Délmagyarország, 1941. május (17. évfolyam, 98-123. szám)
1941-05-16 / 111. szám
flz ítélőtábla szeptemberre visszakapja Dugonics-tér; épületét fl Jogügyi bizotiság raegállapitása szerint sz államnak gondoskodnia kel! az egyetem számára megfelelő épületről D*ÉMAGYARORSZÁG PÉNTEK 1941. MÁJUS 16. - 3 {'A Dél-Magyarország munkatársától) A törrenhatósági jogügyi bizottság csütörtökön délJen a városháza tanácstermében ülést tartott 58 foglalkozott dr. FalJcay Gyula ítélőtáblai /Inök ismeretes átiratával. Az ítélőtábla elnöke Jöjeleníette, hogy a Délvidék visszatértével a hegedi tábla területe megnövekedett, emiatt szükség van a bírói kar megnövelésére is. Mindezek maguk után vonják, hogy a szegedi télötúbla visszakérje régi épületét, amelyet annakidején a Kolozsvárról menekült egyetem táljaira engedett át. Többek hozzászólása után a jogügyi bízotttíg arra az álláspontra helyezkedett, hogy a központi egyetem jelenlegi epületei szeptemberre feltétlenül vissza kell juttatni jogos tulajdonosának, az ítélőtáblának, egyidejűleg azonban az államnak gondoskodnia kell az egyetem számára megfelelő helyiségekről. A jogügyi bizottság belátja, hogy az idén csak ideiglenes megoldásról lehet szó, a. jövő esztendőben azonban építkezések útján véglegcsen rendezni kell ezt a kérdést. A jogügyi bizottság a közgyűléshez küldendő előterjesztésében javasolja az ítélőtábla épületének eredeti öcljára váló átengedését, annak megjegyzésével, hogy. az egyetemi építkezések megkezdése a jövő évnél tovább nem halaszt ható. A közigazgatási bizottság tiltakozott a gázárak felemelése ellen ft szoKslIfin iűöfőrós cs a vodvizőntűós Kedvezőtlenül Dcfoigásoifó a szeüedhörniiChi mezőgazdaság helyzetet . (A DéJiuagyarország munkatársától) A kőz'gazgatási bizottság csütörtökön délután tartotta májusi ülését. Az elnöklő dr. T u k a l s Sándor főispán megnyitó szavai után dr. Pávó Ferenc tb. főjegyző felolvasta a polgármesteri jelentést. A jelentéshez dr. Tóth Imre szólt hozzá es szóvátette a gáz árának felemelését, ^melyei szerinte a gázgyár jogszerűtlenül hajtott végre. Hivatkozott a gázgyárral kötött városi pólszerződés 10. paragrafusára (amelyet í mul héten az áremeléssel kapcsolatban ismertetett a Délmagyarország) és amely szerint az áremelés nem lehetséges, vagy semmijeire sem olyan mértékben, ahogyan történt. Kérte a polgármestert, szerezzen érvényt a "terződésnek és védje meg a város közönségét * 30 százalékos áremeléstől. , Dr. M e s k ó Zoltán felvetette a gondolatot, °gy ha a gázgyár nem hajlandó a várossal jogtárgyalni az áremelés kérdését, meg kell jgadni 'a felemelt árak kifizcléscL Kérdést intett a polgármesterhez, kupolt-c értesítést a v«ros az áremelésről. , Dr. Csonka Miklós főügyész bejelentette, l°gy megérkezett a városhoz a gázárak szabávOzásáról szóló árkormánybiztosi rendelet, j még nem kapta kézhez és nem tudta laűlmányoáii. Az. értesítés jelenleg valamelyik Belvárosi Mozi Péntektől hétfőig. 5, 7, 9 órakor A METRÓ VILÁGFI LM J El Minden idők legnagyobb filmcsodája. Milliók filmje TMDER HORN * tegliatalmasabb cs legizgalmasabb vadállat11,11 Veszedelmes kalandok a legsötétebb Afrejtclmes dzsungeljeiben, idegfeszítő barrika cok a2 emberevőkkel. Soha nem látott, ember járta őserdők titokzatos élete. Harc a ^állatokkal. Főszereplök: "^V Carrey, Erw na Ooollt ^ 5 legújabb világesemények; a legfrisebb és MAGYAR VILAGHIRADÓKBAN ügyosztályon van, hogy melyiken, nem tudja. Dr. Pálfy József polgármester attól fél, hogy az árkormánybiztosi rendelet szerint a gázgyár nem köteles a városnak bejelenteni az áremelést s a vele kötött szerződéinek cz a része igy illuzóriussá válik. Mindenesetre illett volna közölni a várossal, hogy mi történt. Ki fogja vizsgálni, hogyan áll ez az ügy. Dr. Kogutowicz Károly azt kifogásolta, hogy az árkoriuánybiztos a mezőgazdasági termények áralakulásába nem avatkozik bele kellőleg. Kérdi, hogy a város nem tehetne-e valamit a szegedi bolgár kertészek terményeinek exportja ügyében. Másik kérdése arra vonatkozik, miért nem fizeti meg a város a városi kertészet munkásainak a 3 pengős napszámot, amikor a 'gazdák 3.50. pengős napszámot kötelesek fizetni. A polgármester azzal válaszolt, hogy azok a napszámosok, akiknek napszámbérét leszállították, mint inscgiuunkások dolgoznak a kertészeiben, számukra ez a törvényesen megállapított díjazás. Az export-ügyben a jelenlegi egészen rendkívüli szállítási viszonyok miatt nem lehet komoly eredményeket elérni. Dr. M e s k ó Zoltán az adóhivatalból elbocsátott szellemi szükségmunkás becsüsök ügyét telte szóvá. A polgármester közölte, hogy a szellemi szükségmunkások sorsa felett a belügyminisztériumban egy bizottság döntött és ellene most már nincs apelláta, noha ezt is megpróbálta. A tisztifőorvosi hivatal jelentéséhez, amej Ivet dr. Jung Sándor adott elő, Meskó Zoltán szólt hozzá és jóleső érzéssel állapitolta ! meg, hogy a városi gyógyfürdő megvalósitásáj n:ik és kifejlesztésének ügye a legjobb uton halad előre. Dr. T u k a t s Sáudor főispán az elnök: székből üdvözölte dr. Lám Dezső fókapilányhclyetlcst, a szegedi rendőrség uj vezetőjét. Dr. L á m Dezső elmondottá, Hogy szorongó K o r z 6 ban Ma a nagysikerű magyar vigjáték TABÓDY KLÁRI, JÁVOR PAL yaszary Piri, Málv Gorő főszereplésével BALKEZES ANGYAL Műsort bevezeti: ERDÉLYI SZIMFÓNIA és a legújabb MAG VAR VILÁGHÍR ADÓ érzéssel jött Szegedre, mint számára teljesen idegen városba, de ez az érzése pár nap alatl eltűnt, mert itt megértő, jóindulatú emberekre és egészséges légkörre talált. Kérte munkájához a közigazgatási bizotiság támogatását, majd felolvasta a rendőrség áprilisi je leölését, amelyet lapunk más helyén ismertelünk. Dr. Sz t oj k a Miklós a pénzügyigazgatóság, dr. Tarajossy Béla az ügyészség jelenlését olvasta fel, majd Nagy Sándor taníelügyelő tanitói áthelyezésekről referált. Vitéz Horváth János arról számolt be; hogy az áprilisi időjárás rendkívül kedvezőtlen volt a mezőgazdaságra, a vad- . vizek frontján alig javult a helyzet. Wagner Gyula a város tulajdonát képező Szilveszter-major helyzetét telte szóvá. A -városnak ez a gazdasága tavaly is veszteséges volt, az idén is csak 22 holdat tudtak itt bevetni, mert a Kőrös-Tisza-Maros Annentesitő Társulatnál hibák történlek az ármentesítés körül. Az ottlevő szivattyút áttelepítették és elmulasztották a szivattyúzást. A város lépjen közbe, hogy nagy tel jesitméuyü motoros szivattyút állítsanak fel ezeknek a földeknek az ár mentési lésére. A szegedi külső területeken inén' mindig kétségbeejtő a helyzet, bál az utóbbi három nap alatl sokai javult. Az őszi vetések 50 százaléka ezeken a helye* ken kipusztult. A . vizlevezetésre vonatkozóan indítványozza, hogy intézzenek feliratot a földművelésügyi miniszterhez: a felszabadult területen Horgosnál^ vagy'Martonosnál építsenek csatornát, amelyen a Dongó-érhez hasonlóan le lehclr.e vezetni a szegedi alsótanyai vizeket. Szóválette végül, hogy a permetezésre szánt mészkénpor még néni érkezett meg Szegedre. A földművelésügyi miniszterhez intézendS indítvány eszméjét a közigazgatási bizottság magáévá tette és elhatározta, hogy felir a miniszterhez. Dr. Gergely József állalegészségügyi felügyelő az állategészségügyi viszonyokról, S piaci forgalomról számolt be és a szegedi sertéspestis-járvány alakulását ismertette. X gazdák körében kifejtett propagandának köszönhető, hogy 1940-ben a szegedi sertések UI százalékát beoltották sertéspestis ellep, ennek következtében az elhullás rendkívül csekély volt. A polgármester megértő támogatásának köszönhető ez a rendkívül kedvező eredmény, kIndítványt terjesztett elő, hogy a törvényhatóság szervezzen három uj külterületi állatorvosi állást. A polgármester kijelentette, hogy az indítványt a közgyűlés eíé fogja terjeszteni. A ^uharcsti mólé-napok Buakrest, inájus 13. A közellátási államtitkárság közleményt adott ki, amely szerint $ malmok utasítást kaptak, hogy ünnepnapokon is dolgozzanak, hogy késedelem nélkül láthassák el a pékeket és a fogyasztókat kellő meuynyiségű népliszttel, fehérliszttel és ktűcoricaliszttel. A pékek viszout kötelesek kellő menynyiséggel ellátni magukat, mert szcmélyi'scH felelősek a szabotázskisérlctcrt. Az összes élelmiszerüzletek kötelesek a málémennyigeget a fogyasztók rendelkezésére bocsátani. Ha hétfőn és kedden nem rendelkeznek kellő menynyiségü máléval, szabotázs miat kerülnek bíróság elé. Az államtitkárság végül figyelmezteti a fogyasztókat, bogy a málénapokra való előzetes kenyérvásárlás bűnt jelent az ország érdekei ellen. SZÉSCHENYI MOZI Ma utolsó uap! 5, X 9j ZSARNOK HARRY BALR — Pál car UJ IIRADÓBAN: a tobruki ostromgjüiá, Hitler beszéde a KrolJ-operában, rohamcsapatok találkozása ejtőernyősökkel a Peloponnézoszon. ' Szombaton ismét tapsolhat: K HE es m GM »Kf>zhe!ép a feltpéfoc'B*