Délmagyarország, 1940. október (16. évfolyam, 223-249. szám)

1940-10-31 / 249. szám

B Horfhy-város telek ügye a kisgyűlés előtt Fedett perzselőt, zsírfárolót és husárusltó helyiséget építenek a vágóhídon (A Déltnagyafor.szág munkatársától) A. vá­ros törvényhatósági kisgyűlés® szerdán dél­ntán 4 órai kezdettel tartotta ülését Tukats SándW dr. főispán elnöklete mellett ördögh Lajos dr. tb. tanácsnok bejelentette a tűzoltók új egyenruhájának vállalatbaadását Bejelen­tette ezután, hogy a közvágóhídon fedett -per­zselőt, zsirtdrolót ós húsárusító helyiséget épít­tet a város• Rőth Dezső dr. tanácsnok beszá­molt a Horthy-vái*os ügyéről. A város a meg­építendő Horthy-várösrész Céljaira a Pollák­féle telket szemelte ki. Ez a telek öt holdat és 1994 négyszögölet tesz ki. A boldanképti vételár 7900 pengő, a végösszeg tehát 41.805 pengő. Ennek kctKarmadrészct azonnal b® kell fizetni a telepítési alapba, a fennmaradó sgyharmadrész 25 évig 'részletekben fizethető. A tevábbiakban arra kért© Kőtli Dezső dr. ta­nácsnok a kisgyűlést, hogy a Szobotka-féle 272 holdas földbérlet ügyében úgy döntsön a város, hogy a bérletet 10 holdas parcellákra ösztva, adja ki felesbérbe. A tervezetet jövő és májusára elkészítik, hogy öktóberra már bér­beadható legyen a birtok. A kisgyűlés az előterjesztés értelmében ha­tározott. ördögh Lajos dr. tb". tanácsnok Bokor 'An­tal fuvarozási vállakozó kérelmét ismertette. Bokotj a váCSs részére szállítandó fa fuvaro­zási egységárának 150 százalékos emelését kéri. A közintézmények részérő történő szállítás egységárának ilyen mértékű felemeléséhez a a kisgyűlés névszerinti szavazással hozzájá­rult, azzal. Hogy ez a szállítási bér Csak addig marad érvényben, míg új versenytárgyalás útján új szállítási feltételeket meg nem álla­pítanak. Kardoss Géza szinigazgatónak megadta a kisgyűlés azt a kedvezményt, hogy a vigalmi adót kedvezményes átalányösszegben fizetheti, vajamint elfogadta azt a javaslatot is, hogy Kardoss 80 pengő helyett 20 pengőt fizessen plakáthirdctés díjként. Ezzel a kisgyűlés végetért. \ zsír árának felemelésével oldották meg o szegedi zslrhiáng problémáját X hetedik kategóriából az ötödik csoportba helnezfe ál Szegedet az drkormdnqblztosság — Három vagon hízott sertés érkezik Szegedre (A Délmagyar ország munkatársától) Beszi­ttölt arról a Délmagyarország, hogy a szegedi ssírhiány ügyében Tóth Béla dr, helyettes pol­gármestelj felutazott Budapestre, hogy az ár­kormánybiztosságön. előterjessze a zsírproblé­mával kapcsolatos kéréseket és panaszokat. A tanácskozások eredményeképpen az árkor­mánybiztösság akceptálta a szegedi húsiparo­sok kérését és Szegedet az alacsony hetedik kategóriából a magasabb árnivójű ötödik ka­tegóriába osztotta be. Ennek az intézkedésnek következményeképpen Szegeden az élősertés ára az eddigi ÍM pengő helyett 1-50 pengőre emelkedik. Tekintettel arra, hogy az élősertés árához alkalmazkodik a húsnak, a zsírnak, a szalonnának, a hájnak és egyéb hús- és zsír­neműnek az ára:" az új rendelkezés következ­tében Szegeden megdrágul a zsír és a hús. A 'drágulás mértéke nem éri el a kilónkénti 10 fillért A rendelkezés a mai nappal lép hatály­ba, vagyis mától kezdve a gazdák 1.50 pengőért adhatják el a szegedi húsipafosoknak az élő­sertést és igy nem kell a nagyobb haszon re­ményében más, magasabb kategóriákba beosz­Mély hatást, osztatlan sikert aratott a tegnapi bemutatón Sárdy János a magyar énekművészet ragyogó csillagának első pompás filmje, a TE VAGY A DAL!... Egy olthatatlan nagy szerelem története. Főszereplők! SARDY JÁNOS, YASZARY PÍRT, SZABÓ KLÁRI, TORONYI GYULA, FELEK Y KAMIL és KÖVARY GY ULA Pia és mindennap a Belvárosiban S, 7, 9 tott városoknak, pl. Budapestnek eladni az élősor test A szegedi zsír- és szalőn-nahiány ügyjÜ-eu a földművelésügyi minisztériumban is tár­gyalt Tóth Béla dr. helyettes polgármester. A tárgyalások eredménye az, hogy a földműve­tésügyi minisztérium három vagon, azaz 135 darab hízott sertést utáltatott ki Szegednek, ez a mennyiség két napon belü meg is érkezik a város címére, így ezt a közvágóhídon dol­gozzák fel és hasított állapotban osztják szel a húsiparosok között. Ez a mennyiség termé­szetesen nem elegendő Szeged zsírellátására, azonban mint átmeneti segítség, kétségtelenül megkönnyíti a szegedi zsírfront helyzetét. Ez­zel kapcsolatban a hatóság fokozottabban el­lenőrzi, hogy főleg a kisfogyasztók között ke­rüljön arányosan elosztásra a három vaaon sertés zsírterméke. A zsírüggyel kapcsolatban hangot adott Tóth Béla dr. helyettes polgármester a föld­művelésügyi minisztériumban annak a szegedi panasznak is, hogy egyes vidéki városokban cs nagyobb kategóriába beosztott körzetekben letiltják az olt megvásárolt sertések más vá­rosokba való bevitelét. Ez az áruforgalom nagyarányú visszaesését jelenti s egyben azt is, hogy egyes helyeken, ahol hasonló asír­biány nem lépett fel, megtartották a fölösle­ges sertésmennyiséget is és így nem segíthet­tek azokon a városokon cs vidékeken, amelyek zsírhiányban szenvedtek. A földművelésügyi miniszter ezzel kapcsolatban megígérte, hogy megtiltja a szállítások megakadályozását és elrendeli a vidékenként vásárolt sertések azonnali továbbítását. Ennek a rendelkezésnek következtében most már lehetővé válik az ís, KORZOBHN Csütörtök és pénteken 1. Magyar és Fox híradók 2. Tunisz (Kulturfilm) 3. Csintalan férjek amerikai vígjáték. TYRONE POWER és LINDA DARNELL főszereplésével. November 1-én, Mindenszentek napján csak 2 előadást (ártunk, 7 és 9 órakor. décmagyarország Csütörtök, 1940. OK1TÓBER 3L V hogy ne csak az egyezőn kategóriába beosz­tott vidékek vehessenek egymástól zsírt, illet­ve élősertést, hanem azok a városok és vidé­kek is, amelyek más-más kategóriába vannak beosztva. Ezekkel a rendelkezésekkel sikerült elérni, hogy a szegedi zsírhiátry problémái megszűn­nek s a városban; ha néhány fillérrel drágáb­ban is, de újra vásárolható lesz a zsír. Veress Elemér, Banner János és Frőhlich Pál a kari dékánok (A Délmagyarország munkatársától) Jelen­tette a Déímagyarország, hogy a szegcdi Hor­thy Miklós-tudományegyetem kedden megtar­totta alakuló ülését, megválasztotta az új egye­tem első rektorát, valamint a karok dékánjait Az egyetem rektora Szent-Györgyi Albert dr. lett. A választásokról saerdán az egyetem a következő közleményt adta ki; „Október 29-én, kedden reggel Szegedre érkezett Szily Kálmán dr. titkos tanácsos, államtitkár, személyi titkára, Kammcrmayer Oszkár dr.. tanügyi tanácsos társaságában ab­ból a célból, hogy a Horthy Miklós-tudomány­egyetem üjonnau kiueyezett tanáraitól kivegye a hivatali esküt Az eskütétel délelőtt 11 óra­kor történt meg, ezután Szily államtitkár el­nöklete alatt megalakultak a karok és meg­választották a kari tisztviselőket és tektorvá­lasztó elektorokat. Délután 5 órakor ugyan­Széchenyi Mozi Ma, csütörtök, péntek, szombat ég vasárnap! A tegnapi bemutatón óriási sikert aratott Minden Idők leghatalmasabb filmalkotása] VICTOR HUUO örökéletű regénye^ Rendezte; William Dieterle Főszereplők.' CHARLES LAUGHTON MAUREEN O'HARA Előadások 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 6, 7, 9 A terem kellemesen fűtve van! A tolongás elkerülése végeit ajánlatos jegyekről előre gondoskodni.

Next

/
Thumbnails
Contents