Délmagyarország, 1940. június (16. évfolyam, 122-146. szám)
1940-06-28 / 145. szám
SPORT A Vasutas mérhőzés előtt dönt a CsAK elleni összeállításáról Hölyöhmcccs lesz a Kerületi döníö elomérhöz£sc (A Béljnagyaiország munkatársától) A fulballszurkolók érdeklődése változatlanul a rókusi stadionban eldöntésre kerülő Vasútas—CsAK alosztálybajnoki mérkőzés iránt nyilvánul meg. A közönség kíváncsian várja, hogy a második meccsre milyen összetételben áll ki a Vasutas, mer az elterjed hirek szerint szó lehet változásról is. Illetékes helyen közölték a Délmagyarország munkatársával, hogy minden valószínűség szerint nem lesz változás a Békéscsabán győzelmet aratott csapaton. A kérdést közvetlenül a játék előtt döntik cl. A Vasutassal szemben a CsAK már nyilvánosságra hozta összetételét. A békéscsabai együttes ebben az összeállításban áll ki Szegeden: Fabulya—Bohus II. llankó—P.osmann, Marik, Lipták—Simon, Uhrin, Benedek, Perza, Fáskerti. A meccs után, a futballpályán, villanyfénynél rendezik meg 20 órai kezdetiéi a SzVSE—B. Vasutas vasutasbajnoki ökölvivómérközést. Az alosztálybajnoki döntő előtt. 16 órakor „kölyökmérközés< lesz; a Kalmár FC a Vasutas ifjúsági B.-vel méri össze erejét. Páratlan kedvezmény a Délmagyarország olvasóinak A. főváros egyik elsőrangú családi szállodájával, a csendes és központi fekvésű ISTVÁN KIRÁLY SZÁLLODA igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Délmagyarország kiadóhivatal is díjmentesen boesAjtiOlvasói rendelkezésére. Ma reggel utazik a Szeged erdélyi portyáidra (A Délmagyarország munkatársától) A Szeged ma reggel utazik két mérkőzésből álló erdélyi portyájára. Az együttes szombaton Kolozsvárott, vasárnap Marosvásárhelyen szerepel, mintát) az utolsó pillanatban megváltozott a program. Markovics Szilárd ügyvezető-elnök vezetésével a következő játékosok mennek' a portyára: Tóth, Török, Raffai, Baróti, Marosi, Bertók Bognár. Bihámy, Mester, Lukács, Nagy cs Gyuris, Csütörtökön délután Hesser Tibor edző Budapestről magával liozla a beutazási engedélyt. Ennek ellenérc ugy határozott a vezetőség, hogy csak ma reggel dönt az elutazás fölölt. Angyal, Fábián, Varga Emőke és Acs Ilona propagandauszása szegeden SzUE—Csabai UE vizipólóbajnoki mérkőzés a (orontáltéri uszodában (A Délmagyarország munkatársától) Nagyszabású úszóprogramot bonyolít le vasárnap a SzUE. Az országos szövetség vasárnapra Szegedre delegálta két kiváló férfi és kél kitüuö hölgyuszóját, hogy propagandaúszást mutassanak he. Itt lesz Szegeden a volt szegedi sportember, a vilag legjobb 100 méteres mcllúszója és állandó riválisa, Fábián. A hölgyek közüi a mcllúszóbajnok Szigeti-Varga Emőke és a gyorsuszóbujnok: Acs Hona. A vendégek ellen a szegediek veszik föl a küzdelmet, hogy kiegészítsék az országos viszonylatban elsőrangú műsort. Az úszóverseny előtt, 16 órai kezdettel a SzFF, a Csabai UF-val méri össze erejét az. I. B)-osztályú vizipúlóbajnokság keretében. —oO— fl szurkolók adták össze a pénz1, hogy az alsóváros résztvehessen az országos ifjúsági futbalibajnokságon (A Délmag) arors/ág munkatárgfáól) A szegedi tutballistaanyag gazdagsága cs tehetséges volta mellett bizonyít, hogy egy három év óta tutbailozó gárda került ki győztesen az ifjúsági ba jnoki küzdelemből; az Alsóváros együttese. Áz Alsóváros mindössze öt éve áll fönn, ifjúsági csapata pedig csak három év óta játszik, mégis no»g tudta szerezni a bajnokságot. Az alsóvárosiak lelkesedésére jellemző, hogy az ifjü-ági csapat útiköltségét, a szurkolók közölt rendezett gyűjtés útján biztosították. A csapat, amclv szombaton a Hungária-úton a Debrecen VNC-vcI méri össze erejét Nacsa Sándor vezetésével pénteken utazik a fővárosba. 13 játékost visz. magával az. Alsóváros cs az. első mérkőzésre ebben az összetételben áll ki: Papdi 111.— Daróczy. Doktor—Fidler. Hajnóczy. Juhász— ,Széke. Ábrahám. Virág Bödő. Nagv. Tartalékuk: Papdi IV. Kószó, Szécsi, Kökény TI., Vass. Nacsa Sándor lelkes munkájáuak köszouhctö a bajnoki cim elnyerése. —oOo— II Hódmezővásárhelyen szereplő szegedi válogatott (A Délmagyarország munkatársától) Vasárnap — amint jelentettük — Hódmezővásárhelyen vendégszerepel a szegedi alosztály válogatottja, amely az Észak ellen készülődik. Az együttest már összeállították, iehet azonban, hogy cselhgcs lemondások következtéiben változások történnek. A Hódmezővásárhelyre utazó csapat: Górc—Tóth III dr., Szekeres—Fixmer, Virág, Kovács IV.— Tóth II. dr., Kolozsy, Kalmár, Tihanyi, Halasi. Tartalék: Tóth (Reménység) és Szegedi. A szegcdi csapatból az alosztálybajuuki döntő miatt kimaradtak a Vasútas-játékosok. Az ellenfél a hódmezővásárhelyi válogatott lesz. —oOo— x Megszűnik a Bocskai? Sportkörökben már regen beszelnek arról, hogy a Bocskai súlyos anyagi helyzete miatt a megszűnés gondolatával foglalkozik. A legújabb értesülés szerint a Bocskai megszűnésének a kérdése már a miniszteri biztos elölt van cs a jelek szerint a nagv múltú együttes a jövő idényben már nem is vesz részt a küzdelmekben. Helyette valószínűleg a DMÁVAG-ot osztják be az NB I. osztályába. x Az alföldi íenisZeszök szombathelyi szereplése. Az alföldi kerület tcniszcsapata kedd óta Szombathelyen szerepel a vidéki bajnoki küzdelemben. Az együttes eddig nem a legjobb eredményeket crlc cl, meri a jelenlegi helyzetben előtte áll Nyugat és a Felvidék. Az alföldiek legutóbb a Középtől 0:6 arányú vereséget szenvedlek. A küzdelem méa folyik. x Tekebajnoki mérkőzések Szegeden. Szoiníaton és vasárnap tekebajnoki mérkőzéseket rendeznek Szegeden. A Vasutas kiváló együttese szombaton a ceglédiekkel, vasárnap a kecskemétiekkel méri össze erejét. A mérkőzéstek mindkét nap 14 órakor kezdődnek a Vasutas-stadion tckcT . alyf pályáján. x A Vasutas búcsúja Tóth Tibortól. Tóth Tibort, a MÁV szegedi üzletigazgatójának az igazgatóját — ainint ismeretes — elhelyezték Szegedről. Tóth Tibor lelkes barátja volt a sportnak és hervadhatatlan érdemei vannak a Vasútas sportszakosztályok fejlődésében. A hálás klub csütörtökön búcsúzott el diszelnökclől. A deputációt Kncrfcl Sándor ügyvezető-elnök, Csapó Lajos igazgató, Bichlcr Islván főtitkár és Bakos Bela titkár vezette. Tóth Tibor meghatottan köszönte meg a ragaszkodást. Az uj üzletigazgató, Szilágyi Ferenc dr. régi, ismert és lelkes vezetője az egyesületnek; az ö nevéhez fűződik a Vasutas-stadion fölépítése. x Zscniheri II. vezeti a Postás—Felsöváros osztályozót. A Hunyadi-téren rendezik meg vasárnap — amint ismeretes — a Felsőváros— Postás osztályozómérkőzést. A játék vezetésére most jelöltek ki játékvezetőt: a mérkőzésen Zsemlicri H. bíráskodik. — A válogatottak vásárhelvi játékát Szi i jár fő yezeti. APRÖHIRDETESEK Habár az asszony ingatag Gombház harisnyához hü marad Gombház &ÜA&Í Elegánsan bútorozott szoba fürdőszoba használattal kiadó. Madách utca 8. Tf. bal. Megtekinthető fél 1—fél 2 közölt. Különbejáratu elegánsan bútorozott szoba für döszobával kiadó. Kárász u. 11. I. 3. Elegánsan bútorozott szoba ellátással kiadó. Winter Boldogasszony sugárút 13. Különbejáratu bútorozott szoba kiadó. Kossuth I.ajos sugárút 10. I. cm. 2. Lépcsőházi, teljesen kii lönbejáratu csinosan bn torozott szoba kiadó. — Kárász utca 14. II. em. 6 a. Irodai gyakorlattal biró keresztény gvors és gépírónő, ki a könyvelésben is jártas azonnal felvétetik. Faragöu tea 18. • Sznbótanoncot fizetés scl felveszek — Ringéi Jenő szabó Somogyi u. 22. sz. Uá/iíOAXárl a£fca£mazott. Főzni tudó, rendes mindenest azonnal feiveszek Arany János utca 14. I. emelet. Bejárónő egésznapra —i Étkezdébe felvétetik. — Nemzeti Étkezde Párisi körút 45. Eladó ház, jómenetelü kocsmaüzlettél, forgalmas helyen, szép télinyári helyiséggel, szép lakásokkal, sok melléküpeleftel, nagy telekkel, jó tőkebefektetés. Érdeklődni: Altila utca 4 sz. Ügyvédi irodában Felviffító 7omancedények! KRÓM evőeszközök és különféle háztartási cikkek legol csóbb beszerzési helye a Hungaria Eoenynaz Tisza U. körot 55 TISZTI CSIZMÁK nagy választékban, télikabátok, hálószobák, Singer-varrógépek, sezlonok, alpakka evőeszköz garnitúrák, magyar és olasz perzsaszőnyegek, sezlontakarók és más, zálogházból kivál lott tárgyak olcsón nagy választókban. Veszek zálogjegyeket, bútorokat legmagasabb árban. Szlnbcrgcr, Mikszáth Kálmán u. 11. Felelős szerkesztő; Bártfai László —oOoKiadásért felel: Berey Géza főszerkesztő, a Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat Rt. ügyvezető-igazgatója. —«OoHzcrkcf-ztnsrg: Szeged. Aradi-utca 8. — Éjszakai szerkesztőség: Kálvária-utca 11. — Kiadóhivatal: Szeged. Aradi-utca 8. — Telefon (szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda): 13-06. Kiadólula jdonos: Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat RE Nyomatott: ABLAKA GYÖRGY körforgógépén Szeged. Kálvária atea 14. telefon: 10-84. Felelős üzemvezető Ablaka István.