Délmagyarország, 1940. május (16. évfolyam, 98-121. szám)

1940-05-19 / 112. szám

SPORT Magyarország—Románia Budapesten EWfáléh: magyar—román ifjúsági válogatott — Buhareilben a tortalékgárda tolálkoxlk (A Délmagyarország munkatársától) 'A ma­gyar futball vasárnap ismét fontos erőpróba előtt 31, mert három fronton is fölveszi a küzdelmet a román labdarugókkal. A két ország clsővonal­beti reprezentánsai Budapesten inérik össze ere­jüket. Anélkül, bogy derülátók lennénk az ered­ményt illetően, reálisan számítva a magyar csapat fogja megnyerni a mérkőzést, mert minden vonatkozásában jobbnak lát­szik, lebecsülni azonban nem szabad az ellenfél erejét. Véleményünk szerint 4:1 arányban fogja meg­nyerni a mérkőzést a magyar csapat. A szeniorok találkozóját a két ország ifjúsági futballistáinak a mérkőzése vezeti be. Itt is a magyar csapat az esélyes. Két szegedi: Borbély I. (Vasutas) és Iglói II. (KEAC) is játszik a román irjuságjak ellen. Bukarestben a két ország tartalékgárdája ta­lálkozik. A román fővárosban szereplő magyar együttesben két szegedi futballista kapott helyet: 1 óth és Marosi, a piros-fehér kapus azonban csak a tartaléksorba került. HARKANY Pécs mellett a közismert rbumafürdö éa nyaralö­bely páratlan gyógyhatású, modern, olcsó — május 10-től szeptember 30-ig Pünkösdi veekend. Ma: SzegedHKEAC, SiAH-fasnlas cs SzAK II —PIunhásoK II, a róKusi sfadíonüan (A Délmagyarország munkatársától) Bár nem bajnoki programot bonyolítanak le uia, vasárnap a Vasutas-stadionban, a közönség érdeklődése mégis rendkívül élénk. A szurkolók ugyanis tisz­tiben vannak azzal, bogy nem bajnoki meccsnek is sokszor megvan a maga érdekessége. Ila nem ia bajnoki pontokért folyik ma u küzdelem a Vas­utas-sladionban, a közönséget mégis érdekli, mennyire tudja legyőzni a Szeged a KEAC-ot, il­letve az egyetemisták rá ludnak-c cáfolni a papír­formára. Viszonylagosan cz a helyzet a SzAK— .Vasutas találkozónál is, itt azonban nem látszik akkora különbség, sőt itt ^meglepetés* is lehetsé­ges. A mérkőzések tehát amellett, hogy kitűnő előkészítést jelentenek, ^pikantériát* Is Ígérnek; a szurkolók szerétik a meglepetéseket még saját csapatukkal ízemben ís, ha az uctu bajnoki küz­delem Ezek azok az okok, amelyek miatt vasár­nap előreláthatólag nagyszámú közönség nézi vé­gig a Vasutas-stadion műsorát. Az első meccs a SzAK—Vasutas találkozó, amelyet 13.30 órakor kezdenek meg, ezután követ­kezik 15.30 órakor a Szeged—KEAC mérkőzés, majd 17.30 órai kezdettel a SzAK II.—Munkásbk II. osztályú bajnoki játékot rendezik meg. A rendezőség 60 filléres ülő- és 10 filléres ál­lóhelyárakat Állapított meg a mérkőzések megte­kintésére. KORDA RIMA-KALAP URIDIVAT ÖLTÖNY TAVASZI EEIÖLTÖ IntAsntl ruhák Tiroli, és sportnadrágé* BőrkabátRáőkdpony SVCKBVIiy K^uHOptlIf u i NAGY VALASZTEK I Széchenyi* tér IS, •! SzTK—MTK a Hunyadi-téren és szegedi bajnokság többi vasárnapi mérkőzése I Sylvánia barátságos játéka a Felsőváressal az egyetem! stadionban u maülf aruksíáü m VASÁRNAP, 1940 MÁJUS 19. gazdagság ára: mindössze 3 P. Enni itic kerüi a magyar királvi jótékonycéfu állami sorsjáték egv csresz sorsjegye és 1.50 l'-be ogy tél. A bu/.és már közeledik, junius 5-én! A sorsjegy kapható mndon sorsjegy főár nst­lónái, valamint az ösz­szos dohánytözsdekbín, Dél birkozócsapata Kaposvárott (A Délmagyarország munkatársitól) Vasár­nap rendezik meg Kaposvárott az országos vidéki birkopóbajnokl versenyt, amelyen a déli csapa! is résztvett ós tavalyi első helyének megvédéséért lép a szőnyegre, A déli csapat tavalyi győzelme a meglepetés erejével hatott, de megérdemelt volt, ag; idén azonban más a helyzet; nem a déli ke­rület a favorit, hanem a kcleli és örülni lehelne, lia a mieink a második helyet megszereznék. Amellett, hogy a tavalyinál gyengébb az idei csa­pat, még balszerencse is üldözi. Vörösmarthy, a kiváló kecskeméti birkózó váratlanul megbetege­dett, a makói Gyukin pedig lekéste a vonatot, nem lehetetlen azonban, Gaá) Sándor ügyvezető tD­közben intézkedett a tartalékról és lehetsőa<?<5, hogy a maköl birkózó vasárnap az együttes után utazik. pengős rcndclésDÖl visszamaradt I(Awv finomabb diófa politúrozott haló™ szoba ftí© pengőért és egy keveset használt szép íróasztal 05 pengőért eladó, Kóssufíi Lajos­sugárul 5, asztalosnál. (A Délmagyarország mtinkafáreáföi) A sze­gedi bajnokság mai. vasárnapi fordulója kereté­bén több érdekes és fontos mérkőzés keríti leját­szásra. Ilyen például a MAK—KAC találkozó, amely akár el is döntheti a bajnokság kérdését föltévé, ha a makói csapat győz. A program ke­retében bonyolítják lé a kiesésre kihalással levő HTVE—SaíE meccset. Bár különösebb jelentősé­ge nincsen, mégis érdeke, nek és nlVosBák Ígérke­zik az BaÍK—MTK találkozó, amelyet Szegeden, a Hunyadi-téren rendeznek meg. A kék-fehérek ki­tűnő formában vannak és néni túlozunk, ba azt állítjuk, a tavaszi idény egyik legjobb együttese, mégsem lesz könnvu dolga a makóiakkal szemben, azért igy is lesz legalább 3:1 az eredmény a ja­vára A meccs 17 órakór kezdődik. Előtte 15 óra­kor az SzTK tt—Félsővárös II. szötetségidijái játékot bouyolitjak lé, A szegedi alosztáta vasárnapi mérkőzéséi * várható eredménnyel: Makó: MAK—KAC (MAK­pálya. 17.30 óra, 2:2), Hódmezővásárhely: HTVE - S'zTE (2:1), Kecskemét: KTE—Újszeged (3:1), Kiskunfélegyháza: Reménység— Munkások (3:1) tt. osztályú bajnoki játékok; Szeged: Honvéd «-*Móravároe (Gserépes-sof, 16.30 óra), SzAK II.®» Munkások H. (Vasutas-stadion, 17.30 óra), Hód­mezővásárhely: HTVE II,—Rákóczi, .Makó. MAK II—KEAC II. (MAK-pálya, 1530 óra). Elhalasz­tották a vasárnapra kitűzött Postás—MLE mér­kőzést. Szövetségi dij: Szeged: Mőratáfos II.—Zrínyi II. (Cserepes-sör, délelőtt 10 óra) Ifjúsági bajnokság: Szeged: Móravéros—Zri­nyl (Cserepes-sor, 14.30 óra), Alsóváros—Újsze­ged (Szabadság-tér, 16.30 ófa), Felsőráros—SzTK (Egyetemi stadion, 14.30 óra). Barátságos mérkőzés; Szeged: Sylvánia—Fel­söváros (Egyetemi stadion, 17 óra), —oo©— V A v»8«hB-spéítátók vasárnapja idegenben, A Vasutas-sportőlők közül vasárnap a súlyeme­lők, a kerékpárotok, az usZók és a tekézők szere­pélnek idegenben. A súlyemelők, kerékpafősok és aZ úszók budapesti versenyen vesznek részt, mig a tekézők Kecskemétén vívnak mérkőzést. > Az úszószövetség közgyűlése. Az úszószövet­ség déli kerülete ma, Vasárnap délelőtt 11 órakor tartja tisztujitó közgyűlését a Városháza tanács­termében. * Rét cégmérközés, Ma, vasárnap két cégmér­kőzés lesz Szegeden. A Temesvári Höruton játsz­anák le a »J6gkunybó«:—Szegedi Kender mérkőzést 17 órai kezdettel, mig a Fagler-cég—Fellegi-cég találkozóját az egyetemi stadionban bonyolítják le. Ez « játék délelölt 10 órakor kezdődik, x Szőke vezeti az un,api Hzcgwl—Elektromos meccset Űrnapján — amint jelentetjük — n Szö­ged Budapesten játszik bajnoki mérkőzést az Elektromos ellen. Az urnapi bajnoki fordulóra megtörtént a fátékvezctökfildés és ennek alapján a piros-fehérek meccsét Szőke vezeti Hvros: és Matisz segédletével. X Glata Aladár (Sylvánia) eltávozott Szesrrd­ről« Az utóbbi időbén több értékes sportvezető távozott el Szegedről, ami n klubokat érzékenyen érinti; régi, jól bevált funkcionáriusokat mindig nehéz volt pótolni. Most arról értesülünk, hogy Glatz Aladár, a Sylvánia kitűnő főtitkára távó­zott el SzecgŐről. maizol a vállalat n budapesti központban helyeslő cl. Távozása érzékenyen érinti az egyesületet; nagyrésze van abban, hogv a H. oszlálvn együttes főikerült, az 1. osztályba1 és itt is megállja a helyét. Utóda Farkas Mihály, aki szintén régi, kipróbált vezetője•« iSylVáötának. Jóminőségtl préselt széna minden mennyiségben kapható a Damjanlch-utca! szénatelepen, a gázgyár mellett. Nagvobb vételnél árkedvezmény. 63 Műtrágyák: síuperfoszfá*. péfísó, káliig Rézgálic hatósági utalvány ellenében Mindenféle növény védelmi szerek; Üorni3nt waseb, íieodniflriu, kén­por} hernyóepyv. gazdasági Wenőrsók olajok, tuiuderifajta fcsiékárukpae. ­bizhaló és olcsó beszerzési he! é az 51 év óta fennálló KARDOS festéküzlefben Szeged, VALÉRIA TE Ft (huióspiae) LUCIA JÓZSEF heimeiestő-veigiiMszmá n«k«uu ttr orot Hietei&bers lír i (vol( oi/ciie len kőftnr/ii utfő 14 »/4m Gyors munko. OÍGSO árán.

Next

/
Thumbnails
Contents