Délmagyarország, 1940. augusztus (16. évfolyam, 173-197. szám)
1940-08-07 / 178. szám
Csekken kézbesítsék ki a családi segélyekei Havminciagu assxonyküidöiiség feUávtaa polgármester előii ax eddigi kifizetések hátrányait (A Délmagyarország munkatársától) Harftiínctagú asszonyküldöttség jelent meg ked-1 idcn délelőtt Tóth Béla dr. helyettes polgármester hivatalában. A küldöttség vezetője arra kérte a helyettes polgármestert, a város hatóságát, hogy haladéktalanul intézkedjék a családi segélyek folyósításának megszervezése lügyében. Ismeretes, hogy a bevonultak Családtagjai s bevönulás idejére családi segélyt kapnak. A családi segélyre vonatkozó kérelmet a katonai parancsnokságok a bevonulás után azonnal expediálták a törvényhatóságoknak, amelyek azután a saját hatáskörükben intézkedtek V családi segélyre való jogosultság megállapítása, illetőleg a segély kiutalása ügyében. Szegeden a népjóléti ügyosztály utalja ki a segélyeket az arra jogosultaknak, akik a jögosultiságot igazoló és az összeget föltüntető irattal üelentkeznek a népjóléti ügyosztályon. 74z asszonyküldöttség sírva adta elő, hogy rr segélyek kiutalása körül a nagy tömeg miatt Sor legnagyobb Zavarok mutatkoznak. Napok 'éta tumultuózus jelenetek játszódnak le a hivatalban? száz és száz asszony várakozik reggel hat 'órától a délutáni órákig arra, hogy a segélyhez jusson. Ez igen nagy károsodást jelent rájuk nézve, mert legnagyobb részük dolgozó nő, aki félnapi munkaidőt és munkabért vészit azzal, hogy a hivatal előtt órák hosszáig várakoznia kell. Sem az otthoni munkákat, sem a pénzkeresetet jelentő munkákat nem tudják kellően ellátni s így fordulhatott elő például az, amit az egyik zokogó asszony adott elő, hogy kellő felügyelet nélkül otthonmaradt gyermeke vizbefult azalatt, mialatt ő a segély kiutalására várakozott a népjóléti hivatalban. Arra kérték a polgármesterhelyettest az asz szonyküldöttség tagjai, bogy állapítson meg bizonyos rendszert, amely szerint a jövőben a kiutalás történjék. Tóth Béla dr. helyettes polgármester azonnal fölhívta telefonon a népjóléti ügyosztályt és utasította Vicsan Emil dr-t, a népjóléti ügyosztály vezetőjét, bogy vagy bizonyos csoportok szerint idézzék be a hivatalba a segélyjögosultakat. vagy pedig Csekken kézbesítsék ki a Családi segély összegét. Ezzel kapcsolatban a küldöttség vezetője kijelentette, hogy a néhány fillért kitevő postai kézbesítés díját minden jogosult vállalja, mert ez a kiadás sokkal kisebb, mint az a veszteség, amelyet a félnapokig tartó várakozás jelent. Rarragi György: Gamelin, Daladier, Rotschild a vádlottak padján A vesztett háború általános kisérő jelensége: 9 bűnbak keresés. A megvert seregek hazatérése után a megvert ország közvéleményének természetes ösztöne, haragja, felháborodása, a vádlottak padjára idézteti azokat, akiket a háború elvesztéséért felelőseknek tart. Ezzel a belső perindítással párhuzamosan fut egy másik büntető eljárás is, amelyet a győző fél indit meg a legyőzött ellen és amelynek célja: adatokat, bizonyítékokat szerezni a legyőzött fél háborús bűnösségéről és ennek alapján elmarasztalni a világ és a történelem ítélőszéke előtt. A francia történelem nem, először veti fel a háborús bűnösség és felelősségrevonás kérdését. •Hogy ne menjünk túlságosan vissza a múltba, itt csupán Bazaine tábornoknak, Metz vára átadójának hires hazaárulási bünperére emlékeztetünk, amelyet az 1870—71-es francia összeomlás után főleg azért rendertek a francia hatalmon levők, hogy Bazaine személyén keresztül vezessék le a francia népharagot. Most hasonló drámai bűnper szinhelye lesz Franciaország. Az új francia rezsim egymás után gyors ütemben öt különböző rendeletet adott ki e bflnper lefolytatására megalapítandó francia legfőbb törvényszékre vonatkozóan. Pár nap múlva meg is kezdi működését ez a biróság, mégpedig a kormány székhelyén, Vichyben, Kik a vádlottak? Meknéz erődben. Pár héttel ezelőtt Mandel, aki egykori nagy főnökének és állítólagos természetes atyjának, Clemenceaunak karrierjét remélte megismételni, aki elvaku'tan bizott a saját démoni erélyében és abban, hogy az 1939-es francia— német háború végén őt fogják a .győzelem atyja.-ként ünnepelni, alig sejtette, hogy ő lesz a francia történelem egyik legnagyobb perének első és szinte fővádlottja. Mandellel együtt távozott Franciaországból, ' de időközben Marseillesbe visszaérkezett DalaI dier, volt miniszterelnök és Campinchi, a korzikai születésű tengerészetügyi miniszter, akik jelenleg egy marseillesi szállodában házi őrizet alatt állnak. Az eljárást azonban nemcsak ellenük, hanem Cot. volt légügyi miniszter, GameHn volt francia főparancsnok ellen is megindították. A vád alá helyezettek közül Cot Angliába menekült, Gamelin azonban szabadon él dordog nei birtokán, ahová a sedáni -betörés után történt elcsapása után visszavonult. A katonák leginkább Cot fejét követelik, mert őt okollak azzal, hoey a francia légihaderő tel jesen kiépítetlenül és felkészületlenül indult ebbe a háborúba. Cot, aki a radikális szoeialisla pár! fiatal csoportjához tartozott, valóban típusa volt a felelőtlenül szónokoló, ugyanakkor semmit sem cselekvő harmadik köztársaságbeli politikusoknak. Alig volt vasárnap, hogy valamely francia városban ne dicsekedett volna, hogy a francia légihaderő a legelső a világon, hogy gépei nemHogy kikből fog kikerülni a vádlottak sora, art egyelőre inkább sejtik, de a pontos lista még nem ismeretes. Vannak azonban bizonyos támpontok, amelyekből következtetni lehet, kiket fognak felelősségre vonni. A megbukott politikai garnitúrából egyelőre csak egy politikus: Georges Mandel van letartóztatásban, a marokkói SZÉCHENYI MOZI Szerdán 5, 7, 9 A legderüsebb magyar vigjáték 120-as tempó MURATI, MEZEY, BASTHY, KABOS, Vizváry Kutyabarátok: 100 kutya egysorban! KORSÓBAN | Ma kezd jük a válogatott magyar vígjátékok repríz ciklusát! TURAY IDA—PÁGER ANTAL, ERDÉLYI MICI—RAJNAY GÁBOR, EGRY MÁRIA— GóZON főszereplésével Péntek Rézi aHHHHBBHHBB Azonkívül: A KINCSES FELYIDÉK DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1940. AUGUSZTUS 7. • csak minőségileg a legjobbak, hanem számbelileg is az első helyen állnak, holott neki keltett volna leginkább tudnia, hogy ennek pont az ellenkezője az igaz. Mivel vádolják Daladiert Daladiernek az ellen a vád ellen kell védekeznie, hogy a hadüzenet mellett volt akkor, amikor tudta, hogy a szövetséges hadsereg technikailag is, számbelileg is messze alatta van a német hadigépezetnek. Daladier nemcsak miniszterelnök ba. nem hosszú éveken át hadügyminiszter is volt. A németek sohsem tagadták, hogy háború esetén villámháborúra készülnek, amelyet légi haderejük és motorizált csapataik segítségével akarnak megnyerni .E villámháborut kipróbáló hadgyakorlatokon ott voltak a francia katonai attasék is, azonban a francia hadiigvminisztériunjéan nem sok ügyet vetettek Németországból érkező jelentésekre. sem pedig de Gaulle francia ezedesnek a motorizált hadosztály létesítését követelő előterjesztéseire Daladier mindenné) inkább bizott a Maginot-vonal betnntömegébei Különösen szemére vetik, hogy engvel nadjárat kinyithatta volna szemét és meggyőzhette volna a németek forradalmi stratégiájáról Vádolói szerint bűnös könnyelműség volt részéről & lengyel hadjárat tapasztalatai után elutasitanf Hitler 1939. október 6-i békeajánlatát. Daladiert azonban a lengye) hadjárat sem ábrándította kl a Maginot-vonal áttörhetetlenségébe vetett csökönyös hitéből Ellenfelei hivatkoznak arra hogv 1939 november 39-án az egész országot félrevezette a kamarában tett ama kijelentésével, hoigy a Maginot-vonalat a szükségnek megfelelően meghosziszabbitották és megerősítették .Amióta csapataink harcban állnak mondotta ekkor a Maginot-vonal mélységében méginkáhb kibővült. Ma már nemcsak egy ellenállási vonalról beszélhetünk. hanem egy olyan erődövről, amely az Északi-tengertől és Jura-hegységig terjed, amely az ellenállási vonalaknak, a tankakadálvoknak, betonmüveknek és erődöknek egész sorából áll. Légi haderőnk, amely folyton nagyobb lesz, biztosítja ennek a légi térségnek a védelmét. Az erődvonalak mögött nagyszámú csapatokat halmoztunk fel és ezekben a brit és francia katonák testvériesen egyesültek. E csapatok mozgási képessége révén abban a helyzetben leszünk, hogy ott álljunk ellen az inváziónak, ahol erre szükség mutatkozik * Katonai szempontból természetesen Gamelin kihallgatása elé tekintenek a legnagyobb érdeklődéssel. Neki arra a kérdésre kell felelnie, miért maradt a szövetséges haderő kilenc hónapig a legteljesebb tétlenségben, ami elsősorban okozta a francia hadsereg idegbeli ellenállásának felmorzsolódását és ami lehetővé tette, hogy a németek egészen az Északi-sarkkörön tul Is magukhoz ragadjanak minden kezdeményezést. Csak a háború első hónapjában rendelt el Gamelin némi aktivitást a Wrandti erdőben, azután egészen május 10-ig befagyasztotta a nyugati frontot és ugy cselekedett, mintha nem is lett volna háború. Rotschild báró a fekete iist -n A nagy dráma főhősein kívül sok mellékszereplő és a francia politikai, gazdasági életnek olyan mozgató tényezője kerül majd e különbiróság elé. akik nem léptek a nyilvánosság rivaldafényébe. hanem kulisszák mögött bonyolították az események szálait. Hogy ezek a szinfal mögötti szereplők kik. errenézve szemléltető példát mutat az az elsö lista, amely azoknak a nevelt tartalmazza. akik május 10-ike és junius 30-ika között Franciaországból elmenekültek és akiknek vagyonát a Pétain-rezsim rendelete értelmében elkobozzák, ha felelőssécre vonásuk réliáhól viszBatvérosJ Mozi Szerdán, csütörtökön 5, 7, 9r A hirctifeldt pap Anzengruber világhírű regénye filmen. * Főszereplők: HANS JARAY, HANSI STORK Péntektől DUNKIRCHÉNTŐL PÁRIS KOMPIEGNEig-