Délmagyarország, 1941. december (17. évfolyam, 275-297. szám)

1941-12-03 / 276. szám

Ptttiekcn flzcflk KI a városi tisztviselőn fii beszerzési segélyét Klflictésre Kerül a polgármester es fónticstioiíOA i»urin« i?oadhii Is ól OK üiogou dolgoznak a számvevőségén Csukott (A Déimagyarország munkatdr- | tiiol) \ belügyminiszteri döntés ér­telmében a város napokkal ezelőtt megtette mán a szükséges intézke­désüket, hogy a megszavazott ós en­gedélyezett teli beszerzési segélyt kiutalhassa a tisztviselőknek- A számvevőségen, az illetményszám­ifejtő hivatal napok óta megfeszített erővel dolgozik a kifizetésre kerülő Összeg lajstromának és a névsornak összeállításán. Hogy a munka le­hető legsimábban és a leggyorsab­ban folyjék; Dókány Sándor szám­yevőségi főtanácsos rendelkezése értelmében reggel kilenc órától déli egy óráig bezárják a számvevőség illetmény számfejtő hivatali helyi­ségeinek ajtaját ós a tisztviselők za­vartalanul, csukott ajtók mögött Végzik a számfejtéssel kapcsolatos tnünkáliat. A kifizetésre kerülő ösz­ezeg és névsor feldolgozásával elő­reláthatólag csütörtökre lesznek ké­szen és így pénteken kerül sor a téli segély kifizetésóra. ez az összeg Ogyben karácsonyi segély is lesz. Mintegy 1500 tisztviselő kap téli be­szerzési segélyt. Eredetileg 240.000 pengőt iráuyoztak elő erre a célra, .ebben az összegben azonban benne volt a nyugdíjasok részére kiuta­landó és megszavazott összeg is. Mint ismej-ctes, a belügyminiszter vsak úgy hagyta jóvá a közgyűlés irheuuatkozó határozatát, hogy az aktiv tisztviselőknek engedélyezi ugyan a téli segély kiutalását, a nyugdíjasoknak azonban nem. En­nek indoka az, bogy a városi tiszt­.viselölj éhből a szempontból ugyan­olyan elbírálás alá esnek, mint az államiak. Az államiakra vonatko­zóan pedig még nem születelt meg H határozat ós így addig a nyugdí­jasoknak nem utalják ki, míg az ál­lami nyugdíjasok ügyo is nem tisz­tázódott teljesen. A helyzet Ugyanis SZ, hogy az államkasszát elég érzé­kenyen érintené az állami nyugdí­jasok részére kiutalandó segély ösz­fczf ge, mert Hiszen köztudomás sze­rint igen sok magasnyngdíjú nyu­{gaIma?ott állami, hivatalnok van. A városnál azonban más a helyzet. Azzal, hogy a nyugdíjasoknak most nem fizetik ki a segélyt, lényeges könnyítést nem érnek el, mert az előirányzott összeg nem lett ezáltal jelentősen kisebb. A városi nyugdí­jasok között pedig igeit sok kis­egzisztencia van, 60—89—120 pengős nyugdíjjal Ezek a nyugdíjasok *agy örömmel várták, kogy az ő \sorsukon is segítenek most kará­csony előtt és lehetővé teszik szá­mukra 9 segély kiutalását. Az eeyet­lea megoldási mód az. hogy kará­tsonvkn? karácsonyi segélyként, il­Korzóban Ma 5, 7 és 9-kór BGBHEBCEB S^ILASSY LASSLO, SIMOit ERZSI, KOVÁCS KAT6, RAJNAY, 13ILICSY, MAKIARY uiőleg karácsonyi ajándékképpen kapnak majd kizárólag a nyugdija­sok bizonyos összeget, amelynek mértéke a rendelkezésre álló összeg­hez igazodik. Ez a megoldás igeu nagy megnyugvást.keltene, mert hi­szen mindenki meg van arról győ­ződve, hogy a kisnyügdíjú emberek és Családok éppúgy megérdemlik a gondoskodást, mint .az aktív tiszt­viselők. A város hatósága ebben az Irányban már meg is tette a. kezde­ményező ás informatív jellegű lépé­seket és lehetséges, hogy ilyen ka­rácsonyi segély formájában mégis­csak sikerül majd » nyugdíjasok­nak kiutalni a megfelelő összeget. Itt említjük meg, hogy most ke­rül kifizetésre a pogármester és a tanácsnokok számára kiutalt, illető­leg .150 pengőre emelt munka pótdíj dccembcri részlete is. \ dcccmbcr d l ünnep miaif u] iníCiHcdCsch válnak szükségessé a iegvrcndszér bevezetése ügyében (A Déimagyarország munkatár­sától) Beszámoltunk ártól, hogy a város közellátási hivatala a végle­gesnek látszó tervek szerint decem­ber 8-án vezeti be a kenyérjegyet, tekintettel arra, hogy elsejére nem lehetett mindenkinek kikézbesíteni a kenyérjegyet és zsirjegyet. Ezzel kapcsolatban azoubau felmerült a fogyasztóközönség részéről az a pa­nasz. hogy a zsirt tivir az új jegyre osztják és ezeket az új jegyeket még nem kapták egyesek kézhez­Nyolcadikáig azonban nem várhat­nak zsir nélkül azok, akik neui kap­ták meg eddig a zsír jegyet. Erre vonatkozóan az az álláspontja az il­letékes hatóságnak, hogy a ssirjegy idejében megérkezik minden háztar­táshoz, egyébiránt pedig ezek a ké­sedelmek nagyrészt ott következtek be, ahol nem nyújtották be a kitű­zött határidőn belül, november 12­ro a kiosztott igénylőlapokat. Fenn­akadás tehát sehol sem lesz, mert mire a régebbi zsirjegy elfogy, az új jegy már kéznél lesz. A zsirjegyen kívül azouban újabb probléma merült fel a kenyérjegy bevezetésének időpontja tekinteté­ben ís. A helyzet ugyanis az, hogy a kenyérjegy bevezetésének napja ünnep, amikor köztudomás szerint nem sütnek kenyeret a péküzemek. Ennek, következtében a fogyasztókö­zönség szombattól kezdve kenyér, nélkül marad egészen addig a napig, míg jegyre megkaphatja majd a kenyerét. Szombaton kellene kiven­ni a vasárnapi és hétfői adagokat is, erre azonban nincs mód, inert' hi­vatalos intézkedés még nem történt arra vonatkozóan, hogy a pékek megkapják szombat, vasárnap, hét­fcfe szóló lisztmennyiséget.' Kér­dést intéztünk az ügyben az illeté­kesekhez, ahonnan azt a választ kapták, hogy a december nyolca­dik i ünnep miatt ujabb intézkedések válnak szükségessé a kenyérjegy­rendszer életbeléptetésének időpont­Csak akkor lesz szép a lakása, ha bútorát nálunk vásárolja! ASZIALOSPIESTERCtt CSARNOKA Szendrényi Géza és Társai /zefled, Dugonics • tér «loTon»'ám : l'-tfS. ja tekintetében. Lehetséges, hogy emiatt csak december 9-én, kedden léptetik'életbe a kenyérjegyet, lehet azonban az is, hogy december 8-án dolgozni fognak a péküzemek, hogy a város kenyérellátásában no követ­kezzék bo fennakadás. Az erre vo­natkozó határozatot majd az érde­keltekkel való behatóbb megbeszé­lés utáu hozzák meg és arról meg­felelő formában, hírlapok útján ér­tesitiV s közönséget. Eltűnik 90 párisi szobor Vichy, deüember 2. A párisi szob­rok közül bír szerint kilencvenet el­távolítanak helyéről, hogy a szob­rok anyagát, mint ócska fémet fel­használják. Az eltávolítandó szobrok között van Gambetta, Pascal, Sha­kespeare, Diderot szobra is. Megtorló intézkedések Parisban Pár is, december 2. Illetékes né­met helyen közölték hogy egy né­met katonai vendéglő ellen követték el a Qnartier Latin-ben merényle­tet, a katonai parancsnok valameny­nyi vendérilöt a Place Saint Midid­en és a Boulebard Saint Michel-en. valamint a Boulevard Montparnas­se-on három napra bezáratott és Páris lakosságára egymillió frank hadisarcot vetett ki. Eesszmiriáüait !!!ös az or«sz airc!v Bukarest, december 2. Besszará­bj'ában megtiltották az orosz nyelv használatát. Az egész város az ÉLETRE ÍTÉLTEK uagy magyar társadalmi dráma ízókatlan, kirobbanó, nagy sikeré­ről beszél. Siessen ön is biztosítani jegyéi elővételben, hogy ne kelljen sorbaáilnial Sxéehet&y Mozi 5, 7, 9 órakor, rezcnlativ produkcióia, :> NÉMA KQLÜST8R Tisztelettel bejelentjük, hogy'' a magyar filmgyártás eadei rep- j • i c. világfilm elkészült, melynek | bemutatója Budapestet megelő­zően Szegeden a BELVÁROSI í MOZIBAN lesz. hogy aztán m- f nét folytassa diadalmas hódító Útját s bizonyítsa ország-világ f előtt a magyar filmgyártás leg- \ elsóbbrendüségét A film báró L51 v üs Jó­zsef *A KARTAUS1* c. örök­becsű regényének remekbe sí ke­rült filmváltozata, A magyar iilmgjartás büszke; erre az alkotására, ruely a film­i gyártás nemes vetélkedésében isi a legelső helyre emelte a magyar­filrueL R A legtisztább művészet, iroda­lom, a legnagyobb színészi est rendezői produkció. KOLOSTOR Irta: Dr. ASZTALOS MIKLÓS Rendezte: RODRJGLZ ENDRE. A zenét gróf ZICHY GÉZA aenci I hagyatékából VINCZE OTTÓ állitotta össze. Dr. Zichy Géza Lipol gróf­produkció A főszerépben: I vor Pá! Tofnay Klári Likacs Margit Makláry Pefhes Toronyi Bjfay és a magyar színészet legelhiva­lottabb képviselői játsszák. Friss UFR-HIRIDC Pia ünnepi premier s a következő napokon BELVÁROS! MOZI

Next

/
Thumbnails
Contents