Délmagyarország, 1941. december (17. évfolyam, 275-297. szám)

1941-12-25 / 294. szám

A SZENTCSALÁD (Legenda) Irta: Babay József — Nem megyei, nem és nem és téred — kiáltotta Lazarro úr, s még is állott egy pillanatra, Hogy dobbantson a ballábával. Ment La­aaffo Urnái, Ka dobbantani akart, meg kellett állnia. Sánta volt A jcbbía. 'Azt szinte maga se tndta, hogy így született, vagy igen régen, < messziségbe feledett gyermekkor­ba sántnlt-e meg, de sánta volt. Bi­tegett s már ez is elkeserítette. Emellett rengeteg egyéb" keserű­legc volti A legállandóbb az, bogy szoba­'estÖsegiédbént kereste a kenyerét, Sefibéí mellett. Kakán Gyöla szo­b'afestőmester úr alkalmazásában. Nétía azonban megbomlik a világ. 3enki a világon nem gondol rá, Kogy festetni kellene. Ott yan az a gazdag VinCeiné. Kifejezetten pisa­k'osai mar a tornácfalak. Meg a belsőbb szobák falai is. Hiába. Hagyja, Hogy tovább piszkosodja­nak. Négy Héttel ezelőtt volt szemé­lyes alknn Kukán úrnál Rezeda Suk­rSsz. Hogy így, meg úgy ő csupa­rűasás mintákkal akarja ejjávará­ssoltatni a Cukrászdát. Ebből se lett temmi..» Még Húsvét táján megjárja. De így. Haráesonyidőn, bocsánat, t fene se festet. Piszkos kisváros. Őpska falak közé várja Jézust. —* Ö JczUs! Segíts meg engem •Téxus. Egy félfillér kevés, annyi sínes a tarsolyomban. Igen, édes •Jéznskám, a tarsolyomban ... Ebkor gondolt arra. Kogy be­megy Bőbm kisasszonyfioz, akinek kalaposboltja van itt, a Vcrcb-utea sark'án és kölcsön kér. Bőbm kis­asszonynak tetszik ő, L'azarTo, aki ttlasz származású, vándoreirkuszo­sok voltak a szülei s itt érte utol okét a Halál, Dombováron. Lazarro akkor négy éves volt. Ittragadt sze­cénykc. Valami bakter vette pártfo­gásba, még iskolába is járatta. Az­tán egyszerre Csak arra ébredt, hogy sánta, busz éves és szobafestősegéd Kukán Gyula úrnál­És aHojry Bőbm kisasszonyra Tnmlolf, meg Harminc pengőre, ami­vel mégis Csak meg lebet. úszni a Karácsonyt, ekkor állott meg és kVáltWtta? — Nem megyek, nem és nem és nem! — s dobbantott. Micsoda mély keserűség, Ha va­laki sánta, nőtlen és szoba Feslőse­g'éd. Munka sinös, pénz sincs és jön i Karácsony. Esteledett. Már elhaladt Bőh'm kisasszony kivilágított kirakatu ka­'aposboltja előtt, tehát csakugyan nem ment. be. Esni kezdett » Hú. Csípni kezdett a hideg. Gondolta, Hazamegy. Fája ninüs, dc ennivaló még akad. Kis darab hideg burka, kolbász és kenyér. Egy tánta, pénztelen, elkallódott olasz cirkuszosoktól származó szeg'étfy íte-ba festősegéd elégedjék meg ilyen vscserával is. Különöskép ő- TJazar­ro Ferdinánd. Végigbicegett az Iskola-utcán « befordult a Cujidy-közbe. Ott lakott a Gu»dy-köa alján, Panni nénivel. Panni néninél. Helyesebben özvegy Tisgta Sándorné, született Sokk Panna, valamikor volt péknénéL Panni néni derék nö, mert nagyon kövér és síiket. Sajnos, kimondha­tatlanul utálja a meleget Igy hát alig fűt Csikorgó télben is. Hol me­legedjék Lazarro, aki sánta, magá­nyos és fillértelen szobafestősegéd! Két szép, karcsú, feherfalú ház állt a Gundy-köz elején. Az elsőben a nyugalmazott ezredesek laktak, igen zárkózott nagyúri család. A kapujuk örökké zárva. Lehet laknak még mások is benn, az edvari rész­ben. Lazarro, a segéd egyszerre meg­riadt. Hófehér Homlokú kisgyermek ál­lott előtte. Esteledett már, de azőrt egészen tisztán látta az arcát. Haja selyemből, s a szája! Valami két, vékony, egymás mellett fekvő ró­zsaszirom. — Bácsi kérem, tessék segíteni rajtunk. Tereik tudni, itt a kará­csony és oly nagy bajb'a jutottunk. — No! Hát osztán mi van! j — Tessék olyan jó lenni, talán | Csak pár perc az egész. Édes szü­leim nagyon hálásak lesznek ke­gyednek. Itt lakunk mi, tetszik lát­ni, már nyitva is van a kapu. Csakugyan, a kapa kínyilt. Kö­zéptermetű, szakállas, idősödő férfi nyitotta. Az idősödő férfi így szólt: — Valóban kedves Lazarro úr a gyermek Hozzánk tartozik. Nem va­gyunk vétkesek a dolögban. — Dc Hát miről volna szó! — ékelődött a kíváncsiság raindmé­Ivebben a bicegőbe, akinek egy fil­lérje se volt. v- Megfizetjük. Csak egyszerű fehér legyen minden fal. Tetszik ér­teni! Nos, bementek", a kapu becsukó­dott. igen, csakugyan volt a Házb'nn, — aHogy Lazarro hallotta is, — mé^ egy lakás az ezredes úrék lakása mellett. Két szoba, előszoba, kony­ha. A bútorok mind a szobák kö­zepére gyűjtve, a bútorok mind le­takarva. Csolálatösan szép arcú asszony állt az előszobában, — Én vagyok e gyermeknek any­ja, — szólt, — köszönöm. Hogy meg­segít bennünket. , Mindössze arról volt szó, Hogy elé készítettek már mindent ott állt a kamrában a sok fehér falfesték, a meszelők is, Ó nem is kértek mást Lnzarrótól, a bicegőtől és a sze­génytől csak annyit, Hogy meszelje fehérre a falakat. Mert ugye. kará­csony jő s ő szoba festősegéd . . , Lazarro nagyon jól érezte ma* gát. Tudja Tsterf. ez a gyönyörű, muzsikáló tebintésű asszony, meg az a kopasz, de bő szakállú, egy­szerű, szinte íparoskülsejű férfi, az­tán a gyermek, ó, Csodálatos hatás­sal voltak reá. Elkezdett meszelni. NéKa megállt, mert úgy vélte, högy muzsikálnak a falak. A család min­dig ott állott mögötte. S mosolyog­tak. Hihetetlenül gyorsan dolgozott. — Fogadja Uram s köszönjük, Hegy illendő falak között várhatjuk Karácsonyt — A Gyermekat, — mondta hal­kan az asszony. SZILVESZTERRE UJEVRE Könyv Papír Hanglemezül donságok VÁROSI NYOMDA Kárász-utca 9* Bejárat a kapu alatt. 335 Száz pengőt adtak Lazarronak s hogy Lazarro Csodálkozott a meg szabadkozott is, gyengéden kifosz­tották a kapun. X bleegő segéd künn aa afoán megállt. Bódultan. Nem álmodik! Egyszerre, aHogy továbbment, hazafelé, hogy otthon örüljön és bol­dog legyen, érezte hátra kell néznie. Ekkor- léptek ki a kapun: a gyefl­mek, a szakállas férfi s a 'csodála­tosan szép arcú asszony. Középen ment a gyermek. Siettek. Valam­fényesség ragyttgott körülöttük. Lazarro utánuk ffltott, de egy­szerre valahogy eltűntek. S Lazacra sápadtan látta, Kogy erpőjttfc nem Hagy nyomot a Hóban . . , A wápyité kis pihen•• • tődélyi "hh&, a UáhUá>z táwzá ftoivosa ctnléíceiiol btvzél (A Délmagyarország munkatár­sától) Szorongó s önmagam előtt is titkolt félelemmel és remegő szívem izomrostjai között egy kevés, de ál­landóan kellemetlenkedő méreggel léptem be a közkórbáz földszinti, kis fehér szobába, ahol az Orvos várt rám. Az Orvos, akinek gyógyí­tó kése eltávolítja majd a mérgezés forrását, azt a két kis mirigyet, amely összesküdött az egészségem ellen. Fehérfőkötős apáca tevékeny­kedett a műszerek körül és az Or­vos ott állt a lámpák erős fényében z jóságos kék szeme bíztatóan mo­solygott rám . . . « Pontosan egy esztendő telt el ez­óta az első látogatásom óta. Egy éve annak, hogy elindultam az új élet, az egészség útján s az évfordu­lón újra itt állok a kis fehérfalú rendelőben, a kórházi ambulancia helyiségében, ahol úgy tűnik ne­kem, aemmi sem változott ... A megviselt karosszék is ott áll még a helyén; ngyanaz a szék, amelyben ogy evvel ezelőtt remegve ültem •.. Az íróasztal mellett pétiig ott ül aa Orvos és iratait rendezi. Semmisem változott ugyanis, csak az Orvos hagyja itt ezt a kis fehérfalú he­lységet. ahol életének javarészét, 34 esztendőt töltött el. A gyógyító kés P'ben, az Orvos távozik s távozása előtt egy élet emlékeit rendezgeti... Egy orvos emléket fölé hajol •.. Erdélyi Jenő. a közkórbáz rende­lő főorvosa, — mint erfől a Déima­gyarország már megemlékezett, — 34 évi nagyszerű münkásság ntán távozik a közbórházból. Távozása szomorú visszhangot keltett különö­sen azoknak a szegény betegeknek herében, akik még mindig nem akarják elhinni, hogy szeretett or­vosunk gyógyító keze nem vezeti őket többé az egészség felé. Délelőt­tönként ott sereglenek minden ál­d->tt nap az ambulancia előtt, str­n«k és könyörögnek, bogy csak még ők sorra kerülhessenek, mielőtt Er­délyi Jenő végleg kilép a közkór­báz kapuján. A? egy év előtti mütét-alany roott mint Újságíró áll a fehér szo bábán, szemben az Orvossal, aki em­lékei fölé hajol... Három hatalmas kazetta sorakozik az íróasztalon s egy Halmaz különféle tudományos folyóirat. A távozó orvos emlékei fűződnek mindegyikhez, érdekes és tudományos szempontból értékes esetek százai, ezrei, amelyek Erdé­lyi Jenő, az európaszerte elismert sebész, fül, orr és gégeszakotvos működésének állomásait jelentik. Fehérfőkötős apáca nesztelen lép­tekkel megy át a szobán, rendezgeti a műszereket, amelyeket a Hosszú évek folyamán annyiszor rendezge­tett s amelyek most az orvossal együtt elmennek. A kis fehér szo­ba Csaknem teljesen üresen marad, mert Erdélyi Jenő a hosszú évek fo­lyamán saját műszereit használta a többnyire elsőként szerezte He a külföldön időnként megjelent leg­újabb' és legmodernebb műszereket, amelyekre nehéz és gyakran Csodá­latos, bravúros műtéteinél szüksége volt. Dr. Erdélyi Jenó pedig jóságos, mindig derűsen Csengő n most mé­gis kissé megilletődött hangján vá­laszol az újságíró kérdéseire": — Praktizáló Of.vasnak nehéz in­terjút adni, hogy a frklamirozás vádja ne érje, — mondja szabad­kozva. — Egész életemben kerültem a nyilvánosságot. Mig orvostársai­mat ünnepeltem s mint ünnepi szó­nok', de sokszor szerepeltem, addig a magam ünnepetetését mindig si­került elkerülnöm. Pedig megértem a közkórházhan a 20, 25, 30 éves szolgálati időt. — most a harminc­ötödikben vagyok, — s ezek oly ál­lomások". amelyek minden pályán egy-egy percre megállásra késztetik az embereket, sőt ma az 5 és 10 éves noTitt után is elég gyakori a nyilvá­nos ünnepelteté6 • . . Oly csöndben dolgoztam, hogy mindez az idő ész­revétlenül haladt el fölöttem . . . Kis szünet következik, az orvos elgondolkozik a csöndben, észrevét­lenül elsuhant idő fölött, majd ar­ra tér rá. Hogy a közkórházból ja­nuár 1-ével történő távozása állítot­ta most, — 34 év utáu, — a nyilvá­nosság reflektorfényébe. Az a né­hány adat, amit érdeklődésünkre Uirutóbb között velünk, iniodeaejél

Next

/
Thumbnails
Contents