Délmagyarország, 1941. április (17. évfolyam, 74-97. szám)
1941-04-18 / 87. szám
Tiz nap alatt szétkapkodták az összes cipőjegy-igénylőlapokat Fodor Jenő ny. helyettes polgármester az igények mérséklését kéri a közönségtől (14 Délmagyarország munkatársától) Amióta a közellátási hivatal megkezdte a cipőjegyigénylőlapok kiosztását, a hivatal Szent György-téri helyisége valóságos ostrom alatt áll. Már az első héten úgy megrohanták a hivatalt igénylőlapokért, hogy pótlásról kellett gondöskodni, Csütörtökön pedig a pótlás is elfogyott, úgy, hogy a délután jelentkezőknek már nem tudtak igénylőlapot adni. Tíz napja, hogy az igénylőlapok osztása megkezdődött s máris többezer darab igénylési ívet vittek szét és adtak be a közellátási hivatalnál. Holott nyilvánvaló, hogy ilyen nagytömegű igényléseket úgy sem tud kielégíteni a hivatal, hiszen havonta mindössze 3000 darab lábbéli áll rendelkezésére. Dr Fodor Jenő ny. helyettes polgármester, a közellátási hivatal vezetője ezúton ismételten felhívja a közönséget, hogy mérsékelje igényét és Cipő jegy igényléssel csak az forduljon a hivatalhoz, akinek feltétlenül szüksége van új cipőre, vagy lábbelijének javíttatására. Az eddigi igénylésekből és azoknak kivizsgálásából ugyanis az tűnik ki, hogy az igénylők legnagyobb része nincs rászorulva új lábbeli kiutalására és csak felesleges aggodalomból, tartalékolási szándékból akar új lábbélihez jutni. Az ilyenek kíméljék meg a hivatalt a munkától és majd csak akkor jelentkezzenek, ha csakugyan szükségük lesz új "cipőre, talpalásra, vagy fejeltetésre. — A közellátási hivatal minden igénylést kivizsgál és minden jogos kívánságot teljesít a lehetőség határain belül — hangsúlyozta dr. Fodor Jenő —, o jogosulatlan kívánságokat azonban a jövőben is elutasítja. Az új igénylőlapok a jövőhéten érkeznek meg, azok kiszolgáltatását akkor nyomban megkezdi a hivatal. Az elsötétítés ideje alatt meglopta lakótársát RSgtSnitélő bíróság elé kerül az elvetemült torvaj (A Délmagyarország munkatársától) A légoltalmi készültség elrendelése óta csütörtökön érkezett be a szegedi rendőrségre az első olyan feljelentés, amelynek sértettje az elsötétítés ideje alatt elkövetett lopás miatt tett paJ nászt. Csütörtökön reggel megjelent a rendőrség bűnügyi osztályán Lados István Farkas-utca 6. szám alatti lakős és elmondotta, hogy az éjszaka folyamán ismeretlen tettes a zsebéből kilopta 10 pengőt tartalmazó pénztárcáját. Az ügyben megindult nyomozás során néhány óra múlva már elő is állították a rendörségre Molnár Ferenc jugoszláv katonaszökevény, hentessegédet, Lados lakótársát. Molnár először tagadta, hogy a lopást ő követte volna el, amikor azonban a detektívek a kabátja belsejébe bevarrva megtaláltak nála 5 pengőt, bevallotta, a bűncselekmény elkövetését. A| hiányzó 5 pengőt még a kora reggeli órákban elköltötte. A tolvaj hentessegédet beismerő vallomása után a rendőrség letartóztatta és átkísértette az ügyészség fogházábaA légoltalmi készültség idejére kiterjesztett; statárium miatt a «tolvaj bentessegéd ügye rögtönitélő bíróság elé tartozik. Százhuszonhét szellemi sziikségmunkás ufvauikalmazésái jóváhagyta a beiügyminisztev Száxitzenhárom Inségmunkást szombaton elbocsátanak a városiéi (A Délmagyarország munkatársától) Amint ismeretes, az inségalap megszűntével a város felmondott valamennyi szellemi szükségmunkásának. Tekintettel azonban arra, hogy az inségmunkások között sok olyan nős, Családos ember van, aki már hosszú évek, sőt lehet mondani, évtizedek óta áll a város szolgálatában és hasznos, sok esetben nélkülözhetetlen munkát végez, elhatározták, hogy a szellemi szükségmunkások egyrészét visszatartják a város alkalmazásában a nép- és családvédelmi alap terhére. Tárgyalások indultak meg a belügyminisztériummal és sikerült kivívni, hogy az inségmunkások egyrészét, akik legjobban rászorulnak és akikre a közigazgatás menetének zavartalansága érdekében feltétlenül szükség van, újra alkalmazzák. A belügyminisztériumban megtartott, értekezlet alkalmával több mint száz olyan inségmunkást válogattak ki. Szeged 240 szellemi szükségmunkás alkalmazottja közül, akik a tövábbi alkalmazásra rá vannak szorulva és munkaerejüket a város nem. nélkülözheti. A kiválasztottak névsorát átvizsgálás és jóváhagyás végett az értekezlet ntán ott tartották a belügyminisztériumban. A jóváhagyás eeúsx hónapban késett, ezért a polgármester | úgy intézkedett, hogy amíg a visszatartottak névsora le nem érkezik és el nem dől, ki megy, ki marad, mind a 240 inségmunkás maradjon a. helyén. Az inségmunkások foglalkoztatása tehát ebben a hónapban is továbbfolyt annak ellenére, hogy valamennyien április l-re megkapták a felmondásukat, 15-ig pedig járandóságukat is kifizették. Az inségmunkások egyrészének végleges elbocsátására most mégis sor kerül. Csütörtökön megérkezett a belügyminisztériumból a visszatartott. inségmunkások jóváhagyott névsora. Eszerint a névsor szerint 127 inségmunkás marad meg a város alkalmazásában, 113-at pedig elbocsátanak. Az elbocsátásra kijelölt inségmunkások szombatig maradnak hivatalban, aztán kifizetik járandóságajkat és hétfőn már nem mennek be munkahelyükre. A jóváhagyott, névsorral leérkezett kísérőirat felhívja a város figyelmét, hogjz a most meghagyott inségmunkások számát évről-évre fokozatosan csökkenteni kell A várost a jelenlegi rendkívüli körülmények között, amikor a közigazgatás amúgyis csökkentett létszámmal dolgozik, értékenyen érinti 1113 munkaerő kiválása. „Kfiicsönl veir a mm§ pénztáránál HáromhOnapl fotfitazra ifélféh a sikkaszt* csanyleiekl pénztárost (A Délmagyarország munkatársától) Sík" kaszté községi pénztáros állott csütörtökön * szegedi törvényszék B<57«z.v-tanácsa előtt. ^ esztendővel ezelőtt történt, hogy Csanytel®* község pénztárában a hivatalos vizsgálat n8' gyobb hiányokat fedezett fel- A nyomozás s" rán kiderült, hogy a községi pénztáros, Pol^ tinus Béla, kisebb időközökben kisebb-nagy"'''' összegeket vett ki a község pénztárából és 1 pénzt a saját céljaira fordította. A hivatali sikkasztással Vádolt pénztáré'' akit időközben elmozdítottak állásából, a tof vényszék előtt beismerő vallomást tett• Árt8 hivatkozott, bogy magángazdaságában bernh'l' zásokat kell végeznie, pénze nem volt s ekke' határozta el magát, hogy a község pénztárába „vesz kölcsön" pénzt. Először csak 100 penffM vett ki a pénztárból, később nagyobb összegek®! úgy, hogy az elsikkasztott összeg rövidesen ^ pengőre rúgott. Védekezésére még előad'81 bogy az elsikkasztott pénz egy részét meg^ rítette a községnek. A törvényszék megáll»Pr totta bűnösségét és háromhónapi fogházbün¥ tésre ítélte. Megcáfolt alaptalan híresztelések (A Délmagyarország munkatársától) A W utóbbi napokban különböző híreket terjeszd tek Szegeden. A híreknek nem volt forrása, ^ egyre jobban szárnyrakeltek a városban és ^ bek között arról szóltak, bogy szegedi temeti' ben bizonyos tevékenységnek jöttek volna tf mára, mások arról terjesztettek felelőtlenül^ veket, hogy a temetőben titkos rádióadóa^ mást fedeztek volna fel. A felelőtlenül, mii*6" támpont nélkül egyre szélesebb körben térj®'*' tett híresztelések ügyében kérdést intéztá" illetékes helyhez, ahol az ügyről a köve$eZ ket mondották: — Nevetséges dolog, semmiféle ilyen * történt, a felelőtlen híreszteléseknek semmiféle alapjuk. Sem temetőben, sem hol semmiféle ilyen nem volt és nem törtá®, Komolytalan híresztelések voltak ezek, anfl^ ra nincs alapjuk, hogy cáfolatot sem tartott& szükségesnek illetékesek kiadni. E határozott, a dolog érdeméhez illő rW, illetékes tájékoztatás egyszersmindenkorra ^ gez az alaptalanul és felelőtlenül terjes^/ híresztelésekkel, amelyeket mindenütt kellő * tékére szállítanak le és amelyek nem m8®" mint lelkiismeretlen fecsegések. Párisi Nagy Áruház Rt> >z«fl0ü (CstkoBie* ésüiss-uicasarjK HÁZTARTÁSI PAPIRARÜ Mintás méteres falvédő papír 1 m. Kék nyomású falvédő 1 drb Csomagoló papir fehér, vagy barna 2 vagy 3 iv Állvány papir 10 drb Mignon hüvely l-es, 120 drb Papir tálca 0-ás 30 drb Fehér irópapir 12 iv Fogalmi papir 18 iv írógép papir IS iv Kockás, vagy vonalas papir 10 iv Szines boríték 35 drb Fehér boríték 15 drb Barna fedelű beirókönyv 5 drb Szines szegedi képeslap 5 drb Névnapi, vagy virágos lap 4 drb Sötétkék légvédelmi papir 90x126-os, 1 iv Fekete légvédelmi papir 70 au széléé 1 méter Zsirpspii1 3 iv Í y y y y y y y