Délmagyarország, 1940. december (16. évfolyam, 274-290. szám)

1940-12-25 / 287. szám

SZEDED, 1949 DECEMBER 25. DJÖLMAGÍ AROKöZÁtf Et sorok a sietős hivatali munka forgatagában Íródtak, de bizonyítékai annak, hogy volt olyan költője is a háború utáni Magyarországnak, aki az irói honoráriumát — maga szabhatta meg . . . Az igaz. hogy ezt a költőt Juhász Gyulának hívták. 1927-ben a Dugonics-Társaság Beethoven-ünnepséget rendezett. Ezzel kapcsolatban a. sietős főkapitányi sorok igy hangzanak»Kedves Gyulámí Kérlek, ne feledd, hogy március 27-i Beethoven-ünnepélyünkre ódát írj. Honoráriumát magad szabod im-g és magad is olvasod fel.s Ez a pár soros kis irás február 15-én kelt, a nagyelfoglaltságu kerületi rendőrfőkapitány, hét vármegye parancsnoklója talált időt a költő figyelmeztetésére ... Az ezt követő levélből azt tudjuk meg, hogy a Beethoven-óda köllöi tiszteletdíja ötven pengő volt, de ebben a levélben legvégül már ismét emlékeztet: ». . . ne feledd, bogy április 24-én Dugonics-felolvasás, amelyen Tömörkényedben fogunk gyönyörködök. Ezek a ben-* söséges. végtelen szeretettől áthatoll kis soiok, nagy bizonyítékai annak, hogy mit vesztett a magyar. de elsősorban a szegedi irodalom Szalay József elmúlásával. 1932-ben ment nyugdíjba, de nála ez a helyzet ?sak működési területváltozást jelentett. Most már egész életével, minden energiájával cs idegszálával az irodalomnak és általában a magyar közművelődésnek élt. Ilv iránya munkásságának irodalom-mozgalmi és nevető hatásának az értékét felmérni nem tehet. Hen-zeg Ferenc szerint: »Szalay József nélkül kulturális eseményt nem lehetett Szegeden elképzelni. Minden csepp vére telítve volt a művelődés vágyával, ugy terjesztette maga körűi ezt a vágyat, mint a villanyfény. A tudás és lendület, amely jellemezte Szalay Józsefet, arra ösztökélte, hogy megteremtsen maga körül egy olyan értékes kéziratgyüjtemónyt, amelyhez hasonlót keveset láttunk még magyar ember kezében. Kitűnő szervező tehetség volt, Szeged és Magyarország egyik legjobb fia, minden magyar ember szereletére és tiszteletére érdé tnes.« Kulturális programja volt: gyűjteni és leijegyezni mindent, ami a magyar múltra, dc elsősorban a szenvedélyesen szeretett városra: Szegedre vonatkozott >A halottak élete az élők emlékezései - gondolhatta sokszor, mert ennek a belátásnak a jegyében vezette az elnöklete alatt működő Dugonics-Társaságot. Nem volt a magyar irodalmi és művészeti életnek olyan eseménye, amely az ö éber figyelmét elkerült'' volna A Dugonics-Társaság 147, felolvasó ii'éséu foglalta el az elnöki széket és a 300-on, amelyet az" ö nagyszerű kulturális tevékenysége ' Mmoplésénck akartak szentelni, már csak nagy és nemes emlékezetének áldozhattak. 1 Munkásságát egész életén át az idealizmus ve-* vette amely az 2 fovalma/ásában íg\ hangzik: ^Repülésemet két szárny lendítette, ligyikül az as igazság, hogy a bölcsesség kezdete az Isten félelme s a másikul aa idealizmus. Mindig tisztában voltam azzal, hogy az én tudományom — mégha itt-ott nyomai is vannak benne az eredetiségnek — csak szerény parti hajózás a tudomány végtelen óceánjá.n De miként méreteik különbözősége ellenére a sajkának is, az óceánjárónak is ugyanaa az iránymutatója: a sarkcsillag, ugyanugy, merem én is, a miniatűr tujjjós vezérlőmnek vallani a minden tudományok sarkcsillagát: az idealizmust,r A Ferenc József-tudományegyetem hosszú évtizedek kulturmunkáját tüntette ki, amikor 49.35. november 15-én díszdoktorává avatta s ezzel egyben szolgálta az egyetemnek azt a törekvését is, hogy minél intenzivebben bekapcsolódjék Szeged és az Alföld kulturális életébe. . . . 1889-ben jelent meg az első tárcája, attól kezdve szakadatlan, szinte lélekzetvétel nélküli munkairam volt az élete a magyai kulitira szolgálatában, egészen 1937.' április "23-én bekövetkezett tragikusan hirtelen elmúlásáig. Koporsóját s hivatalos Magyarország, a társadalmi, irodalmi és művészvilág végtelen szeretete és nagyrabecsülése állta körül s kőtelekre menne az a sajtóbeli irodalom, amely a lapokban a szegedi sliterátusfőkapitány«-rót méltatások, emlékezések és nekrológok formájában megjelent. A magyar újság* irói rend impozáns módon helyezte el betükoszoruit a nagv főkapitány és a nagy magyar knlturférfiu ravatalára. »Lisztius<: — dr. Liszt Nándor — költeményben vett bucsut tőle -Szeged fölött ma felhő száll as égen. Síitáivá búsan égi könny eheti A Literátus Kapitány úr arca Nem nézi már a régi könyveketSzeged fölött a hajnal ma sötétebb. Zengő mosolyt a napsugár nem osz* Egy piarista Páter szobra meliől Pihenni ment as éjszakai poszt . . Az élete egyetlen hősi dal volt a magyar géniusz rajongásában. Szerelmese volt a könyvnek, minden leirt betűnek s most már örökálomban álmodja tovább kedves könyveinek az életét, amelynek mindegyike egy-egy élőlény volt számára s ö maga : Király volt: a betűk királya 'As öröklétben ragyog a koronája. Szerette a Szépet, a Nemest. Elringatta a J:önyv-krdves"-T. Lelkében a Szépség hegedült: Imádta — a betűi . . . Igen, a Szépség hegedült a lelkében akkor ts, amikor :•/ apró kiltágási ügyeket intézte a szegedi rend/'tbii óságon, de este már tárcát írt kedves, derűs magyarjairól a Budapesti Hirt»r»DÉLM AGi AlíORSZAD 1 SZEGED, 19W DECE31BER ti öröm (kiterjeszti a szárnyát és lejjel leveti magát a mélységibe). I. Angyal, 11. Angyal, III. Angyal (utána repülve): Milyen hűvös a levegőt Boldog: Gyerünk mi is. Bátor: Gyerünk. Erős: Repüljünk (Suhogós hallatszik, a következő pillanatban vala mennyien eltűnnek az űrben.) HETEDIK JELENET. Péter (jön vissza): Na gyerekek... (Nem akar hinni a szemének.) Mi történt? Hol vagytok? Csak tán nem szöktetek meg? (Letekint a mélybe.) Kijátszottak, nem vártak meg, megszöktek, Féltek, hogy nem érnek le, mire kigyulnak a karácsonyfák. (Boldogan.) Hogy szállnak} Hogy szelik a levegőt! Mindjárt leérnek . Ni, Boldognak a lába már főidet is ért. Olt áll a ház előtt, hallgatózik, már ki is nyitotta az ablakot . . . Mennyi gyertya ég azon a kis karácsonyfán: . . . NYOLCADIK JELENET. Bús: (jön). Péter (nem veszi észre). Bús (Péterhez érve): Mit nézel Atyám? Péter (elijedve): No nézd csak, a végén még csakugyan megijesztesz. Miudig a sarkamban jársz. B ú s : Nem járok, csak követlek, Atyám. Mit néztél az imént? Péter: ól... Semmit Bús: Semmit? Péter: Semmit. Csak utánuk akartam kiáltani. " Bús: Kiknek? Péter (vidáman, bogy elüsse a, dolgot): Azoknak a dezentoróknák. Nem vártak meg. megszöktek. Bús (körülnézve, álomszerűén): Elmentek? Péter : El. Még el se búcsúztak. Bús: Elmentek . . . (Kapkodva): A szár. nyamat! Hova tetted a szárnyamat, Atyám? Péter (gyötrődve): Nem tudom. Nem láttam. Bús: Dc hiszen Te akasztottad fel tegnap este. Péter: Dehogy, már »rég aludtam, mikor hazajöttél. Bús (átkutatja a felhőt): Nem lelem! Valaki elvitte. Péter (könyörögve): Hallgass rám, gyermekem! . . . Nézd. már sötét az üt. Nem mehetsz egyedül. Eltévedsz a vaksötétben, fin most már nem engedhetlek el. Bús: Nem V Péter fmajdnem sírva): Nem Féltelek. Mindjárt éjfél lesz. A Föld felett még beléd talál kötni valami kóbor szellem. Bús '"hátralép, hirtelen fölvillanó gondolattal"' : Mondd. Atyám? Péter (nem mer ránézni): Mit? Mit mondial: ? Bús (Péter tekintetét keresve): Mondd? Péter: Mit mondjak? Bús: Nekem ezen az esvén nem szabad (•« mennem a Földre? Péter (kimondhatatlan szenvedéssel): Ezt én nem mondtam ... Ki mondta ezt? Miért kérdesz Ilyeneket? . . . Bús: (megfogja Péternek a kezét és kényszoriti, hogy a szemébe nézzen): Felelj, Atyám! Péter: Ne faggass. Mit akarsz velem ? Bús: Az Úrral beszéltél? Péter: Én nem beszéltem erről senkivel. Bús: ö tiltotta meg, hogy lemenjek a Földre? Péter: Nem tiltotta meg senkisem. B ú s (elereszti a Péter kezét, lehajtja a fejét, hátramegy, otl megáll, darabig vár, aztán halkan megszólal): Atyám ? Péter (el akar csoszogni). Bús (kiül a Hold szarvára): Atyára! Gyere csak ide. Péter (odamegy). Bús (körülnézve): Hallod ezt a nagy csöndet? Péter: Érzem. Bús: Milyen csönd van itt is, odalent is. Péter: Csönd van mindenütt, fiam Bús: Mindenki lement. Péter: Mindenki lement, gyermekem. B ú s : Az egész menyország lement a Földre, csak mi ketten maradtunk idefent. Péter: Csak mi ketten maradtunk az égben, gyermekem. (Elhallgatunk, lent hirtelen fölhangzik az angyalok éneke. Bús fölkel, könnyet törül ki a szeivéből, aztán lassan megindul kezdi felgjrojtaol a csillagokat.") Egy ismerős ég*** Egy ismerős ég, az öreg Tisza ősz, halvány ege hívogat haza egy halvány ég fenn s halvány tükre lenn. a víg, a végétjáró végtelen, a sírdogáló bodzák, az esettfejű nyírfák, az árva füzesek, szorongó szárcsák, bús bölömbikák, riadt sirályok, részeg vadlibák. egy hervadó, egy pusztuló család s az a dg folyó, az örök fóbarát. egy föl lengő gyász réveteg tora. — az őszi Tisza csöndes alkonya, Pákozdy E*r*n*