Délmagyarország, 1940. október (16. évfolyam, 223-249. szám)
1940-10-31 / 249. szám
4 DCCMAGyARORSZAG Csütörtök, 1910. OKTÓBER 31 Psak Szily Kálmán államtitkár elnöklete alatt törtónt meg a rektörválasztás. A Hortby Miklós-tudományegyetem első rektorává az elektorok Szent-Györgyi Albert dr. professzort .választották meg. Prorektor Baló Pózsef dr. lett. Az orvosi kar dékánjává Vefess Elemér dr-t, prodékánjává Ditrói Gábor dr.-t, a bölCsészettüdömányi kar dékánjává Banner János dr.-t, prodékánjává Halasy~Nagy József dr.-t, a matematikai s természettudományi kar dékánjává FrőhliCh Púi dr.-t, prodékánjává Farkas Béla dr.-t választották. A fektorválasztás után Szily államtitkár elnöklete alatt tartották meg a Horthy Miklós-tudományegyetem első tanácsülését, amely felölelte a Ferenc József-tudományegyetem Kolozsvárra költözésével és a Hortby Miklósfai dömányegyefem felállításával kapcsolatos összes kérdéseket Szerdáin Szily államtitkár folytatta a megbeszéléseket Hóman kultuszminiszter az egyetemi tanács tagjait tisztségükben már szerdán megerősítette." flz amnesztiarendelet folytán megszüntették a további eljárást a Bomba-pörben (A Délmagyarország munkatársától) A szegcdi ügyészségen és főügyészségen az elmúlt hetekbeu kezdődött meg azoknak a folyamatban levő és fellebbezés alatt álló bünügyeknek a felülvizsgálása, amelyek a nemrégiben kiadott kormányzói nmocsztiarendeiet következtében keigyelcm alá esnek. Igy a többszáz más kegyelem alá eső bűnügy mellett kegyelem alá esik az az évek óta húzódó, felhatalmazásra üldözendő rágalmazási ügy ts, amely Bomba-pör néven szerepelt a nyilvánosság előtt. Bencsik Zoltán a csongrádi villanytelep vezetője közel három esztendővel ezelőtt nz emlékezetes Bomba cimü röpiratában súlyos vádakkal illette Piroska János dr. csongrádi polgármestert. Bencsik ellen felhatalmazásra üldözendő rágalmazásért indult meg az eljárás, az ügyben a szegedi törvényszék számos helyszíni tárgyalást is tartott, majd felmentő Ítéletet hozott Bencsik Zoltánnal szemben. Az ügy iratai fellebbezés folytán a szegedi ítélőtáblához, illetve a főügyészséghez kerültek. Az ügyben a közeljövőben tartott volna fellebbviteli tárgyalást a tábla, azonban az időközben megjelent kegyelmi rendelet miatt a tárgyalást nem tartják meg. A Bomba-pör mázsás iratait ma, csütörtökön küldik vissza a törvényszékhez azzal, bogy az iigy megszűnt, mert kegyelem alá esik. A törvényszék értesíti majd az ügyben érdekelteket a pörnek megszüntetéséről. A főügyészség, illetve a tábla döntésével közel négy év után véget ért a Bomba-pör, amely csaknem három éven át foglalkoztatta nemcsak a szegedi törvényszéket, hanem az ország egész közvéleményét is. Ismét kiutasítottak egy hamis útlevelekkel utazó romániai munkáscsoporfoi (3 Délmagyarország munkatársától) Szerdán a szegedi ügyészség újabb kiutasítási határozatot hozott hamis útlevéllel Németországba igyekvő román állampolgárok ellen. Néhány nappal ezelőtt egy tizenkét tagú csoport utazott Németország felé. A szentgotthárdi határállomáson az útlevélvizsgálat során kitűnt, hogy a csoport valamennyi tagjának útlevele hamis. A csoport tagjait a határrendőrség átadta a szombathelyi ügyészséguck, amely tekintve, hogy a tiltott határátlépést Battouyánál, a szegedi ügyészség hatáskörébe tartozó területen követték el a csoport tagjai, a tizenkéttagú társaságot a szegcdi ügyészség fogházába szállíttatta. A szegcdi ügyészségen a Bsoport Xezclője, Vétet Adám kishalmi napszámos, elmondotta, högy az útleveleket egy Borkomán nevű román mérnöktől kapták. Az útlevelekért fejenként 7—10.000 leit fizettek. A csoport tagjainak sorsa fölött szerdán döutött a szegedi ügyészség: valamennyiüket kiutasította az ország területéről. Revolveres rablás! Uisérlei egy Migner-éeiepi fiiszeríixíleiben (A Délmagyarország munkatársától) Revolveres rablási kísérlet elkövetője után nyomoz a szegedi rendőrség. Kedden este fél 6 őfn körül Aigner-telepcn revolverdörrenések verték tel a Toröckói-utca csendjét. Nemsokkal később. ahogy a revolverlövések elhangzottak, kicsapódott a Tofockói-Utca 17. szám alatt lévő füszerüzlet ajtaja és egy 35 év körüli feketekabátos férfi rohant kl rajta. Kis idő mütva egy ijedt asszony futott ki az utcára és hangosan segítségért kiáltozott. — Segítség, fogják el, meg akart ölni! — kiáltotta az asszony, a feketekabátos férfi azonban ekkorra már eltűnt a sötétben. Többen a közeli rendőrségi őrszobára szaladtak, innen azután a revolveres merényletről jelentést tettek a központi ügyeletnek. A nyomozás megállapította, högy kedden este Varga Anna AígneT-telep, Töroökói-utöa 47. szám alatti fűszerüzletébe egy 25 év) körüli feketekabátos, miüisapkás férfi állított be és félkilogram kenyeret kért. Az üzlettulajdonos közölte a férfivel, hogy kenyere elfogyott. Ajánlotta neki, hogy vegyen kekszet. — Nem kell keksz, pénzt adjáll — mondotta hirtelen hangot változtatva a férfi, majd kabátja 'zsebéből revolvert rántott elő. Varga Anna a férfi mozdulatának láttára be. ugrott az üzlet melletti konyhahelyiségbe, magára zárta az ajtót és segtlségért kezdett kiáltozni. A férfi erre pisztolyából két lövést adott le, aztán elmenekült. A golyók a mejnyuyezetbo fúródtak. A fevolveres rablótámadó kézrekerítésére a rendőrség széleskörű nyomozást indított. Kedden este és szerdán egész nap rendőrök, meg detektívek razziázták végig az Aignertelepet és környékét, valamint azokat a helyeket, ahol alvilági alakok szoktak megfordulni Ha a revolveres merénylő kézrekerül, lehetséges, hogy statáriális bíróság elé kerül, mivel, Kogy a bűncselekmény elkövetésénél lő* fegyvert használt. Hatvan százalékos drágulás a szegedi piacon Sem a fogyasztók* sem az árusok nem ismerik az árak törvényes mértékét (A Délmagyarország munkatársától.) A hűvös, esős idő egyszerre megváltoztatta a szegedi piac képét. Néhány nappal ezelőtt még keresett cikk volt a késő nyári terménymaradék, most azonban már a koraőszi termények nagyrésze is eltűnt a piacról. A téli élelmezési cikkek iránt mutatkozik meg most a kereslet nagyobb mértékbea s ezzel magyarázható, hogy nemcsak a cikkforgalotn, hanem az árak tekintetében is igen nagy eltérések következtek be. Általában megdrágult a piac: szerdán az a kevés zöldbab, anát felhoztak, CO—70 fillérért kelt el kilónkint. A burgonya is drága s amellett sem az árusok, sem a vásárlóközönség nincs tisztában a megállapított árak mértékével. A napokban számoltunk be azokról a rejtélyekről, amelyek a burgonyaárak alakulása körül mutatkoznak. Ugyanez a helyzet a többi termény frontján is. A zöldség ára néhány nappal ezelőtti 10—16 fillérről 36—40 fillérre ugrott föl: a vöröshagyma, a fokhagyma ára 60 százalékos emelkedést mutat. Nagy a panasz egyébként, hogy az idei vöröshagyma nem áll el: a tavaszí áradások következtében túlságosan vizes a hagyma, ugy, hogy a belseje nagyrészben elrohad. A fokhagyma hasonló áretielkedést mutat A káposzta, a zöldpaprika és egyéb termények mellett a téli lencse, szárazbab és szárazborsó ára is nagy mértékben emelkedett, de igen erős drágulás következett bc a szárnyasok között is. Legérdekesebb ezzel kapcsolatban a pulykahiány. A uult esztendőkben ilyenkor már százszámra került a piacra a pulyka, most alig lehet találni egyet-kettőt s az is olyan drága, hogy senki sem veszi. A tojás ára nemcsak hihetetlenül gyorsan ugrott fel, hanem kilátás van arra is, hogy tovább emelkedik. A szemestakarmány hiánya kétségtelenül nagyban befolyásolja a tojás árának alakulását, de a többi élelmiszer tekintetében is erősen megérzik, hogy az idén rosszabb termés, rosszabb takarmányozási lehetőségek állnak fenn a termelési és a tenyésztési helyek viszonylatában. Ilogv sem a közönség, sem a piaci árusok nem tudják határozottan, mit mennyiért lehet és kell eladni, legszembetűnőbb példa erre a tengeri áralakulása. Az árkormánybiztosság vidékenkint, illetve városonkint állapította meg a kukorica árát. Az ármeghatározás szerint Szegeden októberben 14.43 pengő a tengeri ára szállitási költséggel együtt. Piacon 25 fillérrel olcsóbb. Novemberre 10.05, decemberre pedig 16.85 pengőben állapitolta meg az árkormánybiztosság Szegedre vonatkozóan a kukorica árát Ezzel szemben a tengeri ára ma a piacon eléri a 18—20 pengőt, tellát jóval drágább még a következő hónapokra megállapított árhatárnál is. Ugyanez a helyzet a többi termény és élelmiszer frontján is. A közönség megvásárolja a terményeket magasabb áron is, mert nincs tisztában az árak alakulásával, de nem tud la a megállapított árakat az árus setn. Ahhoz, hogy az árra vonatkozó rendeletekből ma* guk az árusok, vagy a fogyasztóközönség hámozza ki a rendeletnek megfelelő árat, nincs idő éa nincs meg a megfelelő ismeret sem, nert a rendeletek meglehetősen bonyolultak. Épp ezért igen nagy szükség volna egy árelemző bizottság megalakítására, amely kétségen kivül megállapítaná! a rendeletek alapján a piaci árakat. Ezeket az* után közhírré tennék s igy nem állhatna elő a* eset, hogy vagy a fogyasztóközönség, vagy az árus károsul. Ez utóbbi a legritkább esetben fordul elő s igy legnagyobbrészt a fogyasztók érdekében lenne szükség az árak pontos és határozott megállapítására. Annál is inkább fontos ez, mert ezzel maguk az árusok is megmenekülnének a fölösleges zaklatástól, amelynek a jelen körülmények között ki vannak téve. Az ellenőrzés pontoz árak ismeretének hiányában rendkívül nehéz; igen sok árus azzal a jogos védelemmel. állt elő, ba árdrágítás ciraén felelősségre vonták a piacon, hogy nem tudta az árat. Ezeken az állapoiokon minél előbb segiteni kell, bogy az élelmezés tekintetében nagyobb gondok nélkül, a lehetőség szerint kedvező kilátásokkal menjünk a télnek. Minél gyorsabban meg kell nlakitani az árelemző bizottságot, hogy végre megszűnjék a bizonytalanság és az árak tetszés szerinti emelkedése a piacokún. Ha a piaci drágulás a jelenlegi mértekben halad tovább, akkor — tekintve azt, hogy 60-63 százalékos a mostani drágulási mérték — a léi beköszöntésekor könnyen elérheti a száz százalékot, sőt, megfelelő intézkedések hiányában még tul is haladhat ezen. A fogyasztóközönség és különösen a szegényebb néposztály érdekében sürgősen változtatni kell ezeken az állapotokon, hepj az elsőrendű éleltricikkck ára ne sújtsa még job, ban az amúgy is nagy gondokkal küzdő háztartásokat. Férfi és női kalap újdonságok megérkeztek. Kniltel Kárász utca 5 szám. Alakításokat modellek után vállalunk. Nemzeti Takarékosság és Unió tag. 140 A szépség titka a bőr természetének megfelelő arekrémbeit rejlik. Az ötfélo összetételben készülő (úgymint száraz, zsíros, félzsíros, tisztító, vagy fényvédő jelzésű)7'OÍ,L>/ KRÉMBEN mindenki megtalálja azt a fontos kozmetikumot, amelyua minden nő arcbőrének nélkülözhetetlen szüksége van. Egy tégely -.60, 1.10, L50. VÉNUSZ DROGÉRIA. Mikszáth Kálmán-utca 5.