Délmagyarország, 1940. május (16. évfolyam, 98-121. szám)
1940-05-19 / 112. szám
KÖZGAZDASÁG A magiiar Iparosság vezetői a XII, Szegedi Ipari ¥ásár megnyitásán , (A Pál magyar ország munkatársától) Varga József iparügyi miniszter már régebben Ígéretet tett, hogy június 1-én személyesen fogja s XIT. Szegedi Ipari Vásárt megnyitni. Rainer Ferenc kamarai elnök, mint a vésárbizottság elnöke és TonelU Sándor dr. kamarai fótitkár most személyesen interveniáltak az iparügyi miniszternél, hogy régebben kilátásba helyezett ígéretére való hivatkozással a vásár megnyitására hivatalosan is meghívják. Az iparügyi miniszter, aki mint Szeged országgyűlési képviselője is, melegen érdeklődik a szegedi iparosság ügyei iránt, « meghívást elfogadta és közölte egyúttal azt is, h.ógy a vásár megnyitásának napján résztvesz az ipartestületi vezetők országos értekezletének vacsoráján és ott fölszólal. Az Ipartestületek Országös Központja ugyanis a szegedi Kereskedelmi és Iparkamarával, « .szegedi ipartestülettel és a vásár vezetöségérel lefolytatott előzetee tárgyalás alapján úgy határozott, hogy az ipartestületi elnökök országos értekezletét a vásár alkalmából június 2-ának délelőttjén Szegedre hívja össze. Az örszág minden részéből Szegedre érkező ipartestületi elnökök és jegyzők azonban már junius 1-én a vásár megnyitásán is résztvesznek és 1-én este tartják nagyszabású vacsorájukat, amelyen a miniszter, is megjelenik. Szintén június 2-án rendezi a hivatásszervezet a kereskedelmi alkalmazottak országos nagygyűlését, amelyre szintén nagyszámú résztvevő jelentkezik az ország minden részéből. Varga József iparügyi miniszter — Rainer elnök és Tonelli főtitkár előadásából — élénk érdeklődéssel vett tudomást a Szegedi Ipari Vásár és a vele kapcsolatos különböző összejövetelek előkészületeiről és részletesen informáltatta magát a különböző szegedi vonatkozású ipari és kereskedelmi kérdésekről is. A minisztert a vásár megnyitására valószínűleg lekíséri Messik Vilmos min. osztályfőnök, a kisipari osztály vezetője, valamint az iparügyi és kereskedelemügyi minisztéritím több más főtisztviselője is. Kerékpárosok! EltSrMdO kerékpárokat engedményes érben részletre adom. H-imlKat nlliafréSWHK most filléres _m. -T 7 irbae kaphat *5!3l£gOr nál sseeedl. rk>»« rt. alnf«\ ktea u. 9. )( Nem épit a Hangya az idén gyümölcscsoniagolót A Hangya igazgátósága szombaton délelőtt értesítette Pálfy József dr. polgármestert, hogy a Mars-térre tervezett gyiimölcscsoinagolót az idén uem építi föl. A Hangya a háborús viszonyokra hivatkozik és bejelentésében megjegyezni, hogy a várostól . máig sem kapta meg az építkezési engedélyt. Érdeklődésünkre a város illetékes ügyosztályán kijelentették, hogy az építkezési engedélyt eddig azért nem adták ki, mert a Hangya vonakodik megfizetni a szokásos néhánypengős díjai Ön is nyara ihat 2 hétig családjával együtt Hévizgyógvtiirdön 50 fillérért ha vesz DIAKTEMPLOM SORSJEGYEI' HUZAS MAR JUNIUS 6-AN Sorsjegyek kaphatók trafikokban sorsjegyárusoknál, fodrászüzletekben. Igényelni lehet: Szeged, Kossuth Lajos sugárut 8 "sz. II. emelet 5 szám alatti irodában. 216 )( Budapesti kalauz a fővárosba utazók részére. A Magyar Vidéki Saitótudósitó budapesti jelentése szerint azok a vidékiek akik május közepétől junius közepéig utaznak Budapestre: igen sok művészeti és sporteseményben gyönyörködhetnek. A Műcsarnok tavaszi tárlata, továbbá s3 Iparrajziskolának a Nemzeti Szalonban rendezett kiállítása május végéig van nyitva. Az Ernst muzeumban a Szinnyei-társaság ifjúsági kiállítása május 19-től junius 2-ig lesz nyitva. Május 26-án a Hungária az Újpesttel, a Ferencváros pedig S Törekvéssel játszik, junius 2-án pedig a Hungária—Gamma. Ferencváros— Szürketaxi, Elektromos—Szolnok mérkőzésekre kerül sor. Junius 9-én a ferencvárosi pályán tartják meg Budapest —Bécs válogatott csapatainak mérkőzését. A teniszsport is sok iágalrnas eseménvt nyújt. Május 19 és 23 között zajlanak le a budapesti kerületi nőicsapat bajnokságok, május 24-től 26-ig lépnek a pálvára a legjobb jugoszláv és magyar játékosok a Trofco E. 42. vándordíjért Május 27-töl junius 2-ig tartanak a BEAC által rendezett nemzetközi teniszmérkőzések, mig junius 7—9-én lesa a német-magyar nemzetközi válogatott mérkőzés* De nem pihennek a vivőink sem. Május 26-á« lesz a kardvivó válogatott verseny, junius 2-« 16-án a kardvivó egyéni bajnokságok. Junius 2a« dől cl a párbajtőrvívó bajnokság, junius 9-én pedig a nöi és férfi tőrvivó bajnokságot bonyolítják le. Az atlétika hivei május 25 26-án végignézhetik a válogató atlétikai viadalt. junius 1—2-ik napjain pedig a főiskolai bajnokságok küzdelmeit. Junius 2-án tartják meg a magyarjugoszláv nemzetközi birkózó mérkőzést. A Magyar Lovaregylet a rákosi pályán maidmindennap rendez versenyeket. 19-én dől el a küzdelem a Millcneumi díjért Az ügetősportot kedvelők május 22-én, 30-án, továbbá junius 4-én, 6-án és 13-án járhatnak versenyre. Budapest székesfőváros idegenforgalmi hivatala minden vidékinek * legnagyobb előzékenységgel ad tanácsot, útbaigazítást, prospektusokat posta utián. személyesen, vagv telefonon. (Budapest, V., Deák Ferenc-ufea 2. Telefon: 181-349.) Épifök és építtetők figyelmébe! Vállalok épület és mindennemű bádogosmunkát, csatornák, tetők stb. javitását. Költségvetéssel díjtalanul szolgálok. HÓDY GYÖRGY bádogosmester. Lőw Lipót n 1 206 Árverési hirdetmény Szeged sz. kir város Árverési Csarnoka hivatalos helyiségében 1940 május hó 20.- és 21.-napokon árverést tart. mely alkalommal a Városi Zálogháznál és a Nemzeti Hitelintézetnél (Kézművesbaukí zálogház) 1940 március hó végéig, míg a, dr. Simon György zálogháznál 1940 április hó 20-ig lejárt és uem rendezett zálogtárgyak kerülnek árverésre. Első nap d. u. fél 4-kor ékszerek, míg a következő na.pöu ingóságok kerülnek árverésre. A torlódások elkerülése végett ajánlatos még e héten a zálogjegyeket meghosszabbítani. IGAZGAT ÓSÁG. MNK Ili (Volt Gera-féfe) Cson rád s. ut£Ö, Festessen Kovács, Gombos,Mihályi szobafestő és mázoló cégnél Deák Ferenc-utc 8/b Fölhívás az éplttetökhöz I 'Az építkezéshez szükséges anyagok közül ezidőszerint a szigetelőanyagok és a fémanyagok vannak zár alatt. Ezeket az anyagokat az építtetők a fönnálló szabályok szerint az egyébként szükséges építőanyagokkal együtt az épitöunyaggazdálkodó bizottságtól igénylik. Az építtetők az építkezéshez szükséges anyagokat ne külön-külön az egyes anyaggazdálkodási bizottságoktól igényeljék, hanem együttesen az épitőanyaggazdálkodási bizottságtól.' Ezért szabályozta az iparügyi miniszter rendelete az építőanyagok beszerzését. Amennyiben az építtető közönség ezeket a rendelkezéseket nem tartaná be, ugy a kormány súlyosabb rendszabályokhoz lenne kénytelen folyamodni. (MTI) «—oQo— Hatalmas leflOdlsröl számolt be aliazddh Biztosító Szovethezeteneh KOzauniese A Magyar Vidéki Bajtotudósitó budapesti jelentése szerint a Gazdák Biztosító Szövetkezese május 15-én tartotta érvi rendes közgyűlését báró ,V a y László titkos tanácsos elnöklésével. A közgyűlés elé terjesztett évi jelentés a Szövetkezet rendkívül kedvező eredményeiről számolt be. Az elnök az egész közgyűlés meleg ovációja mellett megemlékezett nagybányai vitéz Horthy Miklós kormányzónak 20 éves országlásáról, melyet a közgyűlés tagjai állva hallgattak végig. Á szövetkezet 1939. évi mérlege igen kedvező képet mutat örömmel állapithatjuk meg hazánk legnagyobb biztosító szövetkezetének hatalmas arányú fejlődést és további előretörését. A szóvetkezet összes díjbevétele a kárbiztositási ágazatban 8,0$).000 pengőt tett ki az előző évi 6,309.000 pengővel szemben, az emelkedés tehát 1.790.060 pengd. Az életbiztosítási ágazatban 5,268000 pengő volt a díjbevétel az előzd évi 4,223.000 pengővel szemben, az emelkedés tehát 1,045.000 pengő. A szövetkezet 1939. évi összes díjbevétele 13.367.000 pengő volt az előző évi 10,532.000 pengővel szemben, az emelkedés 2,835.000 P. Károk címén 1,332.000 pengővel többet fizetett ki a szövetkezet. mint az előzd esztendőben. Az alaptőke és az összes tartalékok' összege 24.527 OOO p az 1938. évi 14.428.000 P-vel szemben, az emelkedés tehát 10.099000 P. Az 1939. évű üzletév kimutatott nyeresége 313.805.30 pengd. A nyereség megállapítása előtt a szövetkezet igazgatósága az Elismert Vállalati Nyugdíjpénztárnak 1000O0 P-t adományozott. A nagy eredmény, amelyet a mérleg is igazol, még inkább jogosulttá teszt azt a bizalmat, melyet a Gazdák Biztosító Szövetkezete az ország biztosító közönsége részéről élvez és természetesen még nagyobb súlyt ad tekintélyének, melypt a közgazdasági éleiben az elmúlt 40 esztendő fotyamán magának kivivolt. Mindezek az eredmények elsősorban Láng József vezérigazgató nevéhez fűződnek, aki kiválóan képzett tisztviselői karával immár több, mint 3 évtizede vezeti szövetkezetét az ujabb sikerek felé, \ —oOo— Nagv nemzetgazdasági érdekek fűződnek a here és fümagvak fokozott termeléséhez Irta: Dreisziger Nándor oki. gazda A heremagvak és fümagvak áraiból kétségkívül jóval magasabb jövedelmet biztosithatnak maguknak a gazdák, mint hasonló körülmények között és hasonló területen a gabonatermeléssel. De közvetett módon is hasznot hajt ez a termelési mód, mert a pillangósok a talajt nitrogénben gazdagítják, tehát talajjavító hatásúak, mig a fűfélék talajkimélők, mert kevesebb tápsót vonnak el a talajból, mint a gabonafélék. Előnyük az is, hogy a magfélék majanem kivétel nélkül évelők, csökken az évi szántandó terület s igy a fennmaradó szántót ugyanannyi igaerővel és könnyebb munkabeosztás mellett sokkal jobb megművelésben részesítheti a gazda. A fümagfélék szalmája elsőrangú takarmánypótlék. Az állattenyésztést pedig különösen azok a fajták segítik elő, amelyekből a második, vagy harmadik kaszálás hagyható magnak, mig az előbbiek takarmánynak vághatók. Nemzetgazdasági szempontból különösen fontos, hogy az ugyanakkora területről termelt aprómag értéke jóval fölülmúlja a hasonló teriilétről termelt gabonáét, bár súlyban talán csak tízedrésze annyi. Az aprómagvak szállitóképesebbek a gabonánál s igy nagyobb piaci lehetőségeik vannak, jövedelmezőségük pedig előidézi a munkásviszonyok javulását és as adózóképesség fokozását. Kétségtelen, hogy a heremagvak és fümagvak fokozásával valuta szerző aprómag-exportunk értéke megsokszorozódna, de ugyanakkor gabonatermés atlagaink emelkedésével gabonafeleslegúnk is emelkedne, még pedig az eddiginél kisebb területről. X -4' paprilcahasitói legkisebb bérek. A paprikahasítók legkisebb bérének megállapítására a_ közelmúltban tárgyalás volt az iparügyi minisztériumban, amelyen a munkaadók ötös. a hivatásszeryezeti paprikahasitók pedig hármas küldöttségben vettek részt Radnai Mikes dr- elnök' vezetése vei. A miniszteri legkisebb bérmegállapító bizottság közel 3 órás tárgyalás után a szárazpaprika füzérh'asítási díjat 80 fillérben, a nyers paprikafűzér Hasítási díjat pedig 1 pengőben kívánta megállapítani, ami az első esetben 5, a második esetben 10 filteres javítást jelentene, de ÓrabérVe átszámítva alig hoz 2 filléres órabérjavítást. A bivatásszervezet visszautasította ezt a megoldást, amely egyaltalán nem hoz érezhető javulást a szegedi paprikahasitó-mmikásnők j helyzetén. A paprikahasítói értekezlet nagy , h-hangőltsággal fogadta az igen kis eredményI ről szóló bírt ós azonnal tiltakozó fölirattal fordult az iparügyi minisztériumhoz.