Délmagyarország, 1941. október (17. évfolyam, 223-249. szám)
1941-10-09 / 230. szám
Csütörtökön délután ismét összeül a statáriális biróság a szegedi törvényszéken A bácskai kommunista szervezkedés két uiabb vádlottja a rögtömtélö tanács e'őtc (A Délmagyarörszág munkatársától) A szegedi ügyészség szerdán délben ujabb indítványt terjesztett Paraszkay. Gyula törvényszéki elnök elé, amelyben kérte a" rögtönitélő tanács haladéktalan összehívását. A statáriális biróság csütörtök délutánja tűzte ki a tárgyalást. Ez lesz a legutóbbi statáriális rendelet "óta a harmadik alkalom, hogy röstönbiráskodásra kerül sor a szegedi törvényszékén. Első alkalommal Kiss Ernő és négy társa ügyében ítélkezett a rögtönitélő tanács. Kiss Ernőt pénteken végezték ki, ugyanaznap megtartották a második tárgyalást, amikor két újvidéki robbantó leány ügyében tartottak statáriális tárgyalást. Mint emlékezetes, a 21 éves Gaisin Grozdát meg pénteken délután kivégezték, inig 19 éves társnőjét 14 évi fegyházra Ítélték. A csütörtöki tárgyaláson ismét a bácskai kommunista szervezkedés egyik fejezete kerül a statáriális tanács elé. Ez alkalommal két vádlott ügyében kérte az ügyészség a rögtönitélő tanács összeülését. Az ügy vádlottja T u c a k o v István és S i munov Miklós, akik a bácskai Monostorszegen vettek részt kommunista szervezkedésben és az ügvészi inditvánv szerint kezdeményező és irányító tevékenységet fejteitek ki a sejtszervezkedés és egyéb kommunista cselekmények terén. Tücakovék ügye bizonvos vonatkozásban kapcsolatban van a kivégzett Kiss Ernő iievév el. A nyomozás adatai szerint Tucakov és Simunov vezető tagjai voltak a monostorszegi sejtnek. Zomborból kapták az utasításokat és több alkalommal Kiss Ernő juttatta cl hozzájuk az utasításokat, illetve o irányította a monostorszegi falusi szervezkedést. Tucakovot ugyanakkor tartóztatták le,'amikor a magyar rendőrség felgöngyölítette a bácskai kommunista sejteket. Még augusztusban kerültek letartóztatásba a bácskai, sejték tagjai, a nyomozást csak a polgári.. .közigazgatás bevezetése után fejezték be. Szegedre szállították őket és most kerül sor a statáriális tárgyalásra. Tucakov neve szerepelt a kivégzett Kiss Ernő ügyében is, akkor a psillagbörlönből állították elő cs a fogva tartott Tucakovot tanuként hallgatták ki. Tucakov terhelő vallomást tett Kiss Ernő ellen. Határozottan azt állította, liogv ő volt az, aki a se jtszervezkedést irányította. Tucakov most vádlottként kerül másodszor a statáriális biróság elé. Az ügyészség ellene, valamint Simunov tjdiklós ellen az állani törvényes rendjének . erőszakos felforgatására irányuló bűntett miatt. iiydityányn/'a a rögtönitélő biróság összehívását. A statáriális tanácsban előreláthatólag ismét Paraszkay Gyula törvényszéki elnök fog elnökölni. Mintegy 15 tanút hallgatnak ki a bizonvitási eljárás során, ezért valószínű, hogy a biróság nem végezheti inajd be a tárgyalást már csütörtökön délután és az ítélet kihirdetésére valószínűleg csak pénteken dclclőlt kerül sor. DELMAGYARORSZAG Csütörtök, 1941. OKTÓBER 9. Közellátási értekezleten tárgyalták meg az árdrágításra és áruelrejtésre vonatkozó rendelkezéseket (A Délmagyarofszdg munkatársától) Szerdán délelőtt közellátási értekezletet tartottak a városházán dr. Tukats Sáudor főispán, közellátási kormánybiztos elnökletével. Az értekezleten megtárgyalták az árdrágitási, árúelrejtési és általában a közellátást veszélyeztető cselekményekre vonatkozó ismeretes miniszteri rendelkezést. A tanácskozások eredményeképpen most már végleges formába öltöztették azokat a módozatokat, amelyekkel az előírás szerinti eljárásokat a helyi viszonyoknak megfelelően végrehajtják. Elhatározta a város vezetősége, hogy haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket a közszükségleti cikkek árának kihirdetése ügyében. Ebből a célból hirdetményt ad ki s azt plakát formájában eljuttatja a város minden részébe, bogy a lakosság minden egyede ismerje és önmaga is ellenőrizhesse a megállapított árak betartását. Ezen a téren eddig mearlehetős zavar volt Szegeden, amit részben annak kpll tulajdonítani, bogy a hatóság kezeihez igen sok rendelkezés érkezett az utóbbi időben a közellátással kapcsolatban. Ezek a rendelkezések ha nem is egymásnak ellentmondók, de mindenesetre Belvárosi Mozi Ma utoljára STUKÁK a legmodernebb fegyvernembeliek éleiéről készült filmremek KARL RADDATZ 5, 7. 9 kiegészítői egymásnak' s mindenkor új momentumokat hoznak ,majáikkal, amelyek kétségtelenül ujabb tüzetes áttanulmányozást igényelnek a rendeleteket, végrehajtó hatóságok részéről. Emiatt elháríthatatlan volt bizonyos késedelem némely rendelkezés végrehajtásában és ez természetszerűleg ho'yta magával, hogy nem egy esetben súrlódás állt elő' egyes közellátást rendelkezések végrehajtása tekintetében. Igy például a piacon csaknem lehetetlen volt pontosan betartatni és ellenőrizni az árakat, mert rendkívül bonyolult számítást igényelt a Szegedre érvényes árak kiszámítása az árkormánybiztosság által' megállapított irányárakból. Ezt a helyzetet kívánja most. megszüntetni a hatóság, amikor minden hónapban pontos ártáblázatot tesz közzé,' még pedig olyan formában, hogy arról m fógyasztóközönség és kereskedőtársadalom egyaránt pontosan és gyorsan értesüljön. Ezzel egyidejűleg természetesen minden intézkedést megtesz árra nézve is, hogy árúelrejtés és egyéb' visszaélés ne következhessek be. Mint a napokban köZzéteőudö ártáblázatból kitűnik. Szegeden ma-néhány árút magasabb áron adnak el. mint azt a rendelkezések szerint szabad lenne. Nem nagy ugyan a differencia, a hatóság azonban a jövőben a legkorzoban Ma és mindennap a kirobbanó sikerű magyar filmoperett leányvásár SZELECZKY ZITA-SÁR DY JÁNOS I, ATA BÁR-KISS MANYI VASZARY PIRI—Rí LK'SY •m Belvárosi Mozi r t Legközelebbi műsorunk: BECSÜLETBŐL ELÉGTELEN Frank Capra rngvogónn szrll-mos filmi*' szigorúbban a megállapított árak betartását követeli meg és azt a legszigorúbban ellenőrzi. A közellátási problémákkal kapcsolatos a közellátási miniszternek az a figyelmeztetése is, hogy a kereskedők a mai nehéz időkben tanúsítsanak udvarias magatartást a vevöközönséggel is. Ebben az ügyben nem lehet szó nélkül hagyni azt a felfogást, bogy a vérbeli jó kereskedő nem is bánik sohasem udvariatlanul a vevőkkel. Van azonban az éremnek másik oldala is. Igen sok kereskedő panaszkodik, hogy a vevők feledkeznek meg olykor magukról, amit természetesen megértéssel kell fogadni a mai világban. Nem lehet azt kívánni, bogy a vevő idegeskedhet, a kereskedő azonban nem. Egyforma ember mind a kettő s egyformán vannak jogai és kötelességei. Ma pedig első ós legfontosabb kötelesség a nyugalom s ezt be kell tartani mind a fogyasztónak, mind pedig az előadónak. Átalakították a szerb kormányt Belgrád, október 8. Nédics tábornok, szerb miniszterelnök a megszálló német hatóságok jóváhagyásával, szerdára virradó éjszaka átalakítottá kormányát. Öt miniszteri szék cserélt gazdát. Mint a jelentés megállapítja: belpolitikai okok tették szükségessé a kormányrekonstrukciót. Népfőiskola Felsővároson (A Délmagyarország munkatársától) Az isky lánkivüli népművelési bizottság a felsővárosi Katolikus Népkörrel karöltve október közepén népfőiskolát nyit Felsővároson. A népfőiskola megrendezése Széchenyi István születésének szazotvenéves jubileumával függ össze, a szegedi népoktatás ezzel akarja ünnepelni a legnagyobb magyar születésének évfordulóját. A Szcchenyi-ncptőiskola megnyitását október 19-én Széchenyi-emlékünnep vezeti be a felsővárosi Katolikus Kultúrházban. Az emlékünnepet a Katolikus Népsör rendezi az összes felsővárosi kalolikus egyesüíetek közreműködésével. A Széchenyi-népfőiskola célkitűzése az, liogy az iparosságot, különösen az intelligensebb ifjúságot Széchenyi szellemében önállóságra, nemzetgazdasági kulturáltságra nevelje, llárdfnszor egy héten: kedden, csütörtökön és szombaton délután 2 2 órán át o'ktatják és világosítják fél Széchenyi István szellemében a katolikus iparosságot. Itt írjuk meg, hogy a felsővárosi katolikus egyesületek, különösképpen a Katolikus Legényegylet .és a Dolgozó Leányok Szövetsége kultuiprogramot állított össze az elkövetkező téli idényre. A Dolgozó Leányok megrendezik Krisztus király ünnepét és különféle értékes összejöveteleket, szociális munkát terveznek dr. Kertész Act.il minorita atya, a leányszövetség lelki igazgatójának-iránvitása mellett SZÉCHÉNYI MOZI Csütörtökön 5, 7, 9 A legszebb ®Bohéinélel«-elöndás>t énekli Eggerlii Mária és Jan H epura a fiatalság és a szerelem filmjében SZE8ETLESC... MÁTÓL UJ UFA-mUADÓ a gigászi keleti harcokról