Délmagyarország, 1940. október (16. évfolyam, 223-249. szám)

1940-10-31 / 249. szám

Őszi divatcipök, iskolacipők nauy választékban, legolcsóbban %/URKő cipőüzlet Kossuth L. sun. 6. Pefaln rádióbeszéde a Németországgal való egtjiiflmtihödesről Vicliy, október 30. A Havas-iröda jelenti: Pétain tábornagy szerdán délben szózatot inté­zett a francia néphez: — A mult hét Csütörtökön talólkoztanf a Ticmot birodalom kancellárjával — mondotta Pétaio. — Ez a találkozó részint reményeket keltett, részint nyugtalanságot támasztott. Bizonyos magyarázattal tartözom nektek ezzel kapcsolalbnn. A győztes 'és legyőzött közötti ez az első találkozás országunk talpraállásá­nak első jele. A Führer meghívásának szaba­don tettem eleget. Nem kaptam tőle semmiféle <diktátumot, m*m éreztem semmi nyomást. Fel­merült a két ország közötti együttműködés kérdése és én ezt az együttműködést elvben el­fogadtam. Módozatait később fogják még meg­vitatni. Azoknak, akik müst Franciaország boldogságát kívánják, meg kell mondanom, hogy a haza üdve elsősorban a mi kezünkben van. Minden franciának első kötelessége a bi­zalom. Becsülettel és azért lépek ma az együtt­működés útjára, hogy megtartsam Franciaor­szágnak tiz évszázados egységét az új európai rendben. 'Az együttműködést őszintén kell folytatni és távol kell attól tartani minden agresszív gondolatot és ennek as együttműkö­désnek türelmes, bizalomteljes erőfeszítésben kell megnyilvánulnia. Teleki földművelésügyi miniszter Olaszországban Megtekintette Mussolini szülőházát, koszorút helyezett a Duce szüleinek s?r}ára Róma, október 30. Vitéz Teleki Mihály gróf földművelésügyi miniszter és felesége, Tassi­na r i olasz földit üveiésűgyi miniszter társaságá­ban szerdán reggel Forliba érkezett, ahonnan gép­kocsin Prcdappio városkába hajtattak a Ducc szü­lei sírjának meglátogatására. Vitéz Teleki Mihály gróf földművelésügyi miniszter és a jelenlevő sze­mélyiségek áhítatos csendben, némán tisztelegtek a siremlék elötí. A miniszter nemzetiszínű szsllag­gal átkötött hatalmas koszorút helyezett el a sí­ron. A két miniszter ezután visszatért Prcdappióha, ahol a magyar miniszter felkereste a Duce szülő­házát és megtekintette Alessandro Mussolini ko­vácsmester szerény otthonát és műhelyét. Ezután a magyar és olasz földművelésügyi miniszter és társaságuk visszatért Forliba, majd a délután fo­lyamán Ferrara környékén megtekintette az oltani talajinüvclési munkálatokat, azután pedig beszédet mondott a római rádióban a magyar—olasz me­zőgazdaság kapcsolatáról. R jövő hét elején megkezdődik Szegeden a nép- és családvédelmi munka (A Délmagyarország munkatársától) Szer­dán délelőtt szociális értekezlet volt a yáros- j lázán. Az értekezleten résztvett Esztergár La­jos dr. pécsi polgármester, akit a kormány a nép- és családvédelmi munka országos meg­szervezésével bízott meg. Az értekezleten meg­jelentek a szegedi körzet főispánjai, alispán­jai és polgármesterei, valamint itt voltak a most kinevezett szociális felügyelők. Az érte­kezleten Esztergát Lnjos dr. általánosságban ísmertctto a nép- és Családvédelmi tőrvényt, valamint a végrehajtási utasítást, amely sze­rint a nép és a Családvédelmi munka szem­pontjából nyolc körzetre osztották az országot. iMindegyik körzet élén szociális felügyelő áll. A szociális felügyelők az országos ncp- és Csa­ládvédelmi központi bizottságnak terjesztik Ifel jelentéseiket és a munkamenetről szóló ér­tesítéseket. Az országos nép- és Családvédelem tehát mint központi hatóság működik, az oszt­ja szét az egyes körzetekbe a kiutalandó szo­ciális alapokat. Erre a célra 60 millió pengő áll rendelkezésre az 1041. évi költségvetésben. C3JJJ MIHARSSNYA fájós, dagadt és viszeres lábakra készen és mérték után DÖFLR. Klauzál-tér 8. sz. Gyógyhaskötők. fűzők készítője. 28 Szegen gondozol! stroftal olcsón icienQhópczi jimonui lányHéfl&sz <SSSpS£y!í szemben? Az egyes körzetek a szükséglet szctinl kap­ják meg a kiutalandó összegeket A szegedi körzet szociális felügyelője, Valkó László dr,. aki a jövő hét végén érkezik Szegedre s azon­nal megkezdi a részletes tárgyalásokat a város szociális vezetőivel. A szegedi körzetbe tarto­zik Szeged, Hódmezővásárhely, valamint Csongrád, Bckés és Csanád vármegye. A jö­vőheti tárgyalásokon terjeszti elő vitéz Vicsay Emil dr. tb. tanácsnok a népjóléti ügyosztály vezelőjo azt a programot amely a szegedi kör­zet nép- és családvédelmi munkáira vonatko­zik. A prügram legfontosabb terve az, hogy Szegeden a jövő hét végével megszüntetik az inségműnka intézményét. Helyettes átmeneti időro téli közmunkatervet dolgozott ki Vicsay Emil dr, tanácsnok, amelyet a jövő évben a közmunkák programja követ. Ezzel az intézke­déssel az vált lehetővé, hogy nemcsak átme­netileg nyújtanak minimális kereseti lehetősé­get a szellemi és fizikai munkásoknak, hanem állandó jellegű alkalmazást adnak és folyto­nos kenyérkereseti lehetőséget biztosítanak az ínségeseknek. 'A téli közmunkatervezet költ­ségvetése 1,600-000 pengő; ezt az összeget már az országos nép- és Családvédelmi alapból fe­dezik. Ezen az összegen kívül természetesen nagyobb összegű hozzájárulást is kap a város, amellyel közjóléti alapot létesít Ebből az alapból a megszűnt inségműnka helyett az ál­landóan alkalmazott ínségeseknek biztosítanak a nép- és családvédelem szempontjainak leg­messzebbmenő szemelőtt tartásával kenyér­keresetet Varga miniszter az iparban megvalósításra váró feladatokról Budapest, október 30. A képviselőh"áz~pénr^ ügyi és ipari egyesített bizottsága szerda dél* előtt és délutáni ülésében letárgyalta az ipari ügyi tárca költségvetését. Varga József iparügyi miniszter a felszó­lalásokra válaszolva, kijelentette, hogy fog* foglalkozik az Országos Iparügyi Tanács át­szervezésével. A mérnöki kamarai reform munkálata még folyamatban van. Rámutatott arra, högy az iparban hatalmas méretű ke­resztény előretörés történt. A munkafelügyelet terén erélyes rendsza­bályokat kíván életbeléptetni. Ezzel kapcsola­tos a munkáskamara intézménye, amelyet úgy kíván létrehozni, hogy a munkásság teljes bi­zalmát élvezze. Nagy gondot fordít a háziipari továbbfejlesztésére. rA kisiparosság nyers­anyaggal való ellátását egyik legelsőrcndő feladatának tartja, A miniszter felvilágosításai ntán az egye­sített bizottság az iparügyi tárca költségveté­sét elfogadta. Ezután áttértek a miniszterelnökségi és ki­sebb tárcák köi+cóc-otóc^nek lársryalására. ERNYŐ áthúzások, javítások, legolcsóbban és legjobban STEINERNE W crnyőkészitőnél, Kölcsey a. 12. (Tisza 15. börut sarok.) Alapítva 1913-ban. November 4-én kerül forgalomba az acél váltópénz Budapest, október 30. A 7100—1910. M. E. s*. rendelet alapján az acélból vert 10 és 2 filléres érméket a Magyar Nemzeti Bank november 4-től hozza forgalomba. Az erről szóló hirdetményt a hivatalos lap csütörtöki száma közli. Az acéLbol vert 10 filléres érne súlya és külső kiállítása azonos a jelenleg forgalomban levő cupro-aikkcl 10 filléresével, átmérője azonban 20 milliméter. Az acélból vert kétfilléres érme és külső kiállítása, valamint átmérője is teljesen azonos a jelenleg forgalomban levő kétfilléresével. friss liMIM Hilöla 1- P I és libacomb olcsó napi áron ma egész nap :s holnap kapható B'aunénál, Kelemen-u. 1. lveresek megvetelre Brüliás ékszereket igen magas áron. Magas árat fizetek aranyért és ékszer ZÁLOGJEGYEKÉRT. Nagy óra és ók­szerjavító műhely. 216 Laczkó ékszerész KÁRÁSZ-UTCA 14. llelka mellett Párisi Nagy Hruház Rt. Szeged (Csekonics és Kiss-utca sarok) HÁZTARTÁSI FATENCE ARUK: Kávés bögre 3 deci. doceás csésze aljjal qzoszos csésze Kávés bögre pettyes 3 decis ivávés csésze aljjal i' uszertonna kicsi uupla cfős dcssert tányér 2 darab Relief dessert tányér 2 darab Sima mély, vagy lapos tányér 2 darafi isima dessert tányér 3 darab Dupla erős mély, vagy lapos tányér 2 drb Kclicf mély, vagy lapos tányér 2 drb lejes bögre 1 literes Tál garnitúra 3 drb-os Cseréptartó fehér, vagy színes Zsíros fazék 1 literes Főző bögre 1 literes Vizes kancsó Szendvich-lál Fali sótartó Fonott tál kerek, vagy ova. Füszertonna nagy -,2ö -.26 -.36 -.42 -.56 -.66 -.76 -.76 -AB -.86 -9s -.96 -.98 1.06 1.06 1.06 1.06 1.16 1.18 1.38

Next

/
Thumbnails
Contents