Délmagyarország, 1941. június (17. évfolyam, 124-146. szám)

1941-06-19 / 137. szám

Felhőben a Királyhágón Minden este 9 órától éjjel 2 óráig . A HÍRES BUDAPESTI SZORA&OZOHELY 1 SZENZÁCIÓS MŰSOR! TÁNCI 10 R"GYGGQ SANGHAY-GIRL Dlrectrtoe: L* Bella Novoth* Budapest, Horthy Mik!ó«-ot 60. Szégyellem megvallani, most ültem először k om olyan repülőgépen. Huszonhárom esztendővel ezelőtt, közvetlenül a nagy összeomlás előtt L e stia százados, a szegedi repülőtér akkori parancsnoka, irt ugyan le velem együtt egy kört a hangárok fölött, de hát ezt komoly repülésnek névezni nem lehetett. Ma azonban, ha valaki Erdély keleti szélére igyekszik, nagyon ajánlatos, ha a repülőgépet veszi igénybe. Az ut hosszú és a k i ssármási könyöklő — ahogy az erdélyiek hivják — ugy vágja keresztül az összes vasúti és közúti vonalakat, hogy az időveszteség a kerülővel és átszállással még fokozódik. Időben az ember sokat megtakarít, ha Budapestről nem égészen három óra alatt jut el Marosvásárhelyre. Közbevetőleg megjegyzem, hogy az a repülőgép, amelyen 1918-ban ültem, körülbelül ugy viszonylik a mostanihoz, mint egy vicinális vasúti kávédaráló egy modern gyorsvonati mozdonyhoz. Akkor hozzászijjaztak a nyeregszerü üléshez, most tizenöten ültünk a gépmadár kényelmes klubfoteljeiben. Pedig a gép most még elég jelentékeny terhet is visz magával, az utasok podgyászán kívül. a pesti reggeli lapokat Nagyvárad, Kolozsvár és Marosvásárhely számára. Olyan embernek, aki még nem repült, a legkülönösebb tapasztalata az első repülés alkalmával az, hogy nem is veszi észre, mikor elhagyja a szilárd talajt. A gép berreg, a propeller forog, a guruló érzés az autóra emlékeztet, azután egyszerre kisebbednek a tárgyak, megváltozik a fák, házak, dombok perspektívája, —- nini, már fent vagyunk a levegőben. A gép oldalára dől, de aki benne ül, ezt csak látja és nem érzi. Kanyarodunk. Budaörsről átvágunk Csepelnek. Madártávlatból látjuk Budapestet, a Gellérthegyet, a királyi palotát, a dunai hidakat. Mindez csak percekig tart, de a gyorsaságot nem érezzük. Már magunk is a Duna fölött vagyunk és megyünk tovább a szélesen szétterpeszkedő Pesterzsébet és Szentlőrinc fölött Veesés irányában. Legjobban meglep, hogiy igy felülről, térkép nélkül is milyen jól tudok tájékozódni. Balkéz felől az uj repülőtér állomását hagyjuk el, amelyet a vasútról ismerhet mindenki. Azután mintha görbülne alattunk a föld, az üdén zöld vetések, a barnás földsávok, mintha hullámvonalakban futnának össze. A Cseihát vége van alattunk. A falvak és tanyák kisebbednek; emelkedünk. Ismét balkéz felé egy vonat füstje csíkozik a levegőben. Alattunk viztöcsák, kiöntések, azután a Zagyva kanyargó vize. Felülről már sokkal kevesebb vizet látni, mint amennyit a nagy csapadékok után feltételeztem. A Tiszái meg lállam, azután elaludtam. Nem tudorr, szégyennek mondjam-c,. vagy ismét Bsat tapasztalatnak, ha az ember felülről nézi az alatta elrohanó földeket, vizeket, utakat, vasutakat, házakat, falvakat, belefá-ad a figyelésbe. Ha korán is kelt, nem csoda, ha elalszik. Arra ébredtem fel, hogy a gép hangja megváltozik. Amint lenéztem, féloldalt dőlve Nagyvárad volt alattunk. Az a hamis érzésem volt, hogy a házak tetejét suroljuk, Pedig hol voltak a házak és hol voltunk mi. Nagyvárad után kezdődik az útnak legszebb ttakasza, a Kőrösvölgy és a Királyhágó. Elhatároztam, hogy itt már éber leszek és nem alszom. Két percig láttam is az agyagosan sárga Kőröst, — azután nem láttam semmit. Beleusztunk valami tejszerű folyadékba, amelyről azt kellelt feltételeznem, hogy felhőben vagyunk. Néha a folyadék ugy összesűrűsödött, hogy a repülőgép szárnyának a végét is elnyelte. A gép szárnyán csillogott a viz, ebből arra kellett következtetnem, hogy viz is van a felhőben. Mindez nem lett volna kellemetlen, legfeljebb csalódást éreztem, hogy semmit se látok. A kellemetlen csak az volt, hogy a gépmadár, amelyik addig méltóságteljes nyugalommal úszott a levegőben, néha zökkent egyet-egyet. A szél alulról felnyomta, azután elengedte. Ilyenkor az az érzése az embernek, hogy a gyomra felszalad a torkába. Tengeri betegséggel ez az érzés azért össze sem hasonlítható. A rázás nem állandó és ami a legfontosabb, nem látni a viz mozgását. Hiányzik a betegség lélektani tényezője. Várkonyi professzor, akit Kolozsvárott meglátogattam, ezt bizonyára igen szépen meg tudná magyarázni. Kolozsvárnak Szamosi alván van a repülőtere; igy magából, Kolozsvárból csak a felhőfoszlányokon keresztül láttunk valamit. Amit nem hittem volna, csodaszép volt a légi ut Szamosfalválól Marosvásárhelyig. A Mezőség máskülönben tájképileg a legkevésbé érdekes része Erdélynek. Felülről, különösen eső után, mikor tiszta a levegő és mikor a Wpet i Radnai és Görgényi havasok koszorúzzák bei, egészen más. Lent minden üdezöld, a vizek csillognak. az apró falvacskák ugy húzódnak meg a völgyek mélyedéseiben, mintha el akarnának rejtőzni. Ott, ahol meg kell kerülnünk a kissárm ás i könyök löt, nehogy román légiterületet érintsünk, a Hódos-tó olyan valószínűtlenül éles földszínt játszik, mint a vadgesztenye friss hajtású levele. Ami legnehezebb' egy repülésről szóló beszámolóban, annak a gyorsaságnak az érzékeltetése, amellyel a képek változnak. Minden olyan hirtelen vonul éi az ember szeme előtt, hogy alig tudja befogadni a változó képeket. Kékre festett házak, legelésző tehenek, — olyanok, mintha Gulliver akarna játszani velük, — valami viz, egy piszkos teherpályaudvar, hirtelen fordulunk egyet, átsuhanunk a marosvásárhelyi városház és kultúrpalota épülettömbje fölött, meglátjuk « románok által épített Ízléstelen bazilikát, a repülőtér van alattunk, mégegyszer leírjuk ugyanezt a kört, most közelebb vagyunk a városházához, ismét a repülőtér fölött vagyunk, valaki mintha levesmerő kanállal integetne, zö'ty, zötty, gurulunk, sőt már nem is gurulunk, hantm állunk a marosvásárhelyi légikikötő állomása előtt. Az útról bizonyára sokkal kellemesebb emlé* keim volnának, ha nem egy őzönvizelőlti piszkos autóbusz szállított volna bé Marosvásárhelyre. Marosvásárhelyen természetesen rögtön sze« gedi ismerősökbe botlottam; két fiatal ezred orvosba, akik közül az egyik most élvezi a boldog apaság első örömeit. Könyvnap is lett volna Vásárhelyen, de azt délután elmosta az eső. A felhő, amelyiken átrepültünk a Királyhágó fölött, utolért bennünket. E pillanatban ismét kisütött a nap, tehát befejezem az Írásomat. Tonelli Sándor. noU vándorol az 0TI szeded! pénztárából évi 2 millió pengő Fútért íaöuott be az OTI munháshfsiahás tpltesl terve — A városnak nfbOfi meg Kell kezdeni a tárgyalásokat a terv megvalósítására (A Délmagyarország munkatársától) Egy évvel ezelőtt irtunk arról, hogy mi történik az Országos Társadalombiztosító Intézet szegedi pénztárába befolyó hatalmas pénzösszegekkel. Akkor, amikor Kiskunfélegyházán, Hódmezővásárhelyen többmillió pengős OTI, illetve MABI-épitkezések folynak, Szegeden egyetlen téglát sem raknak egymásra, a rendőrségi palota MABI-kölcsönének kivételével, önként adódik a kérdés: vájjon miért szenved hátrányt ez a város ebben a tekintetben, miért nem indulhatnak meg itt olyan építkezések, mint a szomszédos városokban? Székház már van, de számtalan olyan terület van, ahol gyümölcsöztetni lehetne az OTI Szegeden befolyó és szegedi kiadásokra előirányozott pénzét. Az 011 Kerületi penztáraioüK helyzete Jelen vizsgálódásaink tárgya most nem a sürün hangoztatott panaszok ismertetése, mint annak megállapítása, hogy hova kerül a pénz, mi történik vele, mig valamelyik rendeltetési helyére ér az adminisztráció útvesztőjében? Ez a kérdés szervesen összefügg a törvény merevségével és azzal a centralizációs törekvéssel, amely minden intézkedés foganatosítását központ hozzájárulásához köti. Ennek hátránya különösen a financiális ügyek intézésében mutatkozik meg. Ma már nincs meg a kerületi pénztáraknak az az önállósága, amely régebben biztosította számára .a rugalmasságot: a kerületi pénztárak — igy a szegedi is — a budapesti központnak van szorosan alárendelve, annak tartozik elszámolással, illetőleg annak előzetes hozzájárulásához van nove a legkisebb tétel felhasználása is. 'A' központban nem mindig ismerhetik olyan mértékben a vidéki problémákat, mint a helyben lévő OTI kerületi pénztárak s igy természetszerűen maradnak cl azután olyan intézkedések, amelyek múlhatatlanul szükségesek lennének. Az akta nem élő beszéd s ha valamit aktán keresztül kell intézni, akkor már eleve magában hordja a fiókbasüllyedés veszélyét. Évek hosszú sora óta nem változott lényegesen az OTI bevétele, illetve a bevett és előirányozott összegek felhasználásának százalékos aránya. Szegeden havi 180.000 pengő az előirányozott összeg, vagvis évenként meghaladja a kétmillió pengőt. Ennek a Hatalmas összegnek lí százaléka a szeméivi és ügyviteli kiadásokat fedezi. Mintegy 70 százaléka keiül mint táppénz, szülési segéK gyógyfurdőttctési költség és agvéb bef^segővezéii tétel kiadásra. A megmaradó összeg befektethető volna bármilyen szociális munkába: a pénz felhasználásához a központ hozzájárulása szükséges. Mindez azonban nem zárja ki azt, hogy Szegeden is fontos szociális értékű építkezésekre ne lehetne igénybe venni az OTI pénztárában megmaradó összegeket. És itt értünk el ahhoz a ponthoz, ahol már nem lehet pusztán az oti rovására irni azt, hogy a pénz ilyenirányú felhasználásáa elmarad, A város és a Defa&aoif OTt~ KislahásoK Évekkel ezelőtt nagyon egészséges és szociális szempontból rendkívül fontos indítványt tett a városnak az OTI. Felajánlotta, hogy hosszú lejáratú amortizációs kölcsönt botsát rendelkezésre bizonyos számú munkáskisiakások felépítésére a vágóhíddal szemben lévő lóversenytéren és a Kossuth La jos-sugáruton az akkor még üres, ma már sportpálya céljára felhasznált területen. Ez az indítvány a munkásság érdekeit szolgálta, kellő megértésre azonban nem talált. Az OTI ugyanis a központ határozata értelmében abban az esetben bocsátotta volna rendelkezésre a pénzt, ha a kislakások felépítéséhez még szükséges összeggel a város is hozzájárul az építkezésekhez. A város vezetősége annakidején tárgyalta is ezt az ügyet, nemsokára azonban napvilágot látott az a sokszor hangoztatott indoklás: a hozzájáruláshoz nincs fedezet. Nem célunk most azt boncolgatni, hogy mi mindenre talált már fedezetet a "város, azt azonban már annakidején megállapították, hogy erre a célra mindenképpen kellett volna fedezetei találni, Sok szegénysorsu munkáscsaládnak oldották volna meg a lakásproblémáját már évekkel ezelőtt se nem volna még ma is a helyzet Szegeden, hogy több mint 3000 olyau pincelakás van, amelyben nem volna szabad lakni, amelyből azonban ki kellene telepíteni a lakókat, mert a legsúlyosabb betegségek1 csiráit hordozzák magukban a dohos falak. 'Az OTI kislakásépitő akciója tehát befagyott. Azóta évek teltek el s az OTI-inditvány nem egy alkalommal szóba került. rA megvalósuláshoz azonban nem jutott ez 3 terv. Pedig kétségtelenül van olyan jelentősége. mint a kiskunfélegyházai és vásárhelyt székházépítésnek. Ha az annviszor — jogosan vagv jogtalanul — támadott OTI részéről ilyen szociális értfleü terv mutatkozik meg, akkor a város hivatalos szerveinek min torképp™ fcpzá kell srriteni az OFI-f » a vir«, műt su^üSacul elvan szociili? űroNé™ tídóT im »Vék áHaadóso díAsctik vt ajtaját s egyben lehetővé teszi azt is. hogy az