, Hiszen a király mondta ! Azért ne legyünk hálátlanok a kis riporlefl emiókéhoz sem. ItflGl KRÓNIKÁS, A DÉLMAGYARORSZÁG KARÁCSONYA Tipay-Szabó Gabriella KARÁCSONYKOR - ÉDESAPÁMRÓL Apa sokat irt rólunk. Néha a családról egykét mondatot, néha gyermekkorunkból kis, színes történeteket. Nem lehetett elkerülnie ezt — elvégre az életet irta — s az élet részben mi voltunk körülötte. Mami gondosan eltette ezeket a lapkivágásokat. Fekete lakk japán doboza van repülő arany madárral a fedelén, ebben őrii a madár kiterjesztett arany szárnyai alatt a mi régi gyermekségünket és az elfutott évek emlékeit. Én is gyűjtöttem apa cikkeit. /Vágtam* és kockás füzetekben felragasztottam őket. Mindez még éleiében volt s sokszor mosolygott ezen. Nem tehettem róla, »kellett«, »jól jötte. Gyűjtöttem mindent, amit magyar királyokról leirt, az összes Árpádháziakról például. Nagyon jó kis adathalmaz rejtőzött bennük, — s tudtam minden hiteles, hisz az Arpádházzal évekig foglalkozott. Fitettem minden 48-as históriát. Most. hogy a könyvtárát katalogizálom, most látom, milyen teljes kis gyűjteménye van ebből! Később Aíne•nkát is bevettem a kockás füzetekbe és a fantasztikus történeteket. Ezenkívül izgatottan szedtem é/saze minden sort. amit csak valaha az assisiheti Ferencről leirt. Évekig mesélte nekünk Apa az »erdei misét*... Mög voltam győződve, hogy ő találta ki, csak ő tudja mesélni ezt, ö egyedül a földön, s ez a mese. a mi saját, külön mesénk! Ma már tudom, le tudom mérni pontosan, — odáig voltam boldog, amig halála után egy lapkivágásban alá nem húztam Chavin de Maian nevét. F.z a francia iró közli először az 122.1 hell greeioi csodát, az egyszerűség, alázatosság és a bizakodó bátorság felmagnsztalását. »A szent erdei misét rendezett, melyre az állatokat is meghívta mind*. S az óriási karámot körültopogó állatok között éjfélkor tündökölni kezdett a szalmajászol, s « bárányok, ökrök, a horkanó lovak ágbogas az.arvasnk. szükölö rókák és lihegő farkasok körött egy szunnyadó, /mennyei szépségű kisded* feküdt. A szent a karjaiba vette s /csókjával felébresztvén, a mosolygó gyermeket mutatta fel ostya helyett*. Az élet igy kezdődött tehát az apai házban, ezzel a mesével. Innen merítette a bátorságot gyerekszivünk. Apától tanultuk, hogy egyszerű nz egész. Csak rá kell bukkanni a tisztásra s ha megtaláltuk, nem kell megijedni, houv együvé szorult éppen rajta a kecskogida és a párduc, — a remegő özsuta s a vérengző lompos medve. Kuvik, ha galambbal együtt bújik, az sem igazi baj. Isten legszegényebb szentje lép majd elő, széthajtván maga előtt az ágakat a varázsos éjféli fényben, — & karjai közölt mosolyogva éhi ed a szunnyadó szeretet. Minden pereben megtörténhet a esöda! Az első mese után pedig közvetlen az erdő, — tehát maga az élet következett. De mi hittünk ai erdei misében s bátran jártuk nz erdőt. Apa vigyázott reánk, hogy ne féljünk. /Ne félj az éleitől!* irta, /ne félj kimondani becsületes véleményedéi. Ne félj szabadon Cselekedni oly dolgokbán, melyekhez mrénnk semmi köze! Ne félj attól, hogy mit mond majd a világ. mert mindig és mindenütt vannak aijas ernberek, akik akkor is rosszal mondanak rólad, hu angyal vagy. Ne félj az igaz. ügy érdekében felszólnlni. Ne félj áltól, hogy maid azt fogják rád mondani /más vagv, mint*"a többi*. Mástól különbözni még nem szégyen És főként ne félj, hogy véleményeddel kisebbségben maradsz, — ne add fel meggyőződésedet akkor se. ha azt olyan parányi kisebbség vallja, mely csak egyetlen egy emberből áll: belőled!* /Tüntetést* hat esztendős koromban láttam először. A Kecskeméti-utcában füttyszóval vették körül és majd megverték Tiszát Egy kapualj alá menekült. Iskolatáska volt a hátamon, benne palatábla és oldalt pici sárga szivacs himbálódzott belőle nemzetiszínű selyemzsinóron. Piros sapkámon fent a fejem búbján, nekem volt a£ osztályban a legszebb potnponom. — Ideállsz szépen és megvárod Apát! _ Elengedte a kezemet s belépett a kaputnélyedésht noteszével a kezében s megszólította az agyon abcugolt Tiszát. A rendőrök egv febérfuszeklis elemista kislányt találta1* a kapualjban, amint bámészan né/te a iz.v sott, fütyöngetü és hadonászó tömeget. A kislány nem félt. Újságíró gyereke volt és meg tudla mondarí a rendörbáesinak. hogy Apa ott bent egv sárgaareú mérges szemüvegesse! /iiUerjnt esináW. Cnstel-Miischioban őrült para«? (asszonyokat látott előző nyáron láma/In; és összeesni a templom előtt s Yepiie szigetén egy hulászlegényt, akit skorpió csípett s arrral zuhant a legkeményebb sziklákra szegény. A fi hértükős mezítlábas