Délmagyarország, 1940. október (16. évfolyam, 223-249. szám)

1940-10-13 / 234. szám

A Felvidék visszacsatolásának diplomáciai tárgyalásai Két év távlatából, — ahogyan Tonelli Sándor dr. Rómában átélte t (A Dél magyarország munkatársától) Ha beleülünk Karinthy „Időgépébe" s visszafelé repülünk a hátunk mögött hagyött esztendők fölött, akkor álljunk meg egy pillanatra 1938 októberénél. Ebben az időpontban indultak el a magyar katonák, bogy a visszacsatolandó Felvidék jelképes clfoglaásaként bevonuljanak Ipolyságra. Tudjuk, bogy történelmi események előzték ineg ezt a pillanatot. Szeptember 28-án ült ösz­sze Münchenben a négyhatalmi konferencia, bogy döntős Európa és a világ békéje fölött... Ennek a tanácskozásnak egyik eredménye volt. bogy Csehszlovákiát kötelezték bizonyos szu­Idétanémet és magyar területek átadására. A magyar és Cseh tárgyalások Komáromban in­dultak meg és október 11-én bevonultak a ma­gyar csapatok Ipolyságra. Két nap múlva, ok­tóber 13-án megszakadlak a komáromi tárgya­lások, a mHgyar kiilddöltség visszautazott Bu­dapestre: Európa diplomáciai kohójában pedig Izzani kezdett az első_bócsi döntés vasökle . . . Ezeknek a filmszerűen pergő történelmi ese­ményeknek csak külső megnyilatkozásait lát­ta a világ, bogy mi ment végbe a bezárt aj­tajú államfői dolgozószobákban, arról bsak né­hány beavatott tudott A diplomácia a nagy gyorsaság ellenére is titokban működött, ami ez első pillanatokban még lehetetlenségnek lát­szott. az a következőkben már meglepetéssze­rű valósúg lett Itthon Magyarországon ezré­.vel kapkodták a lapokat az utcákon, izgatott mondatokban Cseréltek véleményt az emtoeíek, túl az Alföld peremén már megmozdultak a felvidéki begyek lakói s mindenki várta azt a percet, amikor megnyílnak a kapuk talán a •Magas-Tátra, talán Dévény feló ... Rab Gusztáv „Belvedere" Című könyve iPendkívül érdekesen festi meg ezeknek a pil­lanatoknak történelmi kulisszatitkait De ezek­Pek az eseményeknek szegedi szemlélője is volt akkor külföldön: Tonelli Sándor dr., a Szege­di Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára­Olaszországban tartózkodott ebben az időben s éppen azon a napon volt Villáni Frigyes'báró­nál, quiriuali magyar követnél, amikor a kö­in&x'omi tárgyalások megszakadása után meg­kezdődött Európa fővárosaiban az újabb dip­lomáciai roham. Elbeszéléséből érdekesen bon­takozik ki aZ a Hangulat, amely ezekSen a pil­lanatokban elfogta a római magyarokat, de maradandó emléket jelent az a néhány ..törté nelmi apróság" is. amelyben része volt akkor messze, „valahol Olaszoszágban . . „Önöknél mindenki olasz nevű. .."? Októbeí 12-én ment jelentkezni a római questurára, a központi rendőrségre Tonelli Sándor dr. Amikor bemutatta útlevelét és egyéb személyi okmányait.^ a rendőrségi liszt­viselő mosolyogva nézett rái — önöknél mindenki olasz nevü? ... — kér­dezte. — Miért? — Tudja kérem Hogy hívják az Ipolysági polgármestert? Zamonetti-nck ... Ezt Olaszországban, egy római Hivatalban tudta meg Tonelli # Sándor. Együtt mosolyog­tak a rendőrtisztviselövel azon. hogy milyen . jópofa" az élet, ha kitűnő hírszolgálat áll rendelkezésére. ' A római magyar kolónia tagjai akkor már izgatottan tárgyalták a várható eseményeket. Találgatták, hogy mi lehet a következménye a tárgyalások megszakadásának. Mindenki ab­ban bízott, bogy az olaszok Duoeéja nem hagy­ja el ezekben a DÍllanatokban Magyarországot, azt az országot, amelynek nagyszerű fia itt küzdött egykor az idegen elnyomatás ellen Garibaldi oldalán .. . „Csáky már repül ...!** — Két nap múlva, október 14-éri délelőtt 11 órakor (holnap lesz két éve) tisztelgő látoga­tást tettem báró Villáni Frigyesnél — mesé­li tovább élményeit Tonelli Sándor. — Arról beszélgettünk, bogy mi lehet a legközelebbi nsemény a komáromi elválás után. Latolgat­tuk a lehetőségeket, számbavettük az összes diplomáciai ténykedést, amely akár nyiltan, akár pedig a dolgozószobák mélyén arra töre­kedett. hogy lehetőleg gyors megoldást nyer­jen ez az égető kérdés. Halogatni nem lehet mert nemcsak az anyaország, hanem maga a visszatérni akaró Felvidék is lángolt máx ek­kor. mint a máglya. Kf&éi) « tztfi&ST a Tungstam­Krypton lámpa —• és kevesebb &CU&pl , is fogyaszt) jW> •• m 0 Hesz'éIgeT?s EÖzHen opyseercsak megszólalt a telefön. Villáni Frigyes báró füléhez emel­te a kagylót s néhány pillanat mulva^izgatotf hangon szólt felém! — Kánya Kálmán t . . . 'Aztán hosszú ideig Csend volt. Villán! Fri­gyes gyors jegyzeteket vetett egy előtte fekv* füzetbe aztán megszólalt: — Teháf. Csáky István Rómába repül, <•*» közöljek ki számára kihallgatást a Dücendl..i Ismét Csend lett, Csak a kagylóból hallaít­szott egy Magyarországból érkező Hang tom­pa, érdes vibrálása. — És mikor repül Csáky? — Hallottam is­mét Villáni hanciát És közvetlenül utána, csaknem egyidőben a telefonba bemondott érte* sítéssel Hangosan felkiáltott: — Csáky már repüli . . . 'Azonnal intéztei denu Letette a kagylót, majd gyCrsan tárcsázott­Cianö grófot Olaszország külügyminiszteréi hivta fel s rövid beszélgetés után felémforduL va azt mondta! — Ma este 8 órakor, Csáky István kihallga­táson jelenik meg Mussolini miniszterelnök­nélr... , ... . ­Azon az estén ott álltunk az épület előtt aKol a kihallgatás folyt Még nem tudunk sem­mi biztosat semmi konkrétumot, de azt már tudtuk, hogy a Fejvidék naeyrésze visszake­rül* Magyarországhoz. Tudtuk, meri Henu tár­gyalt az olaszok Düceja, a magyarok barát­ja .. . Aznap ellátogattunk Villáni Frigves báró­hoz. Már akkor tele volt a dolgozószobája új­ságírókkal. Áz olasz Stofani-hírügynökség munkatársa izgatottan lobogtatva jegyzet­tömbjét. már kifelé indult, amikor Villáni Fri­gyes utánaszólt? — Tudják, Hogyan, kell irni Csáky nevét? — Tudjuk, persze. Hogy tudjuk . . . És másnap reggel az összes Olasz lapokHaflf n következőképpen jelent meg Csáky neVeJ ''iacChi ... Hanem Kassa és Ungvár idekerült . . • (maron) Szeged hangja a parlament egyetem-vitájában Szögi Géza dr. felszólalása -4b.- , (A Délmagyarország munkatársától) Szom­bati számunkban jelentettük, bogy a képviselő­ház egyetemi törvényjavaslati vitájában Szögi Géza dr. Szeged képviselője felszólalt a sze­gedi egyetem osOrbítatlansúgának fenntartása mellett A Magyar Távirati Iroda póntekesti kiad­ványa csak röviden emlékezett meg erről a fel­szólalásról, ezért szükségesnek tartjuk, hogy bővebb kivonatban ismertessük Szögi Géza be­szédét. mint egyetlen hivatalos fórum előtt el­hangzott tiltakozást a szegedi egyetem meg­csonkítása ellen. A Magyarságból vesszük Szö­gi Géza beszédének következő összefoglalását! „Szögi Géza szerint egyetemek többféle­képpen keletkezhetnek. Bégebben bőkezű mecé­nás fejedelmek alapítottak egyetemeket Ame­rikában ezt a multimilliomosok tették. Vol­tak városok, amelyek ajándékba kaptak az ál­lamtól egyetemet Szeged nem tartozik egyet* len kategóriába sem, mert a szabad királyi város súlyos áldozatokkal szerzett egyetemei magának, amikor a száműzött kolozsvári egye­temnek áthelyezését és működésének folytatá­sát lehetővé tette. Olyan áldozatokicai, amelye­ket valósággál könnyek között szavazott meg Szeged város adózó polgársága. Nem volt arányban a város teherbíró képességével. A kultuszminiszter 'csütörtöki beszédéből! meghatározta az egyes egyetemek jellegét. A debreceni egyetem a tanítóképzés és tanárkép­zés. a pécsi a jogi képzés, a szesredi pedig a ter­mészettudományi továbbképzés helye kell, hogy legyen. A Nobel-díjas Szent-Györgyi Al­bert professzornak természettudományos mű­ködése az indoka annak, bogy nemcsak csőn­kítatlan állapotban ottmaradt az cgye.tem böl­csészeti kara. de. hogy Szeged egyáltalában egyetemet kaphat. Négy természettudományi tanszéknek Szegedre helyezéséről van szó. Ez­zel a négy tanszékkel talán 18 egyetemi hall; gató fog Szegedre érkezni. Ezzel szemben a jogi és államtudományi karnak megszünteté­sével 600 egyetemi hallgatónak kell Szegedről eltávoznia. Végül kérte a minisztert, bogy gondolja meg a kérdést, mert még nem késő. Határ'őzaH javaslatot terjesztett be a szegedi tudomány­egyetem jogi és államtudományi karának vál­tozatlan fenntartásáról. Süli György Vidra-utca 3 szám alatt. készit megrendelésre legújabbdivat szerint boát, bundát, kabátot ÉS MINDEN MAS SZŰCSARUT legkényesebb igényeket is kielégítően. — Javításokat, alakí­tásokat vállal — Szolid árak. pontos szállttá*.

Next

/
Thumbnails
Contents