Délmagyarország, 1940. július (16. évfolyam, 147-172. szám)

1940-07-28 / 170. szám

DÉLMAGYARÓRSZÁG VASÁRNAP, 1940 .JULIUS 28. Mit mond a „poilu?" De nemcsak magasrangú tisztekkel, hanem egyszerű katonákkal is, a múlt világháború­ban harcolt „poilu"-kkol is beszólt a svájci új­ságíró, akik a következőkben ismertették há­borús tapasztalataikat; _ — A nemetek jól tudnak verekedni. ~És ezen­kívül mindennel rendelkeznek, amire ösak szükségük van. Náluk mindenki gépkocsin járt, senki sem volt soha fáradt. Lovak nélkü­li hadsereg volt a német. Ellenben mi negy­[Venkilós hátizsákkal h'arminfikilómétercket gyalogoltunk. A mi gépkocsijaink rozzant ha­tároknak tűntek fel a nyolüvankilóméteres órán­kénti sebességgel haladó motorizált némot had­oszlopok mellett. Nem volt szükségük arra sem. hogy üzemanyagban utánpótlást kapja­nak. Láttuk, hogy kis pasztilldkat dobtak a vízbe ós ezt használták fel benzin helyett. (Az "újságíró ehhez a moDdathüz egy kérdőjelet fű­zött.) A harcikoesik elől támadtak meg ben­nünket, az ejtőernyősök hátulról. Ugyanakkor a levegőt egészen elsötétítették a repülőgépek. Valóban jól elkaptak bennünket. Egy másik katona a következőket mondot­ta? „Semmiben sem hasonlított ez a bátort a« 1914 ihez. Nyolc hónapig tétlenek voltunk, ami­kor aztán megkezdődött a nagy dráma, Csapa­taink bátorsága ellenére is sorozatos balsze­rencsék értek bennünket: a. legnevesebb hadve­zéreink közül Pillotté-t megölte egy autósze­rencsétlenség, Giraud és Priőux fogságba ke­rült. Közben a hidak nem robbantak fel, a pa­rancsokat későn kaptuk meg, Weygandot is későn nevezték ki. Ez mind hozzájárult ahhoz, hogy elvesztettük a háborút," A franeia tisztek és közkatonák, mint ezek­ből az őszinte vallomásokból kiderül, beisme­rik, hogy vereségük elkerülhetetlen VSlt. Ezek a vallomások megdöntik' azt az angol részről terjesztett állítást, hogy Petain és Weygand Csak a magas korukkal magyarázható idegösz­szeroppanásúk angolellcnes érzelmeik követ­kezményekep adták föl a harcot és tették le a további teljesen céltalan vérontás elkerülése végett a fegyvert A katonák egyhebangzó vé­leménye szerint a „Bataille de franCe"-t, Fran­ciaország csatáját — mint Weygand elnevez­te — a német hadsereg technikai és számbeli fölénye miatt nem lehetett megnyerni. Hogy ennek ellenére Franciaország háborúba ment Németországgal, ezért nem a katonák, akik megkísérelték a lehetetlent, hanem a politiku­sak a felelősek. Parragi Gvörgv. Vegyen részt ön is... Cl ITcipóvásáron ®® • ™ sT^TÍTe n y i- teirTu^zánT. Erdeke olcsó árainkról meggyőződni HalátvagázoU egy tehenészfiui a tataié mozdony Algyő közelében Hatósági felügyelet után kiált a sorozatos szerencsétlenségek vasúti töltése (A Délmagyarország munkatársától) Szom­baton reggel 7 óra 25 perckor Algyő közelében a 94 es számú őrháznál egy mozdonyból és egy vagonból álló vonatszerelvény elgázolta a sínek között alvó Boldizsár Dezső 15 éves Algyő 23. szám alatt lakó tehenészfiút. A vonat kerekei tőből lemetszenék a szerencsétlen fiúnak mind a két lábát, majd a törzs is a kerekek alá ke­rült, úgyhogy, amikor a mozdonyt megállítot­ták a kerekek alatt Csak egy alaktalan vérző hűstömeget találtak. A szerencsétlenség színhelyére Domokos Fe­Tfrnd dr. rendőrfogalmazó vezetésével szállott ki a rendőrségi bizottság. Megállapították, hogy a hódmezővásárhelyi személyvonat Al­g.vőre való érkezése után az állomás közelében egy mozdony végzett a beállított vagonok kö­zött tolatást. Amikor ez a tolatómozdony a 94-es számú őrház közelébe ért, a sínek felöl ve­lőtrázó sikoltás hangzott, föl, a. mozdonyveze­tő nyomban fékezni kezdett, a halálos szeren­C'éflenséget azonban már nem lehetett elkerül­ni A sínek között alaktalan hústömegben fe­küdt, Boldizsár Dezső 15 éves algyői tehenész­fiú. A helyszínre kiszállott rendőri bizottság megállapította, hogy a kis Boldizsár Dezső szüleivel együtt hajnali 3 óráig az algyői bú­csúban vett részt. Reggel 5 órakor azOnban már fölkelt és a teheneket kihajtotta a vasúti­töltés mellé legelni. A csaknem az egész éjsza­kát ébrentültő kisfiú a töltés oldalra ineut. majd amikor 7 óra után a hódmezővásárhelyi személyvonat, elhaladt a 94-es számú őrház előtt abban a. biszemhen, hogy több vonat már nem jön Jefckiidt a sínekre aludni. A tolató­mozdony vezetője nem velte észre a sínek kö­zött alvó kisfiút és így következett He a sze­rencsétlenség. A vizsgálat sőrén megállapították, hogy a szerencsétlenségért a moz­dony vezetőjét terheli a felelősség. • Azon a helyen, ahol a szerencsétlenség történt egyetlen kanyar sem akadályozta a mozdony­vezető látását és a szerencsétlenséget Csak a mozdonyvezető elővigyázatlansága idézte elő, A szerencsétlenül járt Boldizsár Dezső holt­testét a törvényszéki öTVostani bonctani in­tézetbe szállították, majd a Rendőrség tekintve, hogy a szerencsétlenség az algyői Csendőrség hatáskörébe tartozó területen történt a nyomo­zás megállapításait átadta az algyői csendőr­őrsnek. A szomb'ati újabb" vonatelgázölás ügye mosl már hatósági beavatkozás után kiált. Három hét leforgása alott itt négy halálos vasutisze­rencsétlenség történt. Az állomáselőljárónak, mozdonyvezetőnek, vaamint a páyaőröknek nagyobb körültekintést kell gyakorolni s csak úgy lehet, elhárítani a sorozatos vasútiszeren­csétlenségeket, ha a vasútitöltés közelében tar­tózkodókat mindenegyes alkalommal felírják s nagyobb pénzbírsággal sújtják. a tis&a iwzúltású-: 3s& A rendőrség szegedi révkapitánysága közli: A Tisza vízállása julius 27-én reggel 7 órakor 330, hőmérséklete 23 fok Celsius. Á levegő hőmérsék­lete 24 fok Celsius. Hongba BOTORON áltaodóriktira ifj. H E G E D Ü S műbútorasztalosnál Somogyi-utc^ 15 MIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIUIIIIIIIIMIIIIIilllllllllllllllllio II Népszövetség két osztálya Prfcstonba költözik Pi inceton, julius 27. A v e n o 1, a Népszó* vétség lemondott főtitkára, közölte a princeto­ni egyetemmel, hogy a népszövetség gazdasági és pénzügyi oszlálya elfogadva a város erre vonatkozó ajánlatát, Princclonba költözik. SZEKOVEGET pontos kivitelben, olcsó áron SANDBERG cégnél, Széchenyi-tér 17 sz. alatt INGATLAN­FORGALOM Szeged területén julius 19-től 2C-ig a következő ingatlanok cseréltek gazdát: Az Országos Földhitelintézet eladta Kazi Györgynek a Velez-dülöben levő 5 hold 183 n. ól íoldjét 1150 pengőért Szalai József eladta Kopasz Ferenc Dánielnek a Tari-dülőben levő 930 n. öl földjét 957 pengőért Tóth János eladta özv. Gulyás Sándornénak a Kettősbalom dűlőben levő 3 hold 578 n. öl földiét 8067 pengőért. Szögi János és társai eladták Borbás Szilvesz­ter és nejének az ótott-dülőbeo levő 2 hold 821 n. öl földjüket 2814.70 pengőért Fischer István dr. és testvére eladták Wilhetas Andor és testvéreinek a Kálvária-utca 35. sz. há­zukat 338 n. öles telekkel 90.000 pengőért Magyar Altalános Hiteibank eladta Schmiedl Lajos és nejének a Fürész-utca 8. sz, 129 n. ölea házhelyét 3000 pengőért. Magyar Általános Hitelbank eladta Kiss János és nejének a Fürész-utca 10. sz. 136 n. öles ház. helyét 3000 pengőért. Budavári Miklós eladta Nógrádi Mihály é* társainak a Zombori-utca 1. sz. házát 210 négy*; szögöles telekkel 5500 pengőért. Nagyvári László eladta Farkas László és ne­jének a Kállay-fasor 7. sz. házát 4800 pengőért/ Kotogán Mártonné eladta Szécsi Antal és nejé­nek a Sáros völgy dűlőben levő 1100 n. öl földjét 1500 pengőért Makra Sándor eladta Makra Imrének a Jám­borka-dülőben levő 416 n. öl földjét 320 pengőért. Németh Mártonné eladta Dunai Péter és nejé­nek a Röszke 783. számú házát 1 hold 869 n. ól földdel 6000 pengőért. Filák Ignácné és társai eladták Sztanka Ágos­ton és nejének az Araszt-utca 4. sz. házukat 167 n. öles telekkel 2000 pengőért Nemzeti Hitelintézet eladta Bobn M. és társá­nak a Fulcz-utca 16a. számú házát 715 n. öles telekkel 15.500 pengőért. Peták Nándor és neje eladták Imre Istvánnak a Balástya-dülőben levő 9 hold földjüket 8550 pengőért. Bárkányi Illésné eladta Kákonyi Sándornénak a Makraszék-dülőben levő 1 hold 800 n. öl föld­jét 2550 pengőért. Szegedi István és társai eladták Katona Mi­hálynénak a Külsőcsorva-dűlőben levő 3 hold 681 n. öl földjüket 2225 pengőért. Szabó Mihályné eladta Kószó István és nejé­nek Nagyszéksós dűlőben levő 1200 n. öl föld. jét 800 pengőért Hetényi Béla dr. eladta Scbütz Lajos és társai­nak a Jakab Lajos-utca 31. sz. házát 188 n. öles telekkel 18000 pengőért. I LUCZA JÓZSEF ^Saam. Gyors mm, öles* árai.

Next

/
Thumbnails
Contents