Délmagyarország, 1941. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1941-02-16 / 39. szám
r wammtm 4 VASÁRNAP. 1941 FEBRUÁR 16. Párnázott bútorok Kállay-féle gyermekkocsik, sportkocsii nagy választékban. Javítások jutányosán. Kristóf László kárplto$ Gróf Apponyi Albert-utca 15. 544 dások támogatására a La Manche csatornához kiküldött olasz légi hadtestek további közreműködéséről, de maga küldte ki repülőit és légelhárító tüzérségét Olaszország segítségére azzal a jelszóval: bárhol harcol is Anglia, Németországgal mindenütt szemben találja magát. Egyelőre azonban nem bizonyultak valóknak azok a hirek, melyek azt jelentették, bogy német páncélos hadosztályok is indultak Olaszországba és bogy közös olasz-német főparancsnokságot létesítenek. Természetes és logikps, a né®et-o!asz katonai szövetség magától értetődő következménye az a feltevés, hogy amennyiben az ingol-olasz háború eseményei ezt szükségessé •eszik, a német-olasz katonai együttműködés még szorosabb lehet a jövőben és nemcsnpán a németek légi segítségében fog megnyilatkozni. Az uj római-pun háború fogalma tehát annyiban eltér az ókoritól, hogy a modern Cartbago ellen Róma nem egyedül vívja élet-balál harcát, hanem Germániának, Hatalmas szövetségének hűséges támogatásával. E cikkűnk Kefejezésekép az olasz hadijelenlések alapján kronologikus sorrendben összefoglalják az olasz-angol vagy olasz értelmezés szerint az uj római-nw háború eddigi harctéri eseményeit: Az afrikai háború eddigi eseményei Első nagy katonai sikerűket Eritrea és Szudán határán fekvő Kaszalánál érték eí az angolokkal síemben az olaszok. Eri a fontos, megerősített helyet, mely a Port Sudan-t, az angolok legjelenösebb" vöröstengeri kikötőjét Délszudánnal Őszszekötö vasútvonal végállomása. 1940 július első napjaiban foglalták el. Az angolok csak 1941 január 20-án foglalták vissza Kaszalát. A másik nagy olasz győzelem Keletafrik áb'an Ingojszoniáfia meghódítása, melyet augusztus •Jtolsó napjaiban ürítettek ki teljesen az angolok Ugyanakkor Abesszinra nyugati határán Kenya angol gyarmat Moyale nevű erődítményét foglalták el Ezt is, valamint az olaszok által a ezuiáni határon régebben elfoglalt GaTIabat erődítményt a brit offenzíva során az elmúlt betekben az angolok visszavették. 1940 szeptember 13-án kezdődött a fulajdonképeni északafrikai háború. Ekkor lépték ét 5 r a z i a n i marsall csapatai az eritreaí-egyjpjpmi batárt és még az nap rohammal bevették az egyiptomi tengerpart első erődítményét Sollumot. Szeptember 16-án a 117 km-re keletebbre fekvő Sidi-Barrani angol támaszpont is az olaszok kezére került. A legközelebbi olasz hadicél innen további 144 km-rel keletre fekvő" Marsa-Matrnk, Alexandria előtti legerősebB brit erődítmény volt Ennek meghódítása már nehezebb feladatot jelentett. A hátráló angolok ugyanis olyan mód•zereket használtak visszavonulásuk során, mint Kwtnsaoff orosz senerálts 1812-ben Napóleonnal izemben, ennek oroszországi hadjárata idején. Visszavonnlás közben mindent elpusztítottak: elsősorban a sivatag legértékesebb, legpótoihatatlanabb kincsét: a vizét. Grartani, aki élete legnagyobb" részét Bivaiagí hadjáratok vezetésével töltötte d, jól tudta, hogy a sivatagi háborúban a viz a vérnél és olajnál is fontosabb". Nem ő adta-e ki az abesszíniai háború idején a híres NetfiellM parancsot, melyben elrendelte, hogy ezentúl egy katona étkezéshez, iváshoz, mosdáshoz együttvéve nem fogyaszthat többet napi egy IHer víznél. As abesszíniai vízszegény tájak aronhan vizbő oazisoknak bizonyultak' az egytpímnt sivataghoz képest, ahol a visszavonuló "ngolok a kevésszámú oázis (rútját főbbszáz mázsa sóval betömték, ugy. hogv azok", ban soha többé viz nem lesz. Öraziardnak elsősorban tehát nagylélszétnu hadseregének vízutánpótlását kellett biztosítania, mielőtt Marsa-Matruk elleni támadásra kiadhatta volna a parancsot. Ez azonban bosszú időt vett természetszerűen igénybe. Grariani e kényszerű szünetét Használta fel Wawel! tábornok" a maga offenziváfához való felkészülésre. afrikai háborúkban eddig z terepviszonyok miatt Napoleontól a bmrhábonrig csak lassú menetű állóharcok folytak. Hogt először játszották a főszerepet az afrikai harcokban a motorizált jármüvek, amelyek hallatlanul gyors akciókat teltek lehetővé. 1940 december 7-én indult meg Wawell offenziája. Először Sidi-Barranit foglalták vissza, december 17-én Sollumot, majd Capuzzo olasz erődöt, január 5-én az olasz Bardiát, majd sor került Tobrukra. északafrikai tengerpart keleti részének legkitűnőbb természetes kikötőjét e. Dermura, Cfrenere, Appoloniár* végül Cyr©nfl|ea fővárosára: Benghasíra. Eritreaban észak és dél felől támadnak az angolok. Kaszalától kiindulva elfoglalták Agordat-ot a Massuába tartó vasút végállomását. Jelenleg Keren-nél, a fővárostól, Asmarától 100 km-re folynak a haicok. Abessziniát is két oldalról támadják, Szudán ós Kenva felfii. Olaszszomáliát pedig Kenva felöl. Ez a jelenlegi helyzetképe a modern római-pun háborúnak. Makacs fe*€áfás ellen lee?o1>b a LEINZINGER -»«. ANTIMIGRAIN Kapható egyedül Leittzing er.gyógy»xertárt,«i,, m Szcged^Csonurádi palotában Bonczos államtitkár a dunai árvízhelyzetről Megindult a jég Budapest, február 15. Vitéz Bonczos Miklós belügyi államtitkár, a dunai árvízvédelem kormánybiztosa a szombati helyzetről a következő tájékoztatót adta: — Adonynál a jég ismét megállt. A vízszint meghaladta az eddigi és múltévi legmagasabb árszínvonalat. Adony község biztosítására minden intézkedés megtörtént Az adqnyi övcsatorna megerősítése é» a szakadás elzárása folyamatban van, estére befejeződik- A robbantásgk beszüntetését el kellett rendelnem, mert a jégpuhulás következtében a robbantási munkálatok életveszéllyel járták. (MTI) Bonczos államtitkár este 9 órakor a következő tájékoztatót adta ki". — A Duna jege a déli órákban Nagytétény és Paks feletti Ordas község között megindult én kisebb-nagyobb megszakításokkal zajlik. Ordas és Baja között — egy közbeeső kétkilométeres síkvize? szakasz kivételével — áll a jég. Baja alatt zajlik. A jég megindulása Budapesten és Budapest-crdi szakaszon apadás, Adonynál átmenetileg áradást, majd itt is apadást, a lejjebb fekvő szakaszon pedig áradást idéztek elő. (MTI) keserűvíz SZEGEDI FARSANG 1941 A főiskolások jelmezes báli* Forró siker jegyében, békebeli hangulatban zajlott le szombaton este a Tisza-s/álló termeiben a főiskolások jelmezes bálja. Az ötletesei feldíszített nagyteremben lassan gyűlt össze • nagyszámú fiatalság, a parketten ötletesebbnél ötletesebb jelmezesek, csillogó atlilák, frakkok váltogatták egymást. A nagysikerű bálon megj© lent dr. Szent-Györgyi Albert rektor, valamint a tanárképző főiskola valamennyi tanára dr. Schilling Gábor igazgatóval az élén. Kilenc óra után néhány perccel Malaca bovtszky László bálelnök engedélyt kért Schilling igazgatótól a bál megnyitására. Bevonultak a jelmezesek, majd a főiskolások DZSESs/zenekarának talpalávaló számaira a hajnali órákig jó' kedvvel ropta a táncol az egybegyűli nagyszájú" fiatalság Márcus 1-ig meghosszabbították a Szegedi Ipari Vásárra széle jelentkezési kedvezményt Az idei Szegedi - Ipari Vásár előkészületei ** nyegesen nagyobb méretűek, mint az eddigiek, j* vásáriroda már állandó pei-manenciában van & délelőtt 10-1 óra között áll az érdeklődők rc* delkezésáre. Az idei vásáron résztvevő kiállít0* közül azok, akik előzetesen jelentkeznek, rcsssbef 10 százalék lérdijeugedinényben részesülnek, ben pedig a helykiosztás tekintetében előnyösek" helyzetbe jutnak a később jelentkezőkkel sZC"/ ben. A vásár vezetősége február 15-ében álla?1' totta meg az előzetes jelentkezés időpontját. Eri * terminust a vezetőség két héttel meghosszab"^ totta é igy március l-ig érvényes az előzetes f ienikezés. Az a kiállító tehát, aki március l-ig b©" jelenti a vásáron való résevételi szándékát, megkapja a 10 százalék térdijengedményt s az össrif kedvezményt A vásárterülettel kapcsolatos kik/ vitésí terveket rövidesen nyilvánosságra hoz!®? vásár vezetősége s előreláthatólag már a P*t hó elején meg is kezdődnek a területkibtívitóri/ kapcsolatos nagyarányú építkezések. A vásárt?; kapcsolatos mindén ügyben készséggel ad felen* gositást a vásár irodája, Horváth Mihály-ute* telefon: 14-15. Meghivö A M»$yar Vöröskereszt Egylet Szegedi Választmánya alapszabályszerű rendes évi közgyűlését a városháza bizottsági termében 1941. évi február 36-én délután g órakor tartja meg, melyre az egyesület összes tagjait tisztelettel meghívjak. Ha a tagok a fenti időben alapszabályszerinti számban nem jelennek meg, ugy a közgyűlést ugyanaznap délután fél 6 órakor tartjuk meg, amikor is s megjelentek számára való tekintet nélküJ fogunk határozni A Magyar Vöröskereszt E-^I'f Szegedi Választmánya. Tárgysorozat: 1, Elnöki megnyitó 1 Jegyzőkönyvvezető, bitelesitők kiküldése, határozatképesség megállapítása. 8. Beszámoló az egyesület működéséről. 4. Pénztári Jelentés. 5. Esetleges indítványok 8. Megüresedett tisztségek betöltése. 7. Elnöki zárszó II Tartós ondoiaids hajfestés a legtökéletesebben Szántai hölgyf odr ász«a' Dugonics-tér 11, 323 Te!. 14-51; Szeged kir. város adóhivatalától, 12.125—1941 va. sa Adófizetés iránti Hirdetmény A városi adóhivatal felszólítja mindazok^ ^ adózókat, akik esedékes adótartozásukat eJ$ 1 15-ig be nem fizették, hogy art járulékaival W i ezen hirdetmény közhírré tételétől szán# napon belül, vagyis február 23-ig bezáró!*o ^ náJ is inkább fiaessék be, mert ellenkező eb® ellenük a zálogolási eljárást megindítja. Szeged. 1941. évi február 15-én. Városi •dób»*aJ* ves LUCZA JÓZSEF Helmelcsfo- wcűu»»szttto Bohoczuter Oróf Nlebe>$berfl-ter 3. (VOD tmella-ler) hüfinaq-DKa M szem Telefon: 20-TS 118 Gyors munka. Olcsó & Nemzett Takarékosság ét Unió