Délmagyarország, 1940. május (16. évfolyam, 98-121. szám)
1940-05-17 / 110. szám
• • KÖZGAZDASAP Nem tud munkát adm alkalmazottainak a Sylvánia fatelep B faanyaghiánv miatt elbocsátás fenyegeti a munkásokat (A Délmagyarország munkatársától) A NemiSfli Munkaközpont szegedi szervezetét a Sylváuiaíatelep munkásainak mintegy 50—60 főből álló népes küldöttsége kereste fól pénteken délután, hogy inint a szegedi szervezet tagjai is, a Nemzett Munlakozponl segítő közbelépését kérjek elbocsátásuk megakadályozására. A munkások egyik tagja előadta, bogy a fúJ-észgyár igazgatósága a földolgozáshoz .szükséges gömbfaiaénylésének ki nem clégiiése miatt inár csak minlegy 8—10 napra való faanyaggal rendelkezik. Két héttel ezelőtt 40 főnyi alkalmazottját ts emiatt volt kénytelen elbocsátani, most pedig a fqanyagké^zJet kimerülése miatt egy hét múlva a még alkalmazásban álló 72 munkás is kenyér nélkül marad. G a ál Sándor, a Nemzeti Munkaközpont szeHedi helyettes elnöke ramutatott arra. mennyire ícntos a munkaadó s munkás közötti szoros és •megértő F.zrllem. Most in igazolva látja a Nem?eti Munkaközpont fülfogását, hogy a munkaadó s munkás érdeko egymástól cl nem választható, s rend, nyugalom s józan gondolkozás mellett a megélhetés is megköveteli ezt. Kijelentette, hogy illetékes kornujnyhatójágriai! — a város vezetőségének is pártfogását kérve — a legsürgősebben interveniálnak s meggyőződése, hogy a nemzeti erkölcs alapján nyugvó Nemzeti Munkaközpont ba tartozó Sylvánia-niunkások kenyeret jelentő nagy problémájának megoldásáért a kormányhatalom mindent elkövet. Rosta Lajos dr., a Nemzeti Munkaközpont szegedi elnöké szólt ezután, majd Gaál Sándor a fatelep szűke hl) körű bizottságává! az előterjesztendő kérelmet tárgyalta le. Hisszük, hogy illetékes helyen megértően fogadjak a mintegy 130 munkáscsalád megélhetéséér r interveniáló Nemzeti Munkaközpont kérő szavát s a Sylvánia fatelep további működésének lehetővé tétele mellett a nagyszámú alkalmazottaknak is megmarad a megélhetésük. SPORT Szeged és Szüli hombiiuHt-vasutas fco (3:0) Csütártohon tol sikerüli cdzíM tárlóit a KEAC Is <A De'magyarország munkatársától) A szegedi sportközönség örömmel fogadta a Delrnagyarországtoak azt a jelentését, hogy a Nemtieti Bajnokságban szereplő szegedi együttesek es az alosztály bajnokaspiránsa vasárnap kötős programot bonyolít le a rókusi stadionbanTekintettel arra, hogy a vasárnapi barátságos játékok újabb hővezetői a további küzdelmeknek, jobban mondva a finisnek, a csapatok igen komolyan késziilőduek. A Szeged csütörtökön délután a Vasiitas*al játszott edzóuieiies0t és 6:0 (3:0) arányban <rvözött. SzAK .játékosokkal kiegészítve. A piros-fehérek részéről hiányzott Tóth, Marosi, Gyarmati, Lukács, Biháiny és Bertók. A távollevőket Góró, Bokor, Lendvai, Kovács 17., Szabó, Herczegh ós vitéz Ármány helyettesítette. Góré ós Bokor félidőnként, fölváltva védett. A gólokat Lendvai (2), Szabó, Nagy, Baráti, és Bognár Jötte. Az edzöjátek megfelelt a kívánalmaknak. Csütörtökön délután tar töt ta edzését, a KEAC is az egyetemi stadionban. A tréning népes volt és azóu hét „vendég" is résztvett: Herczcg dr. és Hetényi, az, egyetemisták két volt válogatott futballistája. Egyetemi sportkörökben úgy tudjak, bogy Hetényi ismét magára ölti az E-betüs mezt. Ü sze gediek közül Töth, ttorosi a D) , Iglói II., Dorbcfij l, az Ifltisági válogatottban a románok ellen norbeiu ü, tortáiéit Effeglaizfüíták a Sél-Kelet-ttisk atlétikai mérkőzést (a Délmagyarország munkatársától) Ugy volt, hogy vasárnap Debrecenben megrendezik a hagyományos Del—Észak—Kelet valogatott atlétikai mérkőzést Az érdekesnek Ígérkező küzdelemből azonban egyelőre nem lesz semmi, mert az északi és a keleti alszövetség értesítette a déli kerületet, hogy vasárnap nem áll módjában a versenyt megrendezni. — Ilyen körülmények között — mondotta Korényi József, a MASz déli kerületének a főtitkára nem mehetünk el Debrecenbe. Az értesités szeriut a küzdelemre juuius ík-dn kerülhet sor. ~oqo— V 11) és 6Ű filléres hclyárak a Vasutas-stadion vasárnapi programján. Vasárnap — mint jelentettük. — Szeged—KEAC, SzAK—Vasutas barátságos és SzAK II.—Munkások 11. másodosztályú bajnoki mérkőzés lesz a Vasutas-stadionban. A rendezőség mérsékelt helyárakat állapított meg. Eszerint az állóhelyről 10, az ülőhelyről 60 fillérért lehet végignézni a meccseket v Nagy Antal egy gól hátránnyal második a góllbv ó-ranglistán. A vasárnapi forduló után, a góllövő-ranglistán Nagy Antal, a Szeged balszélsöje ismét javított helyzetén, amennyiben 18 góljával erősen megközeliteflo Nemest, aki 19 gólt lőtt eddig és ezzel az első helyen áll x Szegedi sportolók vasárnapja Budapesten. A szegedi sportolok vasárnap tobb versenyen szerepelnék Budapesten a város képviseletében, illetve a Vásutas színeiben. A piros-kékek súlyemelői, kerékpárosai és úszói Budapesten vendégszerepelnek. APROHIRDETESEK fényképek legolcsóbban Készülnek Bimonyl fényképésznél Korzó Mozival szembei (A Délmagyarország munkatársétól) Jelentette a Délmagyarország, hogy a Szeged két futballistáját: Tóthot és Marosit már ugy rendeltek föl 'Budapestre, hogy -,< héten már nem térhetni k vissza a városba. Lbböl azt következtettük, hogy •a két játékos tagja lesz a Bukarestben szereplő magyar B)-csapatnak és eJ>ben a számításunkban •nem is csalódtunk. A szövetségi kapitány hivatalosan közölte annak a t] .játékosnak a nevet, akik elutaznak Bukarestbe, majd hef|de„ Temesvarott sze, repelnek. A névsorban lieni nehéz megáll a pitani, hosry Tóth és Marosi játszik is Bukarestben. Tóthnak Ugyan van tartalékja, Kiss, Marosinak azonban nincs. Eszerint legföljebb arról lehet szó, bogy a két szegedi futballista a keddi temesvári meccsen nem szerepel. Ide ugyanis már centerhalf is utazik Budapestről. A Budapesten megrendezendő Magyarország— "Románia v álogatott, találkozó előtt a két ország ifjúsági egviittese is összemeri erejét. A rosta eredményekenl az ifjúsági csapatot is összeállították és ebben r.z egvuttesben is kaptak helyet szegediek. Az ifjúságiak kapujat Tgloi II., a KEAC kiváló játékosa védi. mig jobhösszekotöbe Borbély I., st Vasutas tehetséges csatára kerük Az egyik tartalék: Borbély II., aki szintén a Vasutasban szerepel, *-oO»— tlrnapián: Fefsöinar'sko'a—Békéscsabai felsPHcreshiííc'mi Szegeifen (A Délmagyarország munkatársától) A Kreni László-vámdórdijért, folyó küzdelem 1©?*üz*lebbi forduloja mar a YI. oíszec.eapaüa lesz a résztvevő psapatoícnak, ami azt jelenti, hogy ennek a lebonyolítása után már csak négy együttesnek áll majd jogában a díjért harcolni. Örömmel kell megállapítani, bogy ebben a. nagy küzdelemben a szegedi reprezentáns, a Felsoipariskola még miudig megállta a licb' t és, ma ott tart, bogy a legközelebbi forduló után a középdöntőre állhat kL A KTS0K reudelkezese szerint a legköze lebbi, illetve a VL fordulóra Ur napján kerül sor. Ezen a tia.pon a szegedi csapat a békéscsabai felsőkereskedelmi iskola együttesével méri össze erejét Szegeden. Bár nem lehetett volna vitás a szegedi csapatnak békéscsabai győzelme sem, mégis jobb az itthoni játék. Budapesten egyébként a Felsői pari skolát tartják a vándordíj titkos favoritjának. —oOo— 4 Szegedet is megiilvtáh u Rülhdn Kupa erfeheziciérc (A Délmagyarország munkatársától) Eapciolatban azzal, hogy a Szeged a bajnokság negyedik helyét szeretné megszerezni, a Délmagyarország irt arról is, hogy a Balkán Kupa küzdelmeibe be kellene kapcsolni a Nemzeti Bajnokság 4-ik helyezettjét is. Ezt a tervet. Markovies Szilárd, a Szeged ügyvezetője vetette fői és közölte, helyes lenne, ba Gidófalvy Pál dr. miniszteri biztos ezt a jav islatut az érdekeltekkel is tudatná. A szegedi javaslat kutató mederbe terelődött. Ezt bizonyítja Gidófalvy Tál dr. miniszteri biztosnak a Szegedhi'z küldött levele.. A miniszteri biztos meghívta a Szeged megbízottját, a péntekeD "Budapesten tartandó értekezletre, amelyen román és délszláv megbízottak is résztvesznek. A Szeged ucwezetóje közölte, hogy az értekezletre Partos Gézát, a klub ícvixori kéoviselőiét delegálja. ••••• agy városi korház közeiéően keresek 3 szobás összkomfortos földszinti lakást augusztus l-re Kertes családi házak előnyben. Cim: dr. Dudils, Balatonkenese, — Székesfővárosi üdülő fo^ín/aorzrlt Segédleányt — perfekt vas- és vizondolálöt fel vezsek. Kecskeméti fodrász, Fodor u. 36. Házmester pár felvétetik azonnali belépésre. Petőfi sugárut 33 Há/aa/üári"" Qikalmjgjiflt. Jóravaló idősebb bejárónőt keresek, aki dolgozni iud. Széchenvifér 7. T 18 Vennék jókarban levő modern sportkocsit. — Sport jelige. GYERMEKKOCSI majdnem uj, szabadal mázott, áramvonalas, eladó. Maros u. 9, 3. a. TÖRT ARANYAT, ezüstöt magas árba?! vesz, vagy előnyősén modern ékszerekre becserél TÓTH órán, Kárász u. 13, gftiflMifrtfc LakósfetStlenitii Vállárát" CÍMN irodája. Somogyi utca 10 tt TeL 31-77. Elveszett kék pénztálca fontos iratokkal. —» Megtaláló jutalom ellenében adja le Némethi bőrkereskedönél, K' gyr> u 5 Felelős szerkesztő; Bártfai LászL6 —oOo— Felelős kiadói Bonys Bpnedéli dr. —oo©— Szerkesztőség: Szeged, Aradi-utca 8; telefon 2S-S3, éjszaka: 10-84. — Éjszakai szerkesztőség: Kálvária-utca 14. Fogadóórák: 11.30-13 óráig Kiadóhivatal: Szeged. Aradi-utca 8; telefon: 13-06. Fiókszorkesztöségek cs fiókkiadóhivatalok: Budapest, Rákóczi-ut 90 — Csongrád: Szentháromság-tér ("Szekeresnyomda). — Makó: Nemes-tőzsde (városi bérpalota) Nyomatott: ABLAKA GYÖRGY körforgógépén Szeged, Kálvária-utca 14., telefon: 10-81 Felelős üzemvezető: Ablaka István,