Délmagyarország, 1940. december (16. évfolyam, 274-290. szám)

1940-12-29 / 289. szám

lÚHHtytk'' ÍUe> ntyú-tnáft /fJkWtUl<- tnélysepesen jók és tneflátíátok, Ua-py UHcü-tötök vonnak, szintén tnétysfyesen (ák tesznek" Léhct, hogy nem egészen pontos cz az idéeet, hiszen oly régen olvastam már M a e t e r livick-ct — oly sokáig távol voltam mindattól, ami egykor az életemet jelentette — és oly lilkáo találkozik az ember mostanában azzal h fehér pillangóval, aminek emberi jóság a neve. . De igy télidőtájt, február közclcdtén, araikor fehér égi üznetek hullanak az ablakokra és angyalszárnyakon suhannak cl a téli néma fák kopár ágai között, ilyenkor felsir bennem a nagy betga költö szivüzenete a jóságtól eltávolodott cmbeii lelkekhcz . . . Eszembe jutnak azok az áradó jóságtól fénycs-mclcg szemek, amelyek egykor a tiszta dg alatt révültek- bele az örökfényú csillagokba, amig maguk is csillagokká válva, elfutottak a földi léttói oly messzi és beláthatatlan tájakra, hogy csak a sóhajainkkal érhetjük cl őket, ha elérhetjük . . . Itt Szegeden különöscu emlékezni kell a Jó9ág-ra, mert itt élt és itt zengette énekeit © bnzamezökről a Magyar tízeretet élő szobra: Móra Ferenc! 1931 február 8-án ment el örökéletű fényes Útjára a szegedi föld nagy álmodója és 1931 íebruár 11-én a /napsütésben cs borongásban* egyaránt szivbeli nagy barátja: dr Szulay József írta e sorokat: /Mementó niori: emlékezzél a halálra, szól a zord»u intelem. Mementó Mórára, súgja a szív sza/a.. ValóbuD a szív szava. iöt parancsa az, bogy emlékezzenek Mórára azok. akiknek megadatott a nagy életajándék, bogy b2ellemi bűvkörben élhettek mint olvasók ezernyi írásán kérésziül, de különöseu és külön emlékezniük kell azoknak, akiknek ö áradó jóságából, emberi életének igazgyöngyeiből olyan bökcriieri, olyan királyian. olyan ohasa'lanul adott.. Akik az élet villámlásai között baráti kézszorliásának simogató szárnyai alatt melengethetlek megfáradt és megdermedt emberi leiküket. De talán senkiről sem olyan nagyon nehéz /Bzavakham — ós nem érzésekben — semlckrztite, mint épp a magyar élet aranyszavu mesélöjéröt, íSrókszerelmeséröl: Móráról. Mert ha nz ö napfényből. derűből, mosolyból és szeretet-gyöngyökből szőtl lényét akarja idézni a tiszai felhőjárásnak a legalázatosabb szivü krónikása — magáról kell irnia . . .• Mentsége csak az lehel, hogy csak a tükröt 'tartja áhítatos, megremegő keze. csak a keret az övé, dc az arc. amely örökmo-ofyával visszatekint a fényes lapról: Móra . Ferenc lelki arcképe ... Az Írásnak ezt a formáját cs kifejezési módját is tőle tanultuk mi. szegedi fcctüimádók és régi magyar doliforgalók* .. Egyik régi szegedi újság — a régi Szegedi Napló — 1914 május 10-i számábun, uéhánysoros bírálatban emlékezett meg az akkor megjelent /Asszonysorsok, cimü novelláskönyvemről. A 'kritika utolsó soraiban az állt, hogy /egészben Biztató és várakozásra jogosító könyv, amely inwn válik szégyenére a helyi irodalomnak mert fogyatkozásai mellett is több művészet van beülne, mint néhány emlegeleltebb nevű szerzőtől iszármazó szegedi könyvben*. Az elbeszéléseket •—• bár már a második könyvem volt —, de még mindig jóval a huszadik évemen alul irtani, igy luem kétséges, hogy sok fogyatékosság lehetett bennük. Aznap délben, amikor a kritika megjelent, találkoztam az utcán egy kedves és mindig mosolygó szegcdi köllüujságiróval, aki már niCszsziröl kiáltotta feléb: /Tudja-e ho-gy a könyvéről a kritikát Móra irta? .. Tudja, milyen nagy dolog az, ha ö fgy ir valakiről? . . .« S anélkül, Hogv megvárta volna, hogy bármit is feleljek, igy folytatta: »Most mindjárt el kell mennie hosszá a Kultúrpalotába. Mondja mr- neki, hallotta, hogy ö irta u gyönyörű kritikát cs szépen megköszöni neki . . . Mert az írónak -nem csak írni kell tudni, hanem /adminisztrálni* is kell tudnia önmagát . . .« Szépen megköszönteni a jó tanácsot, de bizony nem mentem el Mindössze annyi történt, hogy amikor hazamentem, kezetcsókóltam az édesanyámnak cs magamhoz szorítottam korán megfehéredett édes, fiatal fejét elcsacsogtam neki a nagy újságot hogy: zl'gv ám. bizony, az én könyvemről Móra Ferenc irta n kritikát . . .c Aztán telt-mult uz idő. már sokszor találkoztam Szeged drága megélőjével, mar sok jó szót tiszta tekintetet és mosoly v'rágot kaptnn- tőle 'lés mi otthon mindig kivártak n cikket, ha -Csípti la ezzel az írói Álnévvel jegyezte a --Várói-holnapra* cimü rovatát — s ón crnuan tanultam volna meg, ha az élet egyébként is nem oktat ki korán és jócskán, hogy mit jeleut a /mindennapi kenyerünk; és hogy a négyéves I'anka módszerével, hogyan kell eszközölni a /nagymosást* édesanya távollétében . . . Értsd alatta a főtt lekvároscsiknak tisztára mosását jóféle liáziszappannal . . . Jöttek-mentek az évek, már régen csak nosztalgiás vágyakkal nézhettem az egykori novellairás és szerkesztőségi Íróasztalok felé, már esztendők óta égett a világ s engem Élet és Végzet más munkaterületre sodort. Háborús munkaügyi szolgálatot láttam el és bizony már-már kezdtem elfelejteni a roppant élet iramban, hogy valaha is írónak és újságírónak indultam, • ha egy alkalommal Móra Ferenc nem figyelmeztet rá: — Régen nem látok már magától semmit a lapokban — móndta üdvözlésül meleg, simogató hangján — hát nincs mondanivalója a fiatal leányok tavaszi fcttidcglalanságiról? . . . — Már nem irok — próbáltam összeszedni magam — és nem is fogok — talán soha többe... — No, no — mondta most már csendesebben és aranybársony; szemével végigsimította könnyes arcomat — mi a baj? ... — Hát igen — próbálkoztam az értelmes válasszal — a főkapitány ur eltiltott az Írástól — a világháború alatt ismeretesen dr. Szalay Józsc-r irányította a háborús szociálpolitikát, amelynek apró munkása voltam — novellát, regényt meg csak írhatnék, de cikket, riportot már nem. ir.ert nem tartja összeegyeztethetőnek a szerkesztőségi Íróasztalt, a tisztviselői hivatással ... • — Hát vau is benne valami — próbálta most már elütni és másfelé vinni a szót Móra — sok is l.enne a keltő együtt, egy ilyen vékony ' kisleánynak . . . Dc higy je el, az is nagyon szép, amit most csinál ós főleg — hasznos . . . Megszorította a kezem és kissé már indulóban mondta: — De különben, ami rendelve van, az ugy ís bekövetkezik, néha bizony kicsit sokára . . . fis aztán — itt már édes derűvel mosolygott a szeme — nem is mindig feltétlenül az az iró, aki az újságokba ir ... Az'án még néhány jnindig sietős találkozás a háború alatt és megint nem mentek, hanem inkább futottak az évek. Nagy viharok rázták meg a magyarság ősi hajlékát s a nagy viharokbaD nemcsak a gyönge fák, de az erős tölgyek is megremegtek s bizony meg is hajollak . . De Móra csak irla rejtelmes hieroglifjeivel édes, t'uom, könnyes.mosolyos írásait s már nemcsak Szeged, hanem egv ország — a határokon tuti nép is — várja issza • szomjas lélekkel minden sorát, amikor 1928-ban, nagy betegségben, az Itáliai ég alatt. Grádóban az olasz tengerparton, a kék ragyogásban és sárga izzásban életet kap egy kis regény: /Tavasz n tengeren* címmel és Móra Ferenc Íróasztalára kerül néma éleljctként. halk üzenetként . . . Aztán itthon Szegeden folytatódik a regény, de ennek a fejezeteit már az élet irja maró. kemérv tollával olv időkben és olv viszonyok között amikor részemre több volt a napi könny, mint a napi kenyér' cs a halk regényüzenet re a halk Írótól halk levél-simiogatás érkezik . . Talán gvógyitónak a kinra. láthatatlan könnyre, ki i:om takarható életsebekre . . . Eltettem a muzeumi kék hivatalos boritékot. benne a drága kinccsel:. Móra Ferenc soraival A levelet évek múlva egyetlen egy ember látta: dr Szalay József, amikor átadtam neki több, mint két évtizedről gyűjtött • • »Múra-reIikviái«-ni{il, amint ő nevezte a rengeteg újságcikket. amit Móra UJEVRE NE FELEDIG hogy valódi ékszere, dísze is cs segítsége — Ajándéku csak ezt vegye MÜLHOFFERT gyakran fölkeresse! Ismét rendkívül magas áron bevált rá Aeeserél régi oSssaaev, tárt! aranyat. SZÉCHENYI Tí® & vz. 4 írt és amiket róla írtak a sztgedl Ss a tövároaT lapok. Utolsónak hagytam a féltve őrzött lovélkincset. Addig azt hittem, csak az én szememb© tudnak kifényesedni gyorsan a könnyek — amit titkolni kell! —, de akkor megtudtam, hogy a könny olyan virága lőhet a léleknek, ainit nem kel] szúgyeim, mert Szeged nagy főkapitánya rátette • kezét n levélre, elfordította a fejét és feltütiE soká tekintett ki az ablakon . . . Végül felém nyújtva a levelet, nagyon csendesen ezeket mond* ta: /Ezt nem fogadom el . . . Nagy érték ez . . « Először egymagában azért, mert a /Megboldogult; irta — szó szerint idézem a szavait —, másodszor mert Sióra Ferenc még valakihez hasonló szövegű levelet nem irt, legvégül pedig hűséges /önarckép; ez. lelki portré, a mindig őszinte ós mindig önmagát adó Móráról . . A levelet se azelőtt, se azóta nem látta senki, nem is gondoltam rá, hogy valaha is irjak róla, mert sokszor felötlenek bennem olyan gondolatok, amelyeket Szabó Dezső fejez ki a legtalálóbban: /A zseni meghal és a sirján dudva és lm rá tok nőnek;. De azóta már a könyvek szerelmesét, a Tiszapart nemes alakját, a nagy főkapitányt is messzire vitte el a fekete hajó, ds szívbeli parancsa velünk maradt: /Mementó Mórara!. Ezért a személyi szempontok mellőzésével át kell adrii mindent a magyar irodalmi közludatnak, ami Móra Ferenc lelki arcképének a kiegészítője lebet a magyar irodalomtörténet lapjain. ;Éti már teek óta nem olvasok szépirodalmai — kezdte levelét az egyénien kedves meleg megszólítás után gyöngy betűivel 1929 julius 2-án — időm sines rá, kedvet sem igen érzek hozzá. A1 Maga kis könyvét elolvastam, a szegény okos Roób Lillian történetét is, a Pál é8 Éra-Mária tragédiáját is. S örültem neki, hogy se szivét uem szárították ki, se intelligenciáját ttetn csírázták el ezek »a irgalmatlan esztendők. Meleg kézszorítással köszönti régi barátja: Móra Ferenc*, w ...A tiszaparti kincsesház /álomcmbcres —* ahogyan Móra ncvezle a könyvtár nagy alapi tóját Somogyi Károlyt — azóta már égi iró* asztalánál irja édes. finom, rejtelmes betűivel mosolyt cs jóságot hintő leveleit a magyar Írókhoz és megtalálta szívbeli barátait is . . . De mi, akik még ilt hordjuk a földi keresztet, hol találunk újra valakit — Juhász Gyula' sóhajával —: >Ki szemének bársonyával — És hangj* meleg aranyával — Mint rég, megint elandalít:. Vásárhelyi Júlia' Tüske r o ti a ftföltöfélikabá? ** » r $ -1 * r 17. 304 1799 születés, 780 házasság, 1572 halálozás Eme kedelt a sziiíe'ésex száma, csökkeni a házasságk&'és Szegeden (A Délmagyarország munkatársától) Az esztendő utolsó napjaiban nagy a forgalom aa anyakönyvi hivatalban. Karácsony előtti napon, kedden 12 párt adott össze Gái'scfj György anyakönyvvezető. Pár nap múlva lezárják a házassági anyakönyvet, amely ebben az évben nem mutat örvendetes számeredményt. Keddig ugyanis 758 házasságkötést jegyoztek be az anyakönyvbe és fel van még iratkozva 22 házasuló, ebből megállapítható, hogy 1940-ben 780 házasságkötés volt SzegedenAz 1939-es esztendő ebből a szempontból is jobb volt, mert 84(5 bázasulót adott össze az anyakönyvvezető. Születés 1939-ben 1625 volt, a folyó esztendőben pedig keddig 1799 születést jegyezlek be az anyakönyvbe. Etekinlelbcn tehát örvendetes emelkedés tapasztalható. Már eddig is 174-gyel több születés volt, mint a mnlt évben és a hátralévő egy hót még javít a statisztikán. "A halálozási arány azonban 1910-ben némiképp rosszabbodott. 1939-ben 1568 halálozás történt Szegeden, december 24-ig pedig már 1572 halálozást jelentettek beVégeredményben az 1940-Ps esztendő népmoagnlma japtiló tendenciát mulat, mivel születés eddia 227-tel r.alt több mint halálozás.