Délmagyarország, 1940. április (16. évfolyam, 73-97. szám)
1940-04-19 / 88. szám
4- DÉtMAGYARORSZAG ~ PÉNTEK, 1940. 'APKILIS 19. nemzeti érzése és a nemzet múltja alapján a jövőbe vetett bizalma optimizmusával keresi nemzeti történetünkben a tiszta igazságot és az általa megközelíthető erkölcsiséget, minden nemzeti életet s nz összes nemzeti értékeket átfogó, igazi Bacioaslizmafe alappillérét. Kegyelmes urain, ezért a munkásságáért méltóztassék egcsz egyetemünk" mélységes tiszteletének, igaz nagyrabecsülésének és bálájának kifejezéseként fogadui ezt a boooris eaüsa doktori oklevelet A rektor beszédének befejezése után percekig zúgott a taps, majd Hóman Bálint dr. emelkedett szólásra. Hóman kul'uszminiszler: Fölépítjük az ideg- és elmeklinikát, az egyetemi sportcsarnokot és méltó hajlékot adunk a kórbonctani intézetnek Bevezetőben elmondotta, högy regi egyetemi sapkás szerint az újonnan fölavatott doktor szaktudományi értekezést olvus föl, de ő, a történész, Hki most tiszteletbeli orvosdoktor lelt, nem olvashat föl orvosi értokezést s ezért kénytelen eltérni ettől a szokástól, — Méltóztassanak ezért megengedni mondotta Hóman Bálint dr. kultuszminiszter —, hogy ne a történelíró, buucm nz ember: a Forrna \ József-tudományegyetem egykori professzorának fia ós a magyar élet egyik szerény munkása moudjon köszönetet a szeretetért, bizalomért, elismerésért. A magyar nemzet hivatott vezére immár nyoloadfólcM óla tisztel meg legmagasabb bizalmával és cnuck minden látható jelével. A törvényhozás ugyanez idő alatt megértéssel és bizalpmmnl támogat. Idegen államfők részéről sok, nagy kitüntetésben részesültem. Nagy miniszterein, tszoged városának felejthetetlen követő, majd mikor a kormány tagja lettem, nz egymást követő miniszterelnökök belső munkatársukká fogadtak és minden úton-módon kifejezést adtak munkám megbecsülésének. A legrégibb magyar város, melynek országgyűlési képviselője vagyok, befogadott polgárainak közösségébe. Hazai és külföldi egyetemek, akadémiák, tudós társulatok és társudulmi egyesületek bosszú sora tisztelt meg o ma elnyert kitüntetéshoz hasonló kitüntetéssel. Közéleti és hlvatuli működésem értékmérőjét és jutáimét nem Címben, rangban, rendjelekben, külső elismerésekben keresem, lumem Kormányzó Űrünk velem szemben o|y sokszor, érdememen fölül kifejezett bizalmában. — Most hét esztendeje — folytatta beszédét a kultuszminiszter — miniszterségein első évében a kényszerű takarékossági intézkedések során az a kötelesség hárult rám, liogy az elődeimtől vállalt és (örvényben is megbatározott kötelességhez képest nz egyetemek költségvetését megszörílsuin s a tanszékek létszámcsökkentését akár egy egyetem, vugy több egye. térni kar megszüntetése árún is, végrehajtsam. Az egyetemek tanárai és nz egyetemi városok ideges nyugtalansággal fogadták az erről szóló hírt s a feszültség egyre fokozódott, műikor gyanús forrásokból képtelen bírok" koltck szárnyra állítólagos egyotemromboló szándékaimrój. . A kultuszminiszter ezután részletesen ismer, felte meditációit, aggodalmait nz egyetemi tanszékek megszüntetése fölött s azokat n lehetőségeket tárta föl, uinolyek n tukarékösság kényszerűségéből nkkor adódtuk'. Végül is a legjobb megoldást találták meg H amikor ő személyesen végiglátogatta az egyetemi városokat, némiképpen igyekezett megnyugtatni a kedélyeket. —, Do n jó orvos nemcsak vág — folytatta beszédét » kultuszminiszter —, hanem gyógyít 's. Ets törekedtem éu is s amióta nz ország kilábolt, súlyos gazdasági betegségéből s újra móri nyílt a költségvetés emelésére. Be.ielenbetem. hogy a Ferenc József-udömaayegyetem fejlődését csak úgy (udoiu elképzelni, ba mielőbb fölépítjük a: ideg cs rlfnaklinikát, az egyetemi, sportcsarnokot, méltó hajlékot adunk a kórbonctani intézetnek. 'A miniszter beszédét itt lelkes taps szakította félbe. Ilómun Bálint dr. mioíbitor ezekkel a szavakkal fejezte bc beszédét:' — Az üuuepies pillanatban, amikor a megtiszteltetésért mélységes hálámat és meleg köszünetemet fejezem ki az egyetem tanácsának és tanárainak, szívem melyéig elérzékenyülve gondolok vissza az én jóságos, oküs édesapámra, aki pályakezdésének évei után, idestova hetven éve, a kolozsvári Ferenc Józsof-ludo'uiányegyelcin egyik első tanára volt a rövidreszabott élete végéig mindig szeretettel gondolt vissza a klasszlka-filológia kolozsvári tanszékére, ennek az cgyetaruuek tauárui körében töltött tizenhárom esztendőre. TTgy érzem, az ő novében is megköszönhetem, hogy fiát magifk közé fogadták. A miniszter beszéde utón pcrBckig zúgott a taps, utána Balé József dr- rektor a díszdoktori avatóülést bezárta Látogatások Hóman Bálint kultuszminiszter felesége, valamint fia társaságában, Bzily Kálmán, Fúy István cs Klolpa József álluiutitkúrok kíséretében meglátogatta az egyetemi karokat, a klinikákat cs az intézeteket. Megtekintette a miniszter és kísérelő a Városi Múzeumot és a Hrimogyi-kiinyvtárt, majd látogatást tett Tlikain Nándor dr. főispánnál és l'álfy József dr. polgármesternél. Ünnepi eted A Fereuü József-tudományegyetem 14 órakor 150 terítékes díszebédet adott a Tisza-szálloda hangversenytermében Hóman Bálint tiszteletére. Az ebéden megjelent Glattfelder, Gyula dr. Csanádi püspök is Sopsivh János prépost, püspöki irodaigazgató társaságában. Az első pohárköszöntőt Hóman Bálint mondotta, Magyarország kormányzójának egészségére ürítette poharát. A vendegek Helyükről fölállva pcrcckig ünnepelték Magyarország Nagyurát. Baló József dr. rektor a miniszter feleségét cs a budapesti vendégeket köszöntötte. Idézte flóman Bálint szavait: amely nemzet nem emancipálja magát a külföldtől, az külföldnek tudományos rabszolgája lesz. A Forent? József-tudományegyetem a magyar művelődés letéteményese, a liómani értelmezésben. Buza László prorektor nz egyetemi lanáes és professzorok nevében Glattfelder püspököt cs a többi vendégeket üdvözölte, közöttük az egyetemek képviselőit. Hangsúlyozta Bűza professzor, bogy az egyetem nem felejti el azt az áldozatot, amelyet erto Szeged városa hozott. l'álfy József dr. polgármester pohárköszöntő jóbeu hangsúlyozta, bogy Szeged évszázados küzdelmet folytatott a püspöki székhely és az egyetem elnyeréséért- Hangsúlyozta a polgármester, liogy nagy örömei© szolgál mindenkinek, hogy Szeged városa és a kullüszkormányzat, illetve Hóman Bálint minisztefl között <t legnagyobb a harmónia, üomanovsgky Sándor, a budapesti Pázmány Péter-tudományegyetem rektora szeretettel üdvözölte a kultuszminisztert, aki a budapesti egyetemnek magántanára, rendkívüli és rendes tanára volt. Megköszönte azt a meleg szeretetet, amelyet a mostani ünnepségen Szegeden tapasztaltak. Ezen a földön magyar tudományt Kell művelni és magyar polifikáf Kelj folytatni Általános figyelem közepette emelkedett szó. lósra Hóman Bálint dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter. Beszédét köszönettel kezdte. Meghatódra latja az egyetemnek és a várew polgármesterének a barátságát. Hangsúlyozta, közlő és a város, valamint az egyetem között semmi nézeteltérés nincsen már. — Abogy n vendégeket látom — mondotta ék m Glattfelder Gyula Csanádi püspökkel, úgy érzem, Ihldapcst, Szeged, Kolozsvár és Temesvár.; szelleme ölelkezik össze. Uz mindennél ékesebben bizonyítja, högy együvé tartozunk. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, bogy a magyurság "csak akkor erős, ha az összes erők üszSZefognak a nemzet boldogulására. A nemzetek tanulnak egymástól, mindop nemzet ápolja a tudományt, amely az egész emberiség javát szolgálja, do mindenkor meg kell tartani nemzeit sajátosságát. At kell vonni más nemzetektől, auii a haladás szempontjából föltétlenül szükséges, de át kell gyűrnünk magyarrá és mindig magyar miivel kell alkotnunk. Igy kell ezt tenni u tudományos életben, így a politikában. de sohasem szabad szolgaságát elfogadniink, hanem egyenrangúaknak kell maradnunk a nemzetek nagy közösségében- Ezen a földöij magyar tudományt kell művelni cs magyar inilitikál kell folytatni. Önbizalom és önkritika, ebben kell olídhuladnuuk. Szeged ebben példát mulatott. • Újjászületett a 61 év előtti árvíz utáu és innen indult meg az egész ors tag ujjászuleteae 20 év előtt is, uagy Vezérünkkel az élen iunen indült el a nemzeti hadsereg. Poharamat Szeged és a szegedi egyetem föl virágzására emelem. Glattfelder püspök beszéde A miniszter beszédét többször szakította félbe taps* ihar- Utáua Glattfelder Gyula ,dr. csauádi püspök jaoadött uagThutá&ú beszédet. — Mindnyájan itt vagyunk" lélekben, határon innen és túlról — raoudotta a megyésfőpászter — s úgy érzem, köszönetet mondhatok nevükben a miniszter ur invokációja, után. Közvetlenséggel beszélte ol ezután ©sauitl püspöke, hogy eddig miut n jogikar tiszteletbeli doktora, kissé feszélyezve crezto magát, do most, liogy az orvosi kar történészt avatott díszdoktorrá, megnyugodott, — Szeretnék aggodalmukul eloszlatni —* folytatta beszédét n Csanádi püspök —. amelyeket alaptalannak tartok". Ismerem Hómatf Bálintot régen s az a tudós, aki oly melyen cs igazságosan lát a múltba, nom vádolható elfogultsággal. Nem kellett a mai ünnepségen ellentéteket elsimítani, mert ellentétek nem Í3 voltak, do nem is lehetnek magyarok között. Néhai ConCha Győző szavait idézem; a társadalom "olyan, mint a lánc, amelynek szemet ráncigálják, huzigálják, de azért tartják egy mást. Szeged és a kullUszkórmányzat, sőt at egész kormány és az egyetem együttműködésére emelem poharam. A püspök szavait a. vendégek hosszasad megtapsolták, Tea a megyéspüspökné! Délután 17 órator, Glattfelder Gyula dr. Csanádi püspök teán látta veudégül Hóman Bálint kultuszminisztert és családját, valamint n budapesti és szegedi előkelőségeket. A teá nlúu a aiiuiszter cs kiséreto megtekintették 9 felbötauyai árvizet, maid a 19.20 órai gyorsvonattal v isszatértek Budapestre. Árverési hirdetmény Szegrd SE. kir. / ÁROS Árverési Csarnoka Oroszlán-uicu 4> szám alatti hivatalos helyiségében 1941 április 20. és lik-én érverést tart, mely alkalom* mai a Városi Zálogháznál és Kczuiüvesbankoul 1910 február 29-ig, valamint a Dr. Shnou Györgyzálogháznál 1910 március 20-ig.lejárt és uem rendezett zálogtárgyak kerülnek árverésre. Szombaton, 20-án ékszerek, mig 22-én. hétfőn délután tél 1-kor ingóságok kerülnek árverésre. Igazgatóság,