Délmagyarország, 1940. december (16. évfolyam, 274-290. szám)

1940-12-29 / 289. szám

fi szegedi mentők három hónapja számokban Budapest után első helyen állnak a szegedi mentők az országos s-atisztikában D1CSIAG7ARORSZÁG Vasárnap, 1940. DECEMBER 29 á vásárló közönséget, mert BÚTOR Meghódítottuk I i* élen® jBI rendelkezésére raktárunkban. fis; 301 Asztalosmesterek Bútorcsarnoka, . Sa«n<ire»,ri «*r<, é* Tiwwi. DogoottwMr U. T"»IV«r t»8I. f fid pchmgmrotsaág munkatársától) A1 j wistőegyesület la pia érdekes kimutatást közöl a varmegyék és városok mentőegyesületi ki­rendeltségeinek működéséről az elmúlt legutób­bi három hónap folyamán. A kimutatás szám­szerűleg mutatja be azokat az eseteket, ame­lyek a mentők igénybevételét tették szükséges­sé. A1 kimutatás nem teljes, mert a mentők bl<­iokábaa lévő gépkocsik nagyrésze másirányű igénybevétel miatt nem szerepelhet ebben a kimutatásban. A kimutatás szerint a mentők kivonulásának száma, valamint a kimutatott kilométer teljesítmény sok helyen — mint pél­dául Szegeden — városonként ís meghaladja m mnltcvi átlagot, országos átlagban pedig a teljesítmény jóval nagyobb a ranltóvi hasonló időszakban elért eredménynél. A kimutatás Szegedre vonatkozó statisztikája a következő; 'Á három hónap alatt első segélyben 390 egyént részesítettek a mentők. Ezek közül égés d, marás 1. zúzott és vágott seb 131 esetben sze­repel. RándiTlás, ficamodós, törés összesen 198 szerepel a kimutatásban. 36 ti teán rösszul lett és Összeesett embert részesítettek a mentők a HÖLGYEIM Eb URAIM, im hát elmúlt a bal­kan dobbanó, szivüukben játszadozó Fehér Karácsony, egy kicsit mindnyájan megint gyerekek próbáltunk lenni, — most már itt van nyakunkon öreg Szilveszter-apó,' hiszen ba csak ö volna a nyakunkon . . . Általában a „fehér* megkülönböztetéshez illően (és be­számítva a „körülmények valutáját«) nagyjá­ban jól sikerült a béke -és nieg'bocsájtás ka­rácsonya, legalább is, aini a műsorokat illeti. iVolt bőség és változat elég, sőt olykor még a nézőterekre is jutott, bár tavaly talán még nagyobb volt a látogatási és forgalmi re­kord ... De bát mit tegyünk, — örüljünk, hogy lcgtalább két napig fehér kará­csony volt . . . SZÍNHÁZUNK EGYELŐRE a legmelegebben ápolja a Sárgarigók fészkét és egyelőre alig akar hallani arról, hogy más műsor is kö­vetkezik. A szilveszteri ördög-altatás után bét reptiz szerepel hir szerint a játék renden: „Éva* és a „Kék Duna«, majd a „Far­sangi esküvő* érkezik a farsanggal, az a zenés történet, amelynek színpadi könyvét a Szuhay-történetek Szegedről elkerült Szalay Lászlója irta, Ruday Dénes komponált hozzá könnyed muzsikát. Ezenfelül még — operára is szeretne készülni a direkció, a vádlottak padjára a „Tosca* kerül (vezényel Fricsay Ferenc), szereplöket és énekeseket most ke­resnek az előadáshoz. BirKELE SZÁMOLNOM ARRóli IS, hogy az ujév első szinházi eseménye a kitűnő Ván­dor Kálmán kollégánk uj színmüvének ősbe­mutatója lesz. A népszerű iró „Tigrisbe­k e« cimü nagysikerű regényét dolgozta át színpadra, a mü az első keresztségben az »A r a n ytg r i f f« nevet kapta, hir szerint azonban a szegedi ősbemutató visszatér a »Tigrisbéké*-hez. Bemutató: január 17-én . . . V K.ARACSONYT ELÖADÁSDUMPINGET egv kis jégvirágos beugrás próbálta megzavarni. "Az egyik sötét és kietlen reggelen színházunk ifju márkija, sőt Márki Gézája arra ébredt fel, hogy negédes müvészlakában oly derűs volt a zord kályha okozta atmoszféra, hogv a pohárban megfagyott a viz, — alig mintraz 7 fokot mutatott a hőmérő a langyos inte­rieurben. A viz megfagyása azonban a kiseb­bik baj volt, mellette ifjii művészünk is be­fagyott. sőt olvannvira, hogv formálisan hanc hely szánén első segélyben; görcs, epilepszia 10, fulladási eset 1 Egy öngyilkost sikerült még. menteniük a mentőknek a kelyszmenz egy ön akasztott embert vágtak le tt kőtélről. Mérge­zés 13, részegség 22, szülés 35 szerepel. Érdekes, hogy villomas áramütés ügyében a» elmúlt bárom hónap folyamán nem vették ígényho a mentőket. Ez a baleset ugyanis a leggyakoribb szokott lenni a nagyvárosokban. Hirtelen d­mezavafl kettő szerepel a statisztikában, sti­mulánshoz károm esetben hívták Tti m mentőket, A felsorolt esetekben az első segélyben rcswt­síteHek közül 144-et szállítottak kórházba, kö­zülök 1 halt meg a mentőkocsiban. Hét vere­kedéshez hívták ki a mentőket, két esetben pe­dig vaklárma és téves jelentés alapján vonul­tak ki a mentők. Az összes kivonulások száma 564, a megtett kilométerek 8.886 kilométert tesz­nek ki a statisztikában szereplő hónapok alatt, a mentőállomás megnyitása óta pedig összesen 39.956 kilométert tettek meg a mentökoesik. Ezzel a számmal "Budapest után! első lielyon szerepel Szeged a mentők munkájának orszá­gos kimutatásában. nélkül maradt. „Tokaji aszút* pedig rekedten ej sem lehet képzelni, miért is az utolsó, sőt legutolsó pillanatban a derék és hősies Madarasa László ugrott be a karácsonyi előadás megmentésére. Azóta ifju és megfa­gyott márkinkat egyesült erővel melegebb tájakra költöztették . , , MÁSIK IFJU MŰVÉSZÜNKET már vidámabb baleset érte: a rokonszenves Ignáth Gyula meghívást kapott a rádiótól és jarruár 26-án már meg is jelenik a mikrofon előtt, mint legújabb kitűnő nótaének esünk. Nyilván so­kan fogják figyelni a rádiót > . . bármennyire is ellenkezőjéről szól­nának a jelentések, jogerősen bizonyítjuk, hogy vannak még csodák. Történt ugyan­is, hogy kitűnő hősünk, a legutolsó évek egyik légpechesebb embere fogadást nyert — Kardoss direktortól. A nagy világtörténelmi vitában ugyanis ellentétek merültek fel va­lamilyen bolgár ügyben, a fogadás megtör­tént és a határidő lejárta után peches baj­társunk ugy megnyerte a fogadást, hogy a sonkás tea csak ugy párolgott az asztalán... Ezzel szemben a világhíres szeiencsefióka, aki a legképtelenebb játszmákat is meguye­ri, napokon keresztül minden partit — elve­szített a direktorral szemben, — vannak még csodák . . . SZILÁGYI SZABÓ ESZTER, aki egy rövid év alatt a legelső sztári vonalakba emelkedett és akire bizonyára méltóztatnak még szere­tettel emlékezni, nemcsak a Magyar Színház­ban issza estéről-estére a siker legpezsgőbb borát, de a közeli napokban nj filmszerepben kezd el forogni, a „Ma, tegnap, holnap* fősze­repét alakítja — és ezenfelül meg a közel­múltban avatta fel vadonatúj és előkelően finom rezidenciáját a Ferenciek-tere egyik patriciusi házában . . . A FILMVILÁGBÓL móg egy érdekes hirt jelent­hetünk: a még mindig irigylésreméHóan if­jonti S i p o s László karrierje uj dicsősé­gek felé ivei. A Szegedről elkerült kitűnő filmember csak legutóbb aratott szép sikert a „Zárt tárgyalás* felvételeinek irányításá­val. ezenfelül pedig két komédia produkálásá­val, most Szentpáíy Lászlóval és Radvánvi Gézával uj na^szabásu fiira gyártásához kezd atoelv nyilvár ujabb győzelmet hoz 'tátor irplpsii nátváiára. Az iffu Sinus László vezetésével most forgatásra induló film eima — stílszerűen —„Európa nem válaszol . » .« MOST HAGYTA EL A SAJTÓT a magyar szín­háztudomány egyik wj értékes irodaim' alkotása, amely nyilván helyet kér és érde­mel az irodalomtörténeti kutatások lapján fa A mü szerzője a magyar színházművészet egyik komoly kutatója: Ilont Ferenc, aki hossza évek elvonult munkájával most készült el „Aa eltűnt magyar színjáték* cimü könyvével, s* kötet feldolgozza a magyar színjátszás történetét a honfoglalástól a mo­hácsi vészig. A becses munka mint a La Fontaine Társaság könyve az Officina Ízlé­ses kiadásában jelent meg és nyilván egyik ' értékes fejezete az ezeréves magyar színjáték ismeretlen világának . . . KIS IIöSÜNK, aki már több. mint két éves. ar­ról hires messze földön, hogy még e hajtolt korban hs esak söröskorsó Ós hogyismomf juk. . . cncli kíséretében hajtandó álomba ' ringatni dacos kis fejét. "Apja reménytelen kísérletekbe kezdett a minap, de ez a kiséra­let is megbukott, kis hősünk esak nem kí­vánt elszenderedni, mire apja kissé hossza­san a bukástól, szájába tette az álomnektár­cuclit, majd utána felnőtt bölcseségét bizo­nyítva meg utánozni is kezdte dacos kisfiái Nagy, széles gesztusok között nyafogta, sőt üvöltötte: Be . . . bee Kis hösüuk néhány pillanatig figyelte apjának éktelen sivalkodását, majd megfogta eucliját és egy hirtelen mozdulattal bedugta - bölcs édes­apja szájába . . . A35 ESZTENDŐ BÚCSÚZTATÁSÁVAL nyuga­lomba vonul a szegedi közélet egyik régi é« érdemes munkása: lloffer Jenő. aki negyven évig dolgozott íróasztalánál általános meg­becsülés közepette. Koffer Jenő önzetlen és tevékeny munkása volt a szegedi törvényha­tóságnak, nem egy kulturális és szociáü* kérdés megoldását segítette diadalra, néhány év óta a Lloyd Társulat elnöki székében foly­. tatja eredményes munkásságát, lijéwel ba­csót mond Íróasztalának, a megérdemelt nyu­galom első perceiben a barátok és bajtársak közfif sokan veszik körül szeretetük és meg­becsülésük őszinte jele ivet , . A VÁRATLAN TÖRTENETEK beavatott infor­mátora legutóbb ujabb fordulatról kapott helyszíni érlcsitést. Ezek szerint bizonvof ideig nem lesz szerencsénk korzónk legsuda­rabb Szépéhez, suhogó eleganciája elmarad az idei bálák parkettjéről, legszebb Szé­pünk ugyanis váratlanul elutazott körünkből és hiába a becses heroldoknak, egyelőre nem akar tudni rólunk és Szegedröt . HŐI-GYEIM ÉS URAIM bocsánatot kérünk, de ezalkalommal legjobb akaratunk szerint — nem kivárniuk boldogujévet; már elég volna és elég boldogok volnánk a régi-régi lejárt rossz, hibátlan és boldogtalon esztendőkkel is . . . ftctiiftül Bőrdte'inüárti Nesieszcr ttároitáöií nagy választékban szegszardy boröiiűösnéi KARASZ U. 3. Alapítva 1006. évben. _ Nemzeti Takarékossági tag. tü» Hajfestés tartósondolálás egyéni frizura kreácié Heimnél Takaréktár utca 8. szám Legszebb újévi nm 4 ajándék magyar * sem* * ee mosom - o rontan auoDiuszonueo EliSmertejjasle|na8v.bl, Q0mgn SZÖüVefllláZ KáfáSZ UlCa 12. VASÁRNAPI KONFERANSZ

Next

/
Thumbnails
Contents